Béke, Természet, Szeretet
Athanasios
Nagy Szent Athanasios: egyike a négy keleti nagy egyháztanítónak, az egyház álláspontjának legrettenthetetlenebb védője az arianizmussal szemben. Született Alexandriában előkelő keresztény szülőktől 296-ban, meghalt 373. május 2-án. Sándor alexandriai püspök hamar észrevette Athanasios rendkívüli tehetségeit, nevelte és neveltette, majd szerpappá szentelte és titkárává tette. Mint ilyet találta őt a keletkező Árius-féle eretnekség, hogy őt haláláig el ne hagyja. Valóban, Athanasios élete és az arianizmus története elválaszthatatlan s egy az ortodoxia és az arianizmus akkori történetével. Már az alexandriai tartományi zsinaton 321-ben püspöke oldalán állt mint az ariusi tévely ellenfele; de legjelentősebb volt fellépése a niceai egyetemes zsinaton 325-ben, hol Arius ellen nagy tudománnyal, lángoló hithűséggel és éles dialektikával bizonyította be Jézus istenségét és az Atyával való egylényegűségét. Ezért az ariánusok vesztére törtek s mindenféle képtelen rágalmak által tönkre akarták tenni hírnevét s kieszközölni bukását. Vádolták, hogy titkon, csak néhány püspöktől választatott és szenteltetett alexandriai érsekké; hogy az egyiptomiakra új adót vetett s az így nyert pénzzel a Nagy Konstantin ellen föllázadt Philomenost segíté, hogy Makarios pap által Ischyras áldozópap kelyhét és áldozati asztalát összetörette s az Oltáriszentséget földre szóratta; hogy Arsenios hypselei meletián püspököt megölette s levágott fél karját bűbájosságra használja. Mind e vádak alaptalansága csakhamar nyilvánvalóvá lett. Majd ismét azzal vádolták, hogy egy nőn erőszakot akart elkövetni; e vád alaptalanságát is az ariánusokat megszégyenítőleg kimutatta; de midőn az ariánusok azzal vádolták őt, hogy ha Nagy Konstantin nem neki ad igazat az ariánusokkal szemben, akkor ő nem engedi meg, hogy búzát szállítsanak Alexandriából Konstantinápolyba, a könnyen hívő császár Frankhonba, Trierbe száműzte őt. Nagy Konstantin császár, mikor súlyos betegségbe esett s magát megkereszteltette, Athanasiost 2 évi és 4 hónapi távollét után visszahívta 337. június 17-én, kijelentvén, hogy Athanasiost csak azért küldte Trierbe, hogy az ártatlant elleneinek dühétől megmentse. De újabb rágalmazások következtében a meg nem keresztelt és ariánus érzelmű Konstantius császár által 341-ben az ariánus kappadóciai Gergely tétetett alexandriai érsekké, miért is Athanasios ismét eltávozott s Rómába ment, hol őt Gyula pápa tisztelettel fogadta s egyúttal az ariánusokat is meghívta oda zsinatra. Athanasios 18 hónapig hiába várt, az ariánus püspökök nem akartak megjelenni. Mindazáltal nem volt gyümölcstelen a nagy férfiúnak Rómában való tartózkodása, amennyiben ott a buzgó aszkéta Nagy Szt. Antal tanítványa a szerzetesi életet megismertette és megkedveltette. Végre 342-ben megtartatott a római zsinat, mely őt érseki székébe visszahelyezte. A hitehagyott Julianos 362-ben újból száműzte Athanasiost, mint «az istenek» ellenségét. Athanasios ekkor a tébai pusztába ment s onnan kormányozta egyházmegyéjét, míg Julianos uralma mint felhő át nem vonult, miként Athanasios előre megjövendölte. A katolikus érzületű Jovianus császár alatt a béke műveinek élhetett Athanasios, de katolikus Valentinianus császár társa által újból száműzetett, azonban a nép követelő föllépése következtében csakhamar visszabocsáttatott, hogy haláláig békében fáradozzék a pogányok és az eretnekek megtérítésén s a katolikusok megerősítésén. Több zsinatot tartott; az alexandriai zsinaton Egyiptom és Líbia 90 püspökével együtt kérte a pápától Auxentius milánói ariánus püspöknek, az alexandriai széket bitorló Gergely társának letételét, mit Damasus meg is tett. Halála előtt a hivek kérelmére és saját kívánsága szerint Pétert jelölte ki utódjául. Athanasios rendkívüli jelenség az egyházi élet terén.
Pallasz Nagylexikona
Inkvizíció
Az első ismert eset a millió hasonlóból: Tours-i szent Márton és szent Ambrus püspökök hiába tiltakoztak, Avila püspökét hat társával együtt boszorkányság, erkölcstelenség és eretnekség vádjával a zsinat halálra ítélte és átadta az államhatalomnak kivégzésre. Ez volt az első eset (385-ben), hogy a keresztény egyház keresztényeket halálra ítélt, de ezt az elsőt egyre gyakoribb és borzalmasabb kegyetlenség követte. Márton és Ambrus püspökök minden közösséget megtagadtak azokkal a püspökökkel, akik az ügyben felelősek voltak, de a trieri zsinat, majd 176 évvel később a bragai zsinat jóváhagyta a történteket. Az üldözött egyházból üldöző egyház lett. Priscillianus írásait üldözői megsemmisítették. A hagyomány azután elterjesztette, hogy eretnekségért bűnhődtek (mintha ez ok lenne a gyilkolásra). Ez a szemlélet annak ellenére tartja magát, hogy 1886-ban fölfedeztek egy ősi kéziratot, amely a per lefolyásán kívül Priscillianus hét írását is tartalmazza. Ezek fényében a történeti hagyomány rágalomnak bizonyult.
1380-ban VII. Kelemen pápa inkvizítort küldött a waldensek lakta völgyekbe. A föllelhető dokumentumok a következő tizenhárom év alatt 230 személy megégetéséről szólnak. A mártírok javait szétosztották az inkvizítorok és az ország uralkodói közt. 1400 telén egy üldözési hullám elől sok család a magas hegyekben keresett menedéket, ahol sok gyermek és asszony éhenhalt vagy megfagyott.
Jézus csak egyféle értelemben használta a 'helytartó' szót: "Miattam helytartók elé fognak hurcolni benneteket." (Mt 10,18) Némelyik pápa valóban helytartó volt?
Boszorkányüldözés
"A boszorkányüldözések tulajdonképpeni kiváltója VIII. Vince pápa 1484-ben kiadott hírhedt "Boszorkánybullája" volt. A bulla ötlete két, Németországban inkvizítorként működő domonkostól, Jacob Spranger és Heinrich Institoristól származik, akik arról panaszkodtak a pápánál, hogy munkájukban papok és laikusok akadályozzák őket. A bullában a pápa nemcsak a "varázsló személyek" elleni inkvizícióra ad apostoli teljhatalmának erejében parancsot, hanem egyben meg is bízza a két inkvizítort, hogy a belátásuk szerint járjanak el az ilyen személyek ellen. Tragikus, hogy maga az egyház alkotta azt az ellenséget, amit olyan szenvedélyesen üldözött. Sprenger és Institoris inkvizítorok nekiláttak a munkának. A "Boszorkánykalapács" c. könyv, amit a boszorkányüldözés kézikönyveként írtak, 1487-es megjelenése és 1609 között 30 kiadást ért meg és így bestseller lett. A szerzők a boszorkányság lényegét következetesen a női természet romlottságára vezetik vissza. A nő a teremtés legrosszabb darabja. Hiányos testében, szellemében és lelkében. "Ezt a hiányt jelzi az első nő teremtése, amennyiben a korcs bordából, a mell alattiból formálták, amely korcs és egyben a férfi ellenére van. Ebből a hiányból ered az is, hogy a nő mindig csaló, mivel csak tökéletlen állat".
A boszorkányperek, amelyekben a vétkes vétke már a per kezdetén rendszerint eldöntött tény volt, minden másnak nevezhetők, de nem faire eljárásoknak. Ha a vádlott tagadta, hogy valaha is boszorkányokról hallott volna, akkor ő volt a boszorkány. Azon kívül természetellenes lett volna, ha egy nő nem érdeklődött volna ezekről, hiszen a nők természetüknél fogva kíváncsiak. Ha a nő bevallotta, hogy hallott a boszorkányokról, akkor olyan szuggesztív kérdésözön áradt rá, melyből nem volt menekülés. Bármit is válaszolhatott, vétkesnek bizonyult. Ritkán menekült meg a perből a vádlott élve. A bíráknak vagy a népnek sohasem tűnt fel, hogy az állítólag olyan hatalmas ördög semmit sem tett, hogy szerelmein segítsen. A martalócoktól, akiknek a bűnösöket kiszolgáltatták az inkvizítorok nemcsak a megtört boszorkány beismerő vallomását követelték, hanem minél több bűnrészes nevét is. Sok nő az elképzelhetetlen gyötrelmek és a beszámíthatatlan állapot alatt közvetlen hozzátartozóit jelentette föl. A későbbi visszavonás nem számított semmit. A feljelentést követő hajtóvadászat nem egyszer egész faluközösséget irtott ki. Az áldozatok számáról csak sejtéseink vannak, mivel csak töredékes aktákkal rendelkezünk. A becslések 9 000 000-ig mennek. A sokkal kisebb népsűrűségre való tekintettel, mindenesetre az áldozatok száma fölötte van Hitler haláltáborai áldozatai számának. Míg azonban ott a gonosz állítólag az ördög befolyására történt, itt azért, hogy az ördögöt legyőzzék! Mindazon által az ördöghit egyedül nem elégséges magyarázat a boszorkányüldözések végtelen szenvedéseire. Pszichológiai szempontból a boszorkányvadászat egy szexuálpatologikus viselkedés manifesztációjaként értelmezendő. Azoknak a cölebsz szexuális vágyaknak, melyek a keresztények és speciálisan a papok számára tiltva voltak, a valóságos vagy esetleg csak képzelt orgiák, perverzitások és obszcenitások a boszorkányok részéről, bizonyos pótkielégülést nyújtottak. A "Boszorkánykalapács" kérdései közül nem véletlenül vonatkozik majdnem mindegyik szexuális dolgokra. Nyilván a résztvevőknek nem volt lehetősége arra, hogy egy nővel normális viszonyt alakíthassanak ki. A nőt egyrészt lesátánozták, másrészt istenítették. Az apácát Krisztus menyasszonyának deklarálták, míg a boszorkány az ördög szeretője. A nő boszorkányban történő elnyomását kompenzálta a nő fölemelése Máriában úgyannyira, hogy egy modern kritikus nem ítél jogtalanul, amikor ezt írja: "A nő a boszorkánybabonával bűnhődött a madonnakultuszért". A Boszorkánybullát, mint az egyház többi tévedését, soha nem vonták vissza. Az ilyen dolgokat hallgatva temetik el."
Herbert Haag: Abschied vom Teufel c. művéből Benzinger Verlag, 1969
HERBERT HAAG: Született: 1915-ben, filozófiai, teológiai és orientalisztikai tanulmányok 1934-41 Rómában és Párizsban. 1942 Promotio Dr. theol. Friburg/Schweiz. 1942-48 lelkipásztor. Továbbképzés bibliatudományokban és orientalisztikában Jeruzsálem, Leiden, Boston. 1948-60 Ószövetségi ordinárius a luzerni egyetem teológiai fakultásán. 1960-80 professzor a tübingeni egyetem katolikus teológiai fakultásán. 1980: nyugdíj. Azóta Luzernben él.
Vissza a kezdethez