MIÉRT PONT A SEBESSÉG?
Wolfgang Sachs
Egy Amszterdamban, 1996. november 7-8-án elhangzott beszédbôl.
A német arisztokrata Friedrich von Raumer volt az, aki angliai utazgatásai
során az elsô szemtanú beszámolóját küldte haza a liverpooli vasútvonalról.
"A tüzes sárkány megy legelöl - írta 1835-ben -, prüszkölve, nyögve és
ordítva, miközben húsz kocsi kapaszkodik a farkába; gyermeki könnyedséggel és
valami félelmetes sebességgel mozgatja ôket a vágányokon. Utat törtek a
hegyeken át, völgyeket vágtak; a sárkány szikrákat és lángokat szór a boltíves
alagút éjszakájába. De minden erôszak és ordítás ellenére egy emberi lény
irányítja a szörnyet egyetlen ujja érintésével saját akarata szerint."
Raumer beszámolója elárulja izgatottságát és zavarodottságát, melyet a hegyek
és völgyek között erôteljesen és szakadatlanul, verejték és fáradtság nélkül
rohanó vonatot figyelve érzett. ât és kortársait megdöbbentette a vasút látható
fáradhatatlansága. A lovak, csakúgy mint az emberek, rettegnek a
kimerültségtôl. Testük határt szab. Nem úgy a vasút. Áttör a szerves természeti
határokon, sem anyagcseréje, sem a terep nem hátráltatja. A gépek korában sem a
test, sem a topográfia nem jelenti többé a sebesség természetes korlátait. A
végtelenségig növekvô gyorsaság fogalma megragadhatott az emberi elmében.
A vonat a térben halad: az utas nyugodtan ül, míg mellette erdôk és falvak
repülnek el. Ami kívül történik, azzal nem kell törôdnie. Az érkezés és indulás
közti tér a távolságba veszik, a cél a táv lehetô leggyorsabb áthidalása. A
vasút távoli helyeket hozott elérhetô közelségbe; az emberek fejében a
hozzáférhetôség térképét hozta létre, felülkerekedvén az izom-erejû
világon. 1843-ban a költô Heinrich Heine így ragadta meg ezt az élményt:
"Látom minden ország hegyeit és erdeit Párizs felé tartani. Érzem a német
hársfák illatát; az Északi-tenger hullámai küszöbömön törnek meg."
Ceasar és Napóleon között nem történt nagy haladás a sebességet illetôen. Gyors
jármûvek hajtásához mélyen a föld alatt lévô ôskori energiatartalékokra
volt szükség. A rákövetkezô évtizedekben a vasutak, az automobilok és
repülôgépek támadást intéztek az idô és a tér ellenállása ellen. Az egymást
követô szállító technológiák küldetése nem volt más, mint az idôbeli és térbeli
távolságok fokozatos eltüntetése. A szén, vas, majd az olaj igénybevétele
lehetôvé tette ezt. Az idô és a tér jármûvek általi csökkentése a
rablógazdaságon alapszik.
Bármely társadalmi rendszer hasonlítható egy testhez, melyet anyagcseréje tart
fenn, és amely ezáltal környezetétôl függô. Mint ahogy semmilyen élô test nem
élhet táplálékfelvétel és a felesleg ürítése nélkül, egy társadalmi rendszer
sem képes fennmaradni a természetbôl való fogyasztás és a maradék eltávolítása
nélkül. A modern társadalom, mindenki tudja, súlyosan rátelepszik a
természetre; anyagcseréje olyan mértéket és gyorsaságot ért el, mely azzal
fenyeget, hogy teljes káoszba dönti azokat a természeti rendszereket, melyektôl
függ. Az a kisebb baj, hogy a természetet használjuk, a nagyobb az, amennyire,
amilyen módon és amilyen sebességgel.
Általánosítva az ökológiai válság nem más, mint idôrendszerek összecsapása; a
modernitás idôrendszeréé és azoké az idôrendszereké, melyek az életet és a
földet vezérlik.
Az ipari rendszer évente annyi üzemanyagot éget el, amennyit a természet közel
egymillió év alatt halmozott fel. Geológiai idô szerint egy pillanaton belül el
fognak pazarlódni a bolygó tartalékai az ipari kor tûzijátékaira. Az
idôt, melyet üzemanyag-hajtotta gyorsasággal nyerünk, az ôsi tartalékokat
gyûjtögetô élôvilág idejébôl vesszük el.
Az üvegházhatás feltûnésével is a természet a gyorsaság áldozata lesz.
Észak-Amerika fái hajlandóak voltak költözni (magot hozva és növekedve újabb
maghozásra) az utolsó jégkorszak visszahúzódásakor évente kb. fél kilométeres
sebességgel. Ha a globális hômérséklet 30 éven belül 1-2 fokkal megemelkedik,
az arra kényszerítené ôket, hogy évente 5 kilométert haladjanak a megfelelô
éghajlati zóna követéséhez. Ha nem tudják megtenni, elpusztulnak.
Tehenek és csirkék, rizs és gabona Ä kiválasztják, tenyésztik, kémiailag
kezelik, genetikailag módosítják, hogy siettessék a termést. Bármilyen terhelést
ró is azonban az ipari kor a természet ritmusaira, nem teheti ezt döbbenetes ár
nélkül. Állatokat tartanak szörnyû körülmények között, járványok
terjednek, szennyezés növekszik, a talaj gyengül, a faji diverzitás csökken, és
az evolúciónak nincs ideje alkalmazkodni. A mezôgazdaságban jelentkezô
ökológiai problémák egy sora abban a tényben gyökerezik, hogy a természet
ritmusait a high-speed (nagysebességû) gazdaság vezérli.
Az energia és anyagi teljesítmény már lélegzetelállító sebességgel folyik. Az
ipari kor gyors ütemébe kényszerítve az ökoszisztémák megzavarodnak,
leegyszerûsödnek és elvesztik stabilitásukat. A pénzügyi érdekek mértéke
hadilábon áll a természetes regenerálódás mértékével. Túl sokat veszünk és túl
gyorsan.
A sebesség hatalom. Az idô és tér uralásának gyönyöre Ä egy gyors kocsi
vezetése vagy elektronikus impulzusok küldözgetése a földgömb körül Ä azonban
meglehetôsen kétoldalú. C. S. Lewis 1947-es "Az ember eltörlése" c.
esszéjében rámutat e hatalom árnyoldalára. "Az ember hatalma a Természet
fölött nem más, mint néhány ember más emberek felett gyakorolt hatalma a
Természet segítségével, melyet ehhez eszközként használ fel... Minden hatalom,
melyet ember megszerez, egyben más ember feletti hatalom." Ez a hatalom
kétféle lehet. Egyrészt minden generáció hatalmat gyakorol az utána következô
generáció felett, másrészt, a jelenben, a hatalombirtokosok azokon gyakorolják
befolyásukat, akik nem rendelkeznek hatalommal. A hatalom mindig az
igazságosság kérdését veti fel.
Ebbôl a szempontból a távolság és idô legyôzésének súlyos költségei vannak. Tér
és idô mobilizációja megkívánja a természet mobilizációját. Felnyitjuk a
földet; olajat, gázt, szenet, vasat, cinket, magnéziumot nyerünk ki belôle,
szemétlerakóhelyként használjuk, ahol szennyezett vizek, sérült sziklák,
olajtócsák, mérgezô anyagok és üvegház hatást okozó gázok maradnak. A
hatékonyság növelése sosem fogja megmásítani a sebesség fizikáját. Egy autónak,
mely 80 km/h sebességen 5 liter gázolajat fogyaszt, 160 km/h-n nem 10, hanem 20
literre lesz szüksége. Ha a vonat sebességét 200 km/h-ról 300-ra növeljük,
energiafogyasztása nem 50, hanem 100%-kal nô meg. A teljesítmény növekedése nem
arányos a sebesség növekedésével.
Sokan gondolják, hogy az elektronikus kommunikációval a nagy forrás-igényû
sebesség korát meghaladtuk. Az elektronikus impulzusok egyidejûséget és
mindenütt jelenvalóságot tudnak produkálni a természet költségei nélkül. De az
elektronikus hálózatok is igényelnek némi berendezést. A Wuppertal Institute
egy tanulmánya szerint egy kis számítógép gyártása és élethosszig való
használata 15-19 tonna energiát és nyersanyagot igényel.
A hatalom, melyet ma a sebességgel nyerünk, nagy valószínûséggel kevesebb
hatalmat hagy a jövendô generációk számára. És a jelenlegi nagysebességen élô lakosság
hatalomfelhalmozása elzárja az alacsony sebességen élô népek lehetôségeit, akik
pedig kortársaink nagy többségét jelentik. A világon élô emberek mindössze 8%-a
rendelkezik saját kocsival. Egy kis frakció élvezi a sebességet, mely
hozzájárul a többi ember megfosztásához a forrásokból való jogos
részesedésüktôl. Akármilyen erényeket is kíván meg az igazságosság, a lassúság
keresése közötte kell hogy legyen.
Jobb gyorsabban? Gazdagabbá teszi életünket a nagyobb sebesség? Erre a fajta
kérdésre nincs egyértelmû válasz, de érdemes elgondolkodni azon, hogy az
idôspóroló masinák növekvô száma ellenére miért élünk nagyobb nyomás alatt,
mint valaha?
Az autó egy idevágó eset. Tanulmányok sokasága mutatja, hogy az autósok nem
töltenek kevesebb idôt közlekedéssel, mint a nem-autósok. Nem is utaznak
gyakrabban Ä alig többször hagyják el otthonukat, mint a nem-autósok. Mi
történt az idôvel, amit az autó megspórolt? Átalakult térré. Az autósok
távolabbra utaznak. A helyek térbeli eloszlása változik. Az emberek továbbra is
járnak iskolába, munkába, moziba, de messzebbre utaznak ennek érdekében. Az
átlag német 15.000 km-t utazik egy évben, ezzel szemben 1950-ben csak 2.000
km-t utazott. A megmentett órákat felemészti a növekvô távolság, a növekvô
teljesítmény, a több elfoglaltság, a több tevékenység. Egy idô után ez újabb
idôspórolásra késztet, újrakezdve a kört. Az idônyerés átfordul minden
növekedésébe; a gyorsaság a legbiztosabb út a következô dugóhoz.
Különféle helyzetek és egyének saját idôvel rendelkeznek; sok különféle belsô
ritmus létezik és ezek a belsô idôk tönkremennek a gyorsaság terjedésével. A
gyerekeknek sietniük kell, a diákoknak gyorsabban tanulni, a munka közben nincs
szünet, a betegséget el kell hallgatni, még a zenekarnak is össze kell
sûrítenie mûsorát. Az egyes tevékenységek belsô ideje, mint a
tanulás és kutatás, gondoskodás és segítés, felnövés és megöregedés, barátságok
ápolása és alkotó tevékenység végzése hadilábon áll a gazdaság sebességével. A
gyorsaság aláássa a szép életet.
Az ember egyre gyorsabban érkezik azokra a helyekre, ahol egyre kevesebb idôt
tölt. Minden erôvel az érkezésre és az indulásra koncentrálva kísértésbe esünk,
hogy az ottlétet semmibevegyük. Minél több ember van úton, annál nehezebbé
válik találkozni velük. A célt Ä összejönni Ä eltiporja a gyorsaság. Aki meg
akarja védeni ezt a célt, annak a lassúságot kell választania.
Ahol mozgékonyság uralkodik, kifejlôdhet a nyugalom iránti érzékenység; ahol a
gyorsaság a mindennapos norma, a lassúság non-konformista kaland lesz. Ami sokáig
a haladás mértéke volt, fokozatosan megkérdôjelezôdik. Növekszik a gyanú, hogy
a haladás az idô és a tér ellenállásának változatlanul hagyását, sôt növelését
jelentheti. Egy ilyen változás bebizonyítaná, hogy társadalmunk kinôtte a
kötelességet, hogy a 19. századi vágyak világát egybôl a 21. századba vigye.
Nem valószínû, hogy egy társadalom, amely mindig a gyorsabb sávban halad,
valaha is környezetileg vagy szociálisan fenntartható lesz. "Fenntartható
Németország" c. tanulmányunkban felhívtuk a figyelmet arra, milyen fontos
mérlegelni a forgalmi sebesség csökkentését. Azt javasoljuk, hogy az autókat és
vonatokat szándékosan alacsonyabb maximális sebességre tervezzék. Elképzelünk
egy jármûhadat, melyben felépítésénél fogva semelyik autó sem tud 120
km/h-nál és semmilyen vonat 200 km/h-nál gyorsabban menni. Mivel az anyagigény,
súly, kényelem és kivitel követik ezeket a kritériumokat, a szelídebb
közlekedés generációja következne, mely a társas együttlét
sokszínûségének értékelésén alapszik és a források mértékletes
fogyasztásán.
Az elektronikus továbbítás némely esetekben pótolja a fizikai szállítást, de a
magasan szárnyaló remények, miszerint az on-line kommunikáció majd végleg
megoldja a szállítási problémákat, valószínûleg illúzió. Amint a telefon
történelme mutatja, a technikai kommunikáció nem csak pótolja a közlekedést;
hanem a megnövekedett kapcsolathálózat új forgalmat is serkent. Biztosra
vehetô, hogy az elektronikus interakciók a földgömb körül elôbb vagy utóbb
robbanáshoz fognak vezetni a fizikai forgalomban, mivel az elektronikus
kapcsolatok növelik a hatótávolságot és felkeltik a vágyat, hogy a bekapcsolódó
emberek fizikailag is találkozzanak. (Erre tanú a Balaton Group!) Kisebb
sebességû és kisebb távolságú utazások nélkül az on-line társadalom
közlekedési rémálommá fog válni.
A lassúság tehát, amint látszik, nem csak gyönyörû, de gyakran
ésszerû is. Még mi, Internet-használók is jól tesszük, ha csatlakozunk
egy szövetséghez, mely nemrégen jött létre Ausztriában Ä hol máshol? Ä: a
Szövetség az Idô Sebességének Csökkentéséért (Association for the Deceleration
of Time).