Béke, Természet, Szeretet
M í t o s z o k á l d o z a t a i
(Beszéd a hadseregben meghalt fiatalokért tartott ökumenikus istentiszteleten, a Budapest-belvárosi plébániatemplomban,
1991. szept. 29-én.)
A hadseregben elhunyt fiatalokról megemlékező, ökumenikus istentiszteletre gyültünk össze; olyan fiatalokra emlékezünk, akik békeidőben lettek `egy erőszakszervezet áldozatai_, akár bal- esetben, akár öngyilkosként, akár úgy, hogy meggyilkolták őket. Fölöslegesnek látszhatik konkrét eseteket fölsorolni, de talán mégsem árt, hogy érzelmeinkkel és egész emberségünkkel is bele tudjuk élni magunkat mindabba, ami ide tartozik.
A hadseregbeli halálozások nem jelentéktelen részét alkotják az `öngyilkosságok_. Ezeknek a mozgatórugói és körüményei nagyon sokfélék, de próbáljuk csak elképzelni, mekkora kétségbeesés, micsoda félelem, mennyi megaláztatás kell ahhoz, hogy egy húsz év körüli fiatal saját kezével vessen véget életének.
Két példát mondok a `balesetekről_. Egy hadgyakorlat során egyszerre három fiatal halt meg: vagy rosszúl egyeztették az időpontot, vagy elaludtak a sátorban, nem lehet tudni, a lényeg az, hogy a találkozóra érkező tank gázolta őket halálra. Máskor egy ejtőernyős gyakorlat során az egyik katona ernyője nem nyílt ki; pánikba esett, és összekuszálta a zsinórokat így az automata ernyő sem működött. A földi mentési kisérlet csak azt érte el, hogy nem rögtön halt meg, hanem három napos kórházi haldoklás után.
A `gyilkosságok_ sem olyan ritkák mint gondolnánk. - Egy katona fegyverét is magával vive megszökött, s a szülőfalujában lőtték le saját századának katonái, a bajtársai, mert őket vezényelték ki az elfogására, a parancsmegtagadás esetére életfogytiglani börtönnel fenyegették meg őket. A máodik szökevény az a katona volt, aki az elsőt lelőtte; valószínüleg megőrült. Szintén a saját századát vezényelték ki az elfogására, de okulva az előző esetből, biztonság kedvéért egy rendőrszázadot is mozgósítottak; a rendőrök azt a parancsot kapták, hogy ha olyan katonát látnak, aki fegyveréből lövést ad le, tegyék ártalmatlanná. Így azután a második szökevényt leterítő katonát a rendőrök lőtték agyon.
Ha az összes eseteket felidéznénk is, még mindig nem szóltunk `az érintett szülők, testvérek_, barátok, barátnőkmennyaszzonyok-feleségek lelkének, életének felmérhetetlen és helyrehozhatatlan sérüléseiről. - És bizonyára senki sem képzeli azt, hogy mindez csak a bukása óta sokat ócsárolt pártállam idejében fordult elő. A TV közlése szerint tavaly 66 fiatal halt meg a "demokratikus" hadseregben, az idén is túl vagyunk a 30-on és még egy negyedév hátra van.
Egy istentiszteleten azonban sosem elégedhetünk meg a puszta emlékezéssel. Isten előtt állunk, az iránta való és az embertársaink iránti szeretet kettős-egy parancsa arra kötelez minket, hogy megfontoljuk felelősségünket és meggondoljuk `mit tehetünk_ a bajok megszüntetése, vagy legalább csökkentése és enyhítése érdekében.
Mindenekelőtt `bűnbánatot tarthatunk_, miután megvizsgáltuk, milyen felelősség terhel minket ezekben a tragédiákban. S ha valaki úgy érezé, őt semmilyen felelősség sem terheli, az talán gondolhat arra, hogy nemcsak gondolattal, szóval és cselekedettel, hanem mulasztással is lehet bűnt elkövetni. Mindenesetre, aki bánbánatot tart, az máris nagy dolgot tett: saját személyében megszakította a gonoszság láncolatát - ha csak átmenetilegis, ha csak egy vonatkozásban is.
Másodszor: `bocsánatot kérhetünk_. Ez ugyan nem szünteti meg a bajt, de enyhítheti a fájdalmakat. Szeretnék tehát bocsánatot kérni, úgy is, mint a rőm.kat. egyház papja, bár nem képzelem, hogy a rőm.kat. egyház hierarchiája vagy a papság többsége azonosulna velem; mégis bocsánatot kérek azoktól az anyáktól, azután apáktól, testvérektől, lányoktól és fiuktól, akiknek gyermeke, testvére, barátja, vőlegénye vagy férje a hadseregben lelte halálát. Bocsánatot kérek azért is, mert bizonyára én sem tettem meg minden tőlem telhetőt - ha közvetve is - az ilyen halálesetek megelőzésére, és bocsánatot kérek azért is, mert egyházam hierarchiáját és papságát súlyos bűnök és mulasztások terhelik több, mint másfélezer éve: nemcsak hogy nem mutatott rá világosan az evangéliumi szelídség eszményére, az ellenségszere- tet kifejezett jézusi parancsára, és nemcsak hogy nem ítélte el az arőszakot és a háborút, hanem egyenesen áldását adta rá sőt, olykor szította és maga is gyakorolta. És ma sincs világos szó: a Katolikus Püspöki Kar még 1986-ban is elítélte azokat a katolikusokat, akik megtadgadják a katonáskodást, és ezt az elítélést azóta sem vonta vissza.
További lehetséges teendónk, hogy `leleplezzük a mítoszokat. _Főleg két mítoszt kell lelepleznünk, egy általánosabbat és egy konkrétebbet. Az á l t a l á n o s a b b úgy szól, hogy az erőszakot csak erőszakkal lehet megfékezni vagy megszüntetni. Ez tévedés vagy hazugság. Egy óvodás gyerek is beláthaja, hogy minden újebb erőszak - az un. védekező erőszak is - csak tovább növeli az erőszakot. A gondolkodó felnőtt előtt pedig ott áll az egész emberi történelem annak bizonyitékául, hogy az erőszak leküzdésére mind a mai napíg sikertelen módszer az erőszak alkalmazása. A rossz embereket nem lehet kivülről, erő alkalmazásával megjavítani, hanem csak belülről, fölkeltve bennük a jó utáni vágyat; erre pedig az ököl, a gumibot, a géppisztoly és a rakéta egyaránt alkalmatlan eszköz. - A k o nk r é t a b b mítosz így szól: a hadsereg azért kell, hogy szükség esetén meg lehessen védeni a hazát. Ez tévedés vagy hazugság. A hadseregeket a hatalmasok hozzák létre, hogy szükség esetén azzal védjék meg vagy növeljék hatalmukat. A többi csak ideológia és demagógia. Elég itt, ha Tolsztojnak a hazafiságról szóló tanulmányára utalok.
Végül, és talán ez a döntő, az a feladatunk, hogy `küzdjünk az erőszak és az erőszakszervezetek minden formája ellen_, természetesen kizárólag erőszakmentes eszközökkel és módszerekkel. Elképzelhetetlenül tág tere nyílik itt a cselekvésnek. Min- denekelőtt az a dolgunk, hogy mi magunk erőszakmentesen, szelíden éljünk - ha nehezünkre esik is -, a családtól kezdve a közlekedésen át a munkahelyig, ne legyünk erőszakszervezetek vagy erőszakos megmozdulások résztvevői, és akkor is megmaradjunk a szelídség útján, ha támadás ér vagy paranccsal akarnak minket erőszakra kényszeríteni. - Nagyon fontos területe ennek a küzdelemnek a felvilágosítás. Az evangélium szerinti igehirdetés, a munkatársak-ismerősök közötti apostolkodás, aláírások gyüjtése törvénymódosítási javaslathoz, cikkek-tanulmányok írása, szeretetközösségek létrehozása és építése, tudomá- nyos konferenciák rendezése - mind-mind ide tartozik. - Soron következő jelentős lépés lehetne, hogy küzdjünk a hadkötelezettség ellen. Már történtek is lépések ebben az irányba, éppen az Alba Kör részéről, de én többre gondolok.
Beleértem az un. polgári szolgálat megszüntetését is. Minden tisztelet és elismerés megilleti azokat, akik szavukkal, tetteikkel és áldozataikkal kivívták a polgári szolgálat lehetőségét, ill. akik ezt választják a fegyveres katonáskodás helyett. De amíg elismerjük, hogy az államnak joga van (éhbérért vagy nem éhbérért) polgári szolgálatot követelni, addig `egyrész _azt az abszurd felfogást valljuk, hogy aki vasat önt, esztergál, tanít, gyógyít, zenél, gyereket szül és nevel, az nem szolgálja a hazát, csak az, aki katonáskodik vagy annak megfelelő pótcselekvést végez; `másrészt_ addig nem jutottunk túl a robotot kvetelő feudális államon, még ha most demokratikusnak hívjuk is; `harmadrészt_ - és ez a legfontosabb - addig elismerjük az állam mindenhatóságát; abszolutizáljuk, bálványozzuk, istenítjük az állam nevű erőszakszervezetet.
Legvégül pedig ne feledjük, hogy minden szavunknak és tettünknek annyi súlya és ereje van, amennyi `áldozat_ van mögötte, vagy amennyi áldozatra vagyunk készek. Azoknak a törvényszerűségeknek, melyeken a világ nyugszik, egyike a búzaszem példázatában rejlik. Élet csak áldozatból születik, bőséges élet csak bőséges áldozatból. Ahogyan a búzaszem is csak akkor hoz bő termést, ha előbb földbe hull és elpusztul. Látszólag. Valójában szebb és gazdagabb életre támad.
(Gromon András)
Vonatkozó evangéliumi szakaszok: Mk 8,34-35
Mt 10,28-30
Jn 12,24
Vissza a kezdethez