Béke, Természet, Szeretet



Dőry István

Középiskolai tanár, biofizikus. Az ELTÉ-n fizikus és biofizikus diplomát szerzett, majd a Freiburgi Egyetemen végzett biológiai kutatásai nyomán kapott kandidátusi fokozatot. A Bokor/Ökológiai Munkacsoport szervezője.  Jelenleg a Szentendrei Ferences Gimnázium tanára, 4 gyermekes családapa.

ÖKOETIKA


MILYEN AZ EMBER?

Az egész emberiség tulajdonképpen kicsi pont csupán a Földgolyón.  Jóllehet nagyobb lélekszámú faj, mint biológiai adottságai, testméretei alapján várható lenne, de ez csak annak tudható be, hogy nagy alkalmazkodóképességével minden égövön sikeresen elterjedt és saját magán kívül ellenségei nincsenek.  Viszont megdöbbentően kicsi pont a Föld golyóbisán. Egyetlen köbkilométerbe belefér az egész emberiség, szemben a Föld ezermilliárd köbkilométernyi térfogatával, s még az élők rendszerében is csak egy vagyunk a sok közül, s nem is a leghatalmasabb. Ugyanakkor az emberiség valami olyasmit csinál, ami semmi másra nem jellemző, és feltűnő, veszélyes: Saját tömegénél, táplálékigényénél százszorta nagyobb anyagmennyiségeket mozgat meg, szór szét, rendezkedik, szemetel.  Olyan változásokat kezdeményez, amelyekhez nincsen meg a védőbiztosíték az élővilágban. Az eredmény, vagy legalábbis a pillanatnyi állás: Vészes mértékben felhalmozódott hő, széndioxid, kénes gázok, nehézfémsók, olaj, vegyszerek, szemét, zaj, rendezetlenség földön, vízen, levegőben.

MI A CÉL?

Az ember célja és feladata a Földön, hogy egy értelmes faj lehetséges tevékenységei közül a legjobbat valósítsa meg.  Keresse meg és élje meg a leghelyesebb életmódot, viselkedést, magatartást. Ezt kell tennünk valamennyiünknek. És amíg ez teljesen meg nem valósul, ezt kell tennünk egyénileg, családi-baráti közösségeinkben, az általunk elérhető társadalmi csoportosulásokban is.

Értelemmel megfogalmazott célunk értelmes megközelítése, elérése érdekében meg kell szabadulnunk hátráltató, ellentmondó rossz szokásainktól, le kell cserélnünk magatartásunk nélkülözendő elemeit nélkülözhetetlen erényekre.

Amitől meg kell szabadulnunk, mert hátráltat:
- veszekedés, háború
- kizsákmányolás, elszegényítés
- gyarmatosítás
- káros szenvedélyek, függőségek
- egészségtelen túlfogyasztás
- műszaki cikkek bálványozása
- haszontalan utazgatás
- hajszolt, nagyvárosi életmód
- mérgező anyagok kibocsátása
- túlnépesedés
- öntörvényűen fokozódó birtoklási vágy
- egocentrikus és antropocentrikus világkép
- hazugság és fogyasztásnövelő csúcsformája: a reklám
- saját képességeink, lehetőségeink torz felmérése stb.

Ezek a káros szokások, olyan élősködőkhöz hasonlíthatók, melyekből ki-ki hord néhányat magán; elszívják energiáját, megcsapolják alkotóerejét, lehetőségét, hogy bármi előre elhatározott célt elérhessen. Egyéni és társadalmi csapdák, melyekben benne bolyongunk, olyan mélyen a fenekén, hogy minden nagy elhatározást, emberi méltóságunkhoz illő cselekedetet, megváltó gondolatot az illúziók, utópiák világába vagyunk hajlamosak utalni.

De hát, mi is az a nagy cél, amelynek érdekében ennyire meg kell javulnunk? Rászolgálni a magunk gyártotta névre: Homo sapiens, értelmes ember; mégpedig az egyetlen értelmes faj a Föld bolygón a jó gazda teljes felelősségével. Nincs kitől ellesnünk a teendőinket, ezért, amennyire lehet, biztonságosan kell kiépítenünk a stratégiánkat.  Figyelembe kell vennünk, hogy az Élet nélkülünk is folyt milliárd éveken keresztül. Tartós volt, jó volt. Az a minimum, hogy ezen ne rontsunk, ne terjedő fekélyként borítsuk be a Föld szárazulatait. Lássuk be, hogy a földi folyamatok nagy részét nem ismerjük elég mélyen ahhoz, hogy azokba - akár jószándékkal is - kedvezően beavatkozhassunk.  Itt a legfontosabb teendőnk: pusztító energiáink fékentartása.  Egész életünket embertársaink és élőlénytársaink irányában a segítő hozzáállás kell, hogy jellemezze, mely mindenkor biztonságos gondolkodással párosul, olyan gondolkodással, amely sem magát, sem a természeti környezetét nem veszélyezteti.  Gondolkodásunknak a valóságot kell utánoznia: a valóság törvényei tökéletes biztonsággal érvényesülnek mindig és mindenütt, kivételt nem ismerő módon. Csapongásaink, túllövéseink, vakon egyensúlyozásunk, kiszámíthatatlan húzásaink csak annak adják bizonyítékát, hogy nem felelünk meg a valóság mérlegén. Irracionális módon nem lehet környezetet védeni, és hosszabb távon élni sem.

Kezdjük el tehát!:
- A legkisebb helyet elfoglalni, a legkevesebbet változtatni
   (v.ö. mezőgazdaság, műtrágya, rovarirtószerek, elhízás,
   élvezeti cikkek, iparvidékek, erdőpusztulás, tarvágás,
   lehalászás, megalopolisz, golfpálya, szafarikaland);
- Létszámunkat kedvező szinten állandósítani
   vagyis az értelmes együttműködés fenntartásához szükséges
   alacsony szinten;
- A természettől elkülönített anyagokat újra és újra felhasználni
   (ld. még újrapapír, üvegbetét, hulladékválogatás, komposztálás,
   megújuló energiaforrások, faültetés);
- Megismerni a természet folyamatait és abban a saját szerepünket:
   körfolyamatok, önszabályozás, energiahatékonyság,
   veszteségcsökkentés, együttműködés, szimbiózis, tápláléklánc;    
- Biztonságos gondolatainkat, fenntartható erkölcsünket átörökíteni
   - bármiféle erőszakosság nélkül.

MIT MONDANA JÉZUS?

Szinte már beletörődtünk abba, hogy környezetvédelemről nem szól a Szentírás, hiszen abban az időben ez még nem volt probléma. De bizony szól: csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a textusokat.

Talán senkinek nem tűnik föl, hogy épp a kenyérszaporítás órájában Jézus parancsot ad tanítványainak arra, hogy gyűjtsék össze a maradékokat (Jn 6, 1-15). Az ételmaradékok puritán összeszedegetése, amit Jézus megparancsol, egyrészt takarékosság, másrészt környezetmegóvás, rendezett hulladékgyűjtés és vélhetőleg újrafelhasználás is. Az éhínségek korában ez a tevékenység természetes volt, bár Jézus jelentlétében éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma szükséges, de már nem természetes.

Szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be, ill. hajtsátok uralmatok alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének fordításaiban. Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják, hogy az eredetiben használt ige valószínűleg csak ennyit jelentett: Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell a Földön az isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a természetet, és az utolsó szegig kizsákmányolni. Megdicsérne-e minket Jézus látván, hogy mindazt a sok élőt, halat és szárnyas állatokat, csúszó-mászó állatokat és lombos növényeket, melyről a Teremtő ötszörösen állította, hogy az jó, a hatodik nap teremtménye módszeresen letiporja huszadik századi tobzódásában?

Mondta az Úr a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg magad a Siloám tavában, melynek neve azt jelenti "küldött". Ma vajon azt mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet, hogy láss!, vagy épp ellenkezőleg: Vak farizeusok, világ megrontói tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták legyetek és lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok meg, és lássatok hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az embert, amit felvesz, hanem amit eldob.

MI A TEENDŐ?

Először is meg kell ismernünk, hogy pontosan mikor, mivel, hogyan és mennyire szennyezzük el a környezetünket és az élő természetet. Nem legyinthetünk mondván, mi humán és etikai érdeklődésűek vagyunk: a 20. században erkölcsi kötelességünk megérteni cselekedeteink hatását, súlyát. A természet tönkretétele szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az bűn volt-e részünkről vagy csak (tudatos) tudatlanság.

Mit tehet az egyén? Szinte mindent, ha eléggé elszánt.  Tizedére csökkentheti a környezetre ható terhelését; elérheti, sőt a többségnek el is kell érnie - különben meghalunk -, hogy tevékenységével több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz.  Nagyjából mi szükséges ehhez?

Logikailag az első helyre teendő (nem feltétlenül ezt tudjuk legelőször megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkből, szennyezéseinkből a lehető legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok esetben a munkahely. Nézzük meg, hogy mit dolgozunk. Különösen férfiakra vonatkozik, hogy életünk legnagyobb részét, hatékonyabb, és így a környezetre is nagyobb hatású részét a munkánkkal töltjük. Állapítsuk meg, hogy az egészséges környezet szempontjából mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erősen magunkba.

Máskor a fűtést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek vásárlását; csökkenteni kell a kemizált mezőgazdaságból származó, vagy "magasan feldolgozott" élelmiszeripari termékek, húsfélék fogyasztását.

Ha ezeket túl meredeknek érezzük elsőre, akkor nagyon komolyan lássunk hozzá néhány közepes tényező felszámolásához: Kevés család van abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen szüksége. A közlekedési károkat akkor lehet jelentősen csökkenteni, ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója volt eddig. Ennek a személynek valószínűleg ez a legnagyobb szennyezése, amit a többi embernek okoz.  Feltétlenül megszüntetendő. Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz.  Ott kell laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet.  Csökkentenünk kell lakásunk fűtési veszteségeit, elsősorban a nyílászárók szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és otthon is felöltözködünk kevesebb fűtési energia is elegendő. A mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot a csatornába (ahol emésztőgödörbe megy, az egyenesen tragédia). Optimális mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot ne dobjunk a szemétbe. Gyűjtsük össze biztonságos edényben; tíz éven belül Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig meg talán nem halmozódik fel olyan sok.  Építkezésnél vigyázzunk a veszélyes anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjék szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk, használjunk szerves trágyát, komposztot törődjünk sokat a növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket elérni.

A kisebb, de gyakran ismétlődő fogyasztásokra is érdemes még odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal, hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel is lehet takarékoskodni, ha például a folytonos veszteségeket, pl. a WC csöpögését megszüntetjük.  Általában ne engedjük meg, hogy bármi is cél nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is van környezetvédő technikája. Csak kevés, de  forró vízzel és nagyon kevés mosószerrel mosogassunk egy mosogatótálban, a helyes sorrendet betartva.  Használjunk kefét, kesztyűt. Kevés hideg vízzel, de alaposan öblítsünk.

Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdőben sem dobja el az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs különösebb jelentősége, különösen akkor, ha a fentebb említett nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban.

Még az együttélő családok életében is a környezetszennyezés szinte magánügy; a takarékos nagymama piciny spórolásait semmivé teheti egy költekező unoka, vagy nagyon-nagyon szorgalmasan dolgozó családapa. Amit közösen tehetünk, hogy erősítjük, biztatjuk, neveljük egymást - közösségben és családban egyaránt.  Magyarázzuk el gyermekeinknek, hogy itt minden előbb volt, mint mi; mi csak vendégségbe jöttünk rókakomáékhoz, és udvarias ember nem festi sárgára vendéglátói hálószobáját, pláne, ha tulajdonképpen meg sem hívták.

Vegyünk részt környezetvédő szervezetek munkájában, mert ezzel is érzelmi megerősítést nyújthatunk egymásnak.

Végül, ami szintén leginkább idetartozik: Amit tehetünk, hogy például nyomkövető játékot játszunk. Főként vásárláskor ajánlatos. Próbáljuk meg lehetőleg valósághűen elképzelni, hogy egy bizonyos tárgy, amit megfogunk vagy megvennénk, milyen alapanyagokból, hol, milyen technológiával készült. Vajon mennyi energia kellett hozzá, és ez mennyi füstgáz, hulladék kibocsátással egyenértékű? Ezeket is képzeljük mellé egy nagy zsákban.  Azután gondoljuk meg, hogy ténylegesen mi a haszna az adott dolognak. Nagyobb-e a haszna az okozott kárnál? És végül kövessük nyomon, hogy mi lesz a sorsa.  Ki fog gondoskodni az elhelyezéséről, hol, mikor, mivé fog elbomlani? Örülni fognak-e a gyerekeim a végeredménynek? Ezután általában gazdagabban jövünk ki a boltból, mint ahogy bementünk.

CSAK A FENNTARTHATÓ MARAD MEG

Mindazt amit eddig olvastunk, el lehet utasítani. Meg lehet tagadni.  Ki lehet gúnyolni. Mint bármely más gondolatot, igazságot vagy akár tényt is. De nem lehet nem megérteni azt, hogy csak a fenntartható marad fenn. Bárhogy döntünk, csak fenntartható gazdaság létezhet, csak fenntartható gondolatok, fenntartható erkölcstan maradhatnak meg.  Csak fenntartható életmódot fognak élni - korszakok múltán - a megmaradásra képes, élhető életet élő emberek...  vagy mások.



Keretes:

A Bokor közösségek a kezdetektől - 1945-től - az egyszerű életmód és a legszegényebbeknek nyújtott karitatív támogatás mellett kötelezték el magukat, mely manapság is a környezettudatos életmód egyik sarkköve. A Harmadik Világ és a környezet iránti felelősség tudatosan is megfogalmazódott az 1977-es Karácsonyi Határozatban, amely egyedülálló kezdeményezés volt az adott korszakban Magyarországon.  1986-ban, a Simonyi Gyula által szerkesztett ú.n. B-füzet vitatta meg és foglalta össze a keresztény életmódnak azt a Bokor-gyakorlatát, mely az éhezők támogatásától a környezetvédő hétköznapokon át a munka és a lakóhely tudatos választásáig valamennyi közösségi testvér élethelyzetét felölelte. A Bokor/Ökológiai munkacsoportja 1988.  óta havonta rendszeresen összejön, hogy ezeket az elveket megvalósítsa, továbbfejlessze és ismertté tegye.



Vissza a kezdethez