Janus Pannonius
1434, Keszince v.
Csezmicze – 1472, Medvevár
Családi neve bizonytalan, költői nevét a humanisták
szokásának megfelelően latin névként vette fel.
Édesanyja
Vitéz Borbála, nagybátyja a nagyváradi püspök, Vitéz János. Ő neveltette
Itáliában Janust 13 éves korától. Először Guarino mester híres ferrarai
humanista iskolájában tanult nyolc éven keresztül. Itt ismerkedett meg későbbi
barátjával, Galeotto Marzióval. Majd Padovában és Velencében végezte el az
egyházjogot, és megszerezte a doktori címet.
1451-ben hazament Nagyváradra nagybátyjához, de
hamarosan visszatért Ferrarába. Ez a búcsúzkodás adott ihletet Janusnak a „Búcsú
Váradtól” című vers megírásához.
1458-ban ismét visszatért Magyarországra annak biztos
tudatában, hogy nagy jövő vár rá, hiszen nagybátyja az ifjú Mátyás király
kancellárja lett, ő maga pedig Pécsen megkapta a püspöki címet. Ám itthon
mégsem érezte jól magát, és vissza-visszavágyott a műveltebb Itáliába. 31 éves
korában még egyszer eljuthatott szellemi hazájába a király követeként.
Mátyás király nemsokára magas adóterhekkel sújtotta
a nemességet, ezért Janus Pannonius nagybátyjával együtt ellene fordult, és egy
összesküvés szervezőjének menekülnie kellet Magyarországról. Itáliába kívánt
eljutni, de útközben Medvevárban a súlyos tüdővérzéseibe belehalt.
Itáliai költészete:
Janus Pannonius már 15-16 éves korában költővé érett. Ferrarai éveiben csak úgy ontotta a klasszikus latin nyelvű verseket. Írt csipkelődő, erotikus epigrammákat (a római epigrammák mintájára), illetve dicsőítő költeményeket (például tanáráról, Guarino mesterről).
Búcsú
Váradtól
Janus 1451-ben írta, mikor Magyarországról visszautazott Itáliába. Ez az első, magyar földön született humanista remekmű. Könnyed és természetes, hiszen valódi élmény áll mögötte. Az egész verset áthatják az ellentétes érzések:
- az öröm, hogy utazhat Janus és a fájdalom, hogy ott kell hagyni a hazai tájat;
- a bizakodás ( a szán repülése reményt kelt ) és a szorongás, a félelem a téli úttól;
- a zárt kompozíció egységes, nyugodt érzése és a lírai én zaklatott, türelmetlen lelkiállapota.
A vers szerkezete:
1-3. versszak: A táj bemutatása a búcsúverset a tájverssé alakítja. A költő szorongó hangulata itt kezd elmúlni, ám a feloldódás ellentétes, egymásnak ütköző motívumokban jelenik meg ( folyó, ingovány – megdermedt habok; csónak – repülő szán ).
4-6. versszak: Janus bemutatja Várad nevezetességeit: a gyógyvizet, a könyvtárat és a híres királyszobrokat.
7. versszak: Várad patrónusának, Szent László lovagkirálynak a segítségét kéri az utazás alatt. Ez a végső fohász visszakapcsol a verset indító szorongó érzésekhez.
Minden versszak végén elhangzik
a refrén is: Hajrá, fogyjon az út,
társak, siessünk!
Ezzel sürgeti az indulást, oldja fel a búcsúzkodást. A félelem helyett megjelenik a derű és az elevenség.
Reneszánsz vonások a műben:
- a természet bemutatása;
- a tudományok, a kultúra, az egészség, a hagyományok szeretete;
- nemzeti múlt ismerete és tisztelete: az antik múlt (Apollón) és a magyar múlt (László király) ötvözése.
- a tér és az idő egysége: az indulás előtti pillanatok megjelenítése.
Verselése: időmértékes, egy sor 11 szótagból áll.
Pannónia
dicsérete
A reneszánsz művész öntudatával írta Janus Pannonius ezt az epigrammáját. Fontos a szellemi nagyság, ami lovagi jellemre utal. A költő nem tolakszik a haza dicsősége elé, de büszke, hogy e barbár táj szülötte hírnevet tudott szerezni Itáliában. Az alkotói tevékenysége több kifejezésben is megjelenik: könyv, dal, szellem, híres.
Magyarországi
elégiái
Janus Pannonius Magyarországon írt elégiái megtelnek személyes líraisággal: az egyre súlyosbodó tüdőbetegség miatti fájdalmas panasszal, halálfélelemmel, ragyogó szellemének és roncsolt testének ellentétéből fakadó keserű mondanivalóval. Janusnak mindemellett nagy szívfájdalmat okozott az a tény is, hogy a barbár magyar nép nem értékeli gyönyörű költészetét. Ezektől elválaszthatatlanul azonban ott zeng verseiben az élet és a természet szépségének dicsérete is.
Mikor
a táborban megbetegedett
1464-ben a költő tábori papként csatlakozott Mátyás seregéhez. Ám gyenge szervezete nem bírta sokáig a megpróbáltatásokat, és a költő súlyosan megbetegedett. Ez az élmény adta a legmegrendítőbb magyarországi elégiának a hátterét. Az elégiája egyben egy számadásvers is.
A 60 disztichonból álló mű vershelyzete: a lírai én költő létére hadba vonult.
Szerkezete:
- Prométeuszt okolja minden földi bajért. Ha ő nem hozta volna le a tüzet a Földre, az emberek mentesek maradtak volna a betegségektől. (Ugyanez a témája Ovidius egyik versének is.) A költő pozitív és negatív képek váltakozásával bemutatja az Aranykort, és megkérdőjelezi a szabadság és a fejlődés értelmét.
- Janus önmagát vádolja, mivel nem neki való környezetbe került. Szerinte jogosan bünteti(k) őt az Isten(ek).
- A lázas betegség realisztikus leírása: elkezdődik a rémület, közeleg a halál. Janus számba veszi életét, elgondolkozik bűnein, és mitológiai alakokhoz könyörög a korai halál elkerüléséért. Majd tovább elmélkedik az életről, elbúcsúzik a természettől és szeretteitől.
- Az elégia zárógondolata a költői végrendelet és a költői öntudat. Egy teljesen önálló epigrammát is tartalmaz a mű, amiben már a költő az első és a haza a második:
Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen;
Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz
először
Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.
Reneszánsz elemek:
- Prométeusz említése és a mítosz;
- az Aranykor természeti leírása;
- a tudomány említése: Mily jó volt … válogatott könyvek szépségei elgyönyörödni;
- az önazonosság: Phoebus papja vagyok;
- a végrendelet és az epigrammaírás.
Mars
istenhez békességért
A költő háborúval való szembefordulását tükrözi a vers: Janusnak elege van a véres harcokból, hiszen az öldöklés emberi értékeket pusztít el.
Szófaját tekintve nominális stílusban íródott.
Szerkezete az antik himnuszokét
követi:
1-7. sor: megszólítás, imajelleg.
8-15. sor: gyűlölet hangja.
16. sor: könyörgés, hogy legyen vége az öldöklésnek, aggódik a megfáradt, szenvedő magyar népért.
Egy
dunántúli mandulafáról
Műfaja: epigramma formájú elégia. Ovidius Átváltozások c. művének is ez a témája. Janus saját lelkiállapotáról ír pécsi püspöksége idején. A költő szimbóluma a télen rügyező mandulafa, azaz a korai jelenségnek számító költészete Magyarországon.
Reneszánsz elemek:
- tagadó utalások az antik kultúrára, mitológiára;
- természet leírása;
- saját érzelmei bemutatása: a költő párhuzamot von az élete és a mandulafa között.
A
roskadozó gyümölcsfa
Janusnak ez az elégiája egy nagy hasonlatból áll. Ezt fejti ki részletesen: úgy tört le ő is, mint a roskadozó gyümölcsfa saját súlya alatt. Janusnak nagy hírneve, sok verse volt, de Magyarországon, a hazájában éppen emiatt nem fogadták be. A költő szerint, ha jönne egy megmentő, aki felsegíti, törődik vele, akkor újból gyümölcsöket teremne, azaz szép verseket írna. Így azonban teljesen kilátástalan az élete: nem bírja tovább ezt az állapotot, belerokkan.
Reneszánsz vonások:
- a téma: a költő lelkivilága;
- a költői öntudat: Janus jó verseket ír, csak nem értik itt meg.
- az egész művet átfogó hasonlat, ami egy reneszánsz tájbemutatás.
Ez a témája az Egy dunántúli mandulafáról című elégiájának is. A két vers közti különbség az, hogy a mandulafa még csak rügyezik, míg a gyümölcsfa a terméseitől roskadozik. Emellett az utóbbi elégiájában már nem említi a római mitológia hős alakjait sem.
Szerkezete:
1. A lírai én önmagát okolja hanyatlásáért.
2. A költő tovább részletezi kilátástalan sorsát.
3. Végül könyörög az embereknek, hogy értsék meg őt, segítsenek neki talpra állni.
Saját
lelkéhez
Műfaja a filozófikus elégia, verstípusa önmegszólító verstípus.
Témája: a szenvedés, a mulandóság, a lét – nem lét kérdése, a test és a lélek ellentétének feloldása, hogy a test börtönéből szabadulhasson a lélek. Ez a gondolat egy kozmikus távú világértelmezés egy vallomásban. Janus Pannonius az újplatonisták tanait követve hitt a lélekvándorlásban. Szerinte a lélek Isten közelében él, és időről időre alászáll a földre. Útja során megkapja az emberi tulajdonságokat, de földi élete befejezésével elfelejti azokat.
A mű szerkezete:
1. Metafizikus előtörténetére emlékezik, megszólítja saját lelkét.
Költői eszköze az aprólékos részletezés, képi világa az égitestek.
2. Szembeállítja a testet és a lelket.
Költői eszköze a felsorolás, mitológiai utalások találhatók benne.
3. Tanácsot ad az énjének a jövőre nézve:
S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,
Messze
kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát.
Költői eszközei az utasítások és az ellentétek, képi világa a természet.
4. Tetőpontja: És ha
mostoha végzet űz ide vissza a földre,
Csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.
A tételt kidolgozta:
Dőry Zsófia