Jókai Mór

(1825 – 1904)

Nem volt a történelemnek és általában a tudománynak olyan fejezete, melytől, mint nehezen megközelíthetőtől megrettent volna, nem volt olyan különös és megmagyarázhatatlan lelki szituáció, melynek a kulcsát ne vélte volna megtalálni; a leghajmeresztőbb témákba fogott bele, és mindig valami kerek, örmömmel olvasható és egészen Jókai-szerű mű jött létre.

Képzelete nem annyira regényíró képzelet, mint inkább dekoratív fantázia. Nem arra törekszik, hogy elmélyítse és magyarázza az átélt vagy olvasott dolgot, hanem hogy tovább szője a kellemes benyomást, és feldíszítse minél gazdagabb színekkel.

Legnépszerűbb, legolvasottabb íróink egyike. Megteremti olvasói rétegét. Szórakoztatni, művelni akar; világa mesés, idillikus, „Nagy Merengő”.

Jókai a magyart regényolvasóvá, a regényt magyarrá tette.

ÉLETE

1825-ben született Komáromban. Apja Jókay József ügyvéd, anyja Pulai Mária. Jókay néven anyakönyvezték, a Mór a Móric rövidítése. (1848-ban Petőfi hatására hagyja el a nemesi ’y’-t.)

Tanulmányait Komáromban kezdte. Beteges érzékenylelkű fiú. Többször a halálán van (Légyottok a halállal – emlékezik vissza betegségeire)

Különc, környezete csodagyereknek mondja. Korán elkezd írni, már tíz éves kora előtt jelentek meg versei. Festészettel is próbálkozot.

Később Pozsonyba kerül , itt két év alatt megtanul németül, majd Pápán tanul tovább. Itt ismerkedik meg Petőfivel, kettőjük között szoros barátság alakul ki.

1837-ben apja meghal, ami súlyos csalódás számára.

1842-1844 Kecskemétre megy, ahol jogot tanul. Szabadidejében megismeri az Alföldet, a parasztságot elsőként az írók közül.

A jogi akadémia után felköltözik Pestre. Itt írja meg első regényét a Hétkönapok-at, mely az alföldi parasztság hétköznapjairól szól. Nagy siker lett, ekkor döntötte el hogy írói pályára lép.

Pesten tagja a Tízek Tanácsának, és ő az Életképek szerkesztője. Radikális baloldali nézeteket vall. 1848 március 15-én ő irta meg és olvasta fel a 12 pontot.

Aznap este a színházban megismeri Laborfalvy Rózát. A nála nyolc évvel idősebb nőnek van egy törvénytelen gyereke, így nem csoda hogy Petőfi ellenzi a kapcsolatot. Jókait még anyja is kitagadja, ám később a házasság után megbékül vele.

A forradalom alatt egy középpártba lépett be, az osztrákokkal való tárgyalást szorgalmazza.

A kormánnyal Debrecenbe megy. A Tavaszi hadjárat sikere fellelkesítí, követi a kormányt Aradra ill. Szegedre. A szabadságharc bukása után majdnem öngyilkos lesz. Felesége amnesztiát szerez neki, mint „komáromi” védőnek.

1861 után a Határozati párt képviselője lesz. Írásai derűsek, optimisták.

1863-tól a Hon című lap alapító-szerkesztője. Tisza Kálmánnal barátságot, az udvarral pedig jó kapcsolatot ápol.

Belszeret tizennyolc éves mostohalányába, ám az meghal, így házassága megmenekül.

1867 után még nyolc évig tagja a kiegyezés ellenes pőártnak, aminek a vezére Tisza Kálmán. A kiegyezés után öt minisztérimium közös maradt, habár a két kormány szétvált.

1875-ben a Deák és Tisza párt egyesül, Jókai elfogadja a kiegyezés feltételeit.1896-ban lemond képviselői posztjáról.

1886-ban felesége meghal, 1899-ben pedig elveszi Nagy Bellát a fiatal színésznőt.

1894-ben ünneplik ötvenéves írói jubileumát, ekkor kezdik el kiadni műveit, száz kötetben.

1900-ban még ellátogat Párizsba, majd csak 1904-ben hal meg.

ÍRóI KORSZAKAI

- Indulásától 1850-ig: Ebben a néhány évben nem túl sok művet írt. Leginkább a francia vadromantikusok Victor Hugo és E. Sue hatottak rá. Emellett fontos volt számára Petőfi népiessége is, a megfigyelés, zsánerképek, népies témák.

1850-ben írja meg az Egy bujdosó naplója című alkotását.

- 1880-as évek derekáig: Ez az igazi nagy alkotói korszaka. Ekkor írja legszebb, legnagyobb regényeit. Sok irányregényt alkot, melyeket határozott célnak rendel alá. Ébren akarja tartani a nemzet önérzetét, reményét a hősi szabadságharc, a reformkor megírásával. 1848-ban eltörlik a nemesség privilégiumait, a középnemesek hivatalnokokká válnak. Jókai nekik írja műveit, ösztönözni akarja őket. Bízott a magyarokban, eszményekkel tanított, elfogadható világképet próbált eléjük tárni. Afelé próbálja a nemességet terelni, hogy vegyék kezükbe az ipart, kereskedelmet (Az aranyember, Fekete gyémánt).

Történelmi regényeivel azt próbálja megértetni a magyarsággal, hogy ha már ennyi megpróbáltatást kibírt a nemzet, akkor a jelen problémáival is meg tud küzdeni.

- 1880-tól haláláig: föleg a különleges dolgokat, témákat, eseményeket akarja leírni (Szeretve mind a vérpadig; A lőcsei fehér asszony; Rab Ráby) Módszerei kifinomultak, ami legjobban népi és realista regényein látszik (Sárga rózsa).

MŰVÉSZETÉNEK ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

Nyugat – európai forrásokból „dolgozott”, de mindvégig megmaradt nála a népiesség is. Társalgási stílusát, eszközeit kifinomultá, valóságossá teszi. Regényeivel ő hódított meg a magyar olvasókat.

I. Cselekmény: regényei érdekesek, cselekménydúsak. Fordulatokkal, meseszerűen fűzi műveit. Szerkezetük laza, a cselekmény több szálon fut;színes epizódok, nem ügyel az egységre. Szereti a romantikus, hirtelen fordulatokat, különleges eseményeket, katasztrófák gyakran fordulnak elő regényeiben.

Dualista világszemléletét jól jellemzik műveinek hősei jellemei. Hősei erkölcsi típusok, eszményítettek. Nem ad pontos fejlődésrajzot, szereplői állandóak. Mozgatójuk a megszállotság. Vagy angyalian jók, vagy ördögien rosszak. A mellékszereplők zsánerfigurák, a XIX. század emberi típusait jellmzi, a realizmus felé hajlik.

Nem a társadalmat, inkább a természetet jellemzi. Sok hangnem keveredik műveiben (humor – pátosz).

Nyelvezete gazdag, szókincse több mint húszezer szót foglal magába. Szólások, közmondások gazdag tárháza sorakozik műveiben.

II. Stílus: Nyelvezete könnyed, társalgási, jól érthető.

Pátosz, lírai elemek, drámaiság jellemzi (csaták, viharok).

III. Témái: egyik legfőbb témája a köznemesség sorsa. Mindvégig nemzewtileg független marad (Kőszívű ember fiai) A társadalmi haladás öszökélése lebegett célként előtte.

Rokonszenvezett a néppel, ámbár, művei nem róluk szólnak.

Romantikus íróként tartjuk számon, de néha ezt túlzásba is vitte. Sokszor témái realisták, de a kidolgozásuk egyértelműen romantikus.

AZ ARANYEMBER

Jókai e művét 1872-ben írta, ekkor élte virágkorát. A regény kapcsolatba kerül a valósággal, életrajzi elemekkel bővelkedő, talán ezért is vált az író kedvencévé. Jókai menedéket keres, de sajátos módon. Sokak szerint vallomásregény.

Az irányköltészethez áll közel, az igazság eszményének terjesztése a célja.

A mű alapproblémája a lelkiismeretfurdalás, ami elől Tímár nem menekülhet. Ez az érzés egyaránt fakad a meggazdagodásából és a Tímeával való kapcsolatából is.

Tímár jelleme nem teljesen követi a Jókai által megszokott ábrázolásmódot. A hős alakja már sokkal realisztikusabb, vívódó jellem. A mű során változáson megy keresztül, melyet az olvasó az Al-Dunától egészen a Senki-szigetéig nyomon követhet. Tímár fokozatosan gyarlóvá válik. Jókai számára fontos a lélekábrázolás, Tímár gyötrelmei, kínjai, melyeket a belső monológokkal fejez ki.

Tímár jellemének alakulása három szakaszra bontható. Az első, mikor még szegény volt. Becsületes, nyílt, ravasz ember, testileg is erős. Sikeres mind a természettel, mind pedig az emberekkel szemben.

Életének második szakasza Ali Csorbadzsi pénzének eltulajdonításával kezdődik, mely már mint öngerjesztő folyamat, meghatározza további sorsát.

Legvégül mikor a Senki-szigetére menekült a pénz, a boldogtalan házasság elől. Megszabadul nevétől, múltjától, ez egy erkölcsi megtisztulás számára.

A mű mellékszereplői már hűek Jókaihoz, eszményített alakok. Áldozataik saját tudatlanságuknak.

Jókai különleges művészi eszközöket sorakoztat fel a műben. A belső monológok, a más emberek általi jellemzés egyaránt fontos. Kiemelkedik azonban a természet szerepe. Sokszor bonyolítja a cselekményt, ám a lelkivilág árnyalt ábrázolása a fő célja. A Vaskapu, mikor megmutatkozik hősiessége, a rianás, mikor megtörik lelke. Számára boldog időszak, mikor a világ gondjai eltűnni látszanak, a tavasz és nyár ideje a szigeten telik, Noémivel, boldogságban. A tél beköszöntével azonban visszatér Tímeához, fagyos kapcsolatukhoz.

Jelentősek még a műben a visszatéő jelképek, motívumok. Ilyen a vörös félhold ami a szerencsétlenséget, bűnt, csábítást jeleníti meg. A malom mely kezdetben mozgásban van, de végül statikussá válik a döntésképtelenséget, veszélyt, letargiát, reménytelenséget abrázolja. A macska, ami a Tímeával való kapcsolatát jegyzi elő. Az ezüst hold, ami az öngyilkosok világa, a megisztulás jelképe.

Tímár alakjával megjelenik a realista jellem a magyar irodalomban. Nem eszményített, bűnei és erényei egyaránt vannak, vívódó jellem. A reális gondolkodás, a komáromi élet és az egész kor bemutatása, a magánélet konfliktusai egyértelműen realistává teszik a művet. Azonban mindezek kidolgozása, a mellékszereplők végletessége, a lebilincselő természeti képek leírása, a véletlenek, és a Komárom ill. a Senki-szigete közt hűzódó ellentét romantikája mindezt elhalványítja, a mű romantikussá válik.

A befejezés romantikus, nem kapuk választ, nem látunk kiutat.