Húsvéti Levél
A béke, szeretet és öröm üdvözletét küldöm mindnyájatoknak húsvét
alkalmából. Feltámadt Urunk árassza rátok húsvéti áldását és legyen veletek
minden törekvésetekben!
Hol is kezdjem? A közelmúlt Gujaratban bekövetkezett tragédiái
ráirányították a figyelmet nemcsak az államra, amelyben élünk, hanem általában
az élet törékenységére és sebezhetõségére. Mondanom sem kell, hogy a
szegények és a társadalom peremére került emberek a leginkább
elszenvedõi az akár ember okozta, akár természeti csapásoknak.
Január 26-a bizonyára a legfeketébb napként fog bevonulni államunk
történelmébe. Ezen a reggelen a kilences erõsségû, hosszú
másodpercekig tartó földrengés szó szerint letarolta az állam nagy területeit,
ezreket megölt (a pontos számot senki sem tudja, de becslések szerint több mint
50.000), és ezrek váltak hajléktalanná. Ez a mérhetetlen tragédia rengeteg
áldozatot, jóakaratot és nagylelkûséget indított el. Önkéntesek jöttek az
ország és a világ minden részérõl, és áramlott az anyagi és tárgyi
segítség.
A legnagyobb probléma az volt, hogy Gujaratban nem mûködött
katasztrófa elhárítási hatóság. Ez zûrzavart és a koordináció teljes
hiányát eredményezte. Még most, tíz héttel a földrengés után sincs a vezetés a
helyzet magaslatán, és senki sem tudja, hogy miként indítsa el, vagy mozdítsa
elõ a teljes rehabilitációhoz szükséges folyamatokat.
Mi egyénileg és szervezetileg is már az elsõ naptól fogva
résztveszünk a munkában. Tevékenységünk három világosan elkülönülõ,
mégis egymáshoz kapcsolódó szinten mozog:
1. Közvetlen segítséget nyújtunk Naliya és
Lakhpat érintett lakosságának. Itt 137 települést tudunk lefedni: azonnali
segítséget és orvosi ellátást biztosítunk néhány száz családnak.
2. Képviseljük az áldozatok érdekeit, hogy megkapják a nekik járó
juttatásokat. Próbáljuk megakadályozni, hogy megkülönböztetés érje a dalik,
kolik és muzulmánok támadásnak kitett közösségeit, és küzdünk minden más emberi
jogért.
3. Egyeztetünk és együttmûködünk az NGO-val, a kormánnyal, egyházi
testületekkel és a civil társadalommal. Kineveztek az EARRS azaz a földrengés
által érintettek segély és rehabilitációs szolgálatának szervezõjévé. Ez
a több mint 50 önkéntes szervezetet tömörítõ hálózat január 26-án
szervezõdött. Emellett én koordinálom a jezsuita rend segítségnyújtó
tevékenységét is.
Ahogy már korábban is jeleztük, január 26-a óta megváltozott az
életmódunk. Volt idõszak, amikor napi 24 órát dolgoztunk. Számos más
programunkról lemondtunk,vagy jóval késõbbre halasztottuk õket.
Az egyik pozitív élmény a mindenfelõl jövõ érdeklõdés
volt. Mégegyszer köszönöm az együttérzésetekrõl és szolidaritásotokról
biztosító üzeneteket. Elárasztanak bennünket a telefonhívások, levelek,
emailek, faxok. Emellett számos nagylelkû anyagi áldozat és más tárgyi
segítség érkezik. Isten áldja meg ezért mindnyájatokat!
Jelenleg azon dolgozunk, hogy kimunkáljunk egy cselekvési tervet,
amely megkülönböztetés nélkül minden áldozatnak biztosítja a rehabilitációt. Az
NGO fõbb hálózatai és a civil szervezetek egy új platformot hoztak
létre, a Gujarat Népi Platformot (Gujarat Lok Manch). Arra szervezõdtünk,
hogy ne ismétlõdjön meg az a katasztrofális hozzáállás, amely Laturral
(ahol pár évvel ezelõtt nagyobb földrengés volt) és Orissaval (ahol
nemrégen borzalmas ciklon pusztított) szemben megmutatkozott. Ezeken a helyeken
lekezelõ volt az elbánás, az áldozatokat soha sem kérdezték meg. Az
embereknek egyen házakat építettek, amelyeket ma a lábasjószág elhelyezésére
használnak, és a különbözõ közremûködõk heves versengést
folytattak, hogy egy szeletet hasítsanak a szerencsétlenségbõl.
Az emberek által elszenvedett traumára csak értelmes választ lehet
adni, amely valóban segíti a lerombolt területek újjáépítését. A terület
rekonstrukciója 3-5 évet is igénybe vehet. Az elõttünk álló út valóban
hosszú és nehéz.
Sokan érdeklõdtetek az intézményeink és a gyermekeink
felõl. Három bentlakásos iskolánk (Gothada, Jhagadia és Zaroli) súlyos
károkat szenvedett, és mindhármon jelentõs helyreállítási, felújítási
munkák vannak. Bhachauban a sérült gyermekek iskolájának épülete
összedõlt, és két kis vak lányt ölt meg. A legrosszabb azonban az, hogy
rögtön január 26-án a legtöbb iskolánkat be kellett zárni, majd a kormány
június közepéig tartó hosszú szünetet hírdetett ki. Ezt mi igen
elõnytelennek tartjuk. Legtöbben úgy véljük, hogy a normális élet
visszaállításának és az embereket ért megrázkódtatás feloldásának egyik legjobb
módja, ha biztosítjuk az iskolák mielõbbi mûködõképességét.
Az igaz, hogy egyes iskolaépületek teljesen rommá váltak, vagy súlyosan
megsérültek. Sok iskolásgyermek meghalt a földrengéskor. Mások (például egy
kislány az itteni Loyola Hall-i iskolánkból) elvesztették az egész családjukat.
Mindennek ellenére úgy hisszük, hogy minden iskola vezetésének egyéni megoldást
kellett volna alkalmazni. Ez nem történt meg. Az eredmény az, hogy a földrengés
miatt az egész nevelési folyamatot súlyos csapás érte. Ismét a legszegényebbek
szenvednek a legtöbbet, akik nagyon nehezen fogják visszanyerni a lábuk alá a
talajt.
A bentlakásos iskoláinkban megpróbálunk nyári programokat
szervezni a gyermekeknek, összegyûjtjük õket vidám, játékos,
kreatív tevékenységre, és ugyanakkor biztosítjuk intellektuális
fejlõdésüket.
Van azonban egy másik tragédia, ami talán nagyobb az
elõbbinél is: az aszály. A már majd három éve elmaradt monszun
esõ miatt az idén Gujaratnak minden idõk legsúlyosabb
szárazságával kell szembenéznie. Az emberek elhagyják falvaikat, hogy olyan
területre költözzenek, ahol legalább egy kis ivóvíz van. A hõmérséklet
40 Celsius fok fölé emelkedik, és a szárazság halálozásokhoz vezet már a közeljövõben.
Megszokott látvány Gujarat vidékein, amint asszonyok nagy távolságokat tesznek
meg egy korsó vízért. A föld kiaszott és az állatok szomjanvesznek. Elszántan
próbálunk mind rövid mind hosszútávú megoldásokat keresni az aszály ellen.
Hozzátok is folyamodunk!
Utóbbi leveleim a balsors hírnökei, amely úgy tûnik,
Gujaratot sújtja. Kevesebb mint egy éven belül háromszor okozott áradás
kimondhatatlan pusztítást Gujarat számos részén, melyet ugyanakkor igen
kegyetlen aszály sújt, fellángol a fundamentalizmus és a zendülések, és azután
a földrengés. Oka kell legyen annak, hogy ennyi csapás összpontosul itt.
Ez a levelem hosszúra sikeredett. Ha további részletek érdekelnek
benneteket akár az aszállyal, akár a földrengéssel és a mi tevékenységünkkel
kapcsolatban, ne habozzatok felvenni a telefont. Felhívom a figyelmeteket, hogy
a telefon és fax számunk megváltozott. A gyorsabb kommunikáció érdekében
küldjétek meg email címeteket.
Mégegyszer köszönöm a szereteteteket, a ránkfigyelést és
szolidaritást.
Nagyon boldog húsvétot kívánok szeretettel és imával
testvéretek Cedric Prakash SJ