|
|
Donella
Meadows: The Ads Tell The Story Of The Universe
A hirdetésekből
tanuljuk a mindenség történetét
Nem vártam volna,
hogy a Világegyetem születéséről szóló könyvben felkavaró vádiratot találjak
a modern hirdetések ellen. Pedig itt van, Brian Swimme fizikus új könyvének
("A Kozmosz rejtett szíve") a második fejezetében.
Swimme leírja, hogy a gyerekek hogyan ismerik és tanulják meg helyüket a
világban. "Háromszázezer éven át éjszakánként az emberek összecsődültek,
hogy elmerengjenek és dicsőítsék a mindenség rejtelmeit... A tűz körül
Afrikai síkságain, Európa erdeinek barlangjaiban, Ausztráliai kék ege alatt,
Észak Amerika házaiban az emberek szent történeteket mondtak arról, hogy
miként keletkezett a világ, miként jött az ember a mindenségbe és mit kell
tennie ahhoz, hogy nemes életet éljen."
Az olvasás során hirtelen ideértünk a jelenbe.
"Hol kapjuk meg a mindenségbe való beavatásunkat? A barlangot a
tévészoba helyettesíti, a szent énekeket a hirdetés. Mielőtt egy gyerek
bekerül az iskola első osztályába, és mielőtt részt venne a vallásos
szertartásokon, harmincezer hirdetés ivódik beléje. Egy tizenéves hosszabb
időn át lát hirdetéseket, mint amennyi időt a főiskolán el fog tölteni. Senki
nem hiszi erről, hogy ez így jó, de a legtöbben nem törődnek vele. Elfogadjuk
ezt és már nem gondolkozunk rajta.
Vajon mit éreznénk, ha hallanánk egy országról, ahol ilyen módon programozzák
be a polgárokat? Hasonló, elrettentő beszámolókat olvastunk a korábbi Szovjetunióról:
a fiatal gyerekek agymosásáról, a szüleik és Isten iránti természetes
érzéseik kiöléséről, a történelmi igazságok meghamisításról. Ezeket olyan
dolgokkal pótolták, amelyekre a parancsuralomnak a fennmaradása érdekében
szüksége volt.
A fogyasztás vallásába merülve képtelenek vagyunk ilyen összehasonlításokra.
Olyan közhelyekkel nyugtatjuk meg magunkat, hogy a hirdetések nyilvánvaló
módon nem vezetnek politikai parancsuralomra. A hirdetők nem sátáni, rossz
emberek, éppen csak a munkájukat végzik.
Azonban mélyebb szinten a hirdetések tömege nem csak azt határozza meg, hogy
a gyerekek milyen cipőt vagy ruhát akarnak, milyen játékokat vagy
süteményeket. Boldogtalanok, ha nem birtokolhatnak egyes holmikat. Mindez
mély aggodalomra ad okot és felveti azt a kérdést, hogy milyen beavatást
kapunk."
Ezeket olvasva hirtelen rájöttem annak az okára, hogy a hirdetések miért
keltenek bennem nyomasztó haragot, hogy miért nem nézem meg azokat sohasem.
"A gyerekeink a hirdetésekből kapják meg az első fogalmakat a világ
értelméről, ez lesz az első vallásos hitük, bár nem fogják fel, hogy ez az.
Ha valaki össze akarja hasonlítani az erkölcsi fejlődés érdekében kifejtett
szánalmas törekvéseket a hirdetésekre fordított kolosszális erőfeszítésekkel,
az olyan, mintha egy főiskolás mérkőzést összehasonlítanánk a második
világháborúval. A hét végen eltöltött egy óra alig mérhető össze az év 52
hetében éjjen-nappal folyó stratégiai bombázással szemben.
Korunk egyszerű és hatásos kozmológiája, amit naponta milliárdszor hallunk:
az ember azért létezik, hogy dolgozzon a munkahelyén, pénzt keressen és
vacakokat szerezzen. Az ideál nem Jézus vagy Szokrátész. Felejtsük el Rachel
Carsont, Konfúciuszt vagy Martin Luther Kinget és az összes szenvedésüket,
szeretetüket és bölcsességüket. A hirdetés üzenete szerint az eszményi ember
nyugodt és gondtalan, pepszit iszik biliárdozás közben, nem terhelik az
istenség természetével kapcsolatos nagy eszmék, nem zavarják olyan
gondolatok, hogy igazságossággal megszüntethetjük-e a szenvedést. Az emberi
lét végső értelme megszerezni minden dolgot. Földünk pedig csupán
feldolgozásra váró nyersanyag
Nem feltétlenül vesszük észre, hogy az uralkodó világvallás a fogyasztás
lett, s világosan kell látnunk, hogy ha átadjuk gyerekeinket a fogyasztói kultúrának,
az annyit jelent, mintha a bolygó legügyesebb vallási igehirdetőinek a
gondozásába adtuk volna őket. Olvashatunk az újságokban egyes különös és
visszás szektákról, akik a reklámemberek elvakító megtévesztéseinek csupán
1%-át viszik végbe, s akiket üldöznek és bebörtönöznek az igazságügyi
szervek. De annyira el vagyunk vakítva a mindent felölelő propagandától, hogy
sosem jut eszünkbe szembeszállni a hirdetőkkel és megkérni, hogy hagyjanak
fel a tevékenységükkel. Ellenkezőleg jó fizetést biztosítunk nekik és még
gyerekeinket is nekik adjuk."
Erős szavak. Elég erősek ahhoz, hogy dühös választ váltsanak ki, miként az
bekövetkezik minden esetben, ha a kultúránk lényegét támadjuk. Szórakozunk a
hirdetéseken, bíráljuk őket és panaszkodunk miattuk, de csak felszínesen. Nem
kérdőjelezzük meg a világnézetet, amivel eltöltenek bennünket, sem azt, hogy
van-e ehhez joguk. Százféleképpen is magyarázzunk társadalmunk
elégedetlenségét, a hanyatló erkölcsiséget, a gyerekeink vonzódását a
kábítószerekhez, az erőszakhoz vagy a felelőtlen szexualitáshoz. Mindent
okolunk, kivéve a hatalmas csábító információáramot, amely mindenkit
eláraszt. születésétől kezdve.
Swimme könyve nem a hirdetésekről szól. Egy másik történetről, amelyet el
kell mondanunk a gyerekeinknek, egy elég nagy történetet, amelyik magába
foglalja az ősrobbanást és Isten magasztosságát. Ha a gyerekeink azt hallják
sokszázezer hirdetés helyett - és mi is hallottuk volna, amikor gyerekek
voltunk, - akkor egy bámulatos világban élnénk. - Pi.
|