DITIRAMBUS A
NŐKHÖZ
1
Nem a kövek
és nem a fémek.
Nem amik állják az időt!
Hanem a
gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a
törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük
után nyomban eltünők.
2
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem az asszir, a szumir pillérek,
a talpukkal évezret gyűrüztetők.
Nem a
bazaltból faragott gúla-tetők.
Hanem a
haraszt, az avar, meg a fa:
a messziről igent integetők.
Nem a kemények,
hanem a fonhatók, a szőhetők,
a dolgozó kezekre
kutya szemével figyelők, -
Még messze, messze
valamennyi isten előtt -
3
Nem a kövek
és nem a fémek.
Az első szót, a gügyögőt,
az első tanácsot a létnek,
ők kezdték szájba rágni, a
gyapjú, a
gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.
Ők, nem az égnek,
hanem a sári
világnak védangyal-kara,
ők, az örökre többrekészek.
Mert aki meg
akarja tartani az életet, elveszti azt:
aki pedig
kész elveszteni is, megtartja.
4
A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala.
Nem az eleve
valakik, hanem a törők,
de nyomban fölnevetők,
hogy megint csak összeilleszthetők,
az így szívósak, így nem engedők.
Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs
lett utitárs -
Befogadván
valami messze
- hogy
mondjuk? - eszme?
rendeléséből a jövőt.
5
Messze a
kövek és a fémek
hatalomátvétele előtt.
A
hajlíthatók és görbíthetők,
a szívósan gyengédek,
az
ujjnyomásra már válasz-puha
anyagok, ők, a soha
vissza nem ütők.
adtak halk
jelet - kéz a kéznek -
velünk a Föld!
6
Fú a szél, kopik a talaj,
fölkúszik, óriási hal,
az évszázadok mélyvizéből
a templom, -
íze, húsa nélkül.
Száll a por, vékonyul a föld,
emelődik ünnepi tálca
diszében a dög: a ledőlt
fejedelmi palota váza.
Hányingerelten köpdösi
vissza a tisztára szopott
bordát, ivet, oszlopot
az idő. Nem ez kell neki.
7
Nem a kövek és nem a fémek.
Nem a
bronzpajzsok, a porfiredények,
a hivalgók, a haszonélvezők.
Hanem a pálmalomb kötények,
a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.
Nem a
katakombák, nem a tornyok.
Mert mit tudnak a csontok,
ha kifolyt közülük az élet?
8
Ki mondta az
első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény,
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első füszoknya övén
az első ráhímzett virág.
9
Nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak a súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem
a pelyva, a patics, a pihe,
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide -
Igen, ők, az épp mert lágyan
megnyilók lettek a legerősebbek.
Mint ágyék s keblek
a csont- és izom-védte várban:
donzsonjaitokban,
asszonyi testek.
Mint akik lebirhatják az időt.
10
Nem a szögletek, nem az élek,
nem a
fegyverek, a szúrók s lövők,
nem a királyok s hadvezérek,
hanem az ebnél hamarabb
megokosult vályog-iszap,
a szőrme, az irha
lett vezető, - nem is a férfiak,
hanem ők
a minden
tagukban szem-viselők,
a nők kezeit idomitva.
11
Rejti a
márvány a szobrot. A Szépet!
De mitől éledt?
Kik voltak a nemzők s szülők?
És kik tették tisztába őt?
De a legelső,
kisdedi mosolyt,
amivel szinte odaszólt,
ami a lélek válasza volt
a teremtésnek,
kik csalták oda, tétova
elsőt-mozduló vonásaira
a kőnek is, a fémnek?
Hallgat a sok apa s anya.
Nem, itt a
sírok sem beszélnek.
12
Szobrok, ti,
már a méhben készek,
harsány-némák, lét-tömlöcök,
épp azáltal holtak, hogy épek,
temetkezőket temetők!
13
Nem a kövek és nem a fémek.
Mig a fű
újra fönt mindent beföd,
tisztítja máris lent a mélyet
szorgos népeivel a föld.
Munkálnak a türelmes férgek,
a hullamosók, bűz-szürők,
hír-fertőtlenitők,
dicsvágy-virus-ölők,
a mord erények, zord erélyek
bacillusgazdáit lemeszelők,
mind-mind az iszonyú pöcegödört
át-,
hasznosan úgy-szétdögönyözők,
hogy kidugja, egyre merészebb
kedvvel fejét, az öröm keresőt,
egy hóvirágnyi élet.
14
A
szöllő-bakhátak-fésülte dombok
s nem a rom-fedte, a történelem-
lerondította bércek,
a
felhő-kavarók, nem a látni is undok
mellvédek agyaros vigyora, hanem
a csibesövények,
nem a várárkok: a zsiba-borítók,
a kisajtó, a kalantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék,
gally- és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanem a
kandikálásra szabott zsalú,
nem a torlaszolók, hanem a nyílók,
nem a tengeringerlő szirtfok,
hanem az öblök, a kikötők,
a borjú- és birka-nyalta mezők,
nem a keselyük, a denevérek, a solymok,
hanem a
selymek, a fürj-fészkek, a méhek,
nem a dörgések, hanem az ének,
nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,
hanem az
ingek, a kendők, a harisnyakötők,
nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt
ablakon át fény-bőgve beizzók,
a mélység düheit mennybeköpők,
hanem a hős mellbimbók,
a tövükhöz menekülők
megóvásában
bátran
meredők, tüzelők.
Ajánlás
Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall-sor a nyak körül,
meg a tüzhely körüli székek;
nem a
viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a
havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő-lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a
vezényszó: Rohamra! s Imához!
Hanem a megforditott vánkos.
#
Felmondtuk a
barátságot a környezettel, mert olyan mennyiségben
termelünk,
olyan átalakításokat végzünk a Természeten, amit az
már nem bír
el. Átbillentünk egy kritikus ponton: több a károsítás,
mint
amennyit a Természet fel tud dolgozni. Mi, magyarok a világ
nagy fogyasztói
között vagyunk. Ha ilyen módon élne az emberiség
egésze,
akkor csak 3 milliárdan lehetnénk bolygónkon, Svéd
életszínvonalon
élve ennél is kevesebben, 800 millióan. GANDHINAK
a jelenre
nézve is igaza van abban, hogy A FÖLD JAVAI ELEGEK
AHHOZ, HOGY
ELTARTSÁK AZ EMBERISÉGET, DE NEM ELEGEK AHHOZ, HOGY
MÉRTÉKTELEN
IGÉNYEIT KIELÉGÍTSÉK. Ezt és még sok egyebet átgondolva
ráébredhetünk,
hogy óriási a felelősségünk.
Ebből
következik, hogy az áru nem a boltban, még csak nem is a
gyárban
kezdődik, ha úgy tetszik, amikor kitermelik a nyersanyagot
a bányában,
ha úgy tetszik, évmilliókkal ezelőtt, amikor képződni
kezdett. És
nem is a kukában ér véget, nem is a szeméthegyeken,
hanem a
talajvízben feloldódva, légkörbe bekerülve, élővizekbe
bemosódva.
EZ MIND... pedig csak magát az árut néztük; hol van a
sok egyéb
anyag, az energia, ami a gyártáshoz kell, a melléktermékek,
a
csomagolás, a szállítás. Amikor a kezünkben tartunk egy árut,
amikor
megpillantjuk valahol, vagy a reklámban a képét látjuk,
hallunk
róla, mindez jusson eszünkbe: miből lett és mivé lesz.
Gyűjtsünk
ismereteket a különféle anyagokról, molekulákról, amik
fölépítik;
nézzük meg a csomagoláson, hogy miből van, mivé fog
válni, ha a
kezünkből kikerül.
#
Tudatlanok
vagyunk. A nevelésnek igen nagy szerepe van ezekben a dolgokban.
Az északi
féltekén a nevelés csak az agy edzésére korlátozódik és elhanyagolja
az alapveto
emberi fejlodést. De úgy gondolom, hogy a tudatosság következtében
azért mégis
változnak a dolgok. Igy pl. azelott senki, de senki sem
törodött az
ökológiai problémákkal, mert nem tudtak róla. Am most,
hogy néhány
szakérto világosan és nyíltan adatokra alapozva elkezdte
bemutatni
ezeket a jelenségeket, a közösség is tudatosan kezd gondolkodni
a környezetrol.
Tudatos
gondolkodás révén megváltoztathatjuk a környezetet.
És a
harmadik világ. Az a tapasztalatom, hogy azoknak az embereknek
akik a
mindennapi életük kilátástalanságával és gondjaival néznek szembe
napról-napra,
igen nehéz általános felelosségű környezetvédelemrol
beszélni.
Nyilvánvalóan azoknak a nemzeteknek
amelyek már túljutottak
ezen megvan
a lehetoségük, hogy gondolkozzanak ezekrol a kérdésekrol.
Nem kívülrol
rákényszerített felelosségérzetre volna szükség, hanem
egy belso,
tudatos felelosségérzetre, amely a következmények tudatos
átgondolásából
származik.
#
3. Milyen
tendenciák érvényesülnek a családomban anyagi és lelki téren?
Anyagi téren:
Milyen
anyagi javaink vannak, mire vágyunk, mire van szükségünk?
Rendszeresen
adunk-e a rászorulóknak vagy csak néha?
Mennyit
adunk ilyenkor?
Mi alapján
válogatjuk ki, hogy kinek adunk?
Mindezeket
(az anyagi dolgokat) hogyan beszéljük meg gyermekeinkkel?
Tiszteletben
tartjuk-e gyermekeink, párunk és saját magunk jogát az
egészséges
élethez, az egészséges levegö, táplálkozás és mozgás bizto-
sítása
által?
Lelki téren:
Szolgálatkészség
és szelídlelkűség jellemző-e ránk?
Bántjuk-e
azt, aki bánt minket?
Segítőkészek
vagyunk-e vagy diszkréten megpróbálunk odébbállni?
Becsületesség,
őszinteség jellemző-e ránk?
Amikor
együtt van a család, mire pazaroljuk a legtöbb energiát és a
legtöbb
idöt?
#
Egy marslakó
tanít
Ez itt a
Föld nevű bolygó
csak
időnként és általában lakják
civilizációikat
koronként
- még nem tudjuk
mi okból -
felszámolják
... és
látható itt -
néhány
tipikus földlakó
már
próbáltuk megszólítani őket
( ők is
szólongatják egymást )
de még nem
értek el
a
kapcsolatteremtés fokára
György
Ottilia
A hegy
A hegy
lassan lélegzett. Ahol beszívta a levegőt, megnyúlt, kidomborodott,
ahol
kiengedte, kissé behorpadt. Akik a hegytetőt akarták elérni,
mindebből
semmit sem vettek észre. A domborulatokat, bemélyedéseket,
tisztásokat
a hegy változatosságának tulajdonították.
A remete tudta
csak az igazat, aki földi évei szerint 80 éves volt,
egyébként ki
tudja mennyi.
A hegy
öregapámnak szólította.
György
Ottilia
Őrizni
- Örökül
hagyok Rád egy kérdést, Kiui. Én is kaptam egykor, és te
is bízd majd
a tanítványodra.
- Nem
hagyhatnád rám inkább a választ, Ki mester?
- Nincs rá
válasz, Kiui.
György
Ottilia
#
Hallgatni
Erdei
sétáján Suit egy sündisznó szólította meg:
- Mondd,
hogy barátkozunk meg elmenőben?
- Talán
elmondhatnánk egymásnak a gondolatainkat - állt meg Sui is.
- A
kimondott gondolat téged emberré tesz, engem pedig sündisznóvá.
- Akkor csak
üljünk egy kicsit egymás mellett.
György
Ottilia
Különös
hegyoldal
- 60 éve
kapaszkodunk fölfelé ezen a hegyoldalon Sumo, és még nem látjuk
a tetőt.
Nemsokára elfogy a hegymászásra kapott időnk.
- Biztos
vagy benne Kiui, hogy ezt az időt hegymászásra kaptuk?
György
Ottilia
A tükör
Hua és Sui
veszekedtek; a harag eltorzította arcukat. Kyudo mester
nem szabott
rájuk más büntetést, mint, hogy nézzék egymást.
Mikor másnap
megjelentek, arcuk oldott volt a békétől. Kyudo mester
megjutalmazta
őket: nézzétek egymást.
György
Ottilia
"Ami
összeköt bennünket az sokkal fontosabb annál, ami elválaszt."
(H.
Skolimowski)
A jelek
Ki mester
tussal és ecsettel gondosan rajzolta az "ég", "föld",
"ember"
jeleit, a
hármas egység talányában elmerülve.
Kiui
kopogott be hozzá, és tisztelettel érdeklődött munkája felől.
Ki mester
barátságosan hellyel kínálta, majd így szólt: - Hatvanhárom
éve
gondolkodom rajta, és napról-napra mindig egy kicsit távolabb
vagyok a
megoldástól.
- így nem
remélheted, hogy valaha is eredményt érsz el, miért foglalkozol
vele mégis?
- A
megoldástól lehet, hogy távolodom, de a kérdéshez egyre közelebb
jutok -
válaszolta Ki mester.
Gy. O.
#
A föld
Mit
jelenthet az a szó, hogy sötétség? Ezen gondolkodott el a kis
vakond,
miközben napi útját rótta, élelem után kutatva.
Gy. O.
A Paraszt és
az erszény
Volt egyszer
egy paraszt, aki keményen dolgozott a mezőn. Egy napon
Istenhez
imádkozva kérte, hogy könnyítsen terhein egy kis kinccsel.
Észrevett
egy kicsiny erszényt a lábainál, és egy hang így szólott: "Vedd
ezt az
erszényt, mint Isten ajándékát. Egy aranypénzt találsz abban. Ha
kiveszed,
helyette másik lesz benne. Azonban semmire nem fogod tudni
kiadnia a
pénzt, amíg az erszényt bele nem dobod a folyóba, ahol az
gyönyörű
hallá változik." A paraszt egész éjjel az aranyakat szedegette ki
az
erszényből, reggelre már volt neki egy zsákkal. A szomszédjától kért
élelmet,
mert még egy zsákkal akart gyüjteni az erszényből. Az is
meglett, de
ő csak folytatta a koldulást. Így ment ez éveken át, néha
majdnem
bedobta az erszényt a folyóba, de végül mégsem tette meg. Amikor
meghalt, a
háza tele volt pénzzel és egy kanálnyi élelem sem volt benne.
(Zsidó
mese).
Burjánzás
A Mester
figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési
tervét
magyarázta.
Ś A
növekedés az egyetlen tényező, amire a közgazdaságtanban gondolnunk
kell? Ś
kérdezte végül.
Ś Igen.
Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó.
Ś Nem ezt
gondolja a rákos daganat is?
#
Áprily
Lajos: Fegyvertelen vadász dala
Völgyek
felett hangos torokkal
üzenhet a
vadásztülök.
Békét kötök
az állatokkal,
az erdővel
kibékülök.
Rejtőzve már
többé nem állok
zsákmánnyal
csábító lesen.
Márciusi
szalonka-párok
suhanjanak
szerelmesen.
Jöhet a
bükkös karcsu vadja,
a
lenge-lányos őz-alak,
nem
puska-dörrenés fogadja,
csak egy
szelíd "nem bántalak".
Völgyben,
vadonban, rónaságon
a békesség
bolyong velem.
Csak egy
öröm van a világon
s ez az öröm
fegyvertelen.
S a régi őz,
ki annyi vérrel
pirosított
havat, mohát,
s reám
nézett rémült szemével,
a régi őz is
megbocsát.
#
A hal
A hal
értelmesen megszólította Kiuit.
Kiui
meglepődve nézett rá:
-
Csodálkozom rajtad, eddig olyan hallgatagnak ismertelek.
- Úgy
döntöttem, hogy ezután én is beszélni fogok.
- És
gondolkodni is?
- Nálatok
bevált? - érdeklődött a hal.
Gy.O.
A folytatás
Még annak
idején, a dús növényzetű, élettel teli tájon az ősember
egyszer csak
figyelmeztetően körülnézett és így szólt környezetéhez:
- elkezdtem
gondolkodni, védekezzetek!
A fák
megtorpantak, az állatok elbújtak, és az ember büszkén
gondolkozott
tovább.
* * *
Idők
múltával - egyszer ismét körülnézett:
kinek is
mondta ő akkoriban, hogy védekezzenek?
Gy.O.
#
ÉLET ÉS
TUDOMÁNY, 1992.I.24. XLVII:4:117
(TeVédd!)
Pavics Lázár: Döcögve száguldás
Ivan Illich
nyomán P.L. kiszámította, hogy mekkora egy magyar "átlagautós"
átlagsebessége,
a tényleges távolság megtételéhez és az autózás költségeinek
(átlagkeresettel
történő) előteremtéséhez szükséges időből együttesen számolva.
1991. 2.
félévében ez 3.2 km/óra, nyugati típusú kocsival kb. 2.5 óra,
szerinte.
(Nagyobb kerestűek esetén persze több). Ebben nem vette figyelembe a
kocsifenntartás
sok időrabló teendőjét, és a környezet- és egészségrombolás
költségeit.
Az ÉT
szerkesztője arra hívja fel a figyelmet, hogy az útépítés és más
járulékos
kiadások se hanyagolhatók el, ugyanakkor a kocsizás javára írható
hasznok sem.
A számolgatásnál fontosabbnk tartja, hogy bármely számunkra fontos
dolognak
mérlegeljük a hátrányait is, és egyetért azzal, hogy a gépkocsizás a
közlekedés
zsákutcája. (P.L. cikke a Lélegzetben és a Kék Bolygóban is
megjelent).
#
ÉRTED VAGYOK
III.1. 1992.II. p.11-14. Lev Tolsztoj: A pokol szétrombolása és
visszaállítása
(Eredeti címe: Legenda - Tolsztoj 1902 novemberében írta.
Magyarul
először 1965.-ben jelent meg a Helikonnál)
A történet
arról szól, hogy Krisztus keresztrefeszítése után Belzebub
megértette:
minden elveszett. A bűnösök kijöttek a pokolból, a pokol falai
szétdőltek,
minden ördög szétszaladt. - Évszázadok telnek el, s ő magányosan
mereng
elveszett hatalmán, nem hisz már abban, hogy Krisztus győzelme után a
poklot
vissza lehetne állítani, hiszen győzött a Jó. - Egyszer aztán megl
togatja az
ördögsereg, s elmondják: az van ami régen, annyi bűnös van, mint
azelőtt. Az
emberek már az ördög tanításában hisznek, de Krisztus nevével
jelölik. Az
ördögök találták ki az egyházat, a hamis esküt, a tanok félremagyar
zását, a
másként gondolkodók üldözését, elégetését. Megmondatott: ne ölj, de az
ördögök arra
tanítják az embereket, hogy lehet és kell is ölni háborúban vagy
bírói itélet
alapján. Több a parázna, mint régen, a mostani rablók gonoszabbak
a régieknél.
Az ördögök gyilkosokká teszik az embereket, felkeltve bennük a
haszonhajhászást,
az izgágaságot, a győlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget.
- Elégették
azokat, akik kezdték megérteni Krisztus tanítását, azt mondva r
juk, hogy az
ördög szolgái - holott valójában az ördög szolgái égették el
Krisztus
igazi híveit.
Így
számolnak be az ördögök Belzebubnak tevékenységükről, eredményeikről.
Végül előlép
még több, mint egy tucat ördög s egyikük így szól:
"Én a
technikai fejlődés ördöge vagyok. Elhitetem az emberekkel, hogy minél
több
használati tárgyat gyártanak és minél gyorsabban gyártják őket, annál jobb
lesz nekik.
És az emberek, életüket tárgyak termelésére fecsérelve, egyre
többet és
többet gyártanak, noha azoknak, akik gyártják nincs szükségük rá,
akik meg nem
gyártják, azok számára hozzáférhetetlenek." A következő:
"Én a
munkamegosztás ördöge vagyok. Elhitettem az emberekkel, hogy sokkal
gyorsabban
lehet a tárgyakat gépekkel gyártani, mint kézzel, gépekké kell v
ltoztatni az
embereket, és ők ezt meg is teszik, a gépekké változtatott emberek
pedig
gyűlölik azokat, akik ezt tették velük." A következő:
"Én a
közlekedés ördöge vagyok. Én azt hitetem el az emberekkel, hogy igen
üdvös és
szükséges is számukra, hogy hogy minél gyorsabban tudjanak egyik
helyről a
másikra utazni. És az emberek, ahelyett, hogy kiki a maga helyén
igyekeznék
az életén javítani, az élet nagy részét az egyik helyről a másikra
utazgatással
töltik el, s nagyon büszkék arra, hogy egy óra alatt 50
kilométert,
vagy még többet is meg tudnak tenni."
Sorra jött a
könyvnyomtatás, a művészet, az orvostudomány, a kultúra, a
nevelés, az
emberek megjavításának, a kábításnak, a jótékonyságnak, a
szocializmusnak,
a feminizmusnak az ördöge. (S 90 évvel ezelőtt írta ezeket
Tolsztoj!)
Érdemes az
egészet elolvasni.
#
Henryk
Skolimowski: Kulcs a boldogsághoz
Ne küzdjél a
boldogságért. Csak akkor érheted el a boldogságot, ha más
dolgokra
törekszel. A boldogság nem a létezés állandó állapota; az az örökké
valamivé
válás állapota. A boldogságot nem lehet megtervezni. Ha eljön a
boldogság,
már nem vagy többé annak tudatában, hogy küzdöttél érte.
Mire
törekedjél? Az élet értelmére, céljára, a megvalósulásra, amely
túlmegy
egyéni, önző éneden. Te magad akkora vagy, mint amekkorák a célok,
amelyeket el
akarsz érni. A nagy célok fölemelnek téged és lehetővé teszik,
hogy túllépd
kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltós
got adnak,
amely egy értékes élet szükséges összetevője. Erőltesd magad mások
legnagyobb
szolgálatára, az önzetlenséged érdekében. Olvadj össze a dolgok nagy
távlataival,
megértve, hogy az ember sorsát a csillagok szabják meg és nem a
közönséges
anyag. És akkor fog életed kiteljesedni, kibontakozni. És akkor, tal
n, mint
melléktermékhez - eljutsz a boldogsághoz is.
Mi a
boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő
derüként,
nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely
erőt és
elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai
jólét
állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod,
amint közelebb
és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében
élni,
mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével.
A valóban
szent emberek, az emberi gondolkodás és lét óriásai, a Gandhik
és
Schweitzerek nem keresték a boldogságot, de mi sugárzónak és sugalmazónak
találjuk
életüket, amely tele volt csordulásig a nagy célok szolgálatával, s az
ember
rendeltetését megmutató nagy eszmék szolgálatával.
A boldogság
fogalmát el kell vetni, mivel az rendszerint az ÉN botlásait
elrejtő
csapda. A boldogság kulcsa: elveszíteni ÉN-edet és becsvágyadat s
elnyerni egy
látást és egy küldetést.
Pi.
#
ÚJHARTYÁNI
HARANGSZÓ, 1991, 3/1
Katolikus
családok szövetsége a jövőért - Életszabályok
(Részletek)
1.
Családunkkal tudatosítjuk, hogy egyéni életünkben, de főleg a
munkahelyünkön
nem az anyagi ellenszolgáltatás a minden. Felsőbb hivatásunk
van. A
becsületesen végzett munkánkkal Istennek tartozunk, de tartozunk vele
önmagunknak
is, társainknak is és hazánknak is. (Lk.12,15).
10. A
tévének építő és nem romboló használatát óhajtjuk. Ezért mindig
előre
megegyezünk, hogy a heti tévéműsorokból mit nézünk meg... Gyermekeink nem
lehetnek a
tévé rabjai... Minden durva hangvételű vagy agresszív tartalmú
műsort,
továbbá a horror vagy pornó tévé- és videom1űsort kizárunk
otthonunkból.
12.
Szeressük, óvjuk, ápoljuk a növényeket, fákat, a természetet.
Takarékosan
használjuk a vizet. Ne pazaroljuk az áramot. Mosószerek és
mosogatószerek
túlzó használatával sem szennyezzük környezetünket.
13. A durva
szavakat, sértő hangnemet kerüljük. ... Más családok, más
nemzetiségek,
és más nézetű emberek gyűlölő és lebecsülő emlegetésétől is
tartózkodjunk.
A tisztelet és megbocsátás szellemében éljünk. Az
emberszeretetet
a társadalomban is bátran képviseljük.
14.
Költséges anyagiak (műszaki cikkek, autó, hétvégi ház) szerzése nem
lehet
életcélunk. Ezek megszerzéséért és megtartásáért nem áldozhatjuk fel sem
egészségünket
(másodállások, túlfeszített munkaidő); sem családi összetartoz
sunk buzgó
ápolását. A telhetetlen vágyak, és igények hajszája elidegeníti
egymástól a
családtagokat, és kemény szívű, érzéketlen önzésbe viszi őket.
"Minden
emberi teremtmény kapzsi, de a nyugati kisebbség fölmagasztalta
azt és
törekszik is arra. Most spirituális forradalomra van szükségünk. Ez nem
teljesen új
dolog. Ez volt Assisi Szent Ferenc látomása, Jézus látomása, Buddha
látomása.
Lao Ce látomása. Ők mindannyian egyetértettek abban, hogy az anyagi
gazdagság
keresése hibás cél." (Sir Arnold J. Toynbee, brit történész) Az
Nyugat
kultúrája terjed a televízió, a kereskedelem közvetítésével, az
olyan
mintázatot ad mindenkinek, amelyik megmérgezi az embert és ökológiai
katasztrófához
vezet. Észrevétlenül kialakul az "ökonoteizmus" vallása, ami
annyit
jelent, hogy a bevásárlás lett az élet útja. Ennek gyökerei a 19. sz
zadban
erednek, amikor az elfoglalta a kereszténység által hagyott űrt s
egységre
lépet a romantikus egyén-központúsággal. Ez a vallás azt tanítja, hogy
az emberek
alapvetően önző lények, hajtóerejük az önérdek és kapzsiság.
Arra
bíztatnak bennünket, hogy fogyasszunk többet a demokrácia és a
munkanélküliség
csökkentése érdekében. A hirdetések könnyen elérhető
pótszereket
ajánlanak a számunkra a megvásárolhatatlan dolgok, mint a szeretet,
barátság, együttérzés
helyett. Ezek a pótszerek már nem elégítenek ki
bennünket, s
azok rabjaivá válunk. Ilyen körülmények között a legtöbb,
leghatározottabb
dolog, amit tehetünk, hogy kevesebbet fogyasztunk, ülünk
a szobánkban
és végiggondoljuk a teendőinket.
#
Új Ember,
1994 február vége, Krómer István: A bálványimádás
kísértésében...
(Két
világszemléletről...) "...Az anyagi világot nem vehetjük
semmibe,
felelősek vagyunk-leszünk gyermekeink testi-lelki fejlődéséért.
Ám ezzel
kitesszük magunkat, s csemetéinket is annak, hogy
az
elkerülhetetlen fogyasztásból a szerzés őrülete felé csúszunk
el S az
igazi kísértés sokszor éppen a gyerektől érkezik, aki nehezen
veszi
tudomásul, hogy óvodás- vagy osztálytársainak egy sereg olyan
játéka,
később ruhája, s ki tudja mije van, ami neki éppenséggel nincs....
A fogyasztás
azonban nem célja életünknek, hanem eszköz arra,
hogy Isten
akarata szerint mindannyian békében, felesleges gondok
nélkül,
testvérként éljünk. A csalóka reklámvilág csodái éppen attól
válnak
bálvánnyá, hogy célként kínálják magukat, amikor már
azért élünk,
hogy megvegyük azt az autót, hogy részt vegyünk
azon a
távolkeleti vagy afrikai társasutazáson. E világ
Istentől
elrugaszkodott voltára Ś mint láz a betegségre Ś számos nyugtalanító
jel
figyelmeztet. A riasztó méretű környezetszennyezés, az esztelen
fegyverkezési
verseny, az éhhalál szélén tengődő embermilliók, sőt
lassan
milliárdok.... mind-mind arra utal, hogy hiába a szédületes
technikai
haladás, az emberiség változatlanul nem Isten tervei szerint
alakítja
sorsát. ... Ha saját élethelyzetünkben őt (Jézust) akarjuk
követni, a
létminimum-számításkor inkább lebegjen szemünk előtt a
bengáliai
árvíz miatt munkáját veszített 11 (!) éves szövőgyári gyermekmunkás
nyomora,
mint a nyugatnémet középosztály életszínvonala. Nem
a nyomor a
példa, de figyelmeztet, hogy a mi szegénységünk más milliók
számára az
álmok netovábbja, s ha netán a lelkiismeretünk ezt nehezen
tűri, inkább
ajándékozzunk a nálunknál több szükséget szenvedőknek,
mint
utánozzuk a felesleges javak unalmába fulladókat..."
Ollózta:
Pi.
#
Nyelvőrség
Szilágyi
Ferenc: Bökversek
Idegen a
fővárosban
Tessék
mondani mán: ez a föld itt még Magyarország?
káprádzik a
szemem: annyi a snack meg a drink;
hot dog
mordul rám s topless-ben vetkezik a nyelv
ősi
mívoltából; mily fura Bábel ez itt?
Véletlen
sincs már üzlet, csak shop s mini market
ahol nemzeti
nyelv áron alul eladó.
(Édes
Anyanyelvünk 1994. június)
#
Eper télen?
Mostanra
eléggé hozzászoktunk, hogy nyári gyümölcsöt, zöldséget eszünk
egész évben.
Megvan a déligyümölcs választékunk éppúgy, mint a távoli
országokból
érkezett zöldségeké - mangó, avokadó, padlizsán, bors és még
sok egyéb.
Gondolj csak arra a nagy energiára, amibe a melegházak fűtése
kerül
(például az uborkánál és a salátánál), vagy a nagytávolságú
szállítás
hajóval vagy kamionnal. Ha nem ragaszkodsz a téli eperhez, ezzel
az
energia-megtakarítást pártolod.
Hús
Nem mindenki
eszik húst. A brit felnőttek három százaléka vegetáriánus, de
minden
tizedik gyermek is az a szülők bevallása szerint. Vannak, akik csak
tiszta húst
esznek. Mindenkinek, aki húsevő, tudnia kéne, hogy lehet kapni
olyan húst,
ami kevésbé kegyetlen körülmények közt nevelt állatokból
származik.
Ez a módszer a szennyezés terén is fontos (lásd a 23 oldalt).
Ezen kívül
fontos, hogy a hús ne tartalmazzon festéket, tartósító és
kémiai
vegyületeket. Ezt a húst gyakran
"valódi húsnak" nevezik.
Hány
különböző dolgot iszol meg egy nap? Egy pohár vizet? Egy csésze teát?
Egy doboz
narancslevet vagy egy doboz szénsavas üdítőt? Sokkal nagyobb a
választék az
innivalók körében, mint régebben és sokkal többet is veszünk
belőlük. Ez
azt is jelenti, hogy többet is dobunk el - pl. üres dobozokat,
elhasznált
teafiltert. Van itt pár dolog, amit tudnod kellene arról, amit
iszol:
Szénsavas
üdítőitalok és gyümölcslevek
Egy átlag
angol 60 liter szénsavas üdítőt fogyaszt el egy évben. Egy
amerikai 163
litert! A csomagolás okozta hulladék mennyisége őrületes bár
függ attól
is függ, milyen fajtáról van szó:
- Különálló
papírdobozok nagyon célszerűek de egy kis italért elhasználsz
kartont,
műanyag szívószálat és műanyag csomagolást.
- Dobozos
üdítők legtöbbször alumíniumból készülnek. Keresd az "alu"
jelzést (alu
felirat egy két nyílból álló körben) a doboz oldalán, vagy
nézd meg egy
mágnessel a doboz oldalát (ha nem tapad hozzá, akkor
alumínium).
Lapozz a 78. oldalhoz, hogy nézd meg,
hogyan váltható vissza
és
hasznosítható újra az ilyen doboz. Emlékezz arra, hogy a nyitóját ne
dobd ki,
vagy el az utcán, mert azt is
visszaváltják.
- Üvegeket
össze lehet gyűjteni és egy üveggyűjtőbe dobni. Ne felejtsd el
a kupakokat
a fémgyűjtő részbe dobni, ha van olyan is.
- Műanyag
üvegeket a leggyakrabban a szénsavas üdítőitaloknál és a
szörpöknél
használnak. Sokat a PET rövidítésű polietilénből készítenek ami
alkalmas a
visszaváltásra. Sajnos még kevés hely van ahova elvihetnéd
ezeket az
üres PET flakonokat. (Magyarországon már létezik visszaváltható
üdítőspalack
többféle méretben.) Nem árt tudni milyen műanyagok alkalmasak
a
visszaváltásra és ha eljön az ideje váltsd vissza őket. Legközelebb,
amikor
vásárolni mész, nézd meg melyik palack van PET-ből.
Egy
környezetbarát fogyasztónak tehát melyik csomagolást kell választani?
Ezt nehéz
megmondani de amíg visszaváltod azt, amiből fogyasztasz, addig
az a legjobb
amit tehetsz.
A britek
évente mintegy egymilliárd liter gyümölcslevet isznak meg. Ez
napi három
millió liter! A rostos gyümölcslé nagyon egészséges, de nem
mindig jó a
környezetednek. A gyümölcstermelők csak néhány fajta
gyümölcsöt
termelnek, és meg is védik a terményt,
többnyire permetező és
egyéb
vegyszerekkel. Az esőerdők irtói között vannak gyümölcstermelő
cégek, akik
földet akarnak a gyümölcs megtermeléséhez.
Ugyanúgy,
mint az üdítőitaloknál gondold csak
végig, mibe csomagolják azt
a
gyümölcslevet. Visszaváltható vagy újra hasznosítható? Talán megteheted,
hogy nem
fogyasztasz olyan terméket, ami nem visszaváltható.
Üveges víz
Nagyon
megnőtt az ásványvizek népszerűsége. Számold csak meg, hányféle
sorakozik a
bevásárlóközpontok polcain. Néha az emberek nem szeretik a
csapvíz
izét, vagy úgy gondolják, hogy nem
egészséges. Most még általában
a csapvíz fogyasztása
teljesen veszélymentes, és nincs szükség
műanyagpalackokra
és üvegekre ahhoz, hogy hazavidd. Nem árt, ha tudod,
hogy a
palackozott víz körülbelül 600-szor olyan drága, mint a csapvíz!
Néhányan úgy
gondolják, hogy sokkal inkább környezetbarátok, ha vízszűrőt
használnak,
de valójában akkor igazán azok, ha részt vesznek a tiszta
vízért
folytatott kampányokban. Ha a családodnak van egy vízszűrő
kancsója,
bizonyosodj meg róla, hogy a használati utasításnak megfelelően
használjátok.
#
Az emberiség
Lorenz szerinti nyolc halálos bűne közt a második: "A
természetes
életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső
környezetet
romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is
megfosztja a
felette álló teremtés szépségének és nagyságának a
tiszteletétől."
(Lorenz, 1988, 96. old.) A könyv irodalomjegyzékében ott
szerepel a
Néma tavasz, amely figyelmeztet, hogy madárdal nélküli jövő
felé
haladunk.
"Ha
kivágtad az utolsó fát, ha kifogtad az utolsó halat, ha megmérgezted
az utolsó
folyót, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető!ö
A mi
halottaink sohasem felejtik el ezt a szép földet. Anyjuk a föld.
Örökké
szeretik és megőrzik emlékezetükben folyóit, nagy hegyeit,
völgyeit.
Szeretik és emlékeznek azokra, akiket itt hagytak, az élők pedig
vágyakoznak
a holtak után. És a halottak mint szellemek gyakran
visszatérnek,
hogy meglátogassanak és vígasztaljanak minket...
Nem sokat
számít, hol töltjük el hátralevő napjainkat. Nincs már sok
belőlük.
Sötét lesz az indiánok éjszakája. Csillag nem ragyog az égbolton.
Búsan zúg a
szél. Halál vadászik a vörös bőrű emberre. Bárhová megy,
mindenütt
hallja pusztítójának közeledő lépteit, és kész meghalni, mint a
megsebzett
szarvas, mely hallja a vadász lépteit...
Az emberek
jönnek és mennek, mint a tenger hullámai. Egy könnycsepp, egy
imádság a
Nagy Szellemhez, és örökre eltűntek vágyakozó szemünk elől. A
közös végzet
elől nem menekülhet a sápadt arcú ember sem...
E föld
minden darabkája szent az én népemnek. Népem emlékezetében és
szívében
szent minden hegyoldal, minden völgy, minden tisztás és erdő. A
kövek nem
tudnak beszélni, mégis emlékeket és eseményeket őriznek népem
életéből, és
ezért szeretjük őket..." (Seattle törzsfőnök beszédéből)
- A bushman
bocsánatot kér az állat szellemétől, amiért megöli, és
megértését
kéri, hiszen táplálkoznia kell. Ez a lelkület mértéktartáshoz
vezet. Ilyen
lelkülettel és mértékben szabad résztvenni a világban folyó
létharcban.
Csak ez a lelkület óv meg attól, hogy a megélhetés kényszere
fölmentést
adjon bármire.
#
- A pénzzel
vagy a pénzkeresettől megmentett idővel lehet több jót tenni a
világ
gyógyulásáért?
A szegény
halász a több napra elég jó fogás után pihen a gyönyörű
tengerparton.
Az idillt lefényképező nyugati turista rá akarja venni, hogy
naponta
többször is menjen ki a tengerre.
"- El
tudja képzelni, hogy akkor mi lesz? Legfeljebb egy év múlva motort
vásárolhat,
két év múlva bárkája lesz, egy szép napon pedig motorhajója,
és... - a
lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis
hűtőházat
épít, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterről figyeli a
halvonulást
és rádión utasítja a hajóit. Aztán halvendéglőt nyit és saját
maga
exportálja a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... - a
lelkesedéstől
megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte
megfeledkezik
nyaralásának örömeiről, lelke mélyén szomorkodva nézi a
békésen
gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.
A halász
megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermeket szokás, akinek a
torkán akad
valami. - Akkor mi lesz? - kérdezi halkan.
- Akkor -
mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a
partra,
szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.
- De én most
is ezt teszem - válaszol a halász.
A turista
töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig
eszköznek
tartott arra, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a
lehetőséget,
hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az
együttérzésnek
a szegényesen öltözött halász iránt - csak egy kis irigység
látszik
rajta." (Heinrich Böll: Beszélgetés a tengerparton)
#
A szánkó
Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok
hozzáfoghatót. Fenékig
befagyott a
patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a
háztetőről
olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk
őket
lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de
evvel nem
sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami
a legnagyobb
baj volt: a jégcsap se esett le.
Még jobban szerettünk a hóban játszani.
Akkora hó volt, hogy alig
látszottunk
ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a
medvék
királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt,
mint hogy
hópalotában lakott volna. Nem is fogyott el se keze, se lába,
mint nekünk.
Legkülönb mulatság mégiscsak a szánkázás
volt. Szomszédunkban lakott a
bíró. A bíró
csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még
nem volt a világon.
Még most is sokszor álmodom vele így tél idején.
Kőrisfából
volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőr vánkos,
beterítve
bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve
az egész
szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.
Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt,
aki húzza. Nagy úr volt akkor
Bíró Pali
is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem
fogtak be,
meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.
- Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne
- biztattak a bíró fiai.
Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy
hozzáférhettünk a szánkóhoz.
Gyuri, Pali
elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba
akasztottuk
a cifra istrángot, szél se érhetett nyomunkba aztán. Meg se
álltunk az
ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.
Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó
Jánoska már akkor olyan búsan
lógatta a
fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk,
a Bíró Pali,
hogy tán kevesli az abrakot?
- Szeretnék már egyszer én is beleülni a
szánkóba - motyogta félősen
Jánoska -,
csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!
Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk
fölött a pántlikás ostorát:
- Mást nem kívánnál, te kis rongyos? Nem
olyan gúnyához csinálták ezt a
szánkót,
mint a tied.
Pali még jobban rákiáltott:
- Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellőm, gyí
Bogár!
Összenéztünk Jánoskával s akkorát rántottunk
a szánkón, hogy mind a két
gazdánk
kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor
igyekeztünk
elhordani az irhát.
Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap
majd meghasadt a szívünk,
mikor a bíró
fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék
húzták őket.
Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:
- Jánoska, van egy hatosod?
- Volt tavaly, de labdát vettem rajta.
- Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna
hatosod, nekem is, vennénk rajta
szánkót.
Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér
vargától kaptam, mert
segítettem
neki kivinni a csizmákat a piacra. Jánoska meg eladta a
labdáját,
meg a márványgolyóit, meg a bicskáját a molnárinasnak.
Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a
pénzünkön egy szenesládát.
A ládát
félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult
deszkát,
kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt erősít a láda két
oldalára.
Megvolt a szánkó.
Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de épp úgy csúszott.
Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára
szégyelltünk kimenni a másik
szánkó
miatt.
Hanem az udvar kicsi volt.
Megegyeztünk. hogy kimegyünk a falu végér,
ahol senki se lát. Közökön,
zigzug
utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival.
Fújt a szél
kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem
törődtünk
vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni.
Először
Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj,
Istenem, de
jó lesz!
Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati
nénié volt, az öreg
koldusasszonyé.
Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most
csupa hó és
jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A
Kati néni
kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.
- Megállj, Ferkó - mondta Jánoska -,
eresszük be ezt a szegény kutyát,
mert
megveszi idekint az Isten hidege. Az öregasszony biztosan alszik.
Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt
előre.
Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült
orcával, dideregve vékony
kendőjében.
Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is
kivirágozta
a dér.
- Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három
nap óta. Sem egy marék
szalmám, sem
egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az
öregasszony.
Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a
sarokból a baltát, kiment,
csattogott,
pattogott odakint; fölvágta tűzrevalónak a szánkót.
Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a
kunyhóban. Égett a szánkó. A mi
szánkónk,
amelyibe egyszer sem ültünk bele.
A szánkódarabok piros lángja hosszú
csíkokban táncolt a falon, amely
mintha sírt
volna örömében, ahogy a dér elolvadt róla.
Az öregasszony
orcája is
színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a
mi
szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a
gazdag bíró
fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de
nem tudják,
milyen jólesik jót tenni a szegényekkel.
#
Három fej
kukorica
Mostanában már én is azt mondanám: hogy
három cső kukorica, de leírni
nem írom
így, mert amikor ez az eset megtörtént, a kukoricának még feje
volt, és nem
csöve, ami nincs ma sem, mert a cső belül többnyire üres, nem
is beszélve
arról, hogy fej mindenesetre előbb volt a világon, mint cső.
Az hogy, van
cső, amelyik nem üres, és van fej, amelyik...
Szóval ezt hagyjuk...! Végeredményben, ha a
csőben van valami, már alig
cső, és ha a
fejben nincs semmi, már egyáltalán nem fej.
Maradjunk tehát a fejnél, és térjünk a
tárgyra.
Térjünk a három fej kukoricára, mely
mostanában jutott eszembe egy szem
piros
paradicsommal kapcsolatban. A paradicsom vidáman piroslott
egymagában
egy kis elhagyatott mezei kertben, és amikor leakartam
szakítani -
mert nagyon szomjas voltam -, szinte megégette a kezem, és nem
szakítottam
le. Nem bizony, mert abban a pillanatban már három fej
kukoricát
láttam a helyén, érdesen és leszakíthatatlanul.
- Mért nem veszed le? - kérdezte barátom.
- Meleg - mondtam fanyarul -, úgy
megmelegedett ebben a forróságban,
hogy még
szomjasabb leszek tőle.
Barátom ezek után leszakította és megette,
de neki nem volt három fej
kukoricája.
Lehet, hogy mása volt, de kukoricája nem volt, s ezért a
paradicsomot
megette. Ez a barátom - egyébként jeles madarász - akinek
fele életét
a madarak töltik ki, ezért könnyű szívű és jó ember. Ilyenkor
bújja a
rétet, a nádast, meggyűrűzi a madárfiókákat, hogy tudni lehessen:
merre és
meddig vándorol a gólya, a kócsag vagy - mondjuk - a
barázdabillegető. És mindezt "hivatalból" teszi, még
meg is fizetik érte.
Megfizetik
örömét, tudományos kalandozását. Ebből
látszik, hogy barátom
nemcsak jó
ember, de okos ember is, ami együtt ritkaság.
Mellesleg - az a paradicsom valóban meleg
volt, mert tikkadt aszály
aszalta
zörgősre a mezőket, és mi a szomjúságtól fuldokolva kerestünk
vizet, de
hiába. Lehet, hogy ez a lázas állapot is hozzájárult, de amikor
kinyújtottam
a kezem, hogy leszakítsam az árva paradicsomot, egy hang
megszólalt
mellettem:
- Te dolgoztál érte?
És elkaptam a kezem, mintha megégettem
volna.
*
A madarakat - különben - már apám is
szerette. Neki galambjai voltak, s
amikor
városba kerültünk, jöttek a galambok is új lakásunk padlására.
Egyelőre még
fogságba, hogy szokják a helyet, és fiaik legyenek; mert a
madár -
nagyon okosan - a fiaihoz és környezetéhez ragaszkodik elsősorban,
és csak
azután a barátaihoz.
Élelmüket azonban venni kellett, és apám
sokszor panaszkodott ezért,
mert gyerek
és galamb szépen akad a ház körül, pénz azonban csak úgy
futólag. Ez
adta a gondolatot egyszer, amikor az erdőből hazafelé mentem
madarászásból,
hogy három fej kukoricát "magamhoz emeljek". Csendes,
magányos
nyári alkony volt. A lágyan lengő kukoricalevelek árnyékában a
tücskök már
hangolni kezdték hegedűjüket, amikor egyszerűen letörtem a
három fej
kukoricát, s este hazaérkezve diadalmasan a család asztalára
tettem.
- A galamboknak - mondtam, és vártam a
dicséretet.
- Hol kaptad? - kérdezte apám és rám nézett.
- A mezőn - mondtam bizonytalanul, és a dicséretvárás
biztonságos tornya
ijedten
megingott.
- Kitől?
- Ott volt a... ott sok volt... az a...
- Loptad?
- Elhoztam... a galamboknak!
- Te dolgoztál érte?
Az asztal felett hideg csend lett.
- Visszaviszed oda, ahonnét hoztad!
- Igen... majd... - és kinéztem az ablakon,
mert akkor fekete este volt
már.
- Nem majd. Most! Azonnal!!
És én visszavittem a három fej, pedig az a
kukoricaföld messze volt.
Félelmetesen
messze, túl a szőlőkön, túl a világosságon, túl mindenen.
Az út porában tompán puffant minden lépésem,
és minden lépés azt mondta:
- Lop - tad... lop - tad...
Kukorica, krumpli, tarló, megint krumpli,
megint répa, és én nem
találtam azt
a kukoricást, hát most hova tegyem ezt a három fejet? Ha
megálltam
árnyékok mozdultak a homályban, s a kukoricalevelek hidegen
susogtak. A
derengő homályban ismeretlen és titokzatos lett minden.
- Hova tegyem? Hova tegyem? Otthon már
megették a vacsorát, és én itt
egyedül.
Otthon az asztalon meleg, békés világosság, én meg itt, mert...
- Mit keres itt?!! - zörrent rám a kukorica
közül a csősz, és én
megrogytam,
és úgy éreztem, leszakad alattam a föld. Ellöktem magamtól a
három fej
kukoricát, és mint aki eszét vesztette, nekilódultam az útnak.
- Fogd meg!!
A többire már alig emlékszem. Valami kutya
nyiff-nyaffolt mögöttem,
minden
pillanatban vártam a harapást, ezért oldalt ugrottam, be egy
kukoricásba,
és törve-zúzva vakon rohantam, amíg csak egy termetes tökre
nem léptem. A
tök és a világ kicsúszott alólam, s én elhasalva megadtam
magam.
Jöjjön a csősz, jöhet a kutya, vigyenek
börtönbe, haljak meg - nem
bánom...
De nem jött senki és semmi. Csak a szívem
dobogott fuldokló vágtában, s
a kis
tücskök húzogatták bánatos vonójukat üveghegedűjükön, és melegen
fölém
hajlottak a nyári csillagok.
*
Hát ezért nem szakítottam le azt a
paradicsomot, pedig majd meghaltam
érte - és
ezért hazudtam a barátomnak, hogy nem kell, mert meleg.
Remélem, nem olvassa ezt a kis írást, mert
barátom csak a madarakkal
foglalkozik,
akik nem tűnődnek azon, hogy a kukorica cső-e vagy fej, és -
főleg!! -
soha nem hazudnak.
Fekete
István
#
Jak 3,2b-6a
(balra): Testvéreim! Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az
tökéletes
férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak
szájába
zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket
irányíthatjuk.
Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek
hajtják is
őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja.
Ugyanígy
parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat
magáénak.
Nézd, milyen kicsi a tűz és milyen nagy erdőt felgyújt. A nyelv
is tűz...
Ef
4,25.26.29.31 (jobbra): Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen
mindenki
őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha
elfog is
benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le
haragotok
fölött. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak
olyan, amely
alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok
hallgatóitoknak.
Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat,
haragtartás,
szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz.
Amikor
beszélünk: Mindig az igazat, szépet, jót és fontosat mondjuk - és
természetesen
annak, akit illet. A kulturált ember érzelmei kifejezésére
sem használ
csúnya szavakat; választékosan beszél, érthetően fogalmaz,
követi a
magyar nyelvhelyesség szabályait is.
Feladat:
Miért különösen veszélyes a pletyka (valakiről hallott rossz
dolgot továbbmondani)
?
#
Ne
tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki
embertársát
szereti, a többi törvényt is megtartja.
Hiszen a parancs: Ne
törj
házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs
még van,
mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját
magadat. A
szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.
A törvény tökéletes
teljesítése
tehát a szeretet. (Szent Pál levele a
Rómaiaknak, 13.
fejezet,
8-10. vers)
A keleti
világ egyik nagy tanítója Sziddhartha Gautama, a Buddha. Buddha
tízparancsolatát
így foglalhatjuk össze:
=================================================================
1. Ne ölj,
óvd minden élőlény életét.
2. Ne lopj,
ne rabolj, ne vedd el másoktól munkájuk gyümölcsét.
3. Legyen
tiszta mind a gondolkodásod, mind az életed.
4. Ne
hazudj, rettenthetetlenül, de szeretettel mondd meg az igazságost,
amikor kell.
5. Ne mondj
rosszat az emberekről, és ne ismételd azt a rosszat, amit az
emberekről
mondanak.
6. Ne
esküdözz.
7. Ne
fecséreld az időt üres fecsegésre; vagy beszélj velősen vagy hallgass.
8. Ne légy
önző és irigy, hanem örülj, ha embertársad boldogul
9. Vesd ki
szívedből a haragot, ne gyűlölj senkit se, hanem szeress mindenkit.
10. Igyekezz
megérteni az igazságot.
Lev Tolsztoj nyomán
=================================================================
Mohamed
próféta az iszlám vallás alapítója. Az ő egyik tanítása így hangzik:
================================================================
Az ember
igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt.
================================================================
Ma is
találhatunk megszívlelendő, igaz tanításokat, főként a nagy írók,
költők
műveiben.
Feladat:
Olvassátok el és beszéljétek meg ezeket az idézeteket:
1.) Szép volna az élet, ha minden ember csak
félolyan jó volna, mint
amilyennek
felebarátját szeretné. (Móra Ferenc)
2.) Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet
és szeretetet minden
élőlénytársunk
iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs
törvényét.
(Gandhi)
3.) Cselekedj a természet rendje szerint,
lásd meg a nagyot a
kicsinyben,
a rosszat is jóval viszonozd (Lao-ce)
#
Kenyérlesők
(részlet)
A téli hóba,
téli ködbe
a szeles
pincelyukra dőlve
áll öt
gyerek.
Feszült
inakkal lesve, térden
bámulják,
hogy süti a pék benn
a
kenyeret...
Erős, fehér
nagyizmú karja
a tűzre
rakja, megcsavarja.
Láng ég
alól.
Hallják
pattogni a kenyérkét,
aztán a
mosolygós, kövér pék
egy dalt
dalol.
Mind kuksol
ottan, egy se moccan,
és a pirosló
lyukra hosszan
néznek
kívül.
(...)
Ruhájukat a
dér befújta,
de ég szemük
és élnek újra.
S csak
néznek ők.
Rózsás arcuk
a rácsra nyomják,
s dalolnak
látván ezt a pompát.
bús fénylesők...
(Kosztolányi
Dezső fordítása)
#
Sok évi
munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait
elvitte a
hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani
törzset a
tűzgyújtásra, és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek
ennek az
újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet
mondjanak a
feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok
közül a nagy
jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy
hírnévre;
elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette
találmányának.
A következő
törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint
az előzőé.
De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére,
megölették
őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy
Felfedezőnek
a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön
liturgiát
terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A
lehető
legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része
se
változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy
ékszeres
ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak
annak, aki
hittel teszi rájuk kezét.
A főpap maga
vállalta, hogy összeszedje és megírja A Felfedező életét. Ez
aztán szent
könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő
példaként
ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti
természetét
pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a
Könyvet a
jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel
magyarázták
szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És
könyörtelenül
halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik
eltértek
tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak
elfoglalva,
a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját.
#
Naszreddín
mullah egy nap megpillantotta a tanítót, amint az éppen egy
csoport
gyereket vezetett a mecsethez.
- Minek
viszed őket oda? - kérdezte.
- Nagy
szárazság van a földeken - magyarázta a tanító -, és bízunk abban,
hogy az
ártatlanok kiáltása megindítja a Mindenható szívét.
- Akár
ártatlan, akár nem, a kiáltás nem számít - mondta a mullah -, hanem
a bölcsesség
és a tudatosság.
- Hogy
merészelsz ilyen istenkáromlást mondani a gyerekek előtt! -
kiáltotta a
tanító.
- Bizonyítsd
be, amit mondtál, vagy különben eretnekké nyilvánítunk.
- Ez igazán
egyszerű - mondta Naszreddín.- Ha a gyerekek imája egy
icipicit is
számítana, már rég nem lennének tanítók a földön, mert nincs
semmi, amit
jobban gyűlölnek mint iskolába járni. Hogy mégis túléltétek
azokat az
imákat, annak az az oka, hogy mi, akik jobban tudjuk, mint a
gyerekek,
megtartottunk benneteket a helyeteken.
#
Volt egyszer
egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti
szeretet.
Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték,
koldusok
csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még
csak észre
sem vette őket.
Egy nap
hasonlóképp haladt az utcán, és éppen ez istentisztelet idejében
ért a
templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét
erősebben
nyomta, de az ajtó be volt zárva.
Elkeseredve
a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az
istentiszteletet,
és nem tudván, hol mit csináljon, felnézett. És akkor
ott,
pontosan az orra előtt, megpillantott egy kis cédulát az ajtóra
szegezve. Ez
állt rajta:
- Itt vagyok
kint.
A fogoly már
évek óta magánzárkában volt. Senkit sem látott, senkivel sem
beszélt, és
ételét is a fal egy kis nyílásán keresztül kapta.
Egy nap egy
hangya jött a cellájába. A férfi elragadtatva szemlélte, ahogy
az
körbe-körbe járt. A tenyerébe vette, hogy jobban láthassa, még egy-két
szem morzsát
is adott neki, és éjjel a bádogpohara alatt tartotta.
Egy nap
hirtelen ráébredt, hogy tíz év magánzárka kellett neki ahhoz, hogy
rányíljon a
szeme egy hangya csodálatosságára.
Az öreg
rabbi megvakult, olvasni sem tudott, és a látogatóinak az arcát
sem látta.
Egy kézrátétellel gyógyító férfi ezt mondta neki:
- Bízd
magadat rám, és én meggyógyítom a vakságodat!
- Arra nem
lesz semmi szültség sem - mondta a rabbi. - Látok mindent,
amire
szükségem van.
Nem alszik
mindenki, akinek csukva a szeme. És nem lát minden nyitott
szemű ember.
#
Egy hideg
téli éjszakán egy vándorló aszkéta kopogtatott be szállásért egy
templomba. A
szegény ember reszketve állt a hóesésben, ezért aztán az
templom
papja, kelletlenül ugyan, de beengedte az embert:
- Jól van,
itt maradhatsz, de csak erre az éjszakára. Ez templom, és nem
menedékhely.
Reggel tovább kell menned.
Az éjszaka
kellős közepén a pap valami furcsa, pattogó hangot hallott.
A templomba
szaladt, ahol megdöbbentő látvány fogadta. Az idegen a
templomban
tüzet rakott, s annál melengette magát. Egy fa Buddha-szobor
hiányzott.
- Hol van a
szobor? - kérdezte a pap.
A vándor a
tűzre mutatott, és azt mondta:
- Úgy
éreztem, hogy megfagyok ebben a hidegben.
-
Megőrültél? - kiáltotta a pap. - Tudod, hogy mit csináltál? Az egy
Buddha-szobor
volt. Elégetted a Buddhát!
A tűz
kialvófélben volt. Az aszkéta belebámult, és elkezdte a botjával
piszkálni.
- Most meg
mit csinálsz? - kiáltott rá a pap.
- Keresem a
Buddha csontjait, akiről te azt állítod, hogy elégettem.
A pap később
elmesélte az esetet egy Zen-mesternek, aki ezt mondta:
- Nagyon
rossz pap vagy, hisz többre értékeltél egy halott Buddhát, mint
egy élő
embert.
#
Két testvér
- egy házas és egy agglegény - termékeny közös földje gazdag
termést
hozott. A termény fele az egyik testvéré lett, a másik fele a
másiké.
Egy darabig
minden rendben is ment. De aztán néha a házas ember
éjjelenként
felébredt álmából, és azt gondolta:
- Ez nem
igazságos. Testvéremnek nincs családja, teljesen egyedül van, és
a föld
termésének csak a felét kapja. Nekem viszont itt van a feleségem és
öt
gyermekem, öregkoromra minden biztosítva van. De ki fog törődni szegény
testvéremmel,
ha megöregszik? Sokkal többre lesz szüksége a jövőben, mint
amilye most
van; az ő szükséglete hát természetesen nagyobb, mint az
enyém.
Azzal
felkelt az ágyából, átlopódzott testvéréhez, és egy zsák gabonát
öntött annak
magtárába.
Az
agglegénynek is kezdtek hasonló gondjai lenni. Néha ő is felébredt
álmából, s azt
mondta magában:
- Ez
egyszerűen nincs rendjén. Testvéremnek felesége és öt gyermeke van,
és a föld
termésének a felét kapja. Nekem viszont csak magamról kell
gondoskodnom.
Hát igazságos az, hogy szegény testvérem, akinek a
szükséglete
nyilvánvalóan nagyobb, mint az enyém, csak ugyanannyit kapjon,
mint én?
Azzal ő is
fölkelt, és egy zsák gabonát öntött testvérének magtárába.
Egyik éjjel
egyszerre keltek fel, és egymásba futottak, hátukon egy-egy
zsák
gabonával.
Sok-sok
évvel később, amikor a testvérek már halottak voltak, a történet
valahogy
kitudódott. Ezért aztán, amikor a környékbeliek templomot akartak
építeni, azt
a helyet választották, ahol a két testvér találkozott. Nem
tudtak
ugyanis annál szentebb helyet találni az egész városban.
A fontos
vallási megkülönböztetés nem azok között van, akik imádkoznak, és
akik nem,
hanem azok közt, akik szeretnek, és akik nem.
Awhadi, a
kermáni költő, egy este a teraszán ült egy edény fölé hajolva.
Shams-e-Tabrizi,
a szúfi jött arra, és megkérdezte a költőt:
- Mit
csinálsz?
- Szemlélem
a holdat egy csésze vízben - hangzott a válasz.
- Hacsak nem
törted el a nyakadat, miért nem nézed közvetlenül az égen a
holdat?
A szavak a
valóság elégtelen tükröződései. Egy ember azt gondolta, hogy
tudja, mi a
Tádzs Mahal, mert egyszer mutattak neki egy darab márványt, és
azt mondták,
hogy a Tádzs csak egy kupac ilyen kocka. Egy másik pedig meg
volt
győződve arról, hogy tudja, milyen a Niagara-vizesés, mert egyszer
látott egy
csupor vizet, amit onnan hoztak.
- De aranyos
kisbabád van!
- Az semmi.
Látnátok a fényképeit!
#
Egy püspök
panasza:
- Jézus
akárhová ment, forradalom tört ki. Én meg akárhová megyek, az
emberek
teával kínálnak.
Ha már
millióan követnek, kérdezd meg magadtól, hogy hol hibáztál!
Az összes
filozófus, hittudós és törvénytudó összegyűlt a bíróságon
Naszreddín
mullah tárgyalására. A vád igen komoly volt: városról városra
járt, s azt
hirdette, hogy az úgynevezett vallási vezetők tudatlanok és
zavarodottak.
Ezért aztán eretnekséggel vádolták, amiért halálbüntetés
jár.
- Te
szólhatsz először - mondta neki a kalifa.
A mullah
nyugodt volt.
- Hozzatok
papírt és tollat - mondta -, és adjátok e magasztos gyülekezet
tíz legbölcsebb
emberének!
Nasszredín
mulatságára nagy perpatvar tört ki az emberek között, hogy ki
is a
bölcsebb köztük. Amikor a vita elült, és a tíz választott kezében ott
volt a toll
és papír, a mullah így szólt:
- Írja le
mindegyikük a választ a következő kérdésre: Miből van az anyag?
A válaszokat
leírták átadták a kalifának, aki sorjában felolvasta. Az
egyik azt
mondta, "az anyag semmiből áll", egy másik azt, hogy
"molekulákból".
Egy másik szerint "energiából", megint mások szerint
"fényből",
"nem tudom", "metafizikai létezésből", és így tovább.
Erre így
szólt Naszreddín a kalifához:
- Ha majd
megegyeznek abban, hogy miből is van az anyag akkor alkalmasak
lesznek arra
is, hogy a lélekkel kapcsolatos kérdésekről döntsenek. Nem
furcsa az,
hogy bár nem tudnak egységes véleményre jutni arról, amiből
pedig saját
testük is felépült, mégis egyöntetű az ítéletük abban, hogy én
eretnek
vagyok?
Nem a dogmák
sokfélesége, hanem a mi dogmatista szemléletünk okozza a
károkat. Ha
mindegyikünk azt tenné, ami szilárd meggyőződése szerint az
Isten
akarata, az eredmény tökéletes káosz lenne.
A
bizonyosságot kell hibáztatni. A lelki ember ismeri a bizonytalanságot -
olyan
állapot, ami ismeretlen a vallási fanatikus előtt.
#
Önéletrajzában
Mahatma Gandhi elmondja, hogy diákkorában Dél-Afrikában
milyen
mélyen érdeklődött a Biblia, főleg a hegyi beszéd iránt. Meg volt
győződve
arról, hogy az Indiát évszázadok óta sújtó kasztrendszerre a
kereszténység
a megoldás. Komolyan foglalkozott azzal, hogy keresztény
lesz.
Egy nap
elment a templomhoz, hogy további ismereteket szerezzen, s hogy
misén vegyen
részt. Az ajtónál azonban megállították, és kedvesen mondták
neki, hogy
ha misére kíván menni, szívesen látják, de csak a feketéknek
fenntartott
templomban.
Otthagyta a
templomot, és sosem tért vissza.
A nyilvános
bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba
menjen.
Mérgét Istennek kiáltotta el:
- Nem
engednek be, Uram, mert bűnös vagyok!
- Mit
panaszkodsz? - válaszolta Isten. - Engem sem engednek be.
Nasszredín
mullah egy gyémántot talált az út mentén, de a törvény szerint
a megtalálók
csak akkor válnak tulajdonossá, ha három alkalommal
kihirdetik a
piactér közepén, hogy mit találtak.
Naszreddín
túlságosan vallásos volt ahhoz, hogy megszegje a törvényt, és
túlságosan
kapzsi ahhoz hogy visszaadja a kincset. Ezért aztán három
egymást
követő éjszaka, amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy
mindenki
mélyen alszik, kiment a piactérre, és halk hangon kihirdette:
- Egy
gyémántot találtam a városba vezető úton. Aki tudja, hogy ki a
tulajdonos,
azonnal jelentkezzék nálam.
Természetesen
senki sem lett okosabb a mullah szavaitól, kivéve egy embert
a harmadik
éjjel, aki történetesen az ablakánál állt, s hallotta, hogy a
mullah
valamit dünnyög. De amikor meg akarta tudni, hogy mit is mondott
Naszreddín,
az így felelt:
- Nem vagyok
köteles megmondani neked. Annyit azonban elmondok, hogy
vallásos
ember lévén, a törvény előírása szerint eljöttem ide éjjel
bizonyos
szavakat elmondani.
Hogy
tökéletesen gonosz legyél, nem kell a törvényt áthágnod. Elég, ha az
utolsó
betűig betartod.
#
Attar a
Szentek elbeszélései című művében meséli el a következő történetet
Habib
Ajamiról, aki egy nap a folyóhoz ment fürdeni, és a kabátját
őrizetlenül
hagyta a folyóparton. A basrai Haszan történetesen arra járt,
meglátta a
kabátot, és arra gondolt, hogy valaki gondatlanságból
ottfelejtette.
Elhatározta hát, hogy addig őrzi ott, amíg a tulajdonos
vissza nem
tér érte. Amikor Habib visszajött, s kereste a kabátját, Haszan
azt mondta:
- Kire
bíztad te a kabátodat, amikor fürdeni mentél a folyóba? Akár el is
lophatták
volna.
Habib azt
válaszolta:
- Annak a
gondjaira bíztam, aki azt a feladatot adta neked, hogy őrködj a
kabát
felett.
#
Egy asszony
azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és
legnagyobb
meglepetésére Istent találta a pult mögött.
- Mit árulsz
itt? - kérdezte.
- Mindent,
amit a szíved kíván - válaszolta Isten.
Alig mervén
hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető
legjobb
dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.
- Lelki
békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való
szabadságot
akarok- mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nemcsak
magamnak,
hanem minden embernek a földön.
Isten
mosolygott:
- Kedvesem,
azt hiszem félreértettél - mondta. - Mi nem gyümölcsöt árulunk
itt. Csak
magokat.
#
Bizonyos
dolgokat legjobb úgy hagynunk, ahogy vannak:
Egy lelkes
fiatalembert, aki éppen befejezte a vízvezeték-szerelői
iskolát,
elvittek a Niagara-vízeséshez. Egy percig nézegette, aztán így
szólt:
- Azt
hiszem, meg tudom javítani.
Két ír
munkás a bordélyház melletti úton dolgozott. Egyszer csak a
helybéli
protestáns lelkész jött arra, kalapját szemére húzva, és bement a
házba. Pat
azt mondta Mike-nah:
- Láttad
ezt? Persze mit is várhatnánk? Elvégre protestáns!
Kisvártatva
a zsidó rabbi érkezett oda. Felhajtotta a gallérját, és ő is
belépett a
házba. Pat akkor azt mondta:
- Na, szép
kis példát mutat ez a vallási vezető az ő népének!
Végül, ki
más, mint a katolikus pap jött arra. Köpenyegét a feje köré
húzva
surrant be az épületbe. Pat erre azt mondta:
- Még
elgondolni is borzasztó, Mike, hogy a lányok közül valamelyik
megbetegedett.
Egy ember az
északi hegyekbe ment halászni. Egy nap az idegenvezetője
anekdotákat
kezdett mesélni arról a püspökről, akinek az elmúlt nyáron
volt a
vezetője.
- Bizony -
mondta az idegenvezető -, a beszédjét leszámítva, az egy rendes
ember.
- Azt akarja
mondani, hogy a püspök káromkodik? - kérdezte az ember.
- Persze,
hogy azt, uram - válaszolta az idegenvezető. - Egyszer egy szép
lazacot
fogott. Már éppen ki akarta venni, amikor a hal leszakadt a
horogról.
Azt mondtam
a püspöknek: "Micsoda istenverte balszerencse!", mire ő
egyenesen a
szemembe nézett, és azt mondta: "Bizony az." De ez volt az
egyetlen
alkalom, hogy így hallottam a püspököt beszélni.
#
Volt egyszer
egy pap, olyan szent életű, hogy sosem gondolt rosszat
másról.
Egy nap
beült az étterembe, de csak egy csésze kávéra, mert böjti nap
lévén, ez
volt minden, amit kérhetett. Meglepetésére megpillantotta
kongregációjának
egy fiatal tagját, aki éppen egy hatalmas bifszteket
kebelezett
be.
- Remélem,
atyám, nem botránkoztattam meg- mondta a fiatalember
mosolyogva.
- Ah dehogy!
Gondolom, elfelejtetted, hogy ma böjti nap van - válaszolta a
pap.
- Nem, nem.
Határozottan emlékeztem rá.
- Akkor
biztosan beteg vagy, és a doktor megtiltotta, hogy böjtölj.
- Egyáltalán
nem. Majd kicsattanok az egészségtől.
Erre a pap
égre emelte a szemét és így szólt:
- Hogy ez a
fiatal nemzedék milyen példa számunkra, Uram! Látod, ez a
fiatalember
inkább beismeri bűneit, mint hogy hazudjon!
#
Egy tudós
felfedezte, hogyan lehet önmagát úgy reprodukálnia, hogy
lehetetlen
legyen az eredetit megkülönböztetni a másolattól. Egy nap
meghallotta,
hogy a halál angyala őt keresi, ezért gyorsan készített egy
tucat
másolatot magáról. Az angyal össze is zavarodott, mert nem tudta,
hogy az
előtte levő tizenhárom lényből melyik a tudós, ezért aztán ott is
hagyta őket,
és visszatért az égbe. Azonban ismervén az emberi
természetet,
az angyal hamarosan kitalált egy okos módot a kiválasztásra.
Azt mondta:
- Uram, ön
egy zseni, hogy ennyire tökéletes másolatokat tudott készíteni
önmagáról.
Hanem én mégis felfedeztem egy kis hibát a munkájában. Csak egy
ici-picit.
A tudós
azonnal talpra ugrott, és így kiáltott:
-
Lehetetlen! Hol van a hiba?
- Pont itt -
mondta az angyal, azzal felkapta a tudóst a másolatok közül,
és magával
vitte.
#
Volt egyszer
egy öreg arab bíró, aki híres volt okosságáról. Egy nap egy
boltos jött
hozzá elpanaszolni, hogy lopják az áruját, de képtelen
megfogni a
tolvajt.
A bíró
megparancsolta, hogy szedjék le a bolt ajtaját, vigyék ki a
piactérre,
és ott adjanak neki ötven korbácsütést, amiért elmulasztotta a
tolvajt
kívül tartani a bolton.
Hatalmas
tömeg gyűlt össze, hogy megnézzék a különös ítélet végrehajtását.
Amikor
megvolt az ötven ütés, a bíró lehajolt, és megkérdezte az ajtót,
hogy ki volt
a tolvaj. Még a fülét is odahajtotta az ajtóhoz, hogy jobban
hallja, hogy
mit mond. Amikor felállt, kijelentette:
- Az ajtó
kijelentette, hogy a lopásokat az az ember követte el, akinek
pókháló van
a turbánja tetején.
Abban a
pillanatban a tömegben egy ember keze felemelkedett a turbánjához.
A lakását
átkutatva megtalálták a lopott árut.
Csak egy kis
dicséret vagy kritika kell, hogy az énünk előjöjjön.
#
Meghalt egy
öregasszony, és az angyalok a bírói szék elé vitték. Az életét
tanulmányozva
azonban a bíró egyetlen jótékony cselekedetet sem talált,
kivéve azt a
répát, amit egyszer egy éhező koldusnak adott.
A szeretet
egyetlen cselekedetének azonban akkora hatalma van, hogy azt
határozták,
abba a répába kapaszkodva vigyék az asszonyt az égbe. Be is
hozták a
répát, és odaadták neki. Abban a pillanatban, hogy az asszony
kézbe vette,
a répa emelkedni kezdett, mintha egy láthatatlan szál húzta
volna, és az
asszonyt is az ég felé emelte. Hanem ekkor megjelent egy
koldus.
Megragadta az asszony köpenyének a szegélyét, és ő is az
asszonnyal
együtt emelkedett. Egy harmadik személy elkapta a koldus lábát,
és ő is
emelkedni kezdett. Hamarosan már az emberek hosszú sora emelkedett
az ég felé a
répa által. És bármennyire hihetetlennek tűnt, az asszony
semmit sem
érzett a belé kapaszkodó embereknek a súlyából, valójában nem
is látta
őket, hisz az égre nézett.
Egyre
magasabbra emelkedtek, és már majdnem a mennyei kapuknál voltak.
Ekkor az
asszony letekintett, hogy még egyszer lássa a földet, és meglátta
az emberek
hosszú sorát maga mögött.
Az asszony
méltatlankodni kezdett. Kezével erélyesen suhintott egyet,
miközben azt
kiáltotta:
- Le! Le
veletek! Ez az én répám!
Erélyes
mozdulatához azonban elengedte egy pillanatra a répát, és
mindannyian
visszazuhantak.
A földön
minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"
#
Egy Csing
nevű fafaragó éppen befejezett egy harang öntéséhez készített
mintát. Aki
csak látta, elcsodálkozott, mert úgy tűnt, mintha szellemek
készítették
volna. Amikor Lu hercege is meglátta, megkérdezte:
- Micsoda
zseni vagy te, hogy ilyet tudtál készíteni?
A fafaragó
így válaszolt:
- Uram, én
csak egy egyszerű munkás vagyok, nem zseni. De van itt valami.
Amikor egy
ilyen harangöntőmintát készítek, három napig meditálok, hogy
lenyugtassam
a gondolataimat. Ha már három napig meditálok, akkor már nem
gondolok
többet jutalomra vagy fizetségre. Amikor már öt napja meditálok,
nem gondolok
többé dicséretre vagy elmarasztalásra, ügyességre vagy
ügyetlenségre.
Amikor már egy hete elmélkedem, hirtelen megfeledkezem a
végtagjaimról,
a testemről, sőt, elfelejtkezem saját magamról. A
tudatomból
eltűnik az udvar és a környezetem. Csak a gyakorlatom marad
meg. Ebben
az állapotban megyek ki az erdőbe, hogy addig vizsgáljam a
fákat, amíg
olyat nem találok, amiben tökéletesen látom a harang formáját.
Ekkor a
kezeim munkára lendülnek. Magamat félretéve, a természet
találkozik a
természettel munkámban, ami általam alakul. Kétségkívül ez az
oka annak,
hogy mindenki azt mondja, a befejezett mű a szellemek munkája.
Egy
világhírű hegedűművész mondta Beethoven hegedűversenyének nagysikerű
előadása
után: "Adva van egy pompás zenedarab, egy pompás hegedű és egy
pompás vonó.
Nekem csak össze kell hoznom őket, aztán félreállnom az
útból."
#
Egyszer egy
ember virágokkal a kezében jött Buddhához. Buddha ránézett, és
így szólt:
- Dobd el!
Az ember nem
tudta elhinni, hogy azt kérik tőle, dobja el a virágokat. De
aztán eszébe
ötlött, hogy valószínűleg azt kéri tőle, a bal kezében lévő
virágokat
dobja el, mert azt tartják, hogy bal kézzel adni valamit nem
illendő.
Ezért aztán
a bal kezében lévő virágokat eldobta. De Buddha továbbra is
csak azt
mondta:
- Dobd el!
Amikor
eldobta a másik kezében lévő virágokat is. Ott állt üres kézzel
Buddha előtt,
aki ismét csak azt mondta neki mosolyogva:
- Dobd el!
Erre az
zavarodottan azt kérdezte:
- Mit
kellene eldobnom?
- Nem a
virágokat, fiam, hanem aki hozta őket - hangzott Buddha válasza.
#
Egy kislány
haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja
valamivel
korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz:
- Csak a
véred transzfúziója mentheti meg kishúgod életét. Kész vagy-e
vért adni
neki?
A kisfiú
szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt
mondta:
- Rendben
van, doktor bácsi, kész vagyok.
Egy órával a
transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:
- Mondja,
doktor bácsi, mikor halok meg?
A doktor
csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a
fiút: azt
gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja kishúgáért.
Sok év után
két barátnő ismét találkozott.
- Mondd -
kezdte az egyik -, mi történt a fiaddal?
- A fiammal?
Szegény, szegény fiam! - sóhajtott a másik. - Szerencsétlenül
összeházasodott
egy lánnyal, aki egy szalmaszálat nem tesz odébb a házban.
Nem főz, nem
varr, nem mos, és nem takarít. Egész nap csak alszik, henyél,
és az ágyban
olvas. Ha hiszed, ha nem, szegény fiamnak még a reggelijét is
az ágyba
kell vinnie.
- Borzasztó,
és mi van a lányoddal?
- Ő aztán
szerencsés. Feleségül ment egy angyalhoz. A fiú nem engedi, hogy
a lányom
valamit is tegyen a házban. Szolgákat fogadott, akik főznek,
varrnak,
mosnak és takarítanak. És minden reggel ágyba hozza a lányom
reggelijét.
Hát hallottál már ilyet? A lányom meg addig alszik, ameddig
akar, egész
nap csak pihenget, és az ágyban olvas.
#
Amikor
Róbert, a tizennégy éves fiú szerelmes lett a tizennégy éves
szomszédlányba,
mindenét eladta, és még alkalmi munkákat is vállalt, hogy
elég pénzt
keressen ahhoz, hogy megvehesse szerelmének azt a drága órát,
amit az
kívánt. A szüleinek ez nem tetszett, de úgy határoztak, jobb ha
nem szólnak
egy szót sem. Eljött a vásárlás napja, de Róbert a pénz
elköltése
nélkül tért vissza. Ezt a magyarázatot adta:
- Elmentünk
az ékszerészhez, ahol ő azt mondta, hogy végül is nem akar
karórát. Más
dolgok jobban tetszettek neki, mint például a karkötők,
nyakláncok
és aranygyűrűk. Miközben nézelődött, s próbálta eldönteni, hogy
mit is akar,
visszaemlékeztem, hogy mit mondott nekünk egyszer a tanárunk.
Azt mondta:
mielőtt meg akarunk venni valamit, kérdezzük meg magunktól,
mire kell az
nekünk. Ekkor ébredtem rá, hogy végül is én nem akarom őt,
ezért aztán
kiléptem az üzletből, és hazajöttem.
#
Egy férfi
felajánlott egy bizonyos összeget a kislányának, ha szépen
lenyírja a
füvet. Az nagy buzgalommal neki is látott a munkának, és estére
már szépen
le is volt vágva a fű, pontosabban egy nagy folt kivételével a
sarokban.
Amikor a
papája azt mondta, hogy így nem tudja kifizetni az egész
összeget,
hisz nincs az egész gyep lenyírva, a kislány azt mondta, hogy
inkább
hagyja a pénzt, de ő nem vágja le ott a füvet.
A
kíváncsiságtól hajtva, a férfi odament az érintetlen területre. Pontosan
a közepén
ott ült egy nagy béka. A kislány túl érző szívű volt ahhoz, hogy
keresztül
menjen rajta a fűnyíróval.
Ahol
szeretet van, rendetlenség is van. A tökéletes rend temetővé
változtatná
a világot.
#
Kisebb tömeg
verődött össze az utcasarki szónok körül.
- Jön a
forradalom - mondta az -, és mindenki fekete limuzinnal fog járni.
Jön a
forradalom, és mindenkinek lesz telefonja a konyhában. Jön a
forradalom,
és mindenkinek lesz saját földje.
Erre egy
hang a tömegből tiltakozni kezdett.
- Én nem
akarok sem fekete limuzint, sem földet, sem telefont a konyhában.
- Jön a
forradalom - válaszolta a szónok -, és azt teszed majd, amit
mondanak, te
pimasz!
Ha tökéletes
világot szeretnél, szabadulj meg az emberektől!
#
Egy nap
Ábrahám meghívott a sátrába egy koldust étkezésre. Miközben az
áldást
mondták, a koldus elkezdte káromolni Istent, kijelentvén, hogy még
a nevét sem
bírja hallani.
Ábrahám
dühében elkergette az embert.
Aznap este
imájában Isten így szólt hozzá:
- Ez az
ember már ötven éve átkoz és gyaláz, én mégis adtam neki enni
minden nap.
Nem bírtad volna elviselni legalább egy étkezésnél?
Egyszer a
vének Szkétában voltak, és János apát, a törpe, is velük volt.
Miközben vacsoráztak,
egy pap, egy nagyon öreg ember, felállt, és
megpróbálta
kiszolgálni őket. De senki sem fogadott el tőle még egy pohár
vizet sem.
Kivéve János apátot.
A többieket
ez egy kissé megbotránkoztatta, és később így szóltak hozzá:
- Te
méltónak találtad magad arra, hogy elfogadd ennek az öregembernek a
szolgálatát?
Ő így
válaszolt:
- Ha én
megkínálok valakit egy pohár vízzel, örülök, ha elfogadja. Hát azt
akarjátok,
hogy elszomorítsam ezt az öregembert azzal, hogy megfosztom az
adás örömétől?
Amikor a
nyolcéves kislány ajándékot vásárolt édesanyjának zsebpénzén, az
persze
nagyon boldog és hálás volt. Mert az anyáknak és a feleségeknek
általában
sok a munkájuk, de kevés az elismerésük.
Úgy látszik,
a kislány megérezhetett ebből valamit, mert ezt mondta:
- Ezt azért
kapod, Anyu, mert Te olyan sokat dolgozol, és senki sem
méltányolja.
Az asszony
erre így szólt:
- Édesapád
is sokat dolgozik.
Mire a
kislány:
- Igaz, de ő
nem csinál olyan nagy ügyet belőle.
#
Egy öreg
zarándok ballagott a Himalája hegyei közt, amikor csikorgató
hidegben
elkezdett esni az eső.
Egy fogadós
megszólította:
- Apókám,
hogy fog maga ebben az időben célhoz érni?
Az öreg
vidáman válaszolt:
- A szívem
már ott van, ezért a testem többi részének könnyű követnie.
Bagdad
kalifájának, akit Al-Mamunnak neveztek, volt egy csodaszép arab
telivérje.
Egy Omah nevű nomád mindenáron meg akarta venni a lovat.
Rengeteg
tevét ajánlott érte, de Al-Mamun nem kívánt megválni a lótól. Ez
annyira
felmérgesítette Omáht, hogy elhatározta, csellel szerzi meg a
lovat.
Tudván, hogy
Al-Mamun melyik úton szokott lovagolni, koldusnak öltözve
elnyúlt az
út mentén, és úgy tett, mintha nagyon beteg lenne. Al-Mamunnak
jó szíve
volt, ezért amikor meglátta a koldust, megsajnálta, leszállt a
lováról, és
azt ajánlotta, hogy besegíti egy közeli fogadóba.
- Sajnos -
jajgatott a koldus -, már napok óta nem ettem, és arra sincs
erőm, hogy
felkeljek.
Erre
Al-Mamun gyengéden felemelte az embert a lovára, és utána akart
szállni. De
ahogy a koldusnak álcázott ember a nyeregben volt, elügetett,
miközben
Al-Mamun megálljt kiáltozva futott utána. Miután már kellő
távolság
volt Omah és üldözője között, Omah megállt és visszafordult.
- Elloptad a
lovamat - kiáltotta Al-Mamun. - Csak egy kérésem van hozzád.
- Mi az? -
kiáltott Omah Vissza.
- Senkinek
se mondd el, hogyan szerezted meg a lovat.
- Miért ne?
- Mert
lehet, hogy egyszer egy valóban beteg ember fekszik majd az út
mentén, de
ha ismerik a trükködet, akkor az emberek faképnél hagyják, és
senki sem
segít majd rajta.
Diogenész
egy nap az utcasarkon állt, és nevetett mint egy őrült.
- Min
nevetsz? - kérdezték a járókelők.
- Látjátok
azt a követ középen? Reggel óta, mióta itt vagyok, már tíz
ember
botlott meg benne, és átkozta meg. De egy sem vette a fáradságot,
hogy elvegye
onnan, hogy mások ne bukjanak fel benne.
Egy guru azt
kérdezte a tanítványaitól, miből tudja megmondani, hogy véget
ért az
éjszaka, és elkezdődött a nappal. Az egyik azt mondta:
- Ha a
távolban látsz egy állatot, és meg tudod mondani, hogy az tehén
vagy ló.
- Nem -
mondta a guru.
- Ha ránézel
egy távolban lévő fára, és meg tudod mondani, hogy az körtefa
vagy
mangófa.
- Ez sem jó
- mondta a guru.
- Hát akkor
mi a helyes válasz? - kérdezték tanítványai.
- Ha egy
férfinak az arcába nézel, és felismered benne testvéredet, vagy
ha egy nőnek
az arcába nézel és felismered benne a nővéredet. Ha még erre
képtelen
vagy, mindegy, hogy hol áll a nap, továbbra is éjszaka van.
#
Amikor Earl
Mountbatten, India utolsó alkirálya, kihirdette, hogy
unokaöccsére,
Fülöp herceg eljegyezte Erzsébet hercegnőt, Mahatma Gandhi
ezt mondta
neki:
- Örülök,
hogy unokatestvéred a leendő királynőt fogja feleségül venni.
Illenék
nekik valami ajándékot adnom, de hát mit adhatnék nekik? Semmim
sincs.
- Itt van a
szövőszéked - mondta az alkirály. - Láss munkához, és szőj
nekik
valamit!
Gandhi egy
asztalterítőt készített számukra, amit Mountbatten a következő
üzenettel
küldött Erzsébet hercegnőnek: "Tegye ezt a koronázási ékszerek
mellé!"
... mert ezt
olyan ember szőtte, aki ezt mondta: "Az angoloknak barátként
kell
távozniuk."
#
Volt egyszer
egy öreg szúfi, aki abból élt, hogy mindenféle limlommal
kereskedett.
Úgy tűnt, hogy nincs józan ítélőképessége, mert az emberek
gyakran
hamis pénzzel fizettek neki, és ő minden tiltakozás nélkül
elfogadta;
vagy sokszor azt állították, hogy már fizettek, pedig valójában
még nem, de
ő mégis elfogadta állításukat.
Amikor
halálát érezte közeledni, égre emelte szemét, és így szólt:
- Ó, Allah,
sok-sok rossz érmét elfogadtam az emberektől, és sosem ítéltem
el őket a
szívemben. Úgy véltem, hogy egyszerűen nem tudták, hogy mit
cselekedtek.
Én is csak egy rossz érme vagyok. Kérlek ne ítélj el engem!
És egy hang
hallatszott, amely ezt mondta:
- Hogyan is
lehetne elítélni valakit, aki senkit sem ítélt el?
Sokan tudnak
szeretetre méltó dolgokat cselekedni. De kevesen vannak azok,
akik
szeretetteljesen tudnak gondolkodni.
#
Száz favágó
dolgozott az erdőben hat hónapig, miközben két nő mosott és
főzött
rájuk. A munka végeztével két férfi feleségül vette a két nőt. A
helyi újság
azt írta, hogy a férfiak két százaléka feleségül vette a nők
száz
százalékát.
Egy hatalmas
férfi kifelé indult a kocsmából.
- Miért
ilyen korán? - kérdezte a kocsmáros.
- Az asszony
miatt.
- Szóval te
is félsz a feleségedtől? Hát ember vagy te, vagy egér?
- Egy dologban
teljesen biztos vagyok. Egér nem vagyok, mert azoktól fél a
feleségem.
Egy párizsi
filozófiaprofesszor egy nap kikiáltotta magát a föld
legnemesebb
emberének. Tanítványainak a következőképp bizonyította ezt.
- Melyik a
legnagyobb nemzet a földön?
-
Természetesen Franciaország - mondták egyhangúan.
- És melyik
Franciaország legnagyobb városa.
-
Természetesen Párizs.
- És, ugye,
Párizs legnagyszerűbb és legszentebb helye az egyetem? És ki
kételkedhet
abban, hogy egy egyetem legnagyszerűbb és legnemesebb tanszéke
a
filozófiatanszék? És, mondják, ki a filozófia tanszék vezetője?
- Ön -
válaszolták kórusban.
Doktor: -
Lábfájását az öregkor okozza.
Beteg: - Ne
nézzen bolondnak, doktor úr! A másik lábam is pont olyan idős.
Egy béka
egész életében egy kútban élt. Amikor megpillantott egy másik
békát is
ott, nagyon meglepődött.
- Hát te
honnét kerültél ide? - kérdezte.
- A
tengerből. Én ott élek - mondta a másik.
- Milyen az
a tenger? Van olyan nagy, mint az én kutam?
A tengeri
béka nevetett:
- Össze sem
lehet vele hasonlítani - mondta.
A kútban
lakó béka úgy tett, mintha érdekelné, amit látogatója a tengerről
mesélt. De
magában azt gondolta:
-
Kétségtelenül ez a legnagyobb hazug, akivel valaha is találkoztam
életemben.
És a legarcátlanabb is.
#
Az igazság
valójában az, amit cselekszel.
Baal Sem
tanítványai egyszer azt kérdezték:
- Kedves
rabbi, mond meg nekünk, hogyan kell Istent szolgálnunk?
Ő ezt
válaszolta:
- Honnan tudjam
én azt?
Aztán a
következő kis történetet kezdte el mesélni:
- A
királynak volt két barátja, akiket bűnösnek találtak, és halálra
ítéltek. A
király, bár szerette őket, mégsem merte őket csak úgy
felmenteni,
mert félt attól, hogy rossz példát mutat a népnek. Ezért aztán
következőképp
rendelkezett. Kifeszíttetett egy kötelét egy mély szakadék
felett, és a
barátainak azon kellett keresztülmenni: vagy a szabadságba,
vagy, ha
leestek, a halálba. Az első szerencsésen átjutott. A másik
átkiáltott
neki a szakadék innenső oldaláról: "Barátom, hogy csináltad
ezt?"
Az első visszakiáltott: "Mit tudom én? Amikor azt éreztem, hogy az
egyik
oldalra billenek, visszadőltem a másikra."
#
Egy részeg
dülöngélt éjjel a városka utcáin, mígnem beleesett egy
pöcegödörbe.
Ahogy egyre mélyebbre süllyedt a lében, kiabálni kezdett:
- Tűz! Tűz!
Tűz!
Néhány
járókelő meghallotta, és segítségére siettek. Miután kihúzták,
megkérdezték,
hogy miért kiáltott "tüzet", amikor nem is volt tűz.
Ezt a
klasszikus választ adta nekik:
-
Segítségemre sietett volna egy is közületek, ha azt kiáltoztam volna,
hogy
"Szar!"?
Autóbaleset
történt egy kisvárosban. Tömeg gyűlt az áldozat köré, ezért az
újság
riportere nem tudott elég közel kerülni, hogy láthassa. Hirtelen
támadt egy
ötlete:
- Én vagyok
az áldozat apja! - kiáltotta. - Kérem, engedjenek keresztül!
A tömeg utat
nyitott neki, így aztán egészen a baleset színhelyéig
mehetett,
ahol észrevette, nagy megszégyenülésére, hogy az áldozat egy
szamár volt.
#
Környezetvédő-(KV)-tanácsok:
- A
kamatról: A kamat folytonos - és ezért hosszútávon tarthatatlan -
növekedést
gerjeszt, s ezenkívül igazságtalanságot, inflációt is okoz.
Kerüljük el
a bankokat! Ha mégis kamathoz jutunk, legalább az igazságosság
kedvéért oda
juttassuk vissza, ahonnan többnyire származik, t.i. a
Harmadik
Világba.
- A
bevásárló központokról: Bármilyen előnyösnek tűnjenek is, kerüljük
őket! Az
autó lehetősége és az ügyesen kitalált árak ésszerűtlen
bevásárlótúrákra
csábítanak. A nemzetközi üzletláncok tönkreteszik
a
kisboltokat. Inkább az árut kell tonnánként szállítani, mint az autós
vásárlót
környezetszennyező módon utaztatni. Ha mindenki a város
határában
szerzi be az élelmiszereket, hogy fog tudni megélni az autótlan,
nyugdíjas
özvegy néni.
- A
fenntartható életmódról: De hát hogyan élhetünk így, Uram? Jézustól
hiába
kérdeznénk, mert Ő és kortársai egyszerűen így éltek. A Föld
állapotának
mai gyors romlását az okozza, hogy pillanatnyilag kb.
háromszorosát
fogyasztja az emberiség a fenntartható
mennyiségnek.
Ha tehát a
világfogyaszás harmadát igazságosan osztanánk el minden
Földlakó
között, akkor éppen akkora mennyiségű tej, kenyér, zöldség,
gyümölcs,
(hús), könyv, lakás, víz, (villany) jutna minden egyes
amerikaira,
minden indiaira és nekünk is, amennyit ma Magyarországon
kb.
20-25.000 Ft-ból lehet megvenni havonta.
- A
csomagolásról: Ne vegyünk tetszetős, de ésszerűtlen, eldobó
csomagolásokat!
Használjunk évekig egy-egy szatyrot, és csak annyi
csomagolást
vegyünk igénybe, hogy az élelmünk hazáig ép és tiszta maradjon.
#
Környezetvédő-(KV)-tanácsok:
Az energiáról
Ebben a
hónapban is olyan megtakarításokra hívjuk fel a figyelmet,
amely minden
lakásban megvalósítható. A tél beálltával magasra
szökik az
energiaszámlánk (gáz, villany, tüzelő), ha nem vigyázunk
jobban a
FÖLDRE, meg hogy mire költjük a jobb célra érdemes keresetünket.
- Fűtés: A
legtöbb energiát télen, de éves átlagban is a fűtés fogyasztja.
Itt lehet a
legtöbbet tenni. A fűtés módját megváltoztatni volna a
legfontosabb
cél (pl. olajról, szénről, villanyról áttérni gáz-, fa-,
ill.
távfűtésre), de sokszor ez kivihetetlen. A hőszigetelést javítani
azonban
mindenkinek kötelessége: elsősorban az ablakoknál, bejárati
ajtónál,
majd fontossági sorrendben falak, mennyezet, padló belülről,
külső
hőszigetelés. Az ablakokat addig kell igazítani, gyalulni,
szivacsozni,
amíg a huzat meg nem szűnik. Teljesen reménytelen esetben
télire
néhány ablak leragasztható széles szalaggal, az ajtók, ablakok
alul
szoknyát vagy párnacsíkot kaphatnak. (-15 %)
-
Hőszabályozás: Ahol nincs szabályzó gomb a szobákban vagy a fűtőtesteken,
ott is lehet
csökkenteni a fölös hőmennyiséget. A lakótelepek magasabb
emeletein
sokszor kinyitják az ablakokat, hogy meg ne főjenek. Helyesebb
a
radiátorokat nem gyúlékony tárgyakkal elbástyázni, így kevesebb
hőt
sugároznak ki. A fűtőtestek mögötti felületre mindenképpen ragasszunk
hővisszaverő
fóliát, hogy a falakat ne fűtsük értelmetlenül. Ha van
hőszabályzó
azt használjuk is: Egy pulóver fel, két fok le = -12 %
- Melegvíz:
A tartály helyes hőmérséklete 55 °C, nem több. Tusolással,
a melegvíz
gyűjtésével, a pancsolás visszafogásával rengeteg energiát
menthetünk
meg. Kézmosáshoz, fogmosáshoz az állott hidegvíz alkalmasabb.
Kevesen
tudják, hogy a melegcsap százszor nagyobb energiaáramot kapcsol
ki-be, mint
a villanykapcsoló. (-5%)
- Mosás:
Barátkozzunk meg az energiatakarékos programokkal. Nyugtassuk
meg
ismerőseinket, hogy a ruhánk nem pihe-puha patyolat, de elmehetünk
benne
kirándulni egy olyan erdőbe, amit mi mentettünk meg. (-5%)
- Főzés:
Lefedett edényekben, és a megfelelő méretű tűzhelyen főzzünk;
lehetőleg
egymás után több féle dolgot is egy menetben. Időben
kapcsoljuk
ki a tűzhelyet. A lábosokat egymásra téve többféle étel
melegen
tartható. Nincs szükségünk mikrósütőre, ha az időben elővett
ételt
radiátoron, kihűlő tűzhelyen melegítjük fel, mint szüleink idejében.
A hűtő
megfelelő hőmérséklete 7 °C. (-5%)
- Feliratok:
A villanykapcsolókon kevés energia áramlik át, emiatt nem
érdemes
családi veszekedéseket indítani. Viszont béketeremtő és
energiatakarékos,
ha a kapcsolókat feliratokkal látjuk el, amelyek
hang nélkül
is figyelmeztetnek a lekapcsolgatásra. (-2%)
- Leolvasás:
Nem csak az energiatakarékos feliratokat érdemes leolvasni,
hanem a
villany és gázmérőket is. Elejét vehetjük a téves számlázásnak,
meg célul is
tűzhetünk ki bizonyos értékeket. Legalkalmasabb a
fizetésnapokon
leolvasni a mérőket, valamint a díjbeszedéskor,
esetleg
vasárnaponként a mise után.
-
Ismeretterjesztés: Egyéni takarékossági megoldásainkat, megfelelő
magyarázattal
ismerőseink körében is terjeszthetjük.
Fontos
megjegyzés!!: A gépkocsi nem tartozik a háztartáshoz, de ha
valaki napi
fél óránál többet autózott eddig, akkor az összes fentebb
felsorolt
energiatételnél több energiát fogyaszt el a legfinomabb
benzin
formájában, miközben a legócskább füstöt állítja elő belőle.
Vanitatum
vanitas!
#
Az egyik
legnagyobb akadály, amit itt ezen a lelkigyakorlaton le
tudunk
gyözni, az "egy fecske érzés". Miért pont én legyek az
elsö fecske,
aki mindezt elkezdi? Mindig épp nekem kell olyan
baleknak
lennem, aki mindent megreformál, miközben az emberek
zöme a
markába röhög és nyugodtan szemetel tovább? Mondjuk meg
ma
egymásnak, hogy ebben a teremben nem te vagy és nem én vagyok
az elsö
fecske, mert mi legalábbis, akik itt vagyunk, együtt
szeretnénk
repülni, mindnyájan együtt ekerjuk meggyógyítani
beteg
környezetünket, amely nélkül nem élhetünk. Tudatosítsuk,
hogy itt,
ebben a teremben senki sem lehet az elsö fecske, mert
mások ezt
már réges-rég elkezdték, és egész életüket rááldozták
arra, hogy
környezetvédö áramlatokat, divatokat létrehozzanak a
Föld
megmentése érdekében. Itt az a kérdés, hogy akarunk-e
beállni a
csapatba, biztatjuk-e magunkat és társainkat, hogy
elinduljunk
együtt a meleg Afrikából. No, persze repülni
nehéz... De
gondoljunk csak arra, hogy Afrikában hideg tél
várható...
#
Mi lenne...
Mi lenne, ha
fedőt raknék a fazékra, hátha tényleg hamarabb melegszik így a víz?
Mi lenne, ha
több szobanövénnyel hűsíteném a levegőt?
Ha vinnék
kosarat a boltba, ne ott kelljen műanyag szatyrot vásárolni?
Ha beállnék
a sorba, és nem a habtálcára kimért árut vásárolnám meg?
Mi lenne, ha
nem savaznám a WC-t, hanem spaklival, kefével tisztítanám meg?
Persze, ez
nem is olyan könnyű, de hát nem is mondta senki, hogy könnyűnek kell lennie.
Mi lenne, ha
könyvtári könyvet olvasnék, nem ponyvaregényt?
Ha nem
dobnám ki az elemet, hanem beküldeném egy olyan iskolába, ahol gyűjtik?
Ha
újrahasznosított papírt, füzetet, borítékot vásárolnék?
Ha
feltakarítanám a ház környékét, esetleg távolabb is, és minden ősszel fákat
ültetnék?
Ha
leszigetelném az ablakokat ajtókat, és kipróbálnék egy kisfogyasztású kompakt
fénycsövet?
Ugye, nem
lennék sem rosszabb, sem butább ember? Nem esne le a karikagyűrű az ujjamról.
Csak egy kicsit szebb és tisztább lenne a világ.
(Dőry
István)
"Senki
sem követhet el nagyobb hibát, mint az,
aki azért
nem tesz semmit, mert amit megtehet, az kicsiny" (Edmund Bukke)
#
Beszámoló az indiai ESP iskolákban tett
látogatásról
Két hetet töltöttem Indiában. Ezalatt
megismerhettem egy kis részét annak
a munkának, amelyet Cedric Prakash és
munkatársai (papok, apácák és
civilek, férfiak és nők, hinduk, muzulmánok
és keresztények) Ahmedabad
nyomornegyedeiben végeznek. Ahmedabad
lakosságának 41 %-a él
nyomornegyedekben (ez az arány
nagyvárosokban, pl. a tizenhatmilliós
Bombayben kb. 50 %). Vezetékes vizük, amely
csak a kora reggeli órákban
áll rendelkezésükre, annyira szennyezett,
hogy még Cedric és a munkatársak
sem merik meginni. Rendelőt, közvécét
szerelnek fel a nyomornegyedekben,
foglalkoznak, játszanak a gyerekekkel, külön
gondot fordítanak a
gyermekmunkásokra, a vezető egyéniségeket
képzésekben részesítik. A
napenergiát hasznosító pajzsokat állítanak
fel (az iskolahálózat épületei
is ilyeneket használnak). Mindez komoly,
átfogó tevékenységgé szélesedett
már az elmúlt másfél évtizedben. Jó
kapcsolatuk van az ahmedabadi Teréz
anya házat működtető nővérekkel, akik
elhagyott, kitett csecsemőket
(esetenként hozzájuk menekülő várandós
anyákat) vesznek gondozásukba. A
kicsiknek azután szülőket keresnek,
szerencsére az örökbe fogadás
két-három héten belül elintézhető. Teréz
anya és Cedric Prakash jó barátok
és kölcsönös tisztelettel adóznak egymás
munkájának.
Cedric nemrégen kapta meg a rangos Kabir
Puraskar díjat India kormányától,
a vallási (hindu-muzulmán) ellentétek
kibékítéséért végzett munkája miatt.
Nagyon örül ennek a fordulatnak, mert így
újabb figyelmet és támogatást
harcolhat ki a szegényei számára.
90 iskolájában jelenleg 15000 gyerek részesül
általános és középiskolai
oktatásban az Education Sponsorship
Programme (ESP) keretében. Ezeket az
intézményeket a hozzájuk tartozó
kollégiumokkal külföldi támogatások,
belföldi pályázatokon és szponzoroktól nyert
pénz, a részt vevő szerzetes-
és apácarendek, az iskolákhoz tartozó föld
megműveléséből származó
jövedelem tartja fenn. Bár az állami oktatás
kötelező, a falvak szintjén
nem vagy csak nagyon kis hatékonysággal
valósul meg. A rászánt pénz
elsikkad, a falusi családok maguktól nem
küldik a gyerekeket iskolába:
komoly elkötelezettség kell ahhoz, hogy egy
tanár ezt a tehetetlenségi
nyomatékot legyőzze. Az állami iskola pedig
nem érdekelt abban, hogy
tanulói száma növekedjen. Vannak falvak,
ahol innen kerülnek gyerekek az
ESP-iskolába, és az írást-olvasást is újra
kell nekik tanítani.
A két hét alatt három ESP-iskolát látogattam
meg. Nagyon egyszerű minden,
az épületek, a berendezés. A gyerekek maguk
mosnak, főznek, takarítanak. A
szülők elvileg évi 250 rúpiát fizetnek,
amely jelképes összeg, még naponta
egy bögre teára sem elég, ám a szegénységük
miatt gyakran még ennyit sem
tudnak adni. Szívesebben taníttatják a
fiúkat; a lányok tanulásának
ellentmond a hagyomány és a falvak
közvéleménye. Komoly küzdelmet
folytatnak a lánykollégiumokat vezető apácák
azért, hogy a lányokat is
elengedjék tanulni. A kollégiummal
kapcsolatos munkákon kívül a környező
falvakba is eljárnak ezek a munkatársak,
ahol az évek során fokozatos
minőségi változást eredményez a
tevékenységük, az iskola jelenléte és nem
utolsósorban azok a gyerekek, akik a tanulás
befejezése után visszatérnek:
leküzdik az éhezést, visszaszorulnak a
betegségek, oldódik lassan a
kasztrendszer, a nőket háttérbe szorító
hagyomány.
Bár nem végeznek kifejezett térítő munkát,
az elkötelezettséget próbálják
átadni a gyerekeknek, hogy azok saját
környezetükben gyümölcsöztessék a
tanultakat. A gyerekek további életútját is
figyelemmel kísérik.
Simonyi Katalin
#
Észak
Az északi
félteke legtöbb országában
katasztrófális
méreteket öltött
az éhség
hiánya,
a
ruhátlanság hiánya,
a szellemi
szükség hiánya,
a lehetetlen
elérhetetlenségének hiánya,
a bármilyen
téren való
kielégítetlenség
hiánya,
a létezés
vágyának hiánya.
György O.
#
Szomorúan
kell megállapítanunk, hogy
a Föld
egyetlen értelmes fajának, az emberiségnek megmaradási kilátásai
az utóbbi
száz évben jelentősen csökkentek. Ennek oka nem a feltételek
romlásában,
vagy a versenytársak erősödésében van. Az emberfaj egyetlen
lehetséges
és tényleges ellensége önmaga. Két nagyobb területen is megtépázta
a saját
életlehetőségeit. A) Erőszak (atomfegyver, Észak-Dél ellentét)
B) Környezet
(lokális: ott csináljuk a legnagyobb zajt, füstöt, ahol vagyunk,
globális:
végtelen szemétládának nézzük a véges Földet, és általában véve
olyan
szervezetlenül élünk és szaporodunk, mint egy baktériumtenyészet,
jóllehet
saját belső szervezettségünk ehhez képest példamutatóan magasrendű.)
Mit tegyünk
tehát a magunkkal és élőlénytársainkkal szükségesen kialakítandó
konstruktív
szimbiózis érdekében? Válaszom: gyomlálni, gyomlálni, gyomlálni:
a fejünkből
azokat az ötleteket, hajlamokat, amelyek a dőzsölve pusztulás
felé
sodornak minket. Minden esetben az energiahatékonyabb és ökológikusabb
megoldást
választani. Lemondani az autóról, a hatékonyabb tömegközlekedés
és bicikli
javára, kímélő vegyszerekkel és csak higéniaszintig mosni,
kézzel
gyomlálni és automatával szabályozni a fűtést; Kevesebb gépezetet
és
egyszerűbb élelmiszereket vásárolni. Kerülni a pazarlást a meleg vízzel,
csomagolóanyagokkal,
aszfalt- és betonfelületekkel. Felszólítani az
illetékeseket
teendőikre. S mindezeket azonfelül tanítani, tanítani, tanítani.
Meddig?
Jó kérdés.
Ha van egy kis szerencsénk, akkor sokáig.
#
Nem tenni
semmit szégyen. Tenni valamit viszont nagy öröm, bár ez is,
mint minden
vesződséggel jár. Hogy még nagyobb öröm legyen, hadd
bocsássak
közre néhány immanens jóhírt:
- Kezdd el,
és megváltozol! Senki sem tud felugrani a Nemzeti Múzeum
lépcsőjének
a tetejére, de bárki fel tud menni vagy szaladni
egyesével
vagy kettesével. A sokadik lépcsőt az előzőkről kell
meglépni.
Még az életünk legnagyobb változása is elkezdődik valahol,
egyetlen
döntéssel, s a végére új ember válhat (születhet) belőlünk.
- Tedd a
jót, és csupa jó üggyel, jó ügyért élő, kedves emberekkel
leszel
körülvéve.
Mk 10, 28-31
28
Péter megszólalt, és ezt
mondta neki:
"Íme, mi elhagytunk mindent,
és követőid
lettünk." 29 Jézus így szólt: "Bizony mondom
néktek, senki nincs, aki elhagyja házát,
vagy
testvéreit, anyját vagy apját,
gyermekeit
vagy
szántóföldjeit énértem és
az
evangéliumért, 30 és ne kapna
százannyit:
most ebben a világban házakat és
testvéreket,
anyát
és gyermeket, és
szántóföldeket
üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban
pedig
örök életet. 31 Ellenben
sok elsőből
lesz utolsó, és sok utolsóból
első."
-
"Kezdd el" nyugodtan, mert mások már csinálják.
- Minden
fecske a nyár előtt jön, még tavasszal, s köztük legkorábban
az első
fecskék. A legbiztosabban tehát ők tudják, hol és mikor lesz
nyár, ezért
jönnek. A nyarat szerencsére nem csinálni kell, hanem
elébe menni
és felkészülni rá.
- Szigorú
pszichológiai törvény: 4-5 barát pótolja az egész világot.
Egyedül
megtenni nehéz. Ha a három legjobb barátom úgy csinálja,
ahogy kell:
már nem megtenni volna nehéz.
- Örömhír: A
gyermekeink meg tudják tanulni. Ez az élet élhető, a
fenntartható
életforma átadható gyermekeinknek. Számukra ez a
természetes,
amiben felnőttek, és később megerősítenek minket is.
- A hatalom
gyakorlása: Minden politikai ügyeskedés nélkül is egy
szavazópolgárt
meg lehet nyerni a környezetvédelemnek. Van hatalmunk
magunkon.
- Ahogy
lesz, úgy lesz. Tehát rosszabb nem lesz. Ahogy lesz, jó lesz.
Megszoktuk,
hogy minden ügyünket a legrosszabb tényezők
legkedvezőtlenebb
együttállása esetére tervezzük. Ha csak egy is
kiesik a
lehetséges gátló tényezőkből, óriási siker!
- A jó példa
ragadós. Tégy valamit, vonj be egy-két embert,
jóbarátot. Aztán írj egy cikket erről, és dobd be a
környéken lakók,
passzív
szemlélők postaládájába. Másnapra az emberek versengeni
fognak a
teendőkért, és elkezdenek köszönni egymásnak.
- A jó ügyek
általában érdekes kihívások. Az intelligens ember nem
mosópor
eladásokból fog megélni. Valami magasabbra vágyik.
- Ne legyen
időd a rosszra. A jó, megnyugtató, fizikai munka
"elrabolja"
a rosszra fordítható időt. A biciklizés, például,
egybekapcsolja
a jócélú közlekedést és a napi szükséges testmozgást;
viszont időt
von el sok rossz elől. Kerekezés közben például nem
lehet
veszekedni. Autózás közben, előtt és után lehet, sőt szokás.
- Könnyebb
jóbaráttá tenni a szomszédot, mint kerítést építeni. 100
méter
kerítés 70000 Ft. Ennyi pénzből, meg a betonozásra fordított
időből
legalább 100-szor lehet meghívni, megajándékozni a szomszédot,
elhívni
kirándulni, és közösen sövényt ültetni a madaraink nagy
örömére.
Mutassatok egy szomszédot, aki ennek ellenáll!
- Amikor a
jövő generáció számára véded a környezetet, támaszkodj
anyai/apai
ösztönödre. Csak tennél valamit, ha egy ember, mondjuk,
fojtogatná,
bemocskolná, betegre verné a gyerekeidet. Például mit
tennél, ha
Te magad vagy ez az ember?
- A földi
civilizációs rendszerek köztudottan nagyon erősek, és
köztudottan
nagyon rosszul működnek. Örvendj: Egyetlen porszem is
megállíthatja
a rossz gépezetet.
- Beérnek a
dolgok. A fát locsolhatod, a virágait számolgathatod, a
legszebb
gyümölcsöket dörzsölgetheted,lehelgetheted, mégis az egész
egyszerre
fog beérni, amikor kell. Ha most valamire gondolsz, a
Földön több
tízezer ember gondol egyazon pillanatban ugyanarra.
- Tégy jót
ingyen - nem adózol.
- A rosszat
tenni ugyanúgy energiaigényes, mint a jót. Még a
legrosszabb
emberek is el szoktak fáradni estére. Ez az út nem
távlatos.
Akkor már inkább valami jóban fáradjunk el naponta.
Folyománya:
Ha a munkád rossz, és csak a szabadidődben erőlteted a
jót, az
haszontalan túlterheléshez vezet. Gondoskodj, hogy a
hivatásoddá
legyen a jó, s a többi mind csak ráadás.
#
ÖNKÉNT VÁLLALAT EGYSZERŰSÉG
AZ ÖKOLOGIKUS ÉLETMÓD
KÖZÖS TÉNYEZŐI
- A földdel való bensőséges kapcsolódást és
egy tiszteletteljes törődést
kezdenek
érezni a természet iránt. Tudva azt, hogy a föld ökológiája egy
része a mi
kiterjesztett testünknek, az emberek kezdenek olyan módokon
cselekedni,
ami nagyobb törődést fejez ki annak jóllétével kapcsolatban.
- A világ szegényei iránt együttérző
aggodalommal kezdenek viseltetni; az
egyszerűbb
élet elősegíti a világon élő emberekkel való rokonság érzetének
kifejlődését
és ezáltal a társadalmi igazságosság és egyenlőség figyelembe
vételét a
világ erőforrásainak használatában.
- Csökkentik személyes fogyasztásuk
össz-szintjét: kevesebb ruhát
vásárolnak
(nagyobb figyelmet fordítva arra, hogy mi az, ami funkcionális,
tartós,
esztétikus és kevesebbet a múló hóbortokra, divatokra, szezonális
stílusokra),
kevesebb ékszert vásárolnak, kevesebbet költenek személyes
díszítésükre,
kevesebb kozmetikai szert vesznek, valamint a szünidőket és
szabadságokat
kevésbé kereskedelmi módon szemlélik.
-
Megváltoztatják fogyasztásuk szerkezetét a tartós, könnyen javítható,
gyártásuk és
használatuk közben nem környezetszennyező, hatékony
energiafelhasználású,
funkcionális és esztétikus termékek javára.
- A magas
feldolgozottsági szintű élelmiszerek, a húsok és a cukor
fogyasztásáról
átváltanak a természetesebb, egészséges, egyszerű
táplálkozásra.
- Személyes
életük indokolatlan zavarát és bonyolultságát csökkenteni
igyekeznek
azzal, hogy odaadják, vagy eladják másoknak azokat a javaikat,
amiket
ritkán használnak és mások által felhasználhatók lennének (ruhák,
könyvek,
bútorok, felszerelések, szerszámok stb...).
- Politikus
fogyasztásukkal igyekeznek bojkottálni olyan vállalatok
termékeit,
melyek cselekedeteit és politikáját etikátlannak tartják.
- Gyűjtik a
fém-, üveg-, és papírhulladékot, visszafogják az olyan cikkek
fogyasztását,
melyek meg-nem-újuló energiaforrások pazarlását jelentik.
- Olyan
megélhetést keresnek, amivel közvetlenül hozzájárulnak a világ
jóllétéhez,
s ami lehetővé teszi a személy számára, hogy kreatív
kapacitásait
kielégítő módokon használja.
- Igyekeznek
megszerezni olyan személyes készségeket, melyek növelik az
önállóságot
és csökkentik a szakemberektől való függést az élet mindennapi
igényeinek
kielégítésében(pl. alapvető asztalosmunkák, vízvezetékszerelés,
kisgépek
javítása, kertészkedés, kézművesség stb...).
- Kezdik
jobban becsülni a kommunikáció nem-verbális formáinak
egyszerűségét;
a beszédes csendet, az ölelést, az érintést, a szemek
beszédét.
- Olyan
ügyekben vállalnak szerepet, mint például az esőerdők megóvása,
állatok
védelme a kipusztulástól, és erőfeszítéseikben erőszakot mellőző
eszközöket
használnak.
-
Megváltoztatják közlekedési módjukat a tömegközlekedés, az
autókölcsönzés,
a kisebb és üzemanyagtakarékos autók, a munkához közeli
lakóhely,
kerékpározás, gyaloglás javára.
#
ÖNKÉNT
VÁLLALT MÓDON ÉLNI
Hogy teljesen tisztán lássuk, mit jelent
önként vállalt módon cselekedni,
be kell
vallani önmagunknak, hogy milyen nagy mértékben hajlunk arra, hogy
nem
önként vállalt módon cselekedjünk.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy
"automatikusan"
működjünk - szokás-jellegűen és előre programozott módokon
cselekedjünk-
, jóval nagyobb mértékben, mint amennyire azt általánosan
felismerjük.
Vegyük például azt, ahogyan gyerekként járni
tanultunk. Az első séta egy
óriási
küzdelem volt, mely minden energiánkat és figyelmünket igénybe
vette.
Néhány hónapon belül a megfeszített küzdelem elmúlt. Ahogyan egyre
automatikusabbá
vált a járás képessége, úgy kezdtük figyelmünk fókuszát
áthelyezni
más dolgokra.
A folyamatban elveszítjük az önkéntes, akaratlagos,
szándékos cselekvés
velünk
született képességét. Pedig a gondolkodási folyamatainkba és
viselkedésünkbe
beépülő tudatosabb figyelemnek mélyreható társadalmi és
személyes
vonatkozásai vannak.
Tudatosabban élni annyit jelent, hogy percről
percre tudatosabban
megéljük azt
a bizonyosságot, hogy mindenben jelen vagyunk, amit teszünk.
Amikor ülünk
és eszünk, akkor tudatában vagyunk, hogy ülünk és eszünk.
Amikor azt a
számtalan dolgot tesszük, ami mindennapi életünket alkotja,
emlékezünk
arra, hogy a létezés ezekben a tevékenységekben valósul meg.
Tudatosan
élni annyit jelent, hogy tudatos ön-emlékeztetéssel haladunk az
életben.
Amikor tudatosan figyeljük magunkat az élet
folyamatában, akkor nem
kötődünk az
érzékelés és reagálás szokás-jellegű, előre programozott
módjaihoz.
Egy régi mondás szerint 'ritka az a hal,
amelyik tudja, hogy vízben
úszik'. Az
analógia alapján, az önként vállalt módon való élet kihívása
nem abban
van, hogy közel férkőzzünk önmagunk tudatos tapasztalásához,
hanem
inkább, hogy tudatosan felismerjük a "tanúként való jelenlét"
tapasztalatát
és ezután készségeket tanuljunk arra, hogy fenntartsuk
nyitottságunkat
ezzel a tapasztalással szemben.
A tudatosabb életnek mind egyéni létünkre
nézve, mind a stresszel terhes
változás
szakaszát átélő civilizációban való létünket tekintve közvetlen
és
gyakorlati jelentősége van. Ahogyan kifejlesztjük készségeinket arra,
hogy ne
csupán személyesen konstruált valóságunk lábazatait vizsgáljuk
(mint a
viselkedés és gondolkodás szokás-jellegű mintázatait) úgy emellett
vegyük észre
társadalmilag létrehozott valóságunkat is (melyben
hasonlóképpen
a gondolkodás és a viselkedés egy teljes kultúrát jellemző
mintái
szerepelnek).Társadalmi szempontból képesek leszünk jobban átlátni
a politikai
pózolásokon, a talmi reklámokon és kultúrális mítoszokon,
melyek
fenntartják a status quo-t.
Egy olyan korban, melyben a globális
dimenziójú, összetett problémák
kiemelkedően
meghatározóak, a képesség arra, hogy tisztábban lássuk a
világot
létfontosságú az emberiség túléléséhez és jóllétéhez. Az
ön-visszatükröző
tudatosság kapacitásának fejlesztése arra is képessé tesz
bennünket,
hogy gyorsabban reagáljunk a még enyhe visszajelzésekre arra
vonatkozóan,
hogy valami nincs rendben. Ha társadalmi szempontból jobban
odafigyelünk
helyzetünkre, nem kell, hogy megrázó, letaglózó
események-például
tömeges éhínség, vagy katasztrófális környezeti
balesetek
juttassanak el a helyreállító cselekedetekhez. Ehelyett apróbb
jelzések
elegendőek ahhoz, hogy jelezzék számunkra; korrekciós
intézkedések
indokoltak.
Az az
ökológiai krízis, mellyel ma szembenézünk nem kis részben amiatt az
óriási
szakadék miatt alakult ki, ami a mi viszonylag fejletlen belső
képességeink
és a jelenleg rendelkezésünkre álló rendkívül erőteljes külső
technológiák
között fennáll.
A kultúrában és tudatosságban lezajlott
evolúciónk sebessége és roppant
mértéke
ellenére messze vagyunk a teljes fejlettségtől. Azt gondolom, hogy
fajunk
serdülőkorában vagyunk és még nem kezdtük el kollektívan
elképzelni,
hová vezet utunk a jövőben.
A történelem folyamán kevés embernek volt meg
a lehetősége arra, hogy
belső
képességeit tudatosan fejlessze, mert az emberiség evolúciós utjának
jórészét a
túlélésért folytatott küzdelem kötötte le. A relatív bőség
jelen kora -
különösen az ipari nemzeteknél - éles kontrasztot mutat a
múlt anyagi
nyomorúságához, szegénységéhez viszonyítva. Egyszerűséggel,
egyenlőséggel
és együttérzéssel megszabadulhatunk vágyainktól és
szabadságot
nyerhetünk arra, hogy képességeinket az emberiség családjának
más
tagjaival együttműködve fejlesszük. Az ipari forradalmat tekinthetjük
egy alapvető
áttörésnek, ami anyagi alapot tudott biztosítani az egyéni és
szocio-kultúrális
tudatosság széleskörű evolúciójához.
#
A szerző a
hetvenes években látogatta meg először Ladakhot, ahol egy
önzetlen,
fenntartható társadalmat talált, amelynek alapja a megosztás és
kölcsönös
függés volt. A nyugati kultúra miatt mára minden megváltozott.
Ladakh India
ÉNy.-i részén van, Srinagarból lehet oda eljutni. Lakossága
főleg
önellátó gazdálkodó. A települések nagyságát az határozza meg, hogy
mennyi -
olvadó hóból származó - vízet kapnak a hegyekből. A szerző
ottartózkodása
elején egyszer ruhát mosott egy patakban, amikor egy
hétéves
kislány figyelmeztette, hogy ezt ne tegye, mert alább isznak a
patak
vizéből. Megmutatta, hogy milyen -
öntöző - vizet használhat
mosásra.
Ladakhban
semmit sem dobnak "el". Amit nem eszik meg az ember, megeszi az
llat; amit
nem eszik meg az állat, az trágyázza a földet. A pöcegödrök
tartalmával
is trágyáznak, miután hozzárakták a konyhai tűzhely hamuját.
Hagyományosan
mindent újra-hasznosítanak, hulladék nincs. A gazdaságukra a
kölcsönös
segítség (volt) jellemző, és nem a vetélkedés, mindenen
megosztozott
a közösség vagy a kisebb al-csoportok. Mielőtt Ladakhban
jártam,
magam is úgy gondoltam, hogy az ember eredendő módon önző,
vetélkednie
kell a fentmaradásáért és az együttműködő társadalmak
nemlétező
utópiák. Itt tanultam meg, hogy ez másként is lehet.
A tartományt
az indiai kormány 1974.-ben nyitotta meg a turizmus előtt. Az
embereket
senki sem figyelmeztette. Egy turista naponta annyit pénzt
költött,
mint amennyit egy ladakhi család az egész évben - Ladakhban nem
volt igazi
pénzgazdálkodás. A ladakhiak ekkor kezdték magukat szegénynek
érezni,
addig nem. Bejöttek Ladakhba a nyugati és indiai filmek, majd
később a
tévé. Képeket láttak a fényűző életről, s azok sokakat vonzottak.
A saját
életüket kezdetlegesnek és kevéssé hatékonynak itélték meg.
Butának
tartották magukat és szégyenkeztek. Nem fogták fel, hogy az a
másfajta,
gazdag élet mi mindennel jár, nem ismerték a magányt, az
öregségtől
való félelmet, a környezetrombolást, az inflációt, a
munkanélküliséget.
Saját kultúrájukat teljes egészében elvetették. A
modern élet
jelképeire törekedtek: napszemüvegre, szűk farmernadrágra. A
hagyományos
kultúra korábban pénz nélkül működött, s most egyszerre a
nemzetközi
piacgazdaság részeivé váltak, függővé a nemzetközi
pénzügyektől. Olcsóbb lett a Pundzsábból behozott liszt,
mint a szomszéd
faluban
kapható. A hagyományos pamutot a műanyag váltotta föl. 2000 éven
át 1 kg árpa
1 kg árpa volt, de most nem tudják az értékét. Ma ennyi
rúpia, de
mennyi lesz holnap? Ladakhi barátaim
azt mondják: "Szörnyű.
Mindenki
kapzsi lett. Korábban a pénz nem volt fontos, de ma mindenkit
csak az
érdekel."
Az új
Ladakban nincs többé újrahasznosítás. Halmozódik a hulladék, élelem,
műanyag,
üveg, papír, fém, csomagolóanyagok stb.
Megváltozik
a múlt megítélése. Korábban elmondták nekem, hogy L.-ban nem
volt sosem
éhség. Most már arról beszélnek, hogy "a fejlődés szükségszerű,
régen nem
boldogultunk, hiányt szenvedtünk."
Eleinte a
turisták zavarba jöttek, amikor az emberek visszautasították,
hogy
eladjanak nekik valamit, bármennyi pénzt kínáljanak azért a holmiért.
Ma ez már
nem így van.
A nők
elvesztették önbizalmukat és erejüket. Megjelent a munkanélküliség,
az infláció
és hatalmas mértékben nőtt a bűnözés, szétestek a családok és
a
közösségek, az emberek elválasztattak a földtől, az önellátást
felváltotta
a külső világtól való gazdasági függés, a saját kultúra
elutasítása,
a környezet pusztulása.
#
A Földet nem
őseinktől örököljük-gyermekeinktől kölcsönözzük.
Ez a népszerű mondat nagy felelősséggel
terheli meg a mai
generációkat;
nem csupán működő rendjében meghagyni a Földet, de
belenevelni
gyerekeikbe, hogy biztosítsák: a Föld, ahogyan mi ismerjük, az
eljövendő
generációk számára csodálatos hely legyen. Nem csupán egy
szépséges
Földért küzdünk, de olyanért is, mely fenntart bennünket tiszta
levegővel,
földdel és vízzel. Ez a jövő generációk miatt érzett aggodalom
részben az
oka annak, hogy magunk és mások környezeti kérdésekről való
oktatása
nagyon szükségszerűvé vált. Osztályukban környezeti kérdésekről
tanuló
gyerekeket bemutató média-tudósítások elég általánossá váltak mára.
Felnőttek
A környezeti
erkölcs meghatározása
A Föld állapotának javításához, vagy legalább
a status quo
megtartásához
változásnak kell bekövetkezni. Ez a változás
értékrendszerünkben
kell elkezdődjön. Döntéshozatalunkat környezeti etika
és a
természet iránti tisztelet kell, hogy áthassa és ennek tükröződnie
kell napi
tevékenységünkben. Talán nehéz dolog, de kevésbé fenyegető, mint
az előre
jelzett környezeti válság, mellyel a jövő generációk
szembesülhetnek. A környezeti erkölcsöt egy a természet iránt
tanúsított
tisztelettel
határozhatjuk meg, mely áthatja egy ember jellemét,
személyiségét
és életét. A megalapozott környezeti erkölcsű egyéneket ez
az erkölcs
vezérelné személyes választásaikban, melyeket minden nap meg
kell tenniük
- honnan vásároljanak élelmiszert, mibe fektessék be
pénzüket.
Döntéseik hozatalában ők "megfontoltak lennének, pontosan tudva,
mit kellene
tenni és...végre is hajtanák az ebből a megfontoltságból
származó
döntést" (Taylor,1986,88.o.).
#
Zöld
fogyasztó vagy?
Egy
környezetbarát fogyasztóhoz híven meg
kellene próbálnod elkerülni
néhány
dolgot, pl.:
- Az
egészségedet, vagy mások egészségét károsítani.
- Jelentősen
károsítani a környezetet miközben csinálsz, használsz vagy
eldobsz valamit.
-
Szükségtelen hulladékot felhalmozni csak azért, mert túl sok
csomagolóanyagot
használnak, vagy mert gyorsan eldobható a termék.
- Olyan
anyagokat használni, amelyek veszélyeztetett állatokból,
növényekből
vagy helyekről származnak.
- Az
állatok felesleges használását
kísérletekben, különösen, ha azok
kegyetlenek.
- Más országokban
emberek szenvedését okozni, különösen a "harmadik
világban".
Meg fogsz
lepődni, hogy mint környezetbarát fogyasztó, mennyi hatalmad
van.
Elkezded lassan a dolgokat szét-válogatni aszerint, hogy pusztítja a
környeztet
vagy csak kismértékben káros, és a környezetromboló gyártókat
ezzel arra
kényszeríted, hogy más módszereket alkalmazzanak. Ha nem
változtatnak,
és ha te továbbra sem választod a termékeiket,
veszélyeztetik
saját fennmaradásukat az üzleti életben.
Hatásosos
mód az is, ha emberekkel beszélgetsz. A
szülők sokkal jobban
hallgatnak
gyermekeikre mint hinnéd. Úgy is
segíthetsz, hogy tanáraidat,
osztálytársaidat
és más embereket próbálsz olyan äzölddéö tenni, mint te
magad!
Az egyik
legjobb módja annak, hogy változás történjen ha kérdezel, és ez a
könyv telis
tele van javaslatokkal. Még több dolgon fogsz elgondolkodni Ú
az ételről,
amit eszel, a termékekről, amit megveszel, a ruhákról, amiket
hordasz, az
épületről, amiben laksz és a közlekedési eszközről, amit
használsz.
Először sokan nem fogják a választ a kérdéseidre. Talán tudniuk
kellene
válaszolni. Talán némelyek még nem
gondolkoztak ezekről a témáról
és a te
kérdésed az, ami megindítja majd bennük a gondolatokat - és talán
a tetteket
is.
Ne hagyd, hogy elkeserítsenek azok, akik
lebecsülik a tevékenységedet.
Minél többet
tudsz arról, mi zajlik körülötted, annál többet tehetsz a
változtatásért.
A Föld
problémái nem fognak elmúlni a segítséged nélkül, amit teszel, az
igenis
változtat a dolgon.
#
Ha a világon
az összes kocsi egymás mögé állna, 36-szor körbeérnék az
Egyenlítőt,
nem számolva a teherautókat, furgonokat, buszokat vagy
motorokat!
Mindenki
megfullad és nincs menekvés
Sokkal
többet utazunk - és sokkal távolabbra -, mint
ezt nagyszüleink
valaha is
tették, és míg ők busszal, vonattal, hajóval vagy akár lovon és
szekéren
utaztak, mi főleg autóval és repülőgéppel.
A legtöbb
ember jobban kedveli az autót Ú ez legtöbbször a legalkalmasabb
és ráadásul
ajtótól ajtóig szállít. Néha talán nincs is sok választásuk,
mert a
tömegközlekedés gyakran szegényes, drága és megbízhatatlan. A
helyzet
egyre rosszabb, mivel hozzá vagyunk szokva az autó használatához,
a városok is
ebben a szellemben alakulnak, épülnek; nem is lehet lassan
máshogy közlekedni.
Angliában
évente mintegy kétmillió új autó gurul az utakon és másfél
millió régi
kerül az ócskavastelepre. Ez azt jelenti, hogy az autók száma
évente
félmillióval több. Több autó ezt
jelenti:
- Több fémet
kell bányászni és feldolgozni.
- Több
energia szükséges a gyárak és bányák működtetéséhez.
- Még több
ronda, felesleges roncstelep.
- Több
szennyezés a kipufogókból. A benzinmotorok nitrogénoxidokat
termelnek
ami savas esőt okoz, szénmo-noxidot (ami mérgező, ha
belélegezzük
a kipufogógázt) és széndioxidot (az üvegházhatás fő okozója).
Régi
dízelmotorok másfelől gyakran csinálnak kormos füstfelhőket és
micsoda
zajjal! Buszok, taxik és teherautók gyakran járnak dízelmotorral
és nem túl
mókás utánuk menni , amikor biciklivel
vagy.
- Több
baleset. Talán már láttál kisebb koccanásokat a saját szemeddel és
nagy
katasztrófákat a tévében, ahol sokan vesztették életüket. De talán
még nem
gondoltál bele, hányan halnak meg az utakon évente. 1988-ban
például
Angliában 99587 sofőr sérült és halt meg, 71118 utas és 25849
kerékpáros.
Ugyanebben az évben 41050 gyermek vesztette életét és sérült
meg az
utakon!
- Több dugó.
Angliában 1989-ben egy 130 kilóméter hosszú dugót
regisztráltak.
Nagyvárosok, mint Róma, úgy próbálják elkerülni a dugót,
hogy egyik
nap a páros rendszámú másik nap a páratlan rendszámú kocsik
közlekedhetnek.
- Több
földet használnak el. Minden kilóméter autópálya 6.5 hektárnyi
területet
borít be aszfalttal és betonnal. Angliában a nyolcvanas években
430
kilóméternyi autópályát építettek, ami azt jelenti, hogy kb. 2800
hektár
földet betonoztak be.
- Több
üzemanyagot fogyasztanak. Az összmennyiséből amit benzinből és más
üzemanyagokból évente fogyasztunk, 30 milliárd liter benzin
és 11
milliárd
liter gázolaj megy el csak a közlekedésre. Bár
az északi-
tengeri
olajkészletek fedezni tudták az olajszükségletünk nagy részét, a
jelek azt
mutatják, hogy a készletek kimerülőben vannak.
Kerékpár
A legjobb
gép a természetnek a bicikli. 1600 kilómétert tesz meg egy
gyűszűnyi
olajjal, zaj nélkül, anélkül, hogy sztrádák szeletelnék fel a
vidéket.
Ráadásul a kerékpáros egészségének a javára.
Sajnos a
kerékpár nem mindig praktikus, főleg mostanában, hogy gyakran
nagy
távolságra kell utaznunk. Más közlekedési eszközök is csak rontják a
helyzetét.
De sokszor csak a szokás, ami ráveszi
az embert, hogy autóval
menjen
bicikli helyett.
Bizonyosodj
meg afelől, hogy biztonságosan mész vele és mikor átruccansz a
haverokhoz,
menj bringával!
Akár hiszed
akár nem
Egy autó
évente a saját súlya négyszeresének megfelelő széndioxidot
termel.
30 évvel
ezelőtt 50 millió autó volt világszerte. Most 400 millió van és
ez a szám
1999-re több, mint 1.5 milliárd lesz.
Csináld
magad
Menj
vonattal, busszal, sétálj vagy biciklizz, amikor csak lehetséges.
Amikor
kocsival mész, ellenőrizd, hogy ólommentes üzemanyag van-e benne.
Győzz meg
mindenkit, aki új kocsit vesz, hogy takarékos és katalizátoros
modellt
válaszon.
#
Ha édesszájú
vagy, örülhetsz, ha megtudod, hogy az édességek nem az
elsőszámú
fenyegetői a környezetnek. Azért van egy pár dolog, amire
gondolhatsz,
amikor legközelebb felbontasz egy finom rágót vagy
csokiszeletet.
A legtöbb
édesség cukortartalmú, ami, mint te is
tudod, káros a fogaidra
és a
fogínyedre. És a környezetre?
A cukor vagy
cukorrépából, vagy cukornádból jön. A nád trópusi országokból
érkezik, a
répa Európából. Mindkettőt különféle vegyi anyagokkal
kezelhetik,
és még van más is. Ausztráliában például a cukornádültetvények
növelték a
talajeróziót, ami iszappal és sárral mossa tele az egyik
hatalmas
alföldet. Ennek következményeképpen az ottani állatok szenvednek.
Lehet látni
egy kocsireklámot az angol tévében, amiben cukornádföldeket
égetnek. A
betakarítás után szokták felégetni őket,
úgy mint a tarlót más
országokban.
Hatalmas mennyiségű füst és széndioxid keletkezik és a
vadvilág
elpusztul. Egy másik probléma, hogy a cégek, akik feldolgozzák a
nádat vagy a
répát, komoly szennyezést okozhatnak. Az egyik angol cég
véletlen
balesetből beleengedett nagy mennyiségű cukorszirupot az egyik
közeli
folyóba és így elpusztított többezer halat.
Az egyik
legfontosabb dolog az édességeknél, hogy túl vannak-e csomagolva.
Édességek
millióit adják el naponta, és ez azt
jelenti, hogy
csomagolóanyagok
millióit dobják ki. Csak gondolj ebbe bele: ha a világon
egy óra
alatt összesen eladott Kit-Kat szeletet egy halomban egymásra
raknák, az 2
kilóméter magas oszlopot alkotna. Ez az Empire State Building
ötszöröse
lenne! És minden csomagolás két réteget jelent, egy papírt és
egy
ezüstfóliát. Ebből mennyi kerül az utakra? Ne feledd, sose dobj el
csokipapírt,
miközben sétálsz. Az ország néhány szegletében a járdák és
csatorna
lefolyók ki sem látszanak alóluk.
Itt van
néhány útmutató az édesszájúaknak:
- Kerüld a
túlcsomagolt édességeket, különösen az óriási miniszeletes
zacskót, és
kérd meg a pénztárost, hogy ne rakja zacskóba azt ami már
úgyis be van
csomagolva.
- Ha már
úgyis vásárolsz édességet, nézd meg a
címkéjüket, hátha az egyik
fajtának az
árával támogatsz egy vadvédelmi szervezetet.
- Egyél
kevesebb édességet, és az egészséged is jobb lesz.
- Döntsd el,
mely édességek nélkül bírnád ki.
#
Így intézd, amit rád bíztak!
Mi a
véleményetek erről? Egy embernek volt három fia, és az
elsőhöz
fordulva ezt modta: "Fiam, menj, és kapáld meg a szőlőt!"
Ő így
felelt: "Nem megyek." De azután elszégyellvén magát megbánta
amit
mondott, kiment a szőlőbe és megkapálta.
A második
fiút hasonlóan kérte meg az apja: "Menj, fiam, a szőlőt meg kell
kapálni!"
Ez előbb szintén úgy gondolta, hogy nem vállalja el, de azután
mégiscsak
így felelt: "Igen, meglesz." Elvállalta, megtervezte,
naptárazta,
megszervezte, bevonta, ellenőrizte, segítette, jelentette,
és végül ő
is megtette. A szőlő meg lett kapálva, még tán szebben, mint
az előző
alkalommal.
A harmadik
fiát is megkérte az apa: "Fiam, menj a szőlőbe és kapáld meg!"
A harmadik
azonban nem vállalhatta el, mert telis-tele volt már a
naptára, és
neki nagy családja volt. Ő így felelt: "Nem lehetséges.
Most
nem." Hallván ezt a fiatalabb testvérei eképpen tanakodtak:
"Talán
elvállalhatnánk helyette, ha ketten dolgozunk még az eredmény is
több
lehet." Elvállalták, megtervezték, naptárazták, megszervezték,
jelentették,
és a szőlő ismét meg lett kapálva, egy órácskát még a
harmadik
testvérük is segített napnyugta előtt.
Mit
gondoltok, e három közül melyik teljesítette azt, amit rábíztak?
"Tulajdonképpen
egyik sem" - felelték az ott tartózkodó farizeusok.
"A
legfiatalabb sem, mert nem vállalta el rendesen a munkát, a második
sem, mert
másokat dolgoztatott maga helyett, a legidősebb pedig végképp
nem, mert
csak egy órácskát dolgozott a szőlőben és azt is a nap végén."
Bizony
mondom néktek, mindhárom testvér az igazság útján járt, mert a
szőlő csak
megkapálódott, és mindhárman emberien cselekedtek, meg is
érdemelték
már a jutalmukat. De jaj nektek szőrszálhasogató farizeusok,
kik egyik
testvérben sem akartok magatokra ismerni, még a vámosok és a
bűnösök is
megelőznek benneteket a szüreteléskor.
#
"Amíg
az emberek képesek támogatni a nukleáris fegyverek, radioaktív
hulladékok
és kétes tápanyagok folyamatos termelését, azt már (ugyanebből
az okból!) nem
viselhetik el, hogy megfosszák őket attól a neveléstől és
szórakoztatástól,
amely alkalmassá teszi őket arra hogy újra meg újra
megtegyék a
megmenekülésükhöz és/vagy elpusztulásukhoz szükséges
előkészületeket.
Ha a televízió és a többi 'média' beszüntetné működését,
ez képes
lenne ily módon előidézni azt, amit a kapitalizmus belső
ellentmondásai
nem tudtak elérni - a rendszer szétesését. A represszív
szükségletek
fölkeltése már régóta a társadalmilag szükséges munka
alkotórészévé
vált - 'szükséges' abban az értelemben, hogy nélküle a
fennálló
termelési mód nem lenne fönntartható. Nem pszichológiai, nem is
esztétikai
kérdésekről van itt szó, hanem az uralom anyagi alapjairól."
/Herbert
Marcuse: Az egydimenziós ember/
#
Ime hogyan ír Rousseau a gyaloglásról
Emil-jében
Az utazásnak csak egy kellemesebb módját
tudom elképzelni a lóháton
utazásnál:a gyalog utazást.Az ember akkor
indul,amikor kedve tartja,
kedve szerint állapodik meg,oly sokat vagy
oly keveset mozog,amennyit
éppen akar.Megfigyeli az egész
vidéket,kitérhet hol jobbra,hol balra,
megvizsgálhat mindent ami jólesik
neki,megállapodhatik minden
kilátópontnál.Folyót fedezek fel: a partja
mentén megyek tovább,árnyas erdőt,
az árnyékában
megyek;barlangot:megnézem;kőbányát:megvizsgálom az ásványait.
Ahol kedvem kerekedik,bárhol megállok.Amint
elunom magamat,azonnal megyek
odább.Nem függök sem a lovaktól,sem a
postakocsitól.Nincs szükségem a
csinált utakat,a kényelmes útirányokat
keresni:mehetek mindenütt,ahol csak
ember mehet;látok mindent,amit csak ember
láthat,és csak önmagamtól függve,
oly teljes szabadságot élvezek,amilyet csak
ember élvezhet......
Azokat akik jó és puha kocsikban utaztak,mindig
álmatagoknak,
szomorúaknak,zsémbeseknek és szenvedőknek
láttam;a gyaloglókat mindig
vidámaknak,könnyűvérűeknek és mindennel
megelégedetteknek.Hogy nevet az
ember szíve,amikor az éjjeli szálláshoz
közeleledik!Mily jóízűnek tetszik a
legegyszerűbb ebéd!Milyen jókedvvel telepedik
le az ember az asztalhoz!
Milyen jókat alszik a rossz ágyban!Ha az
ember nem akar mást,mint
megérkezni,akkor vágtathat postakocsiban,de
ha utazni akar,akkor járjon
gyalog.
#
Weöres
Sándor: Vásári képmutogató regős
A tájrongáló
Ez pedig itt
senki más:
fasorok
irtója,
mesebeli
fanyüvő
késői utóda,
csillog-villog
keziben
a hatalmas
balta,
s hol
jegenyesort talál:
uccu neki
rajta!
Nem kell
nékünk bükk, se tölgy,
legyen az út
széles,
modern
világforgalom
roppant
terebélyes,
vágtasson a
gépkocsi
fátlan
sivatagba,
úgyse néz a
bent-ülő
se jobbra,
se balra.
(bepötyögte:
D.I.)
#
Mit tudunk a
csontvelő-átadásról?
A vér sejtes elemeit a csontvelő termeli:
míg a vörösvérsejtek szerepe
a test
oxigénnel való ellátása, addig a fehérvérsejtek a szervezet fertő-
zésekkel
szembeni védekezését biztosítják. A csontvelő különböző betegségei
megakadályozzák
ezeknek a sejteknek termelését: a beteg vérszegény, gyenge,
a fertőző
betegségekkel szemben védtelen,
életképtelen. Ellentmondásnak
látszik,
hogy a "fehérvérűség" (leukaemia)
különböző betegségformáinál na-
gyon sok
fehérvérsejt termelődik, és a normális mennyiség sokszorosa talál-
ható a keringő
vérben, de ezek a fehérvérsejtek betegek, eredeti funkciójuk
ellátására
képtelenek - tulajdonképpen a daganatsejt különleges változatai.
A csontvelő elégtelenség kezelésére különböző módszerek ismeretesek,
de sok
esetben a halálosan beteg személy
számára csak friss, egészséges, a
beteg
szöveti típusával teljesen megegyező
csontvelő beültetése jelent se-
gítséget, ma
már az esetek 90 %-ában teljes gyógyulást. Csontvelő betegség-
ben szenvedő
gyermekek számára csontvelő-adók jelentkezésére vár jelenleg
az
egészségügy. Évente Magyarországon kb.
10-15 gyermek szorul erre a be-
avatkozásra,
amely számukra élet vagy halál kérdését
jelenti. A vércsoport
egyezések alapján
(úgy, mint a veseátültetéseknél)
több ezer kivizsgált
csontvelő-donor
közül lehet kiválasztani azt, akinek az
átültetett szövete
a
betegben megtapad, funkcióját folytatja, és a beteg gyógyulását bizto-
sítja. A lehetséges donorok előzetes
kivizsgálása 40 ml vérből történik;
az így nyert
szövetcsoport-adatokat számítógépben,
titkosítva tárolják, és
csak a
megfelelő donor kiválasztására használhatják fel.
Hogyan történik a csontvelő-adás? Számos csontban van működő csont-
velő, de a legjobban elérhető és a legtöbb csontvelő-szövet a csípőlapát-
csontból nyerhető.
Mindenki kitapogathatja
magán, hogy a derék
alatt,
hátul, felületesen helyezkedik el a csípőlapát a bőr, a bőr alatti zsír-
szövet
alatt, és a csonton itt kevés izom tapad. A csont lemeze vékony,
így vastagabb tűvel át lehet hatolni
rajta, és az egyébként folyékony
csontvelő
állomány egy része kiszívható. A
csontvelő-nyerés, a tűszúrások
általános érzéstelenítésben történnek, de az
utólag jelentkező sajgás
miatt egy
éjszakát a kórházban kell eltölteni. Az eddigi tapasztalatok
szerint a
beavatkozás, a megelőző
részletesebb kivizsgálással együtt 2-3
napot vesz
igénybe. A munkából való kiesés miatt a donor anyagi hátrányt
nem
szenvedhet. Egészséges ember
csontjaiban olyan nagy mennyiségű csont-
velő
található, hogy ez a veszteség semmiféle tünetet, zavart nem okoz.
A csontvelő-donor erkölcsi
elismerésének módja még nem végleges.
Az
"Életmentő-érem", vagy ennek
valamilyen formája volna a
legmegfelelőbb
társadalmi
elismerés, mert a csontvelő-adás éppen
olyan mértékű áldozat,
mint ha a
fuldoklót segíti a partra a bátor életmentő.
Ki lehet csontvelő-donor? Minden egészséges, 18-50 közötti felnőtt,
ha az
életében nem fordult elő sárgaság,
fertőző májgyulladás, szívbeteg-
ség, rák,
AIDS. A világon mindenütt a beteg hozzátartozói és a véradók
közül kerülnek ki
a csontvelő-donorok. A közeli
rokonok körében gyakori
a szöveti
csoportjellemzők teljes
megegyezése, de mivel a rokonok száma
behatárolt, így
csak az esetek
legfeljebb 25 %-ában lehet
megfelelő
donort találni.
A legtöbb beteg
csak a kellő időben jelentkezett
nem-
rokon
donorok segítségének köszönheti gyógyulását. A fejlett országokban
már sok
ilyen önkéntes jelentkező adatait
tartják nyilván, így például
Amerikában
már minden beteg számára lehet egy éppen megfelelő donort ta-
lálni. Európában még nem teljes az adatbázis, de már így is megtörtént,
hogy magyar gyermek külföldi, francia vagy holland donor
csontvelősejt-
jeivel
nyerte vissza az egészségét. Ha valaki
csontvelő-donornak jelent-
kezik, csak
egészen kicsi az esélye
arra, hogy egyszer ténylegesen is
csontvelő-donorrá
válik, mert szerencsére ritkák ezek a betegségek a szö-
veti típusok nagy számához képest, de már azzal, hogy jelentkezett, bizo-
nyította, hogy azok közé tartozik, akikben az átlagnál több az emberség,
segítőkészség, együttérzés, áldozatkészség. A
csontvelőbetegek és csa-
ládtagjaik
várják az együttérző emberek segítségét.
Ha Önt közelebbről érdekli ez a kérdés, kérjük,
jelentkezzen a köz-
ponti
véradóállomáson:
O.H.V.I Csontvelő Iroda, 1502 Budapest,
Pf. 44.
1502 Budapest, XI. ker., Daróczi u. 24.
Tel.: 1-666-838, 1-666-016, 1-665-822/257
, illetve
bármely véradóban vagy véradáson. A
véradó állomás orvosai kész-
séggel
állnak rendelkezésére és további felvilágosításokkal szolgálnak.
#
Miért védjük
a környezetet?
Természetesen
azért, hogy meg ne haljon az Élet a Földön, és ne kelljen
kipusztulnia
az Embernek. Hogy ne kelljen unokáinknak egy végképp
kizsarolt,
kiürített, ámde alaposan elszennyezett bolygón sanyarú
körülmények
között tengődniük olyan lefelé ívelő kényszerpályán, ahonnan
nincs
semmilyen fórumhoz fellebbezés. Mert ha nem hagyjuk abba ezt a
játékstílust
- amibe beleszülettünk - akkor kiállítanak minket a pályáról.
Piros lappal
- végleg.
Nagyon
negatívan hangzik, pedig kivédhetetlen, kérlelhetetlen érvek. Az
érvek pedig
senkit sem lelkesítenek.
Mondani
pedig azt mondom: Gyertek, tegyük rendbe a házunk táját! Gyűjtsük
össze a
használt zsírt, olajat, ne menjen már a (le)folyóba! Etessük
télen a
madarakat, hogy aztán élvezhessük tavasszal a madárdalt, vagy
éppen nyári
éjjel az erdő csöndjét! Szervezzük meg a szomszédokkal az őszi
lombtakarítást,
és ha közben eldobott elemet találunk, azt is juttassuk a
megfelelő
gyűjtőbe. Vigyázzunk környezetünk
tisztaságára, épségére,
hiszen a
bokorsor az utcán, a parkerdő valamennyi fája, rétje, a Duna vize
mind magában
való érték, nem szükséges bármi mással összehasonlítani -
hacsak nem
korábbi állapotával - ahhoz, hogy nyilvánvaló váljék: óvnunk,
védenünk
kell őket!
Ezt mondom,
pedig tudom: ha csupán annyi lelkesedést sikerül
összegyűjtenünk,
hogy kertészetileg rendbehozzuk a környezetünket, és
szétválogatunk
egy tonna hulladékot évente, még nem kerülhetjük el a fent
említett
negatív kényszerpályát, ahová a bolygói méretekben felhalmozodó
környezeti
adósságaink visznek. Sajnos, ez a Nyugat végzetes, nagy
tévedése.
Hogyan
védjük a környezetünket?
Alapvetően
úgy, hogy nem fogyasztunk....
Szükségleteinket enyhítjük,
éhségünket
csillapítjuk. Létszámban és létfeltételekben azonosulunk a
körülöttünk
élő lényekkel. Nem vásárolunk reklámozott
árut, sokkal
kevesebbet
fűtünk, egyre kevesebb szemetet termelünk, és nem akarunk
zajos, bűzös
robogót birtokolni, még ha négy kereke van akkor sem.
De elég a
negatívumokból. A tettek is lehetnek pozitívak: Ültess egy fát!
Ments meg
egy forrást! Mérd fel a zuzmók gyakoriságát! Olvasd le a mérőóra
állását! Olvass Fekete Istvánt, vagy éppen írj egy
cikket a helyi lapba!
Szervezd meg
a környezetvédő munkacsoportot!
Valahol el
kell kezdeni. És aztán folytatni.
Kívánok
minden környezetvédő Kollégának boldog új évet! Az új évben igaz,
tehát
lelkesítő pedagógiával, és igaz környezetvédelemmel, olyannal, mely
valóban
segít megmenteni a Földet!
D.I.
#
1.) Mit tehetnek a kis emberek a nagy
erőkkel szemben? Véleményem
szerint sok
mindent, már azzal is hogy összefognak. Kevesen érzik
át, hogy
egy-egy képviselő megválasztásánál néha 10 ember szavazatán
múlik a
parlamentbe jutás. Ha tehát 10-nél többen össze tudunk fogni,
már egy
képviselői helyről is dönthetünk. Ha ezer ember egy akarattal
áll egy ügy
mellé, már megváltoztatja egy város sorsát. Az országos
szavazások
is gyakran néhány képviselőn múlnak, akik mögött néhány
ezer szavazó
áll csupán, ezért nem kilátástalan az összefogástól
tényleges
változásokat remélni. Csak egyetlen dolog kilátástalan:
karba tett
kézzel várni a jószerencsét. Vagy ahogy Edmund Bukke
mondja:
"Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért
nem tesz
semmit, mert csak keveset tudna tenni."
3.) Örülhetünk, ha munkánk van -
Diákjaimnak sokat magyarázom, hogy
többek
között azért tanulunk, hogy ez a mondat sohase hagyja el a szánkat.
A képzett és
rugalmas fiatalember válogathat a neki felkínált
munkalehetőségek
közül. Nemes erkölcsi döntés, ha ilyen választási
helyzetben a
környezetvédőbb munkahelyen jelentkezik az ember napszámosnak.
4.) Azt vesszük, amit a boltokban kapni
lehet - Ezzel a mondattal
tulajdonképpen
meg is békélnék. Ha nem vágyódunk mindenféle nehezen
elérhető
dologra, és a legközelebbi boltban megvesszük abból, amit ott
kapni lehet,
azt amire a fennmaradásunkhoz ténylegesen szükségünk van,
akkor a
környezetbarát vásárlás fogalmát nagyon jól megközelítettük.
Lebontva: Ne
vásároljunk luxuscikkeket távoli üzletközpontokban,
ne autózzunk
25 km-t korpáskenyérért meg vízszűrőért sem, ne vegyünk a
közeli
boltban sem felesleges árut. Ellenben lelkiismeretfurdalás
nélkül
vegyük meg a - többé-kevésbé
környezetromboló módon előállított -
kenyeret és
hasonlókat.
#
Tegnap egy
nagy autószerviz mellett elbiciklizve a szokásos autós
szolgáltatások
hirdetőtáblája alatt új szalagfelirat vonta magára
figyelmemet:
"Környezetvédelmi tanúsítvány benzin- és dízelüzemű
járművekre".
Ha autóban utaztam volna, talán le sem veszem a lábamat
a gázról
emiatt, de minthogy volt időm elgondolkodni a felirat
értelmén,
elgondolkodtam. Vesztemre.
Nocsak, egy
új környezetvédelmi lehetőség - gondoltam - egy zöld
kártya,
mely azt igazolja, hogy az autó boldog
tulajdonosa igazi
környezetvédő,
hiszen járműve le tudta tenni az újfajta
motorműszaki
vizsgát is. Boldog lehet az autó is igazán, hiszen
olyan
kipufogógázt bocsát ki, amelyet a lehetőségek figyelembevételével
számára
előírtak, s így forgalomban maradhat. Boldogok tehát
mindketten,
csak azt nem értem - gondoltam vesztemre, én mindig
vesztemre
szoktam gondolkodni -, hogy most melyikük is a
környezetvédő:
az autó, amely mindenféleképpen környezetszennyező,
kipufogógázain
kívül a zajjal, útigényével, baleseti statisztikákkal,
gumiporral
és roncstelepekkel, bányákkal és meddőhányókkal,
olthatatlan
benzinszomjával továbbra is rombolja a környezetet, vagy a
tulajdonos,
aki eleget tett egy kötelező vizsgálatnak? Aztán
megvilágosodtam:
a kártya a környezetvédő, s egyben a legboldogabb is
hogy ilyen
szép nevet viselhet: Környezetvédelmi Tanúsítvány. Egy-két
sikeres év
és előléphet akár "Környezetmegmentési Érdemérem"-mé is.
Ha én ülnék
ott, ahol az új dolgokat kitalálják, én biztos csak
ilyen
szerény nevet adtam volna a gyereknek, hogy motorlap vagy gázlap,
esetleg
hivataloskodón "környezetszennyezési szintbemérés", tárgyilagosan
"üzemeltetési
engedély", vagy rövidítve ÁJER (Általános Jármű-Ellenőrzési
Rendszer).
De sajnos az új dolgokat sosem én találom ki, vagy
legalábbis
nem ülök ott.
#
Szinte már
beletörődtünk abba, hogy környezetvédelemről nem szól
a Szentírás,
hiszen abban az időben ez még nem volt probléma. De
bizony szól:
csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a
textusokat.
Talán
senkinek nem tűnik föl, hogy épp a kenyérszaporítás
órájában
Jézus parancsot ad tanítványainak arra, hogy gyűjtsék
össze a
maradékokat (Jn 6, 1-15). Az ételmaradékok puritán
összeszedegetése,
amit Jézus megparancsol, egyrészt
takarékosság,
másrészt környezetmegóvás, rendezett
hulladékgyűjtés
és vélhetőleg újrafelhasználás is. Az éhínségek
korában ez a
tevékenység természetes volt, bár Jézus
jelentlétében
éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma
szükséges,
de már nem természetes.
Szaporodjatok,
sokasodjatok és népesítsétek be, ill. hajtsátok
uralmatok
alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének
fordításaiban.
Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják,
hogy az
eredetiben használt ige valószínűleg csak ennyit
jelentett:
Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell
a Földön az
isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a
természetet,
és az utolsó szegig kizsákmányolni. Megdicsérne-e
minket Jézus
látván, hogy mindazt a sok élőt, halat és szárnyas
állatokat,
csúszó-mászó állatokat és lombos növényeket, melyről
a Teremtő
ötszörösen állította, hogy az jó, a hatodik nap
teremtménye
módszeresen letiporja huszadik századi tobzódásában?
Mondta az Úr
a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg
magad a
Siloám tavában, melynek neve azt jelenti "küldött". Ma
vajon azt
mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet,
hogy láss!,
vagy épp ellenkezőleg: Vak farizeusok, világ
megrontói
tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták
legyetek és
lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok meg, és
lássatok
hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az
embert, amit
felvesz, hanem amit eldob.
#
Először is
meg kell ismernünk, hogy pontosan mikor, mivel,
hogyan és
mennyire szennyezzük el a környezetünket és az élő
természetet.
Nem legyinthetünk mondván, mi humán és etikai
érdeklődésűek
vagyunk: a 20. században erkölcsi kötelességünk
megérteni
cselekedeteink hatását, súlyát. A természet
tönkretétele
szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy
az bűn
volt-e részünkről vagy csak (tudatos) tudatlanság.
Mit tehet az
egyén? Szinte mindent, ha eléggé elszánt.
Tizedére
csökkentheti
a környezetre ható terhelését; elérheti, sőt a
többségnek
el is kell érnie - különben meghalunk -, hogy
tevékenységével
több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz.
Nagyjából mi
szükséges ehhez?
Logikailag
az első helyre teendő (nem feltétlenül ezt tudjuk
legelőször
megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkből,
szennyezéseinkből
a lehető legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok
esetben a
munkahely. Nézzük meg, hogy mit dolgozunk. Különösen
férfiakra
vonatkozik, hogy életünk legnagyobb részét,
hatékonyabb,
és így a környezetre is nagyobb hatású részét a
munkánkkal
töltjük. Állapítsuk meg, hogy az egészséges környezet
szempontjából
mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a
munkánkkal.
Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erősen
magunkba.
Máskor a
fűtést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen
hatékonyabb
formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek
vásárlását;
csökkenteni kell a kemizált mezőgazdaságból
származó,
vagy "magasan feldolgozott" élelmiszeripari termékek,
húsfélék
fogyasztását.
Ha ezeket
túl meredeknek érezzük elsőre, akkor nagyon komolyan
lássunk
hozzá néhány közepes tényező felszámolásához: Kevés
család van
abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen
szüksége. A
közlekedési károkat akkor lehet jelentősen
csökkenteni,
ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója
volt eddig.
Ennek a személynek valószínűleg ez a legnagyobb
szennyezése,
amit a többi embernek okoz. Feltétlenül
megszüntetendő.
Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a
lakóhelyet
hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz.
Ott kell
laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet.
Csökkentenünk
kell
lakásunk fűtési veszteségeit, elsősorban a nyílászárók
szigetelésével.
Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és
otthon is
felöltözködünk kevesebb fűtési energia is elegendő. A
mosással
küldjük a legtöbb veszélyes anyagot a csatornába (ahol
emésztőgödörbe
megy, az egyenesen tragédia). Optimális
mennyiséget,
jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés
mosószert
használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól
láthatóan
habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot
ne dobjunk a
szemétbe. Gyűjtsük össze biztonságos edényben; tíz
éven belül
Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig
meg talán
nem halmozódik fel olyan sok.
Építkezésnél vigyázzunk
a veszélyes
anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjék
szét, vagy
menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben
permetezzünk,
vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk,
használjunk
szerves trágyát, komposztot törődjünk sokat a
növényeinkkel,
és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket
elérni.
A kisebb, de
gyakran ismétlődő fogyasztásokra is érdemes még
odafigyelni.
Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas
energia
tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal,
hogy
kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor
csak a
csövek melegszenek. A hidegvízzel is lehet
takarékoskodni,
ha például a folytonos veszteségeket, pl. a WC
csöpögését
megszüntetjük. Általában ne engedjük
meg, hogy bármi
is cél
nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is
van
környezetvédő technikája. Csak kevés, de
forró vízzel és
nagyon kevés
mosószerrel mosogassunk egy mosogatótálban, a
helyes
sorrendet betartva. Használjunk kefét,
kesztyűt. Kevés
hideg
vízzel, de alaposan öblítsünk.
Az ennél
kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok
lelkiismeretfurdalást
okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki
az
olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdőben sem dobja el
az
almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes
cselekedeteknek,
ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs
különösebb
jelentősége, különösen akkor, ha a fentebb említett
nagyobb
dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban.
#
Találkoztam
valakivel, aki életmentő lett. Úgy, hogy előre elhatározta,
hogy
életmentő lesz... jelentkezett csontvelődonornak. Majd két év
múlva
véletlenül szükség lett az ő csontvelőszövetére. Kérte, hogy ne
írjanak róla
cikket.
Másvalaki
beteg lett. Nem határozta el... csak élt a sokféle vegyszerrel
és
környezeti ártalmakkal terhes világunkban, melyben egyre szaporodnak
a
leukaemia-diagnózisok. Az egyik diagnózis őróla szólt. Néhány nap múlva
megtudta,
hogy senki sincs a rokonai közt, aki alkalmas csontvelőt
adhatna át
neki...
Ma már
számos csontvelő- és vérsejtbetegség csontvelőszövet-átültetéssel
meggyógyítható.
Meg kell azonban találni a szövettanilag teljesen
megegyező
donort, amire kisebb az esély, mint egy a tízezerhez, s még
rokonok
között is ritka a teljes egyezés. Sok kis esély azonban
- sok
önkéntes jelentkező, aki szükség esetén kész a csontvelő-adásra -
védőhálót
tart a betegeknek a halálos mélységbe zuhanás előtt.
A
csontvelő-átültetés nem annyira közismert és publikus, mint
a
szívátültetési kísérletek, mégis azt lehet mondani, hogy technikailag
és életmentő
jelentőségében hasonló, sőt egyenértékű beavatkozásról
van itt szó.
Talán nem is
az átültetés körülményei hasonlóak a szívműtétekhez,
hacsak azt a
hasonlóságot nem tekintjük, hogy a gyógyulóban levő páciensnek
itt is
heteket-hónapokat kell eltölteni az ún. sterilszobában, hiszen a
védekezőképességet
éppen az egészséges csontvelő adja. A hasonlóság sokkal
inkább
orvos-szakmai jellegű. Akárcsak a szívátültetésnél itt sem egyetlen
betegség
gyógyítására használható eljárásról van szó. A fehérvérűség és a
kóros
vérszegénység számos fajtája esetén csak ez a beavatkozás lehet
életmentő.
Azután itt
is sorbanállás van, akárcsak a szívtranszplantációknál.
Szerencsére
csontvelőt minden egészséges ember adhat, így az önkéntes
donorok
segítségével azok élete is megmenthető, akiknek a rokonságában
nem
találtunk olyan személyt, aki a megfelelő csontvelőtípussal rendelkezne.
És végül, ez
is egy olyan utolsó lehetőség, amikor már más nincs. Olyan
betegeknek
adhatja vissza az egészségét a csontvelő-átültetés, akiken
már minden
előzetes gyógymód, kezelés hatástalannak bizonyult, akiknek a
betegsége
halálos. Ezen kívül és ezután már nincs más módszer.
Minden
egészséges, jóérzésű embernek üzenem. hogy ami ma a
betegek
biztonságérzete, azaz hogy van áldozatos, segítőkész embertársa,
az
voltaképpen a saját biztonsága is: az összefogás mindannyiunké, és
ezek a
betegségek mindenkit érhetnek, egyik percről a másikra, bármely
életkorban.
#
2. Nem vagyunk tökéletesek
Cáfolhatatlan állítás. De ennek a
közhelynek sem az a cél-
ja, hogy valamilyen "semleges"
igazságot vagy köztudott tényt
közöljön. Pártos állásfoglalás, mondhatni,
érdekvédelem akar
lenni. Mindig olyan helyzetben hangzik el,
amelyben valaki vá-
dolva érzi magát, akár kifejezetten, akár
csak áttételesen, akár
mások részéről, akár "jobbik
énje", vagy mondjuk egyszerűbben:
"másik énje" részéről, szóval egy
belső hang részéről. A "vád":
többet, jobbat kellett volna valamiben
teljesítened, vagy: több
is telik tőled. Erre jön aztán a közhely
válasz: Hja, nem va-
gyunk tökéletesek!
Egyrészt védekezés ez: Ne bántsatok,
a látszat ellenére
nem tettem rosszat! Másrészt önigazolás: Ha
akartam volna, sem
cselekedhettem volna másképp, mint ahogy
cselekedtem! Harmad-
részt és mindenekfölött: ideológizálás,
mely visszafelé (a múl-
tat tekintve) jónak igazolja a rosszat,
előrefelé (a jövőt te-
kintve) pedig eleve megadja a felmentést,
hogy a "nem vagyunk
tökéletesek" alapján az ember eleve
tehesse a rosszat, ne is
kelljen erőlködnie. Ezért negyedrészt
ideológiai alapja annak a
tételnek, hogy "az embernek nem is
kell törekednie arra, hogy
tökéletes legyen".
Végső soron tehát az ember jobbá
levése alól húzza ki a
szőnyeget ez a közhely, tudomásul veszi,
sőt: meg akarja mere-
víteni a "valóságot" - leborul a
Tények előtt.
Ezzel szemben a vonatkozó jézusi
"közhely" igy szól: "Le-
gyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei
Atyátok" (Mt 5,48)! Elte-
kintve ennek a felszólításnak minden
megváltástani jelentőségé-
től, azt kell mondanunk, hogy ez az
egyetlen olyan szemlélet,
amely valóban távlatot nyit az ember mint
ember előtt. Hiszen
embernek lenni annyit jelent, mint (egyre
több, egyre jobb) em-
berré válni, ha viszont "erre nincs
szükség" vagy "ez nem lehet-
séges", akkor nincs morális talaj az
ember lába alatt: egyszerű-
en céltalan és értelmetlen minden morális
törekvés. Ahogy csak
az Egész a Résznek, úgy csak az Abszolut
adhat értelmet a Rela-
tivnak.
#
9. Nem vagyok szent
A közhelyekben megszólaló mentalitás
egyik legelvibb, kö-
vetkezésképp egyik legátfogóbb
megfogalmazása is ez.
Első hallásra nagyon becsületes és
szerény beismerésként
hat. Valójában nem az, hiszen nem is
egyszerű ténymegállapítás
akar lenni, hanem egyetemes önigazolás,
felmentés a múltra, a
jelenre és a jövőre vonatkozóan:
"Senki ne rója fel nekem a 'bű-
neimet', hiszen azok 'természetesek',
minthogy nem vagyok szent;
tehát én sem csodálkozom és más se
csodálkozzék azon, hogy nem
mindig viselkedem úgy, ahogy elvárható
lenne. Olyan vagyok, ami-
lyen, és mivel nem vagyok szent, senki se
várja tőlem a jövőben
sem, hogy valami 'tökéleteset' fogok
produkálni!"
Nyilvánvaló ebben a mentalitásban az,
amit J. Benda nyomán
Babits így mond: a Szellem leborulása a
Tények előtt, a legna-
gyobb árulás, amit az ember elkövethet,
mondjuk egyszerűen így:
a tényimádás. "Istenítsük azt, ami
Van, s ne törődjünk azzal,
aminek lennie Kellene!"
Nyilvánvaló tehát a
jobbá-lenni-nem-akarás, ami megmérgezi
az egyén és környezete életét, s aminek
számos rossz következmé-
nye közül a legrosszabb az, hogy az illető
egyre rosszabbá vá-
lik, mivel középút nincs, az egész
Mindenség, benne az ember is
szüntelen mozgás, változás,
testi-lelki-szellemi-morális és min-
denfajta értelemben, csupán a mozgás iránya
kérdéses, s ha nem
pozitiv, akkor szükségszerűen negativ. Nem
szól ez ellen az,
hogy ez a folyamat nem mindig, sőt
többnyire nem látványos.
Nyilvánvaló ebben a mentalitásban a
felelősség teljes el-
hárítása: "Ilyen vagyok; nem vagyok
szent; nem tehetek róla!",
ill. a felelősségnek végső soron a Sorsra,
Végzetre történő át-
hárítása, egyértelmű tehát a fatalizmus, a
teljes determinizmus,
melynek következményei közül a legrosszabb
a morális passzivi-
tás.
Sajátos szent-fogalom, ill.
ember-fogalom húzódik meg e
mentalitás mögött: Szent az, aki hibátlan.
("Ilyen persze
nincs.") Ember pedig kétféle van:
szent, aki hibátlan ("?"), és
nem-szent, aki úgy viselkedhetik, ahogy
kénye-kedve diktálja,
hiszen ő nem szent, tőle ne várjon el senki
semmit, mert neki
"megvan a maga törvénye": értsd: vágyai, ösztönei, hangulatai,
indulatai. Ebben a felfogásban tehát az
ember merő ösztönlény...
Ezzel szemben áll az ószövetségi
mérce (ha nem is ószövet-
ségi értelemben): "Szentek legyetek,
mert én, az Úr, a ti Iste-
netek szent vagyok!" (Lev 19,1), és az
újszövetségi mérce: "Le-
gyetek tökéletesek, amint a ti mennyei
Atyátok tökéletes!"
(Mt 5,48)
#
11. Egy fecske nem csinál nyarat
A legcinikusabb közhelyek egyike. A
benne rejlő mentalitás
az egyik legfőbb oka annak, hogy nem megy
előre a világ, vagy
csak úgy, ahogy.
Valójában nem arról az egy fecskéről van
szó, hanem
X-ről (és rólam, és mindannyiunkról...), és
ennek X. is teljes
mértékig "tudatában van" (azért
az idézőjel, mert lehet, hogy
csak ösztönösen - de akkor is nagyon
határozottan), viszont e-
sze ágában sincs "fecskévé"
válni, hiszen ő is tudja, amit mind-
annyian tudunk, hogy "fecskének"
lenni bizony annyit jelent,
mint áldozattá lenni (vagy ennek veszélyét
vállalni), de lega-
lábbis valami nagy és nehéz munkát
elvégezni, ehhez pedig semmi
kedve - ám nem azt mondja, amit gondol,
hogy: "Bolond lennék
fecskévé válni!", hanem azt, hogy egy
fecske nem a nyár hírnöke,
holott "közhely", hogy igenis az,
hisz nem volt még olyan tava-
szi egy-első fecske, amelyet ne követett
volna a többi, és őket
a nyár. Hogy nem azonnal? Ezt nem is
állította senki.
Hazugságról és ideológiáról van tehát
szó. Hazugságról,
mely tagadja a fekete-fehér tényeket, és
ideológiáról, amely a
szárnyalás értelmetlenségének
"racionális" igazolásával akarja
`eleve_ fölmenteni a szükséges és helyes
cselekvés alól az ideo-
lógia gyártóját, aki, hogy neki ne kelljen
szárnyalnia (mert
semmit sem érez ennél idegenebbnek
magától), lehúzza a sárba azt
is, aki már fölrepült, ráadásul azt a
látszatot kelti, mintha
neki kellene annak a bizonyos egy(első)
fecskének lennie, noha ő
már a második (vagy éppen sokadik) lenne,
hiszen ez a közhely
mindíg olyankor hangzik el, amikor az első
fecske már csivitel.
Mert egyszerűbb a kiemelkedőt lerántani a
sárba, mint saját ma-
gunknak a sárból kiemelkedni, könnyebb a
világosságot kioltani,
mint saját magunknak világossággá válni.
Erről van szó: "A vi-
lágosság a világba jött, de az emberek
jobban szerették a sötét-
séget, mint a világosságot, `mert_
cselekedeteik gonoszak voltak.
Mindaz, aki gonoszat cselekszik, gyűlöli a
világosságot, és nem
megy a világosságra..." (Jn 3,19-21).
Erről van itt szó: a sö-
tétségben-maradni-akarás, a sárban
hentergés ideológiájáról.
#
21. Az ember legyen modern
Más megfogalmazásban: Az ember legyen
korának gyermeke! -
A "kor" elsősorban időfogalom,
időhatárokat jelöl, de mivel so-
sem helytől elvonatkoztatva élünk egy
korban, hanem mindig vala-
hol, meghatározott helyen, ezért a
"kor" gyakorlatilag az idő-
és a térkoordinátákat egyaránt magában
foglalja. Modernnek lenni
tehát annyit jelent, mint adott idő- és
térkoordinátákon belüli
normák szerint gondolkodni és élni. Mivel
egy-egy ember életében
gyakorlatilag csak az idő a változó elem, a
modernségben össze-
foglalt normák az idő múlásával változnak.
Kevésbé fajsúlyos
szóval modernség helyett divatot is lehetne
mondani. Ezért e
közhely így is szólhatna: Légy divatos! -
ne csak öltözködésed-
ben (elsősorban talán ne is abban), hanem
eszméidben és viselke-
désedben is!
Ez utóbbi megfogalmazásban már
meglehetősen nyílvánvaló e
közhely mondanivalója, s annak súlyos
negativumai.
A helyes cselekvés normája e szerint
nem az Igazság, nem
az, ami Jó, hanem az aktuális és helyi
"igazság", az adott kör-
nyezet felfogása szerinti "jó".
Úgy is lehetne mondani: a normát
nem az Eszmék szabják meg és alkotják,
hanem a mindenkori kör-
nyezet közgondolkodása mint Tény. (Ez
persze azt is jelenti,
hogy a szó igazi, "filozófiai"
értelmében nem is beszélhetünk
itt Eszméről, Értékről, Normáról, hiszen -
minthogy tudatos más-
sá-lenni-akarás nélkül az ember úgy is
ugyanolyan, mint a kör-
nyezete - e közhely lényegében azt mondja:
Légy olyan, amilyen
vagy!...) Végül úgy is lehetne mondani:
eszerint a norma nem be-
lűlről fakad, hanem külsőségek határozzák
meg, azaz nem az ember
saját normája, hanem mások normája...
A második súlyos negativum ebben a
közhelyben az a benn-
foglalt tartalom, amelyet így lehetne
megfogalmazni: "Ne lógj ki
a sorból!" Légy modern, légy divatos,
légy olyan, mint a többi-
ek. Ez nemcsak morális katasztrófákat
eredményez (az egyes ember
életében és a társadalom egészének életében
egyaránt), hanem
egyszerűen megöli az egyéniséget, ami az
egyén tragédiáján túl
hosszú távon a társadalom targédiáját is
okozza. A "Légy diva-
tos!" látszólag szinességet jelent,
ténylegesen a "Legszebb szín
a szürke!" -elv megtestesítője...
A harmadik negativumot valahogy így
lehetne megfogalmazni:
"Alkalmazkodj a a mindenkori
közvéleményhez, a mindenkor uralko-
dó
széljáráshoz!" Kicsit durvábban (ha úgy tetszik: pontosab-
ban): "Légy köpönyegforgató!"
Mivel a modernség, a divat időről-
időre változik (e "felgyorsult
világban" nagyon is gyakran), a
"Légy modern!" alapelv vállalása
szükségképpen hordozza magában
a köpönyegforgatást.
#
23. Nem jó minden igazságot kimondani
Miért nem jó? Mármint aszerint, aki e
közhely "igazságát"
magáévá teszi. Nyilván azért nem, mert
bizonyos igazságok kimon-
dása (egyáltalán: melyiké nem?)
veszélyekkel jár a "Mondd meg az
igazat és betörik a fejedet!" jegyében.
Természetesen a
"fejbetörés" semmilyen formája sem kelle-
mes, s aki vállalja - az igazság
kimondásának következménye-
ként -, az nem mazochizmusból vállalja,
hanem azért, mert úgy
gondolja és érzi, hogy van nagyobb érték
is, mint a biológiai é-
letünk, s e nagyobb értékek egyike éppen
maga az igazság, bármi-
lyen bizonytalan is sokszor annak
megragadása. Mégis, aki az i-
gazságot választja az érdekkel szemben, az
azért választja,
mert azt éli át, hogy "nemcsak
kenyérrel él az ember", sőt, hiá-
ba van meg a "kenyere", ha
magasabbrendű táplálékhoz nem jut,
számára az élet nem élet, a vegetálásnál a
fej végleges betörése
is jobb. S ez a magasabbrendű táplálék
többek között éppen az i-
gazság kimondása - tekintet nélkül annak
következményeire. Aki
még nem próbálta, nem tudhatja, milyen
hosszú időre jelenthet
táplálékot az igazság egy-egy alkalmi
kimondása is, különösen ha
valamilyen nagyon lényeges igazságnak
nagyon súlyos körülmények
között történő kimondásáról van szó.
Valóságos eufória jöhet
létre (lásd a Szent Ferenc film egyik
szereplőjét: "Megmondtam!
Megmondtam!"). Az igazság vállalása és
kimondása egy másik, egy
magasabb világba helyez át (amely egyelőre
persze csak az ember
bensejében létezik), amely csupa ragyogás,
amelyben az ember úgy
érzi, megszünt a tér és az idő, a
végtelenség előérzete keríti
hatalmába, annak minden velejárójával, így
a sérthetetlenség ér-
zésével is: betörhetitek a fejemet, de meg
nem ölhettek, mert
az, ami bennem igazából az Én, az
megölhetetlen. Éppen ezért eb-
ből a másik, magasabb világból békével tud
tekinteni a "realitá-
sok világára" is. Az igazságok
kimondása, sőt: minden igazság
kimondása olyannyira jó, hogy az életcél
rangjára emelkedhetik.
Nemcsak bármely "egyszerű ember"
számára, hanem még a Fölülmúl-
hatatlan Ember számára is; Jézus mondja:
"Én azért születtem és
azért jöttem erre a világra, hogy tanuságot
tegyek az igazság-
ról" (Jn 18,37)!
#
24.Együtt kell üvölteni a farkasokkal
Ez egyike azoknak a közhelyeknek,
amelyek a legközvetle-
nebbül és legtöményebben fejezik ki azt a
gondolkodásmódot, a-
mely a közhelyekben általában megnyilvánul:
az ideológia-gyár-
tást, az önzést, a képmutatást.
Ideológia-gyártás. Ideológia az
érvényesülni-akaráshoz, a
"felszinen-maradni"-akaráshoz;
majdnem mindegy, hogy anyagi, po-
zició- vagy hatalomgyakorlás-szempontból,
hisz e három többé-ke-
vésbé összefonódik (talán csak a kisemberek
szempontjából nem
mindegy, mert ők igazából `csak_ anyagi
jólétet kívánnak). Az em-
ber tudja, hogy az érvényesülés érdekében
tulajdonképpen nem
lenne szabad együtt üvölteni a farkasokkal,
hogy voltaképpen
"tiszta eszközökkel" kellene
érvényesülni (ha lehetne így), de
azt is tudja, hogy érvényesülni csak a
farkasok engedélyével, a
farkasok támogatásával és farkasok módján
lehet, ezért - mi-
vel/ha érvényesülni mindenképp akar - azt
mondja: Együtt kell ü-
völteni a farkasokkal (ha az ember nem
akarja, hogy őt is szét-
tépjék). Jó, rendben van, véres akcióikban
nem veszek részt, de
együtt kell üvölteni velük, ugyanazt a
nótát kell fújni, amit
ők.
Másfelől nézve ez önzés. Az
együtt-üvöltés csak eszköz az
önzés szolgálatában. Mert az
érvényesülni-akarás, a felszinen-
maradni-akarás mi más, ha nem önzés?
Leszámítva természetesen a-
zokat az eseteket, amikor a felszinen-maradás
azonos az életben-
maradással; de hát ezt a közhelyet nem is
azok szokták használ-
ni, akik a nyomor e végső helyzetében
vannak; hanem azok, akik
meg akarnak tollasodni (vagy legalábbis nem
akarják elveszíteni
viszonylagos jólétüket). Ez a legfőbb érték
számukra (a saját
jólétük), mindent (és mindenkit) ennek
rendelnek alá, együtt ü-
völtenek akár a farkasokkal is, csak
szándékuk valóra váljon.
Képmutatásuk kettős. Egyrészt önmaguk
előtti, másrészt a
külvilág előtti képmutatás. Bár tudják,
hogy rosszat tesznek, i-
gyekeznek jó színben feltünni. Önmaguk
előtt, amikor megmagya-
rázzák saját maguknak, hogy ők
természetesen nem farkasok, csu-
pán együtt üvöltenek velük, ami ugyebár
csak színjáték, felöl-
tött szerep, tehát legbelül "egészen
mások" - s még azzal az e-
légtétellel is hízelegnek maguknak, hogy
"bolondot csinálnak" a
farkasokból. A külvilág előtt, amikor - épp
ennek a közhelynek a
segítségével - azt akarják elhitetni, hogy
ők nemcsak hogy nem
farkasok, de nem is akarnak azok lenni, sőt
tulajdonképpen még
együtt üvölteni sem akar(ná)nak ők velük, de hát, sajnos, "mu-
száj", ha az ember meg akar élni. Ami
persze újabb képmutatás,
hiszen (gyakorlatilag) nem a megélhetésről
van szó, hanem a jól-
megélhetésről, sőt: a
minél-jobban-megélhetésről.
#
26. Az ember nem élhet pénz nélkül
Alapvető képmutatás rejlik a
közhelyekben: sokkal többet
(és mást) `akarnak_ mondani, mint amennyit
ténylegesen monda-
nak, ráadásul egy (többé-kevésbé) igaz
állítással akarnak valami
nem-igazat mondani. Az emberi rafinéria
mintapéldái.
Itt van ez is. Nem azt `akarja_
mondani, amit mond, hogy
az ember nem élhet pénz nélkül, hanem
mást-többet: az ember nem
élhet `sok_ pénz nélkül, pontosabban talán:
nem élhet anélkül,
hogy ne törekednék arra, hogy `egyre több_
pénze legyen. És ez az
a hamis állítás, melyet az igaz állítással
tulajdonképpen szán-
dékol, mert hisz mióta kialakult a
pénzgazdálkodás, azóta csak
egészen kivételes emberek és egészen
kivételes helyzetekben él-
hetnek meg pénz nélkül, de egyébként
közvetve még annak is köze
van a pénzhez, aki kizárólag
könyöradományokból (tegyük fel:
csak természetbeni adományokból) tartja
fenn magát, koldulással.
A pénz használatának e
"szükségszerűségéből" azonban nem követ-
kezik az egyre több pénz szerzésének
szükségszerűsége, és itt
van a csúsztatás. Ugyanaz a képmutatás
rejtőzik ebben a közhely-
ben, mint abban, hogy "ennünk kell
ahhoz, hogy élhessünk". Mind-
kettő `látszólag_ a létminimumra törekvést
akarja igazolni (ami
amúgy is fölösleges), `valójában_ pedig a
létmaximumra törek-
vést (természetesen a ki-ki számára
elérhető határokon belül).
Vajon hogyan vélekedett Jézus a pénz
szükségességéről? -
Óvakodnunk kell a felszines,
"elutasító" választól, amely abból
indul ki, hogy a pénzt rá kell hagyni arra,
akinek a képe rajta
van (a mammont a Mammon Urára), vagy abból,
hogy a pénz `csak_
arra való, hogy segítsünk a rászorulókon
(példabeszéd a hamis
sáfárról). Mindkettő igaz. De az is igaz,
hogy Jézus nyilvános
működésének megkezdéséig minden bizonnyal
pénzt (is) keresett és
pénzzel (is) fizetett megélhetése
érdekében, s ha nyilvános mű-
ködése idején nem foglalkozott is a
pénzzel, adományokból tar-
totta fönn magát (és tanítványait), melyek
legalább részben
pénzt kellett hogy jelentsenek, különben nem
olvashatnánk, hogy
Júdás megdézsmálta a kasszát. Ettől persze
még igaz marad, hogy
a lét`minimum_ biztosítása mellett (végső
esetben annak elle-
nére is) a pénz arra való, hogy megsegítsük
a rászorulókat. Míg
egy szép napon talán eltűnik a pénz, és
visszatér az egyetlen
normálisnak látszó megoldás, a
cserekereskedelem.
#
27. A pénz nem boldogít, de...
Sajátosan "befejezetlen" ez
a közhely; azért csak idéző-
jelben befejezetlen, mert befejezése nagyon
is megvan alkalmazó-
ja fejében, és gyakorlatilag bármely
hallgató fejében is, hiszen
tudja, mi szokott lenni a folytatás.
Ilyesmi: ... jó, ha van;
...szükséges; ... nem árt, ha van; s talán
a legfontosabb: ...
nélküle nem lehet boldogulni. Ez a
"befejezetlenség" jól és éle-
sen fejezi ki a közhelyek egyik, egyébként
rejtett, kettős tu-
lajdonságát: többnyire van bennük egy
"sejtető", "utaló" elem,
azaz nem mondják ki világosan, értsd:
teljes nyíltsággal a be-
szélő gondolatát, csak céloznak rá, bár meg
kell adni: egyértel-
műen. Ezzel párhuzamosan és részben ebből
eredően van bennük
egyfajta cinkosságra buzdítás: "Ugye,
te is így gondolod? Ugye,
egyetértesz velem?"
Másik "formai" megjegyzésem
a "nem ...de" szópárral kap-
csolatos. Az esetek döntő többségében
kimutatható, hogy amikor
valaki ezt a kifejezésformát használja,
akkor valójában "igen"-t
akar mondani, tehát ténylegesen állítani
akarja azt, amit szava-
ival tagad, csak ezt valamilyen okból
elrejti. Pl.: "Nem mondom,
hogy gyönge írásmű ez, de... (nem is jó =
szerintem gyönge)";
"Nem feledkeztem meg rólad, de...
(annyi minden jött közbe = bi-
zony megfeledkeztem rólad)". - Ennek
értelmében e közhely tény-
leges jelentése: "A pénz
boldogít."
Lássuk most tartalmi oldalról a
dolgot! Furcsa már a mon-
dat első fele is (A pénz nem boldogít),
mert kilóg a közhelyek
általános mentalitásából, amely az
anyagira, a megfoghatóra, az
evilágira helyezi a hangsúlyt; arra, amit
legjobban a pénz szim-
bolizál. Úgy tűnik, a
"közhely-mentalitás" előtt egy pillanatra
fölvillan az Igazság, de fontossá nem válik
számára (mert nem
"belülről" fakad, hanem csak
"külső" valóságként ismeri föl),
hiszen rögtön hozzáteszi, hogy
"de", ami egyértelműen jelzi,
hogy `más_ a fontos számára (vö. pl.:
"Én szívesen elmennék
hozzátok, de...")
S ez a "más": a
"boldogulás". Az a fajta életszinvonalbeli
és/vagy társadalmi pozicióbeli
"felszinen maradás", "szinten ma-
radás", ill. folytonos előbbre lépés,
amelynek legfőbb s végső
soron talán egyetlen forrása és biztosítéka
a pénz. Azáltal,
hogy a boldogulás mellett dönt, e közhely
alkalmazója voltakép-
pen arról tesz bizonyságot, hogy a
boldogulástól várja a boldog-
ságát, hiszen az ember életének csak egy fő
iránya, fő törekvése
lehet, s a vizsgált szempontból ez a fő
törekvés az, hogy bol-
dog legyen; végső fokon minden ember ezt az
egyet akarja. S mi-
vel a boldogulás legfőbb eszköze a pénz, ez
azt jelenti, hogy
aki a boldogulástól várja a boldogságát, az
a péztől várja, te-
hát úgy gondolja: A pénz boldogít.
Így hát a tartalmi elemzés ugyanoda
vezetett, ahová a for-
mai elemzés alapján is jutottunk. Ám e
közhely mentalitását ma-
gáévá tevő ember élete szükségképpen
tragédiához vezet, mert a
pénz a valóságban tényleg nem boldogít.
#
29.A pénznek nincs szaga
Azaz nincs ráírva, és semmilyen módon
nem árulkodik arról,
hogyan jutott hozzá az ember. Ez
nyilvánvaló, de a közhely töb-
bet akar mondani ennél a nyilvánvalóságnál:
azt hogy nem számít,
hogyan jut hozzá az ember, pontosabban: nem
számít, hogy tisz-
tességtelen úton jutott-e hozzá az ember,
még az sem, hogy vér
tapad-e hozzá - talán még az a cinikus
felhang is megvan benne,
hogy "nem számít hogyan, csak
legyen". Mindenesetre már maga
az is cinizmus, hogy "nem számít,
hogyan jut hozzá az ember".
Sok mindenről árulkodik ez a
kijelentés. Mindenekelőtt,
ha nagyon áttételesen is, de arról, hogy az
így gondolkodó ember
számára (legalábbis az egyik) legfőbb érték
a pénz... Követke-
zésképp nem fő-értékek számára (ha egyáltalán
értékek valameny-
nyire!) az emberi értékek (tudás, művészet,
család, barátság..),
és még kevésbé az erkölcsi normák; ez
utóbbiakon (az alábbiak
is mutatják majd) egyszerűen túllép.
A "nem számít, hogyan jut
hozzá" a gátlástalanság világos
jele. Az ilyen ember valószinűleg túljutott
már azon, hogy a
"jó" és "rossz"
fogalmaival mérlegelje cselekedeteit, aligha za-
varja már őt az, amit lelkiismeretnek
szoktunk nevezni, csak a
"célszerű", "praktikus"
szempontok érdeklik: hogyan érhetné el
legbiztosabban és legegyszerűbben saját
céljait...
Világos ebből az ilyen ember teljes
önközpontúsága: senki
és semmi nem számít neki, csak a saját
akarata, saját érdeke. Ha
"kell" gondolkodás nélkül lő (pl.
rendőr) vagy lövet (pl. a
rendőrparancsnok); a pénznek nincs szaga,
nem lesz rajta a fize-
tési borítékon, hogy a benne lévő pénz
minek az ellenértéke. -
Az ilyen embernek nincs szive, nem is tud
senkivel együttérezni,
legkevésbé a rászorulókkal. Közönyös,
cinikus.
Valamiféle bűnfogalma mégis-csak van,
bár nagyon sajátos:
"Ha nem derül ki, hogy tisztességtelen
úton jutottam a pénzhez,
akkor az nem is tisztességtelen!"
Azaz: "bűn" az a "rossz" cse-
lekedet, ami nyilvánosságra jut. Fontosak
itt az idézőjelek,
mert nem az illető tartja bűnnek és
rossznak az adott cselekede-
tet, hanem csak tudja, hogy a társadalom
annak tartja.
Az előző bekezdés idézőjeles mondata
arról is árulkodik,
hogy ez az egész szemlélet- és
magatartásmód csak önbecsapás út-
ján jöhet létre és maradhat fenn, hiszen az
illetőnek önmagával
is el kell hitetnie, hogy az a tény,
miszerint a pénznek nincs
szaga, elegendő bizonyítéka annak, hogy nem
számít, hogyan ju-
tott hozzá, sőt annak is, hogy ő sosem
tisztességtelen úton jut
hozzá. Ez az önbecsapás pedig, amelyet
(valamilyen formában) ál-
landóan gyakorolnia kell, elegendő
bizonyítéka annak, hogy e
közhely ideológia, ami pedig arra utal,
hogy ha a lelkiismeretét
s a szívét kiírthatja is magából az ember,
a jó és a rossz pusz-
ta tudatát semmiképp.
#
30. Az idő pénz
Ez egyike azoknak a közhelyeknek,
melyek nem takargatják
mondanivalójukat, hanem világosan közlik a szavak mögött rejlő
mentalitást (másfelől pedig egyike azoknak
a közhelyeknek, me-
lyek a legközvetlenebbül fejezik ki a
közhely-mentalitást).
Az idő voltaképpen egész életünknek a
szimbóluma, hiszen
az életünk bizonyos értelemben azt jelenti,
hogy egy meghatáro-
zott időponttól egy másikig itt
tartózkodunk e világban. Amire
felhasználjuk a rendelkezésünkre álló időt,
az az életünk. Mondd
meg, mire gondolod felhasználandónak az
időt, és megmondom ki
vagy! Még inkább: Mondd meg, mire használod
fel az idődet, és
megmondom, ki vagy! Az időnk értelme az
életünk értelme! Akinek
"az idő pénz", annak az élete
értelme a pénz. Nem a család, nem
a barátok, nem a tudomány vagy a művészet
(a rászoruló embertár-
sakról nem is szólva), mégcsak nem is a
munka vagy a szórakozás,
hanem a pénz. S talán jó okkal
feltételezzük, hogy még a pénz
sem döntően azért, hogy ezt vagy azt
vásárolhasson, vagy utaz-
hasson, hanem magáért a pénzért, a pénz
birtoklásának tudatáért.
Minden korban voltak és lesznek ilyen
emberek, és érdemes
eltöprengeni azon, hogyan lesz valaki
ilyenné, ill. hogyan képes
így élni, ezzel a mentalitással és a belőle
fakadó magatartás-
móddal? Hogy lehet az, hogy valaki az egész
életét mélyen az em-
ber alatti szinten éli le, s úgy hal meg,
hogy fogalma vagy sej-
tése sem volt arról, mit jelent embernek
lenni? Hogy lehet az,
hogy ilyen emberek tömegével, tíz- és
százmilliószámra léteznek,
ha nem is éppen amiatt, hogy a pénz az
életük értelme? Hanem
egyszerűen a vegetálás. Hogy van az, hogy
minden más létező léte
aktualitás, csupán az ember léte az, ami
többnyire merő potenci-
alitás? Eljut-e valaha az emberiség az
emberré válás fokára, még
mielőtt elpusztítja önmagát?
#
2.) A
reklámok hazudnak. Például belső ellentmondásaikból is
bizonyítható
ez. Kizárt dolog, hogy "a legtöbb, ami adható az
életben"
az egyik nap egy pohár tea, másnap egy kávé, valami
déli
gyümölcs, megint máskor egy drága autó legyen. Ha az OMO
jobb, mint
az összes többi mosószer, akkor egyidejűleg nem lehet a
Persil is
jobb, mint az összes többi, és fordítva. Ezen állítások
közül csak
az egyik lehet igaz, vagy egyik sem. Ez utóbbi a valószínű,
mint ahogy
az is valószínű, hogy a téves állítások nem csak úgy véletlenül,
hanem
tudatos és haszonleső hazugságokból keletkeznek, és így a
reklámok
erkölcsi szintjét is jellemzik.
3.) A reklám
a szavakat elértékteleníti. Az olyan kifejezések, mint
"legnagyobb
öröm", "boldogító érzés", "a szeretet ajándéka",
"a legtöbb,
mi adható az
életben", "fedezd fel az élvezés örömének
művészetét",
"a boldogság csúcsa", "mindennapi varázslat", "a
teljes élet
öröme", "a csúcs felfedezésének vágya", "önfeledt
pillanat"
- korábban csak a szerelmes regényekben szerepeltek, s
ott is
módjával. A szavak elértéktelenedése
maga után vonja az
érzelmek
devalválódását is: egyre nehezebb lesz szerelmet
vallani
"életem egyetlen kincsének" ebben a reklámözönben, s
lassan már
szerelmet érezni is egyre lehetetlenebb.
4.) A
reklámok - éppen a köztük lévő ellentmondások miatt -
egymás
specifikus hatását kioltják. Hiába döngölik agyunkba "A"
mosószer
előnyeit, ha utána öt perc múlva már "B" mosószer a
legjobb,
majd ismét egy másik. Így egyik reklám sem tudja elérni
a kívánt
hatást, és ezért a hatékonyság fokozása érdekében egyre
durvább
reklámfogásokkal próbálnak az egyes cégek átmeneti
előnyöket
elérni.
5.) Az
egymás ellen küzdő reklámok végülis csak a közös, általános
hatást
(Fogyassz! Fogyassz!! Fogyassz!!!) erősíthetik: mindegy, hogy
melyiket
veszed, csak vegyél már valamit, bármit, és fogyassz,
fogyassz
egyre többet.
8.) Mi a jó
a reklámokban? Biztos van bennük valami jó is, ha -
kis
mértékben ugyan - de maguk is kívántosak. Például szépek a
színeik. A
teljes érzékelhető színspektrumot kihasználják,
szemben a
természettel, mely a rikító színekkel takarékoskodik.
Sok
reklámban van némi humor is, amely nyilván jótékony hatású
az ember
kedélyére; ámde az is jellemző, hogy a nevetség tárgya
többnyire a
bárgyú nem-fogyasztó. Ha tehát valaki közülünk
igazán
jóízűt akar nevetni a reklámok viccein, alkalmas
mennyiségű
öniróniával is kell rendelkeznie.
Másrészt viszont
egyértelműen
bántó a reklámok hangossága (kb. 10-20 decibellel
hangosabbak,
mint az egyszerű közlések), bántó, de lassan
megszokottá
válik a reklámok szaggatottsága, tolakodása, melynek
következtében
az ember immár az élővilág legizgágább és
legzajosabb
állatává nevelte ki magát. Még a legszebb reklámkép is
más
szépségek elől veszi el a helyet, ha a természetben helyezik
el, rongálja
a tájat, szétszabdalja a megszokott városképeket.
9.) A reklám
bűnre kényszerít. Ezt a tételt hagytam utoljára, hogy
teljesen
nyilvánvalóvá tehessem a tétel helyességét. Mint láttuk a
reklám a
fogyasztást akarja kikényszeríteni, és akiket elér,
azoknál -
legyen bármilyen erős akaratuk - többé-kevésbé el is éri
a célját. Az
emberi agy t.i. külsőleg befolyásolható szerkezet.
Most azt
szeretném megmutatni, hogy az esetek többségében ez a
fogyasztás
bűnös fogyasztás. Mikor etikus ugyanis a fogyasztás?
Csak néhány
példa: etikus a felesleges testsúlyt fogyasztani az
egészséges
élet érdekében, de az is jó, ha a hirtelen sokat termett
szilvafa
gyümölcsét fogyasztjuk, hogy kárba ne vesszen, és
fogyaszthatjuk,
gyomlálhatjuk a bűneinket, és bármit etikus
fogyasztani,
amiből túl sok, a megfelelőnél több van a közelünkben.
Azt azonban
senki nem állítja, hogy a Földön túl sok lenne a
termőföld,
az energia, az ásványkincsek mennyisége, a tiszta víz,
a fa, az
élet, s az ezekből kialakított termékeket kínálja
fogyasztásra
a reklám, mégpedig nagyobb mennyiségben, mint amit
a
szükségleteink miatt amúgyis magunkhoz vennénk. Hallatlan kincsei
vannak a
Földnek, de korlátos mennyiségben. Még a leghazugabb
ember sem
merné állítani, hogy e kincsek bármelyikéből is túl
sok van,
különösen, ha figyelembe vesszük, hogy utánunk még
generációk
jönnek, akik szükségleteiket szeretnék kielégíteni, és
ma is
milliárdok élnek rajtunk kívül a Földön, akik szintén
szeretnék
még kielégíteni a szükségleteiket. És ezekből a korlátozott
mennyiségben
meglévő javakból készíti a fogyasztói társadalom azt a
sok-sok
árut, amit mind ránk akar sózni, el akar fogyaszttatni.
Nos, ezért
bűnös a fogyasztói társadalom, és bűnös az ő
prófétája a
reklám is.
Kevélység,
fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, hanyagság,
restség -
ezek azok a rossz szokások, melyről egyházunk azt
tanítja,
hogy a Hét Főbűn, s melyből legalább öt a bűnös
reklámok
lételeme. Legfőképpen a torkosság és a restség, minden
reklámok
fundamentuma, no de az irigység, a pénzsóvárság és a
szex is a
reklámkészítők íróasztalán heverő nélkülözhetetlen
kellékek.
Bűn az, amire kényszeríteni akarnak, és bűnös a mód is
ahogyan
teszik. Csak ennyit mondok: A budapesti Bazilika oldalán
láttam az
alábbi feliratot 24 négyzetméteren: "Engedjen Ön is az
édes
csábításnak!"
#
10.)
Okelemzés: Mi az oka a reklámoknak? Első gyanúnk a természetes
felhalmozáson
alapuló túlfogyasztásra terelődik. Közismert, hogy
az ember, ha
minden szükséges dologgal jól el van látva, akkor
cukorból,
sóból, szénhidrátból általában többet fogyaszt a kelleténél
(az ú.n.
élvezeti cikkekről, drogokról nem is beszélve). Ez az
egészség
rovására is megy. A laboratóriumi patkányoknál "kávéházi
étrendnek"
nevezik azt az etetési módot, amikor az állatoknak
minden
lehetséges élelemfajtát korlátlan mennyiségben felkínálnak.
Megfigyelték,
hogy a "kávéházi étrenden" tartott patkányok
rövidebbi
ideig élnek, mint a beosztással, optimáliasan
etetettek. A jelenség oka az, hogy az állatok a
természetben
hiányra és
felhalmozásra vannak berendezkedve, és kávéházi
étrenden
csak a fehér patkányok és a fehér emberek élnek.
Valószínűleg
ez a torkosság alapja, de ebből még nem lesz
fogyasztói
társadalom. A torkosság kell a reklámok működéséhez,
de a
torkosság önmagában csak 20-50 %-kal növeli meg az ellent
nem álló
ember napi adagját, az illető elhájasodik és viseli
annak következményeit.
De vajon hogyan lehetséges az, hogy a
fogyasztói
társadalom nem százalékokkal, hanem nagyságrendekkel
volt képes
növelni a fogyasztását a természet javaiból néhány
évtized
leforgása alatt?
11.) Hogyan
lehetséges a fogyasztói társadalom önmagába programozott
esztelen ívű
növekedése? Kizárólag a reklámok segítségével.
Az anyukák
is reklámozzák a vasárnapi húslevest, amikor már mindenki
jól van
lakva (értsd: a kelleténél már többet is evett). Senki nem
állítja,
hogy sok a föld, a mag vagy a csirke, csak éppen az "eladatlan"
leves a sok,
ezért kell kínálgatni (vagy eltenni hétfőre, átvinni a
törött lábú
Manci néninek vagy legközelebb megfelelő mennyiséget főzni).
A gyerekek
nádbuzogányokat gyűjtenek a Balatonnál, csokorba kötve
árulni
kezdik, hogy meglegyen a fagylaltra való. Reklámozni is fogják.
100 méterrel
odébb van tízezer nádbuzogány, de ők bementek érte,
nem kis
munkával csokrokba kötötték, és így keletkezett az eladatlan
termékük. Ha
még délelőtt fagylaltozni szeretnének, akkor reklámozni
is fogják a
terméküket, és az emberek meg is veszik ezt az egyébként
nélkülözhető
szobadíszt.
Honnan van a
sok eladatlan nyersanyag, termény, áru? A
természet
nagy, de véges kincséből. Ha a természet bármely
kincséhez
hozzányúlunk, már el nem adott termékké válik.
A természet
nyög az emberiség éves fogyasztásának súlya
alatt, de a
termelőt csak az érdekli, hogy ha a vacak 39 darab
kunkorított
cipőpertlijéből csak egy is nála marad, az neki
ráfizetés.
És méginkább az, ha nem is 39 cipőpertliről van szó,
hanem 39
ezer tonna autóriasztó távirányító gombról, vagy 39 milliárd
liter
azúrkék színű üdítőitalról.
Ha axióma
az, hogy mindenki az érdekeinek megfelelően cselekszik, és
érdekeinek
érvényesítésére bármilyen rentábilis eszközt (kényszerítést)
is
alkalmazhat, akkor mindenegyes eladatlan cipőpertlit, riasztót és
üdítőitalt
reklámozni fognak, mert a reklám az eladás hatékony eszköze.
Igaz, hogy
kényszerítő eszköz, igaz, hogy bűnös eszköz, de elad,
és ez volt a
cél. Eladja azt is, amire nincs szükséged, tízszer,
százszor
többet is elad, mint amennyire az emberi szükségleteket
becsülhetnénk,
kifizetődővé tesz minden új beruházást, megcsinálja
a piacot
ott, ahol rég minden mindennel telítve van.
12.) Mi a
megoldás?
Az egyéni
megoldást már említettük: élj kellemes, barátságos,
környezetvédő
életet, és messzire elkerül a reklám. Ürítsd ki
a
pénztárcádat az Európa miatt nyomorgók üres zsebeibe, és
téged már
nem kényszeríthet vásárlásra a multinacionális cégek
egyetemes
világtanácsa sem.
De mi a
kitörés globális amerikanizálódásból? Ki tudjuk-e menteni
az
emberiséget a reklámok fogságából? Mikor fog lecsillapodni ez
az őrület?
Mennyit tudunk megmenteni a természet kincseiből unokáink
számára az
éhségnél százszorta kívánósabb jelenkor karmai elől?
Ilyenféle
ellenreklámokat lehetne fizetni belőle: "Tisztelt TV-nézők!
Kérjük, ne
higgyenek a habzsolásra buzdító reklámoknak. Éljenek
szerény,
felelős, mértéktartó életet, hogy együtt megmenthessük a Földet
unokáink számára!"
Magam inkább
a kisléptékű társadalomra szavaznék. Egy magyar faluban,
ha krumplira
van szükséged, két lehetőséged van. Először is a faluban
három ember
foglalkozik krumplitermesztéssel, ezt mindenki tudja,
elballagsz
bármelyikükhöz, és veszel amennyire szükséged van minimalizált
áron. A
másik, hogy idegen vagy a faluban, és még semmit sem tudsz:
oda mégy
bárkihez, és megkérdezed, hogy ki foglalkozik itt krumplival,
elballagsz a
legközelebbihez, és megveszed amennyi kell, ugyanannyiért.
Egy német
kisvárosban is hasonlóan megy a dolog. Ha krumpliról van szó,
akkor
felütöd a telefonkönyvet a "K"-betűnél, és az ott található
három
telefonszámon érdeklődsz. Elmehetsz érte, de másnap házhoz
is
szállítják, ha türelmes vagy. Ha azonban teljesen tudatlan az ember,
és nem jön
rá, hogy a krumplit a burgonyánál kell keresni, akkor
felhívja a
tudakozót, és a számítógépes kisasszony pontosan
annyit fog
tudni a krumpliról és a német kisvárosról, mint
amennyit a
magyar paraszt, t. i. hogy hol kell keresni, és hol
veheted meg,
amennyi kell.
Ha viszont
egy nagyvárosban bérelsz egy flancos sufnit, és el akarsz
adni egy
tonna abszolút felesleges bóvlit, millióknak, milliókért, akkor
sajnos
keményen reklámoznod kell magad. Ennek azonban már semmi
köze a
kisléptékű társadalomhoz.
Összefoglalva:
Nem tudom, hogy reklámügyben mi lesz az általunk elérhető
és megérhető
megoldás, és mit kell ennek érdekében tennünk. Azt tudom,
hogy mi az
egyén megoldása, ld. fentebb, és hogy az járható út. Az
általános
megoldást nem ismerem, de az biztos, hogy minden élethelyzetben
el tudod
dönteni, hogy az adott cselekvés jó-e a fogyasztói társadalomnak,
a
fogyasztásnak, a reklámnak. Ha igen, tedd meg az ellenkezőjét.
Vagy
pozitívan megfogalmazva: minden cselekedetünkkel döntünk a reklámmentes,
kisléptékű
társadalom sorsáról. Ha segítesz, hogy megőrizzük a magyar
falut, vagy
felépítsünk itt egy német kisvárost, akkor már tettél, tettünk
valamit.
#
Meg akarod
változtatni a világot? Mi lenne, ha önmagaddal kezdenéd? Mi
lenne, ha
önmagad transzformálódnál először? Hogyan éred azt el?
Megfigyeléssel. Megértéssel. Úgy, hogy részedről nincs sem
beleavatkozás,
sem
megítélés. Mert amit megítélsz, azt nem tudod megérteni. Amikor azt
mondod
valakiről, hogy "ez a férfi egy kommunista", a megértés abban a
pillanatban
már meg is állt. Címkét nyomtál rá. "Ez a nő egy kapitalista."
A megértés
abban a pillanatban már meg is állt. Címkét nyomtál rá, és
annál
rosszabb, ha a címke alig kivehető helyeslést vagy helytelenítést is
hordoz!
Hogyan fogod megérteni, hogy adott esetben mivel értesz egyet,
mivel nem?
Mindez úgy
hangzik, mint egy új világ, ugye? Nincs ítélet, nincs
megjegyzés,
nincs állásfoglalás: valaki csupán figyelemmel kísér,
megfigyel, tanulmányoz
anélkül, hogy a megfigyelt, figyelemmel kísért
tanulmányozott
dolgot meg akarná változtatni. Azért, mert ha azt, ami van,
azzá kívánód
változtatni, aminek szerinted lennie kellene, akkor többé nem
érted. Az
idomár megpróbál megérteni egy kutyát, hogy betaníthassa
bizonyos
mutatványok előadására. A tudós azonban egyszerűen megfigyeli a
hangyák
viselkedését, s a szeme előtt nem lebeg más, mint megfigyelni a
hangyákat,
minél többet megtudni róluk. Nincs más célja. Nem kísérli meg
betanításukat,
vagy azt, hogy bármire jusson velük. A hangyák érdeklik,
azokról akar
tudni minél többet. Így áll a dologhoz. Azon a napon, amikor
közel ilyen
álláspontra helyezkedsz, csodában lesz részed. Megváltozol
erőfeszítés
nélkül, helyes irányba. Végbemegy majd a változás, nem kell
keresztülvinned.
Ha tudatára ébredsz, akkor tájékozatlanságodon úrrá lesz
ez a
megvilágítás, minden eltűnik, ami gonosz. És ez tápot ad mindannak,
ami jó. Ezt
fogod megtapasztalnod.
#
FÉLELEM - AZ
ERŐSZAK GYÖKERE
Néhányan azt
állítják, hogy csak két dolog van a világon: Isten és
félelem;
szeretet és félelem, csak ez a kettő. Csak egyetlen gonosz dolog
van a
világon, a félelem. És egyetlen jó dolog van a világon, a szeretet.
Azt olykor
másként nevezik. Időnként boldogságnak vagy szabadságnak vagy
békének vagy
örömnek vagy istennek vagy bármi másnak nevezik. De a címke
nem igazán
számít. És nincs olyan gonosz dolog, amelyet ne lehetne
visszavezetni
a félelemre. Egy sincs. Tudatlanság és
félelem, félelem
okozta
tudatlanság, ez az, ahonnan minden gonosz származik, ahonnan a
benned lévő
erőszak származik. Az az ember igazán erőszakmentes, az igazán
képtelen az
erőszakra, aki félelemtől mentes. Csak amikor félsz, akkor nő
harag
benned. Gondolj a legutolsó esetre, amikor dühös voltál. Folytasd
csak!
Gondolj az utolsó percre; mikor haragos voltál. Minek az
elvesztésétől
féltél? Mitől féltél, mit vesznek majd el tőled? Ez az,
amiből a
harag származik. Gondolj egy haragos emberre, olyasvalakire,
akitől talán
tartasz! Legyen bár férfi vagy nő; látod, milyen rémült? Itt,
ez az úr
valóban ijedt, csakugyan. Ott, az a hölgy is rémült, különben nem
lenne dühös.
Végső soron csupán két dolog van, szeretet és félelem.
#
Martini
bíboros, Milánó érseke elmesélt egy kedves történetet, amely
láttatja,
milyen veszélyt idézhet elő a vallás. A történet egy házasulni
készülő
olasz párhoz kapcsolódik, akik előre megbeszélték a plébánossal,
hogy egy kis
ünnepséget tartanak a templomkertben.
De esett az eső, és ők
nem tudták
megtartani az ünnepséget. Azt kérdezték tehát a plébánostól:
"Baj
lenne, ha az ünnepséget a templomban tartanánk meg?" Mármost az atya
cseppet sem
volt boldog afelett, hogy fogadást rendezzenek a templomban,
de ők azt
felelték: "Eszünk egy kis süteményt, éneklünk egy kicsit, iszunk
egy kis
bort, és hazamegyünk." Így hát meggyőzték az atyát. De, minthogy
derék,
életszerető olaszok voltak, ittak egy kis bort, énekeltek egy
kicsit,
aztán ittak még egy kis bort, és énekeltek még néhány dalt, és fél
órán belül
nagy ünnepelgetés folyt a templom falain belül. És mindenki jól
érezte
magát, volt sok tréfa és csintalan dévajkodás. Az atya viszont tele
volt
feszültséggel, fel s alá járt a sekrestyében, háborogva a társaság
keltette zaj
miatt. A segédlelkész bejön, és így szól: "Látom, ön tele van
feszültséggel."
"Hát
persze, hogy feszült vagyok. Hallgassa csak a lármát, amit ezek
csinálnak! És mindezt az Isten Házában! Az ég
szerelmére!"
"Nos,
atya, ezeknek az embereknek valóban nincs hova menniük."
"Tudom!
De muszáj nekik ilyen zenebonát csapni?"
"Nos,
atya, ugyebár nem szabad elfeledjük, hogy Jézus is jelen volt egy
esküvőn!"
Mire az
atya: "Tudom, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői
banketten,
ÖN aztán nem kell elmondja nekem, hogy Jézus Krisztus jelen
volt egy
esküvői banketten! De ott nem volt Oltáriszentség!"
Tudod,
vannak még hasonló esetek, amikor az Oltáriszentség fontosabb, mint
Jézus
Krisztus. Amikor az ima fontosabb lesz, mint a szeretet, amikor az
Egyház fontosabb,
mint az élet. Amikor Isten fontosabbá lesz, mint a
szomszéd. És
így tovább. Ez a veszély. Ez az, felfogásom szerint, amire
Jézus
nyilvánvalóan felhívott bennünket - elöl állnak a legfontosabb
dolgok! Az
emberi lény sokkal fontosabb, mint a Sabbath. Megtenni, amit
mondok
nektek, azzá válni, amit jelzek nektek, az sokkal fontosabb, mint
Uram, Uram.
#
Maga a
személy a gondolkodó elme hatósugarán túl van. Közületek bizonyára
sokan
büszkén nevezik magukat európainak, mint ahogy sok indiai alighanem
büszke, ha
indiainak nevezik. De mi az, hogy "indiai", mit jelent az
"európai"?
Ez egy konvenció; nem része az illető mivoltának, lényegének.
Csupán
címkéd van, ez minden. Valójában nem ismered az illetőt. Mindig
hiányzik
valami a koncepcióból, mindig kimarad valami rendkívül fontos,
valami
érték, ami csak a realitásban található, ami konkrét egyedüliség,
egyedi
dolog. A nagy Krishnamurti oly jól foglalta ezt össze, amikor így
szólt:
"Attól a naptól kezdve, hogy a madár nevét megtanítod a gyereknek,
a gyerek
soha többé nem látja azt a madarat." Mennyire igaz! A gyerek az
első
alkalommal egy pihés, élénk, mozgó valamit lát, és te azt mondod
neki:
"veréb". A következő napon, amikor a gyerek lát egy másik pihés,
mozgó
valamit, az előző napihoz hasonlót, azt mondja: "Ó, verebek. Láttam
már verebet.
Unom a verebeket."
Sohasem
fogsz unatkozni, ha a dolgokat nem a koncepcióidon keresztül
szemléled. Minden egyes dolog egyedi. Minden veréb
különbözik minden más
verébtől,
dacára a hasonlóságnak. Az azonosságok megléte nagy segítség,
így tudunk
elvonatkoztatni, fogalmat alkotni, hogy koncepciónk lehessen.
Nagy
segítség a kommunikáció, az oktatás, a tudomány szempontjából.
Ugyanakkor
félrevezető is, és akadályozza eme konkrét egyed szemlélését.
Ha a
koncepciódon kívül nem tapasztalsz mást, nem tapasztalod a realitást,
mert a
realitás konkrét. A
Másik fontos
jellemzője egy koncepciónak az, hogy statikus, míg a valóság
állandó
mozgásban, változásban van. Ugyanazon a néven emlegetjük a
Niagara-vízesést,
pedig az a víztömeg állandóan változik. Van olyan szó,
hogy
"folyó", de a folyóban a víz állandó mozgásban van. Egy szavad van
arra, hogy
"test", pedig a testben a sejtek állandóan megújulnak.
Tételezzük
fel, például, hogy roppant szél fúj odakint, és a
honfitársaimnak
el akarom magyarázni, milyen a viharos amerikai szél vagy
hurrikán.
Befogom tehát egy szivarosdobozba, hazaviszem, és azt mondom:
"Ezt
nézd meg!" Nincs benne semmiféle szél, ugye? Minthogy befogtuk. Vagy
ha arra az érzésre
vagy kíváncsi, milyen egy folyó sodrása, én pedig hozok
egy vödörrel
belőle. Megszűnt az áramlás abban a pillanatban, hogy vödörbe
tettem.
Abban a pillanatban, hogy a dolgokat koncepcióba zárod, megszűnik
az
áramlásuk; statikussá, halottá válnak.
Egy megfagyott hullám nem
hullám. Egy
hullám alapvetően mozgás, akció; nem hullám, amikor
megfagyasztod.
A koncepciók fagyottak. A valóság cseppfolyós.
#
KULTURÁLIS
KONDICIONÁLTSÁG
Beszéljünk
még a szavakról! Korábban már mondtam nektek, hogy a szavak
hordereje
korlátozott. Ehhez még valamit hozzá kell tennem. Vannak szavak,
amelyek
semmire sem vonatkoznak. Például: én indiai vagyok. Mármost,
tételezzük
fel, hogy hadifogoly vagyok Pakisztánban, és azt mondják nekem:
"Nos,
ma önt elvisszük a határra, ahonnan pillantást vethet a hazájára."
Kivisznek
hát a hat rra, én pedig áttekintek a túloldalra, és azt
gondolom:
"Ó, hazám, én gyönyörű hazám! Falvakat látok, és fákat és
hegyeket. Ez
az enyém, a szülőföldem!" Egy idő után az egyik őr így szól:
"Elnézést,
tévedés történt. Még további húsz kilométert kell megtennünk."
Mire
reagáltam? Semmire. Leragadtam annál a szón l, hogy India. De a fák
nem India; a
fák fák. Valójában nincsenek sem országhat rok, sem
megyehatárok
vagy birtokhatárok. Az emberi elme húzta oda azokat; ltalában
az ostoba,
mohó politikusok. Az én hazám hajdanán egy ország volt; most
négy. Ha nem
vigyázunk, lehet, hogy hat lesz. Akkor majd hat zászlónk
lesz, hat
hadseregünk. Ez az, amiért sohasem látsz engem tisztelegni egy
zászló
előtt. Utálok minden nemzeti zászlót, mert téveszmét testesítenek
meg. Mi
előtt tisztelgünk? Én a humanitás előtt tisztelgek, nem egy zászló
előtt,
melyet egy hadsereg vesz körül.
A zászlók az
emberek fejében léteznek. Akárhogy is, a szótárunkban ezer és
ezer olyan
szó van, amelyeknek semmi közük sincs a valósághoz. Mégis
érzelmeket
keltenek bennünk! Így azután elkezdünk látni olyan dolgokat,
melyek
nincsenek is ott. Mi tényleg látjuk India hegyeit, amikor pedig
azok nem is
léteznek, és ténylegesen látunk indiaiakat, holott ők szintén
nem
léteznek. Az önök amerikai kondicionáltsága létezik. Az én indiai
kondicionáltságom
létezik. De ez nem valami szívderítő dolog. Mostanában a
harmadik
világ országaiban sok szó esik a "kulturálatlanságról". Mit is
neveznek
"kultúrának"? Nem ugrálok az örömtől e szó hallatán. Mit is
jelent ez?
Azt, hogy szeretnél megtenni valamit, mert arra kondicionáltak?
Azt, hogy
szeretnél érezni valamit, amely érzés kondicionált voltodból
fakad? Vajon
nem gépies életet jelent-e mindez? Képzeljük el, hogy egy
orosz
házaspár adoptál egy amerikai bébit, és Oroszországba viszi. Fogalma
sincs arról,
hogy Amerikában született. Neveltetése során mindvégig
oroszul
beszél; él-hal az orosz hazáért; gyűlöli az amerikaiakat. A saját
kultúrája
nyomta rá bélyegét; átitatta őt saját irodalma. Kultúrájának
szemüvegén
keresztül tekint a világra. Mármost, ha úgy hordod a
kultúrádat,
mint a ruhádat, akkor minden rendben van. Egy indiai asszony
szárit
visel, egy amerikai valami mást, egy japán nő a kimonóját. De senki
sem
azonosítja önmagát a ruháj val. De a kultúrád viselésében sokkal
elszántabb
vagy. Büszke vagy a kultúr dra. Arra tanítanak, hogy légy
büszke rá.
Szeretnék akkora hangsúlyt adni ennek, amekkorát csak lehet.
#
SEMMIT SEM
MONDVA A SZERETETRŐL
Hogyan
írhatnám le én a szeretetet? Úgy döntöttem, hogy elmondom nektek
ama
meditációim egyikét, melyekről egyik új könyvemben írok. Lassan
olvasom
majd; meditáljatok rajta menet közben, mivel a rövidített formáját
halljátok,
máskülönben nem tudnám az egyébként fél órás mondanivalót három
vagy négy
percben összegezni. Ez egy megjegyzés az evangélium egyik
mondatához.
Korábban
Platón egy másik bölcs mondásán gondolkodtam: "Senki sem
süllyeszthet
szolgává egy szabad embert, mivel egy szabad ember még a
börtönben is
szabad." Ez hasonlít az evangélium egy másik mondatára: "Ha
valaki arra
kényszerít, hogy tégy meg egy mérföldet, menj kettőt!" (Vö. Mt
5, 41.) Azt
hiheted, szolgává tettél azzal, hogy terhet raktál a hátamra.
Pedig
valójában nem. Ha valaki megkísérli megváltoztatni a külső
valóságot, s
azért akar börtönön kívül lenni, hogy szabad legyen, akkor
valóban
fogoly. A szabadság nem a külső körülményekben van, hanem a
szívben
lakik. Ha elérted már a bölcsességet, ki volna képes szolgává
tenni?
#
A természet
egyensúlya
A természet
évmilliókon át bonyolult egyensúlyban volt, s ennek a
sokkarú
mérlegnek egyes karjaira - szennyezéseivel - rácsimpaszkodott
az ember. Az
egyensúly felborulásának folyamata minden területen
és minden
szennyezésre nézve nagyjából három szakaszra tagolható:
Első
fázis: a természetes öntisztuló
képesség
Második
fázis: túlterhelődés után a természet
öntisztuló
képességének (a tisztító
szervezeteknek) a lepusztulása,
megszűnése
Harmadik
fázis: a szennyeződés halmozódása az elviselhetetlenségig
Tudjuk, hogy
az egyes szennyezések között (káros) keresztkölcsönhatások
is
lehetségesek, t.i. egy szennyezésfajtától elpusztulhatnak olyan
élőlények,
melyek egy másik szennyezéssel még sokáig megbirkóztak volna.
Az is
előfordul, hogy egy hirtelen, csapásszerű szennyezés tartósan
felszámolja
az öntisztulóképességet olyan területen, ahol ez egyébként
nem volt
várható. E kivételek ellenére, mégis használhatónak
tűnik a
fenti szakaszolás, és tapasztalaink is sajnos azt bizonyítják,
hogy a
természet pusztulása a környezetünkben az egyes területeken
más-más
ütemben, de elvileg azonos módon történik. Ezt a jelenséget,
és ennek
következményeit tárgyalja ez a dolgozat.
Gyerekkoromban
édesapám hívta fel a figyelmemet a Duna öntisztító
képességére:
ha pl. a vízbe dobunk egy almacsutkát az hamar baktériumok
és halak
táplálékává válik, megszűnik nyomtalanul, a Dunával válik
egyenlővé.
De arra is ő hívta fel a figyelmemet, hogy minden élő víz
túlterhelhető
- például - szervesanyagokkal, s az ellégtelenedés után
a vízből
kipusztulnak az állati, majd a növényi szervezetek, s
a víz még
azt az öntisztulóképességét is elveszíti, amit ezek az
élőlények
kölcsönöztek neki. A folyó holt vízzé, szennycsatornák
higítóedényévé
válik, s ekkor már az almacsutka is feldolgozhatatlan
szennyezésként
úszik az alatta lévő mérgező keverék habjain.
(Ez a
folyamat le is zajlott, az Elbán, a Rajnán, a Temzén; a
Dunán most
zajlik; később látni fogjuk, hogy a folyamat csak nagy
erőfeszítéssel
fordítható meg: nehéz egy folyót ismét élővé varázsolni.)
Hasonló,
például, az erdők tisztító képessége: A fák és az aljnövényzet
asszimilálnak,
szennyeződéseket, port kötnek meg, stabil klímát
alakítanak
ki, magukba tudnak építeni még a kénes gázokból is valamennyit.
De ha a
savasesőket már nem tudják tovább elviselni, pusztulásba fordulnak,
és maguk is
szennykibocsátóvá válnak. Ugyanígy megismerhető a tavak,
a talaj
terhelhetősége, s hasonlóan az óceánoké, sztyeppéké, meghatározható
egy adott
zöldfelületmennyiséggel rendelkező város levegőjének
terhelhetősége
ugyanúgy, mint az egész légköré.
Most
vizsgáljuk meg az elszennyeződés három fázisának folyamatát:
1.) Az első fázis, az egyensúly, az
öntisztulás fázis évmilliókon
át fennállt,
de még az ember is évezredeken át használta úgy a
természetet,
hogy abból sem a természet, sem az ember nem sokat
érzett.
Ellenpéldaként szokták említeni, hogy az ókori ember már ki
tudta
meríteni az erdők megújulási képességét, több tölgyet és
cédrust
termelve ki hadihajók számára, mint amennyi makkból
és sarjból
újranőhetett. Így változtak balkáni és libanoni rengeteg
erdőségek -
máig - lepusztult hegyoldalakká. Minden más területen azonban
a huszadik
századig "kellett várni" a természet lehetőségeinek
kimeríthetőségére.
2.) A második fázis általában rövid,
évekig, évtizedekig tarthat csak.
Ennek okai:
a természet pusztulása maga is terheli a természetet; közben
az ember
nemhogy csökkentené a szennyezését, hanem éppen ezekben az
időkben
általában megtöbbszörözi azt; a folyamatot gyorsítják a
bevezetőben
említett káros együtthatások is: egy élő rendszer egy
elemének
sérülésével nagyon gyakran felborul az egyensúly,
és lebomlik
az egész együttélő közösség. Ha pedig a természet
feldolgozóképessége
megszűnik, akkor nagyon hamar elérkezik a harmadik
fázis,
amikor az ember négyszemközt marad szemetével, s a további
elviselhetőség
már csak a higító edényzet (a Föld élettelen terei)
térfogatától
függ.
3.) Erre a harmadik fázisra jellemző,
hogy a szennykibocsátás mértéke,
ha lehet,
lendületből még újabb egy nagyságrenddel nő; egyetlen
pozitívum,
hogy a viszonyok egyszerűsödnek: a bonyolult természeti
folyamatok
már kimaradnak a számításokból, a súlyos szennyezés mértéke
könnyen
mérhető és fizikai, kémiai modellekkel nyomon követhető.
Mindazonáltal
én az első fázist mégis egyszerűbbnek és
kívánatosabbnak
gondolnám: Ennek elve ugyanis az, hogy ha a
természet
határait felismerjük, és nem közelítjük meg, boldogan
élhetünk
itt, a Földön.
Nem célom,
hogy vitát indítsak a természet tűrőképességének határairól
csak
példaként szeretnék megemlíteni néhány olyan szennyezési területet,
ahol könnyen
és egyértelműen eldönthető, melyik fázisban tartunk:
Első fázis: légköri oxigén egyensúlya,
erdők porterhelése
Második fázis: a Duna biológiai és
szerves szennyezése, tavak
eutrofizálódása,
talaj savasodása
Harmadik fázis: talajvíz nitrátosodása,
az őserdők letarolása,
a városi
növényzet küzdelme a por, só, kiszáradás, nitrózus gázok ellen,
a szilárd
hulladékok halmozódása, a levegő szénmonoxid, ózon, kéndioxid
tartalma
különösen városokban, ipartelepek környékén, veszélyes
hulladékok,
sugárzó szemetek felhalmozódása, stb.
Mivel a
második fázis tragikusan rövid, ezért részletesebben az első
és harmadik
fázissal szeretnék foglalkozni, megállapítva, hogy a
két
helyzetben gyökeresen eltérő élet-stratégiára van szükségünk.
Nyilvánvaló,
hogy ami az első fázisban megfelelő szabályozás, az a
harmadik
fázisban teljességgel alkalmatlan lehet.
Az első
fázisban kézenfekvőnek tűnik a limitszabályozás. T. i. ha
ismert a
természet öntisztulási tűrőképessége, akkor ennél alacsonyabb
szinten
kijelölhetünk egy terhelési határt, amit semmilyen körülmények
között nem
szabad túllépnünk. Valami hasonlót láthatunk is megvalósulni,
csak nagy
furcsaságokkal: Egyes országok rendelkeznek bizonyos anyagok
összkibocsátásáról,
Amerikában még "kibocsátási jegyet" is bevezettek például
széndioxidra,
kéndioxidra, amit aztán a nagy erőművek adnak-vesznek.
Az
alapgondolat itt nyilván a limitszabályozás. Csakhogy a furcsaságokat
is meg kell
említeni, amely alapvetően megkérdőjelezi e stratégia értelmét:
- sok esetben nem a kibocsátási határt
szabályozzák, hanem a
megengedett növekedési ütemet (mintha a
természet tűrőképessége
még nőne is)
- a legtöbb esetben a történelmileg
kialakult, jelenlegi
szinten, vagy valamilyen más
kellemesnek tűnő szinten
szabályozzák a szennyezés mértékét
(teljesen függetlenül attól,
hogy ehhez mit szól a természet)
- és a legfőbb hiba, hogy sok esetben
harmadik fázisú helyzetben
alkalmazzák az említett
limitszabályozást, aminek aztán végképp
nincs semmi értelme (sebtapasz a
haslövésre).
Hasonlóan
viselkedünk mi magunk is, amikor - egyébként dicséretes
módon -
takarékoskodunk, fogadkozunk, hogy nem fogjuk növelni víz-,
villanyfogyasztásunkat,
és ezzel legalábbis a növekedés ütemét
valóban
korlátozzuk; kevesebbet autózunk, kevesebbet vásárolunk,
de nem
határozzuk meg, hogy milyen ütemben és milyen szintre
csökkentjük
fogyasztásunkat, és legfőképpen, hogy miért. Egy harmadik
fázisú
szennyezés esetén a limitszabályozás ugyanis elégtelen eszköz.
Még a
fogyasztáscsökkentés is csak a megoldás egyik fele a második
illetve
harmadik fázis esetén. Éppen ezért írtam le ezt a gondolatmenetet,
hogy
legalább ne kenődjünk el, ha tényleges erőfeszítéseinknek sem most,
sem hosszabb
idő múltán nem látjuk a gyümölcsét. Nem is láthatjuk. Ezt a
logikai
hibák világosan mutatják. Senki nem akar értelmetlenül áldozatot
hozni, tehát
tisztába kell jönnünk a valós helyzettel, hogy egyértelműen
meghatározhassuk
harmadik fázisú élet-stratégiánkat.
Mi a teendő
a harmadik fázisban?
Két dolog: a
csökkentés és a helyreállítás. Tetszőleges sorrendben, de
lehetőleg
egyszerre. Szerintem nyilvánvaló, hogy ha valamit túlléptünk
és
tönkretettünk, akkor vissza kell lépnünk és helyre kell állítanunk,
különösen ha
azt is tekintetbe vesszük, hogy a helyreállítás a záloga
annak, hogy
újból felálljanak azok a határok, melyeket ha nem lépünk túl,
akkor
hosszan és boldogan élhetünk, mint a mesében. Tehát mindkettőre
szükség van.
Vigasztaljon az a tudat, hogy ha a csökkentés és a
helyreállítás
is sikerült, akkor a gyermekeinknek már valóban csak a
határaikra
kell majd figyelniük. A szép, új ökologikus világban már
sokkal
könnyebb lesz élni, mint azt elérni.
Tehát csökkentés:
nem bizonyos ütemben és bizonyos arányban való
csökkentgetésekről
van itt szó, hanem az első fázis határainak
meghatározásáról,
és az annak megfelelő szintű új életmód sürgős
kialakításáról.
A megfelelő szint bárhol lehet a határokon belül,
amit ha
ötmillárddal megszorzunk, akkor még a természetnek
"meg se
kottyan". Nem nyafoghatunk tehát:
"Nekem olyan jó
állásom van.
Oly édes ábrándokat ábrándoztam kamasz koromban!
Hadd
pancsikoljak még egy kicsit a fogyasztói világ
fürdőkádjában,
de holnap, ígérem, már környezetbarát dezodort
fogok
vásárolni!" Nem. Itt fenntartható életmódról van szó. Ezer
szerencsénk,
hogy ez ma Magyarországon, vidéken és a világ
számos táján
"könnyen" kialakítható. Meg is élhető, és unokáinknak
is csak ezt
kell majd megélniük, meg a dédunokáinknak, meg az
ükunokáinknak,
STB. (A hangsúly ebben a mondatban a satöbbin van.)
És
helyreállítás: vagyis több kárt tenni jóvá, mint amennyit okoztunk.
Egészen
pontosan: az emberek többségének több kárt tenni jóvá, mint
amennyit a
sötét múlt és a renitens kisebbség okoztak, okoznak és
okozni
fognak. Ez már nagyobb falat. Nem csak magunkat kell
megrendszabályozni,
hanem egy tehetetlen többséget kell
megnyerni...
Nem csupán a méltányos fenntartható életmódra,
hanem egy kifejezetten
méltánytalan jóvátételre... A természet
és
gyermekeink érdekében... Annak jóvátételére, amit vérszerinti
szüleink
rontottak el, meg azok az újgazdag ficsúrok, akiknek
gazdasági
ügyeskedéseit a TV-ben bámuljátok.
Mint minden,
a helyreállítás és a jóvátétel sem példa nélkül való.
A háborúk
utáni hadisarc sokszor még nagyobb és méltánytalanabb
volt, de
megadták a jóvátételre kötelezettek. A Temze folyót
az állam
tisztította meg és állította helyre, ilyen értelemben
az adófizető
többség akaratát hajtván végre. Egy város lakóinak
jelentős
része órák alatt felszedi azt a szemetet a közterekről,
amit egy
kisebbség hagyott el, amit a természet nem emésztett
meg egy év
alatt, csak a szél kavargatott ide-oda.
Összefoglalva:
ökológiai pozitívumot kell felmutatnunk legalábbis
addig, amíg
a fenntarthatóság állapotát újra el nem érjük. Az ökológiai
adósságot
pedig ugyanúgy kamatostul kell megfizetnünk, mint az
államadósságokat.
Befejezésül
hadd mondjak egy példabeszédet az ökológiai pozitívumról.
Egy
rádiótelefonos ficsúr az ezredik masszázs-szalonjának megnyitására
készülődve
körbepöfögi az országot. Amit tesz társadalmilag
értéktelen,
mégis jól él. Ökológiailag is negatív, de talán nem
is tud róla.
Ugyanebben
az országban egy pék hajnalban kel, és megsüti mindannyiunk
kenyerét.
Rengeteget fárad, és meg is kapja a megélhetéséhez
szükséges
fizetséget. Munkája társadalmi egyensúlyban van: meggazdagodni
sose fog,
hiszen nem ő az egyetlen pék az utcában, de mindenki hálás
a munkájáért.
Azonban a kibocsátott füstöt még senki nem fizette meg,
a kemence
hamuját senki nem tudja visszaalakítani, és a pék sem
tudja, hogy
egész életében, negyven éve, minden nap csak ökológiai
negatívumot
termelt (meg társadalmi értékeket, amiért megkapta a
fizetségét).
Egy napon a
pék beállt az önkéntes tűzoltók közé, és részt vett
egy
villámsújtotta hegyoldal oltásában is. Fákat ültetett minden
évben a
felesége nevenapján, mert az ősszel volt, máskor pedig
megakadályozta
egy fa kivágását, pedig ezért a szomszédja hónapokig
nem köszönt
neki. A polgármester barátjaként sokat tehetett a
helyi
csatornázás meggyorsításáért, bár a szennyvízüzem még
mind a mai
napig nem épült meg. Egyszer még azt is megtette, hogy
a város
ifjúsága előtt beszédet mondott, és fontosabb harcnak
nevezte a
természet védelmét, mint a hazafias buzgóságot.
Másnap
meghalt a pék, mert elütötte egy autó. Egy rádiótelefonos
ficsúr volt,
de nem a masszázs-szalonos, hanem egy másik. Mit gondoltok,
amikor
összegyűltek a temetésén a gyermekei és az emberek, mit
köszöntek
meg ennek a péknek?
- A
szeretetet és a kenyeret.
- Valóban, a
kenyeret, amelyért megkapta a fizetségét, és maga is
élelmet
vásárolt, és a szeretetet, amit a jó gyermekei részben viszonoztak,
részben meg
továbbadtak a saját gyermekeiknek. De este, eljöttek a
madarak is,
és csendes dalolással megköszönték a fészküket, az életüket
és a fákat
is, amiről mindenki más elfeledkezett a temetésen.
A pék pedig
megbékélve, de szomorúan hallgatta őket, mert már
tudta, hogy
az élete még így is ökológiai negatívumban volt.
Akinek füle
van, hallja meg!
Dőry István