DITIRAMBUS A NŐKHÖZ

1

Nem a kövek és nem a fémek.

    Nem amik állják az időt!

Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.

    Nem az örök-élet-igéret

         cinkosai. Nem a kimértek.

Hanem a törékenyek s engedők:

            a fű, a lősz, a sás

              lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltünők.

2

    Nem a kövek és nem a fémek.

   Nem az asszir, a szumir pillérek,

   a talpukkal évezret gyűrüztetők.

Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.

Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:

      a messziről igent integetők.

              Nem a kemények,

     hanem a fonhatók, a szőhetők,

             a dolgozó kezekre

         kutya szemével figyelők, -

           Még messze, messze

            valamennyi isten előtt -

3

Nem a kövek és nem a fémek.

    Az első szót, a gügyögőt,

    az első tanácsot a létnek,

    ők kezdték szájba rágni, a

gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.

    A közlékenyek, a serények.

        Ők, nem az égnek,

hanem a sári világnak védangyal-kara,

   ők, az örökre többrekészek.

Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:

aki pedig kész elveszteni is, megtartja.

4

   A romlandók. A hínár, a moha.

  A múlók. A hártya, a len fonala.

Nem az eleve valakik, hanem a törők,

       de nyomban fölnevetők,

 hogy megint csak összeilleszthetők,

 az így szívósak, így nem engedők.

 Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs

                  lett utitárs -

Befogadván valami messze

- hogy mondjuk? - eszme?

    rendeléséből a jövőt.

5

Messze a kövek és a fémek

      hatalomátvétele előtt.

A hajlíthatók és görbíthetők,

    a szívósan gyengédek,

az ujjnyomásra már válasz-puha

      anyagok, ők, a soha

        vissza nem ütők.

adtak halk jelet - kéz a kéznek -

          velünk a Föld!

6

       Fú a szél, kopik a talaj,

         fölkúszik, óriási hal,

   az évszázadok mélyvizéből

a templom, - íze, húsa nélkül.

   Száll a por, vékonyul a föld,

       emelődik ünnepi tálca

     diszében a dög: a ledőlt

       fejedelmi palota váza.

       Hányingerelten köpdösi

       vissza a tisztára szopott

         bordát, ivet, oszlopot

       az idő. Nem ez kell neki.

7

     Nem a kövek és nem a fémek.

Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,

     a hivalgók, a haszonélvezők.

    Hanem a pálmalomb kötények,

   a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.

Nem a katakombák, nem a tornyok.

    Mert mit tudnak a csontok,

    ha kifolyt közülük az élet?

8

Ki mondta az első szót a jövőről,

    a derüset, a szemen át

  meggyőzőt, szívmelengetőt:

           lehet remény,

        mást is rejt a világ,

    mint amit mutatott először.

     Az első füszoknya övén

     az első ráhímzett virág.

9

    Nem sziklakockából rakott erőd,

  mit egybe csak a súly maltera köt.

               Nem a gőg

kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,

        a vessző, a viasz, a toll ereje

             hozott ide -

         Igen, ők, az épp mert lágyan

       megnyilók lettek a legerősebbek.

            Mint ágyék s keblek

     a csont- és izom-védte várban:

donzsonjaitokban, asszonyi testek.

      Mint akik lebirhatják az időt.

10

  Nem a szögletek, nem az élek,

nem a fegyverek, a szúrók s lövők,

    nem a királyok s hadvezérek,

     hanem az ebnél hamarabb

      megokosult vályog-iszap,

          a szőrme, az irha

 lett vezető, - nem is a férfiak,

              hanem ők

a minden tagukban szem-viselők,

       a nők kezeit idomitva.

11

Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!

           De mitől éledt?

   Kik voltak a nemzők s szülők?

       És kik tették tisztába őt?

De a legelső, kisdedi mosolyt,

     amivel szinte odaszólt,

     ami a lélek válasza volt

         a teremtésnek,

     kik csalták oda, tétova

     elsőt-mozduló vonásaira

       a kőnek is, a fémnek?

    Hallgat a sok apa s anya.

Nem, itt a sírok sem beszélnek.

12

Szobrok, ti, már a méhben készek,

   harsány-némák, lét-tömlöcök,

   épp azáltal holtak, hogy épek,

     temetkezőket temetők!

13

 Nem a kövek és nem a fémek.

Mig a fű újra fönt mindent beföd,

   tisztítja máris lent a mélyet

     szorgos népeivel a föld.

 Munkálnak a türelmes férgek,

  a hullamosók, bűz-szürők,

hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,

   a mord erények, zord erélyek

    bacillusgazdáit lemeszelők,

 mind-mind az iszonyú pöcegödört

át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,

   hogy kidugja, egyre merészebb

     kedvvel fejét, az öröm keresőt,

           egy hóvirágnyi élet.

14

A szöllő-bakhátak-fésülte dombok

  s nem a rom-fedte, a történelem-

          lerondította bércek,

a felhő-kavarók, nem a látni is undok

  mellvédek agyaros vigyora, hanem

         a csibesövények,

    nem a várárkok: a zsiba-borítók,

      a kisajtó, a kalantyús kapu,

        a csak fakilincs-záratú

verőcék, gally- és léc-cserények,

             nem a lőrések,

hanem a kandikálásra szabott zsalú,

  nem a torlaszolók, hanem a nyílók,

     nem a tengeringerlő szirtfok,

    hanem az öblök, a kikötők,

      a borjú- és birka-nyalta mezők,

 nem a keselyük, a denevérek, a solymok,

hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,

       nem a dörgések, hanem az ének,

   nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,

hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,

    nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt

      ablakon át fény-bőgve beizzók,

     a mélység düheit mennybeköpők,

       hanem a hős mellbimbók,

        a tövükhöz menekülők

             megóvásában

                bátran

          meredők, tüzelők.

Ajánlás

   Nem a zablák, nem a csengések,

          hanem a kosáron a fül;

     nem az ostromok, a bekerítések;

      hanem a korall-sor a nyak körül,

        meg a tüzhely körüli székek;

nem a viharok, a mének, a diadalzengések,

       hanem a szitaszél-veregetések,

           ha a liszt megtömörül,

     hanem a néma kitekintések

      a téli ablak függönye mögül;

nem a havasok, a jeges meredélyek,

   hanem a kézimunkázó vetések,

      a vasárnap is orsópörgetők,

  hanem a csecsemő-lebegtetések,

  hanem a csermelyek, a csevegők,

nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!

     Hanem a megforditott vánkos.

 

 

 

#

 

 

Felmondtuk a barátságot a környezettel, mert olyan mennyiségben

termelünk, olyan átalakításokat végzünk a Természeten, amit az

már nem bír el. Átbillentünk egy kritikus ponton: több a károsítás,

mint amennyit a Természet fel tud dolgozni. Mi, magyarok a világ

nagy fogyasztói között vagyunk. Ha ilyen módon élne az emberiség

egésze, akkor csak 3 milliárdan lehetnénk bolygónkon, Svéd

életszínvonalon élve ennél is kevesebben, 800 millióan. GANDHINAK

a jelenre nézve is igaza van abban, hogy A FÖLD JAVAI ELEGEK

AHHOZ, HOGY ELTARTSÁK AZ EMBERISÉGET, DE NEM ELEGEK AHHOZ, HOGY

MÉRTÉKTELEN IGÉNYEIT KIELÉGÍTSÉK. Ezt és még sok egyebet átgondolva

ráébredhetünk, hogy óriási a felelősségünk.

 

Ebből következik, hogy az áru nem a boltban, még csak nem is a

gyárban kezdődik, ha úgy tetszik, amikor kitermelik a nyersanyagot

a bányában, ha úgy tetszik, évmilliókkal ezelőtt, amikor képződni

kezdett. És nem is a kukában ér véget, nem is a szeméthegyeken,

hanem a talajvízben feloldódva, légkörbe bekerülve, élővizekbe

bemosódva. EZ MIND... pedig csak magát az árut néztük; hol van a

sok egyéb anyag, az energia, ami a gyártáshoz kell, a melléktermékek,

a csomagolás, a szállítás. Amikor a kezünkben tartunk egy árut,

amikor megpillantjuk valahol, vagy a reklámban a képét látjuk,

hallunk róla, mindez jusson eszünkbe: miből lett és mivé lesz.

Gyűjtsünk ismereteket a különféle anyagokról, molekulákról, amik

fölépítik; nézzük meg a csomagoláson, hogy miből van, mivé fog

válni, ha a kezünkből kikerül.

 

 

 

#

 

 

Tudatlanok vagyunk. A nevelésnek igen nagy szerepe van ezekben  a dolgokban.

Az északi féltekén a nevelés csak az agy edzésére korlátozódik és elhanyagolja

az alapveto emberi fejlodést. De úgy gondolom, hogy a tudatosság következtében

azért mégis változnak a dolgok. Igy pl. azelott senki, de senki sem

törodött az ökológiai problémákkal, mert nem tudtak róla. Am most,

hogy néhány szakérto világosan és nyíltan adatokra alapozva elkezdte

bemutatni ezeket a jelenségeket, a közösség is tudatosan kezd gondolkodni

a környezetrol.

 

Tudatos gondolkodás révén megváltoztathatjuk a környezetet.

És a harmadik világ. Az a tapasztalatom, hogy azoknak az embereknek

akik a mindennapi életük kilátástalanságával és gondjaival néznek szembe

napról-napra, igen nehéz általános felelosségű környezetvédelemrol

beszélni. Nyilvánvalóan azoknak  a nemzeteknek amelyek már túljutottak

ezen megvan a lehetoségük, hogy gondolkozzanak ezekrol a kérdésekrol.

Nem kívülrol rákényszerített felelosségérzetre volna szükség, hanem

egy belso, tudatos felelosségérzetre, amely a következmények tudatos

átgondolásából származik.

 

 

 

#

 

 

3. Milyen tendenciák érvényesülnek a családomban anyagi és lelki téren?

  Anyagi téren:

Milyen anyagi javaink vannak, mire vágyunk, mire van szükségünk?

Rendszeresen adunk-e a rászorulóknak vagy csak néha?

Mennyit adunk ilyenkor?

Mi alapján válogatjuk ki, hogy kinek adunk?

Mindezeket (az anyagi dolgokat) hogyan beszéljük meg gyermekeinkkel?

Tiszteletben tartjuk-e gyermekeink, párunk és saját magunk jogát az

egészséges élethez, az egészséges levegö, táplálkozás és mozgás bizto-

sítása által?

  Lelki téren:

Szolgálatkészség és szelídlelkűség jellemző-e ránk?

Bántjuk-e azt, aki bánt minket?

Segítőkészek vagyunk-e vagy diszkréten megpróbálunk odébbállni?

Becsületesség, őszinteség jellemző-e ránk?

Amikor együtt van a család, mire pazaroljuk a legtöbb energiát és a

legtöbb idöt?

 

 

 

#

 

 

Egy marslakó tanít

 

Ez itt a Föld nevű bolygó

csak időnként és általában lakják

civilizációikat koronként

- még nem tudjuk mi okból -

felszámolják

 

... és látható itt -

néhány tipikus földlakó

már próbáltuk megszólítani őket

( ők is szólongatják egymást )

 

 

de még nem értek el

a kapcsolatteremtés fokára

György Ottilia

 

 

A hegy

 

 

A hegy lassan lélegzett. Ahol beszívta a levegőt, megnyúlt, kidomborodott,

ahol kiengedte, kissé behorpadt. Akik a hegytetőt akarták elérni,

mindebből semmit sem vettek észre. A domborulatokat, bemélyedéseket,

tisztásokat a hegy változatosságának tulajdonították.

 

A remete tudta csak az igazat, aki földi évei szerint 80 éves volt,

egyébként ki tudja mennyi.

 

A hegy öregapámnak szólította.

 

György Ottilia

 

 

Őrizni

 

 

- Örökül hagyok Rád egy kérdést, Kiui. Én is kaptam egykor, és te

is bízd majd a tanítványodra.

- Nem hagyhatnád rám inkább a választ, Ki mester?

- Nincs rá válasz, Kiui.

 

György Ottilia

 

 

 

#

 

 

Hallgatni

 

Erdei sétáján Suit egy sündisznó szólította meg:

 

- Mondd, hogy barátkozunk meg elmenőben?

- Talán elmondhatnánk egymásnak a gondolatainkat - állt meg Sui is.

- A kimondott gondolat téged emberré tesz, engem pedig sündisznóvá.

- Akkor csak üljünk egy kicsit egymás mellett.

 

György Ottilia

 

 

Különös hegyoldal

 

 

- 60 éve kapaszkodunk fölfelé ezen a hegyoldalon Sumo, és még nem látjuk

a tetőt. Nemsokára elfogy a hegymászásra kapott időnk.

 

- Biztos vagy benne Kiui, hogy ezt az időt hegymászásra kaptuk?

 

György Ottilia

 

 

A tükör

 

 

Hua és Sui veszekedtek; a harag eltorzította arcukat. Kyudo mester

nem szabott rájuk más büntetést, mint, hogy nézzék egymást.

 

Mikor másnap megjelentek, arcuk oldott volt a békétől. Kyudo mester

megjutalmazta őket: nézzétek egymást.

 

György Ottilia

 

 

"Ami összeköt bennünket az sokkal fontosabb annál, ami elválaszt."

(H. Skolimowski)

 

 

A jelek

 

 

Ki mester tussal és ecsettel gondosan rajzolta az "ég", "föld", "ember"

jeleit, a hármas egység talányában elmerülve.

 

Kiui kopogott be hozzá, és tisztelettel érdeklődött munkája felől.

 

Ki mester barátságosan hellyel kínálta, majd így szólt: - Hatvanhárom

éve gondolkodom rajta, és napról-napra mindig egy kicsit távolabb

vagyok a megoldástól.

 

- így nem remélheted, hogy valaha is eredményt érsz el, miért foglalkozol

vele mégis?

 

- A megoldástól lehet, hogy távolodom, de a kérdéshez egyre közelebb

jutok - válaszolta Ki mester.

 

Gy. O.

 

 

 

#

 

 

A föld

 

 

Mit jelenthet az a szó, hogy sötétség? Ezen gondolkodott el a kis

vakond, miközben napi útját rótta, élelem után kutatva.

 

Gy. O.

 

 

A Paraszt és az erszény

Volt egyszer egy paraszt, aki keményen dolgozott a mezőn. Egy napon

Istenhez imádkozva kérte, hogy könnyítsen terhein egy kis kinccsel.

Észrevett egy kicsiny erszényt a lábainál, és egy hang így szólott: "Vedd

ezt az erszényt, mint Isten ajándékát. Egy aranypénzt találsz abban. Ha

kiveszed, helyette másik lesz benne. Azonban semmire nem fogod tudni

kiadnia a pénzt, amíg az erszényt bele nem dobod a folyóba, ahol az

gyönyörű hallá változik." A paraszt egész éjjel az aranyakat szedegette ki

az erszényből, reggelre már volt neki egy zsákkal. A szomszédjától kért

élelmet, mert még egy zsákkal akart gyüjteni az erszényből.  Az is

meglett, de ő csak folytatta a koldulást. Így ment ez éveken át, néha

majdnem bedobta az erszényt a folyóba, de végül mégsem tette meg. Amikor

meghalt, a háza tele volt pénzzel és egy kanálnyi élelem sem volt benne.

(Zsidó mese).

 

 

Burjánzás

 

 

A Mester figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési

tervét magyarázta.

 

Ś A növekedés az egyetlen tényező, amire a közgazdaságtanban gondolnunk

kell? Ś kérdezte végül.

 

Ś Igen. Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó.

 

Ś Nem ezt gondolja a rákos daganat is?

 

 

 

#

 

 

Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala

 

Völgyek felett hangos torokkal

üzenhet a vadásztülök.

Békét kötök az állatokkal,

az erdővel kibékülök.

 

Rejtőzve már többé nem állok

zsákmánnyal csábító lesen.

Márciusi szalonka-párok

suhanjanak szerelmesen.

 

Jöhet a bükkös karcsu vadja,

a lenge-lányos őz-alak,

nem puska-dörrenés fogadja,

csak egy szelíd "nem bántalak".

 

Völgyben, vadonban, rónaságon

a békesség bolyong velem.

Csak egy öröm van a világon

s ez az öröm fegyvertelen.

 

S a régi őz, ki annyi vérrel

pirosított havat, mohát,

s reám nézett rémült szemével,

a régi őz is megbocsát.

 

 

 

#

 

 

A hal

 

A hal értelmesen megszólította Kiuit.

Kiui meglepődve nézett rá:

- Csodálkozom rajtad, eddig olyan hallgatagnak ismertelek.

- Úgy döntöttem, hogy ezután én is beszélni fogok.

- És gondolkodni is?

- Nálatok bevált? - érdeklődött a hal.

 

Gy.O.

 

 

A folytatás

 

Még annak idején, a dús növényzetű, élettel teli tájon az ősember

egyszer csak figyelmeztetően körülnézett és így szólt környezetéhez:

- elkezdtem gondolkodni, védekezzetek!

 

A fák megtorpantak, az állatok elbújtak, és az ember büszkén

gondolkozott tovább.

* * *

 

Idők múltával - egyszer ismét körülnézett:

kinek is mondta ő akkoriban, hogy védekezzenek?

 

Gy.O.

 

 

 

#

 

 

ÉLET ÉS TUDOMÁNY, 1992.I.24. XLVII:4:117

(TeVédd!) Pavics Lázár: Döcögve száguldás

Ivan Illich nyomán P.L. kiszámította, hogy mekkora egy magyar "átlagautós"

átlagsebessége, a tényleges távolság megtételéhez és az autózás költségeinek

(átlagkeresettel történő) előteremtéséhez szükséges időből együttesen számolva.

1991. 2. félévében ez 3.2 km/óra, nyugati típusú kocsival kb. 2.5 óra,

szerinte. (Nagyobb kerestűek esetén persze több). Ebben nem vette figyelembe a

kocsifenntartás sok időrabló teendőjét, és a környezet- és egészségrombolás

költségeit.

Az ÉT szerkesztője arra hívja fel a figyelmet, hogy az útépítés és más

járulékos kiadások se hanyagolhatók el, ugyanakkor a kocsizás javára írható

hasznok sem. A számolgatásnál fontosabbnk tartja, hogy bármely számunkra fontos

dolognak mérlegeljük a hátrányait is, és egyetért azzal, hogy a gépkocsizás a

közlekedés zsákutcája. (P.L. cikke a Lélegzetben és a Kék Bolygóban is

megjelent).

 

 

 

#

 

 

ÉRTED VAGYOK III.1. 1992.II. p.11-14. Lev Tolsztoj: A pokol szétrombolása és

visszaállítása (Eredeti címe: Legenda - Tolsztoj 1902 novemberében írta.

Magyarul először 1965.-ben jelent meg a Helikonnál)

A történet arról szól, hogy Krisztus keresztrefeszítése után Belzebub

megértette: minden elveszett. A bűnösök kijöttek a pokolból, a pokol falai

szétdőltek, minden ördög szétszaladt. - Évszázadok telnek el, s ő magányosan

mereng elveszett hatalmán, nem hisz már abban, hogy Krisztus győzelme után a

poklot vissza lehetne állítani, hiszen győzött a Jó. - Egyszer aztán megl

togatja az ördögsereg, s elmondják: az van ami régen, annyi bűnös van, mint

azelőtt. Az emberek már az ördög tanításában hisznek, de Krisztus nevével

jelölik. Az ördögök találták ki az egyházat, a hamis esküt, a tanok félremagyar

zását, a másként gondolkodók üldözését, elégetését. Megmondatott: ne ölj, de az

ördögök arra tanítják az embereket, hogy lehet és kell is ölni háborúban vagy

bírói itélet alapján. Több a parázna, mint régen, a mostani rablók gonoszabbak

a régieknél. Az ördögök gyilkosokká teszik az embereket, felkeltve bennük a

haszonhajhászást, az izgágaságot, a győlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget.

- Elégették azokat, akik kezdték megérteni Krisztus tanítását, azt mondva r

juk, hogy az ördög szolgái - holott valójában az ördög szolgái égették el

Krisztus igazi híveit.

Így számolnak be az ördögök Belzebubnak tevékenységükről, eredményeikről.

Végül előlép még több, mint egy tucat ördög s egyikük így szól:

"Én a technikai fejlődés ördöge vagyok. Elhitetem az emberekkel, hogy minél

több használati tárgyat gyártanak és minél gyorsabban gyártják őket, annál jobb

lesz nekik. És az emberek, életüket tárgyak termelésére fecsérelve, egyre

többet és többet gyártanak, noha azoknak, akik gyártják nincs szükségük rá,

akik meg nem gyártják, azok számára hozzáférhetetlenek." A következő:

"Én a munkamegosztás ördöge vagyok. Elhitettem az emberekkel, hogy sokkal

gyorsabban lehet a tárgyakat gépekkel gyártani, mint kézzel, gépekké kell v

ltoztatni az embereket, és ők ezt meg is teszik, a gépekké változtatott emberek

pedig gyűlölik azokat, akik ezt tették velük." A következő:

"Én a közlekedés ördöge vagyok. Én azt hitetem el az emberekkel, hogy igen

üdvös és szükséges is számukra, hogy hogy minél gyorsabban tudjanak egyik

helyről a másikra utazni. És az emberek, ahelyett, hogy kiki a maga helyén

igyekeznék az életén javítani, az élet nagy részét az egyik helyről a másikra

utazgatással töltik el, s nagyon büszkék arra, hogy egy óra alatt 50

kilométert, vagy még többet is meg tudnak tenni."

Sorra jött a könyvnyomtatás, a művészet, az orvostudomány, a kultúra, a

nevelés, az emberek megjavításának, a kábításnak, a jótékonyságnak, a

szocializmusnak, a feminizmusnak az ördöge. (S 90 évvel ezelőtt írta ezeket

Tolsztoj!)

Érdemes az egészet elolvasni.

 

 

 

#

 

 

Henryk Skolimowski: Kulcs a boldogsághoz

Ne küzdjél a boldogságért. Csak akkor érheted el a boldogságot, ha más

dolgokra törekszel. A boldogság nem a létezés állandó állapota; az az örökké

valamivé válás állapota. A boldogságot nem lehet megtervezni. Ha eljön a

boldogság, már nem vagy többé annak tudatában, hogy küzdöttél érte.

Mire törekedjél? Az élet értelmére, céljára, a megvalósulásra, amely

túlmegy egyéni, önző éneden. Te magad akkora vagy, mint amekkorák a célok,

amelyeket el akarsz érni. A nagy célok fölemelnek téged és lehetővé teszik,

hogy túllépd kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltós

got adnak, amely egy értékes élet szükséges összetevője. Erőltesd magad mások

legnagyobb szolgálatára, az önzetlenséged érdekében. Olvadj össze a dolgok nagy

távlataival, megértve, hogy az ember sorsát a csillagok szabják meg és nem a

közönséges anyag. És akkor fog életed kiteljesedni, kibontakozni. És akkor, tal

n, mint melléktermékhez - eljutsz a boldogsághoz is.

Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő

derüként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely

erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai

jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod,

amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében

élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével.

A valóban szent emberek, az emberi gondolkodás és lét óriásai, a Gandhik

és Schweitzerek nem keresték a boldogságot, de mi sugárzónak és sugalmazónak

találjuk életüket, amely tele volt csordulásig a nagy célok szolgálatával, s az

ember rendeltetését megmutató nagy eszmék szolgálatával.

A boldogság fogalmát el kell vetni, mivel az rendszerint az ÉN botlásait

elrejtő csapda. A boldogság kulcsa: elveszíteni ÉN-edet és becsvágyadat s

elnyerni egy látást és egy küldetést.

Pi.

 

 

 

#

 

 

ÚJHARTYÁNI HARANGSZÓ, 1991, 3/1

Katolikus családok szövetsége a jövőért - Életszabályok

(Részletek)

1. Családunkkal tudatosítjuk, hogy egyéni életünkben, de főleg a

munkahelyünkön nem az anyagi ellenszolgáltatás a minden. Felsőbb hivatásunk

van. A becsületesen végzett munkánkkal Istennek tartozunk, de tartozunk vele

önmagunknak is, társainknak is és hazánknak is. (Lk.12,15).

10. A tévének építő és nem romboló használatát óhajtjuk. Ezért mindig

előre megegyezünk, hogy a heti tévéműsorokból mit nézünk meg... Gyermekeink nem

lehetnek a tévé rabjai... Minden durva hangvételű vagy agresszív tartalmú

műsort, továbbá a horror vagy pornó tévé- és videom1űsort kizárunk

otthonunkból.

12. Szeressük, óvjuk, ápoljuk a növényeket, fákat, a természetet.

Takarékosan használjuk a vizet. Ne pazaroljuk az áramot. Mosószerek és

mosogatószerek túlzó használatával sem szennyezzük környezetünket.

13. A durva szavakat, sértő hangnemet kerüljük. ... Más családok, más

nemzetiségek, és más nézetű emberek gyűlölő és lebecsülő emlegetésétől is

tartózkodjunk. A tisztelet és megbocsátás szellemében éljünk. Az

emberszeretetet a társadalomban is bátran képviseljük.

14. Költséges anyagiak (műszaki cikkek, autó, hétvégi ház) szerzése nem

lehet életcélunk. Ezek megszerzéséért és megtartásáért nem áldozhatjuk fel sem

egészségünket (másodállások, túlfeszített munkaidő); sem családi összetartoz

sunk buzgó ápolását. A telhetetlen vágyak, és igények hajszája elidegeníti

egymástól a családtagokat, és kemény szívű, érzéketlen önzésbe viszi őket.

 

"Minden emberi teremtmény kapzsi, de a nyugati kisebbség fölmagasztalta

azt és törekszik is arra. Most spirituális forradalomra van szükségünk. Ez nem

teljesen új dolog. Ez volt Assisi Szent Ferenc látomása, Jézus látomása, Buddha

látomása. Lao Ce látomása. Ők mindannyian egyetértettek abban, hogy az anyagi

gazdagság keresése hibás cél." (Sir Arnold J. Toynbee, brit történész) Az

Nyugat kultúrája terjed a televízió, a kereskedelem közvetítésével, az

olyan mintázatot ad mindenkinek, amelyik megmérgezi az embert és ökológiai

katasztrófához vezet. Észrevétlenül kialakul az "ökonoteizmus" vallása, ami

annyit jelent, hogy a bevásárlás lett az élet útja. Ennek gyökerei a 19. sz

zadban erednek, amikor az elfoglalta a kereszténység által hagyott űrt s

egységre lépet a romantikus egyén-központúsággal. Ez a vallás azt tanítja, hogy

az emberek alapvetően önző lények, hajtóerejük az önérdek és kapzsiság.

Arra bíztatnak bennünket, hogy fogyasszunk többet a demokrácia és a

munkanélküliség csökkentése érdekében. A hirdetések könnyen elérhető

pótszereket ajánlanak a számunkra a megvásárolhatatlan dolgok, mint a szeretet,

barátság, együttérzés helyett. Ezek a pótszerek már nem elégítenek ki

bennünket, s azok rabjaivá válunk. Ilyen körülmények között a legtöbb,

leghatározottabb dolog, amit tehetünk, hogy kevesebbet fogyasztunk, ülünk

a szobánkban és végiggondoljuk a teendőinket.

 

 

 

#

 

 

Új Ember, 1994 február vége, Krómer István: A bálványimádás

kísértésében...

 

(Két világszemléletről...) "...Az anyagi világot nem vehetjük

semmibe, felelősek vagyunk-leszünk gyermekeink testi-lelki fejlődéséért.

Ám ezzel kitesszük magunkat, s csemetéinket is annak, hogy

az elkerülhetetlen fogyasztásból a szerzés őrülete felé csúszunk

el S az igazi kísértés sokszor éppen a gyerektől érkezik, aki nehezen

veszi tudomásul, hogy óvodás- vagy osztálytársainak egy sereg olyan

játéka, később ruhája, s ki tudja mije van, ami neki éppenséggel nincs....

A fogyasztás azonban nem célja életünknek, hanem eszköz arra,

hogy Isten akarata szerint mindannyian békében, felesleges gondok

nélkül, testvérként éljünk. A csalóka reklámvilág csodái éppen attól

válnak bálvánnyá, hogy célként kínálják magukat, amikor már

azért élünk, hogy megvegyük azt az autót, hogy részt vegyünk

azon a távolkeleti vagy afrikai társasutazáson. E világ

Istentől elrugaszkodott voltára Ś mint láz a betegségre Ś számos nyugtalanító

jel figyelmeztet. A riasztó méretű környezetszennyezés, az esztelen

fegyverkezési verseny, az éhhalál szélén tengődő embermilliók, sőt

lassan milliárdok.... mind-mind arra utal, hogy hiába a szédületes

technikai haladás, az emberiség változatlanul nem Isten tervei szerint

alakítja sorsát. ... Ha saját élethelyzetünkben őt (Jézust) akarjuk

követni, a létminimum-számításkor inkább lebegjen szemünk előtt a

bengáliai árvíz miatt munkáját veszített 11 (!) éves szövőgyári gyermekmunkás

nyomora, mint a nyugatnémet középosztály életszínvonala. Nem

a nyomor a példa, de figyelmeztet, hogy a mi szegénységünk más milliók

számára az álmok netovábbja, s ha netán a lelkiismeretünk ezt nehezen

tűri, inkább ajándékozzunk a nálunknál több szükséget szenvedőknek,

mint utánozzuk a felesleges javak unalmába fulladókat..."

Ollózta:

Pi.

 

 

 

#

 

 

Nyelvőrség

 

 

Szilágyi Ferenc: Bökversek

 

Idegen a fővárosban

 

 

Tessék mondani mán: ez a föld itt még Magyarország?

káprádzik a szemem: annyi a snack meg a drink;

hot dog mordul rám s topless-ben vetkezik a nyelv

ősi mívoltából; mily fura Bábel ez itt?

Véletlen sincs már üzlet, csak shop s mini market

ahol nemzeti nyelv áron alul eladó.

 

(Édes Anyanyelvünk 1994. június)

 

 

 

#

 

 

Eper  télen?

 

Mostanra eléggé hozzászoktunk, hogy nyári gyümölcsöt, zöldséget eszünk

egész évben. Megvan a déligyümölcs választékunk éppúgy, mint a távoli

országokból érkezett zöldségeké - mangó, avokadó, padlizsán, bors és még

sok egyéb. Gondolj csak arra a nagy energiára, amibe a melegházak fűtése

kerül (például az uborkánál és a salátánál), vagy a nagytávolságú

szállítás hajóval vagy kamionnal. Ha nem ragaszkodsz a téli eperhez, ezzel

az energia-megtakarítást pártolod.

 

Hús

 

Nem mindenki eszik húst. A brit felnőttek három százaléka vegetáriánus, de

minden tizedik gyermek is az a szülők bevallása szerint. Vannak, akik csak

tiszta húst esznek. Mindenkinek, aki húsevő, tudnia kéne, hogy lehet kapni

olyan húst, ami kevésbé kegyetlen körülmények közt nevelt állatokból

származik. Ez a módszer a szennyezés terén is fontos (lásd a 23 oldalt).

Ezen kívül fontos, hogy a hús ne tartalmazzon festéket, tartósító és

kémiai vegyületeket. Ezt a húst gyakran  "valódi húsnak" nevezik.

 

Hány különböző dolgot iszol meg egy nap? Egy pohár vizet? Egy csésze teát?

Egy doboz narancslevet vagy egy doboz szénsavas üdítőt? Sokkal nagyobb a

választék az innivalók körében, mint régebben és sokkal többet is veszünk

belőlük. Ez azt is jelenti, hogy többet is dobunk el - pl. üres dobozokat,

elhasznált teafiltert. Van itt pár dolog, amit tudnod kellene arról, amit

iszol:

 

Szénsavas üdítőitalok és gyümölcslevek

 

Egy átlag angol 60 liter szénsavas üdítőt fogyaszt el egy évben. Egy

amerikai 163 litert! A csomagolás okozta hulladék mennyisége őrületes bár

függ attól is függ, milyen fajtáról van szó:

 

- Különálló papírdobozok nagyon célszerűek de egy kis italért elhasználsz

kartont, műanyag szívószálat és műanyag csomagolást.

 

- Dobozos üdítők legtöbbször alumíniumból készülnek. Keresd az "alu"

jelzést (alu felirat egy két nyílból álló körben) a doboz oldalán, vagy

nézd meg egy mágnessel a doboz oldalát (ha nem tapad hozzá, akkor

alumínium). Lapozz a  78. oldalhoz, hogy nézd meg, hogyan váltható vissza

és hasznosítható újra az ilyen doboz. Emlékezz arra, hogy a nyitóját ne

dobd ki, vagy el az utcán,  mert azt is visszaváltják.

 

- Üvegeket össze lehet gyűjteni és egy üveggyűjtőbe dobni. Ne felejtsd el

a kupakokat a fémgyűjtő részbe dobni, ha van olyan is.

 

- Műanyag üvegeket a leggyakrabban a szénsavas üdítőitaloknál és a

szörpöknél használnak. Sokat a PET rövidítésű polietilénből készítenek ami

alkalmas a visszaváltásra. Sajnos még kevés hely van ahova elvihetnéd

ezeket az üres PET flakonokat. (Magyarországon már létezik visszaváltható

üdítőspalack többféle méretben.) Nem árt tudni milyen műanyagok alkalmasak

a visszaváltásra és ha eljön az ideje váltsd vissza őket. Legközelebb,

amikor vásárolni mész, nézd meg melyik palack van PET-ből.

 

Egy környezetbarát fogyasztónak tehát melyik csomagolást kell választani?

Ezt nehéz megmondani de amíg visszaváltod azt, amiből fogyasztasz, addig

az a legjobb amit tehetsz.

 

A britek évente mintegy egymilliárd liter gyümölcslevet isznak meg. Ez

napi három millió liter! A rostos gyümölcslé nagyon egészséges, de nem

mindig jó a környezetednek. A gyümölcstermelők csak néhány fajta

gyümölcsöt termelnek, és meg is védik a terményt,  többnyire permetező és

egyéb vegyszerekkel. Az esőerdők irtói között vannak gyümölcstermelő

cégek, akik földet akarnak a gyümölcs megtermeléséhez.

 

Ugyanúgy, mint az üdítőitaloknál  gondold csak végig, mibe csomagolják azt

a gyümölcslevet. Visszaváltható vagy újra hasznosítható? Talán megteheted,

hogy nem fogyasztasz olyan terméket, ami nem visszaváltható.

 

 

Üveges víz

 

Nagyon megnőtt az ásványvizek népszerűsége. Számold csak meg, hányféle

sorakozik a bevásárlóközpontok polcain. Néha az emberek nem szeretik a

csapvíz izét,  vagy úgy gondolják, hogy nem egészséges. Most még általában

a csapvíz fogyasztása teljesen veszélymentes, és nincs szükség

műanyagpalackokra és üvegekre ahhoz, hogy hazavidd. Nem árt, ha tudod,

hogy a palackozott víz körülbelül 600-szor olyan drága, mint a csapvíz!

 

Néhányan úgy gondolják, hogy sokkal inkább környezetbarátok, ha vízszűrőt

használnak, de valójában akkor igazán azok, ha részt vesznek a tiszta

vízért folytatott kampányokban. Ha a családodnak van egy vízszűrő

kancsója, bizonyosodj meg róla, hogy a használati utasításnak megfelelően

használjátok.

 

 

 

#

 

 

Az emberiség Lorenz szerinti nyolc halálos bűne közt a második: "A

természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső

környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is

megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a

tiszteletétől." (Lorenz, 1988, 96. old.) A könyv irodalomjegyzékében ott

szerepel a Néma tavasz, amely figyelmeztet, hogy madárdal nélküli jövő

felé haladunk.

 

"Ha kivágtad az utolsó fát, ha kifogtad az utolsó halat, ha megmérgezted

az utolsó folyót, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető!ö

 

A mi halottaink sohasem felejtik el ezt a szép földet. Anyjuk a föld.

Örökké szeretik és megőrzik emlékezetükben folyóit, nagy hegyeit,

völgyeit. Szeretik és emlékeznek azokra, akiket itt hagytak, az élők pedig

vágyakoznak a holtak után. És a halottak mint szellemek gyakran

visszatérnek, hogy meglátogassanak és vígasztaljanak minket...

 

Nem sokat számít, hol töltjük el hátralevő napjainkat. Nincs már sok

belőlük. Sötét lesz az indiánok éjszakája. Csillag nem ragyog az égbolton.

Búsan zúg a szél. Halál vadászik a vörös bőrű emberre. Bárhová megy,

mindenütt hallja pusztítójának közeledő lépteit, és kész meghalni, mint a

megsebzett szarvas, mely hallja a vadász lépteit...

 

Az emberek jönnek és mennek, mint a tenger hullámai. Egy könnycsepp, egy

imádság a Nagy Szellemhez, és örökre eltűntek vágyakozó szemünk elől. A

közös végzet elől nem menekülhet a sápadt arcú ember sem...

 

E föld minden darabkája szent az én népemnek. Népem emlékezetében és

szívében szent minden hegyoldal, minden völgy, minden tisztás és erdő. A

kövek nem tudnak beszélni, mégis emlékeket és eseményeket őriznek népem

életéből, és ezért szeretjük őket..." (Seattle törzsfőnök beszédéből)

 

- A bushman bocsánatot kér az állat szellemétől, amiért megöli, és

megértését kéri, hiszen táplálkoznia kell. Ez a lelkület mértéktartáshoz

vezet. Ilyen lelkülettel és mértékben szabad résztvenni a világban folyó

létharcban. Csak ez a lelkület óv meg attól, hogy a megélhetés kényszere

fölmentést adjon bármire.

 

 

 

#

 

 

- A pénzzel vagy a pénzkeresettől megmentett idővel lehet több jót tenni a

világ gyógyulásáért?

 

A szegény halász a több napra elég jó fogás után pihen a gyönyörű

tengerparton. Az idillt lefényképező nyugati turista rá akarja venni, hogy

naponta többször is menjen ki a tengerre.

 

"- El tudja képzelni, hogy akkor mi lesz? Legfeljebb egy év múlva motort

vásárolhat, két év múlva bárkája lesz, egy szép napon pedig motorhajója,

és... - a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis

hűtőházat épít, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterről figyeli a

halvonulást és rádión utasítja a hajóit. Aztán halvendéglőt nyit és saját

maga exportálja a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... - a

lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte

megfeledkezik nyaralásának örömeiről, lelke mélyén szomorkodva nézi a

békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

 

A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermeket szokás, akinek a

torkán akad valami. - Akkor mi lesz? - kérdezi halkan.

 

- Akkor - mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a

partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.

 

- De én most is ezt teszem - válaszol a halász.

 

A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig

eszköznek tartott arra, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a

lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az

együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt - csak egy kis irigység

látszik rajta." (Heinrich Böll: Beszélgetés a tengerparton)

 

 

 

#

 

 

A szánkó

 

 

  Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig

befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a

háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk

őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de

evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami

a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.

 

  Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig

látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a

medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt,

mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fogyott el se keze, se lába,

mint nekünk.

 

  Legkülönb mulatság mégiscsak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a

bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még

nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején.

Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőr vánkos,

beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve

az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.

 

  Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor

Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem

fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.

 

  - Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne - biztattak a bíró fiai.

 

  Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz.

Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba

akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett nyomunkba aztán. Meg se

álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.

 

  Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan

lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk,

a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?

 

  - Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba - motyogta félősen

Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!

 

  Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:

 

  - Mást nem kívánnál, te kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a

szánkót, mint a tied.

 

  Pali még jobban rákiáltott:

 

  - Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellőm, gyí Bogár!

 

  Összenéztünk Jánoskával s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két

gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor

igyekeztünk elhordani az irhát.

 

  Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk,

mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék

húzták őket.

 

  Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:

 

  - Jánoska, van egy hatosod?

 

  - Volt tavaly, de labdát vettem rajta.

 

  - Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna hatosod, nekem is, vennénk rajta

szánkót.

 

  Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert

segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra. Jánoska meg eladta a

labdáját, meg a márványgolyóit, meg a bicskáját a molnárinasnak.

 

  Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát.

A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult

deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt erősít a láda két

oldalára. Megvolt a szánkó.

 

  Biz az nem egészen olyan volt, mint  a bíró fiaié, de épp úgy csúszott.

 

  Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik

szánkó miatt.

 

  Hanem az udvar kicsi volt.

 

  Megegyeztünk. hogy kimegyünk a falu végér, ahol senki se lát.  Közökön,

zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival.

Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem

törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni.

Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj,

Istenem, de jó lesz!

 

  Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg

koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most

csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A

Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.

 

  - Megállj, Ferkó - mondta Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát,

mert megveszi idekint az Isten hidege. Az öregasszony biztosan alszik.

 

  Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.

 

  Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony

kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is

kivirágozta a dér.

 

  - Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék

szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az

öregasszony.

 

  Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment,

csattogott, pattogott odakint; fölvágta tűzrevalónak a szánkót.

 

  Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó.  A mi

szánkónk, amelyibe egyszer sem ültünk bele.

 

  A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely

mintha sírt volna örömében, ahogy a dér elolvadt róla.  Az öregasszony

orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a

mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a

gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de

nem tudják, milyen jólesik jót tenni a szegényekkel.

 

 

 

#

 

 

Három fej kukorica

 

 

  Mostanában már én is azt mondanám: hogy három cső kukorica, de leírni

nem írom így, mert amikor ez az eset megtörtént, a kukoricának még feje

volt, és nem csöve, ami nincs ma sem, mert a cső belül többnyire üres, nem

is beszélve arról, hogy fej mindenesetre előbb volt a világon, mint cső.

Az hogy, van cső, amelyik nem üres, és van fej, amelyik...

 

  Szóval ezt hagyjuk...! Végeredményben, ha a csőben van valami, már alig

cső, és ha a fejben nincs semmi, már egyáltalán nem fej.

 

  Maradjunk tehát a fejnél, és térjünk a tárgyra.

 

  Térjünk a három fej kukoricára, mely mostanában jutott eszembe egy szem

piros paradicsommal kapcsolatban. A paradicsom vidáman piroslott

egymagában egy kis elhagyatott mezei kertben, és amikor leakartam

szakítani - mert nagyon szomjas voltam -, szinte megégette a kezem, és nem

szakítottam le. Nem bizony, mert abban a pillanatban már három fej

kukoricát láttam a helyén, érdesen és leszakíthatatlanul.

 

  - Mért nem veszed le? - kérdezte barátom.

 

  - Meleg - mondtam fanyarul -, úgy megmelegedett ebben a forróságban,

hogy még szomjasabb leszek tőle.

 

  Barátom ezek után leszakította és megette, de neki nem volt három fej

kukoricája. Lehet, hogy mása volt, de kukoricája nem volt, s ezért a

paradicsomot megette. Ez a barátom - egyébként jeles madarász - akinek

fele életét a madarak töltik ki, ezért könnyű szívű és jó ember.  Ilyenkor

bújja a rétet, a nádast, meggyűrűzi a madárfiókákat, hogy tudni lehessen:

merre és meddig vándorol a gólya, a kócsag vagy - mondjuk - a

barázdabillegető.  És mindezt "hivatalból" teszi, még meg is fizetik érte.

Megfizetik örömét, tudományos kalandozását.  Ebből látszik, hogy barátom

nemcsak jó ember, de okos ember is, ami együtt ritkaság.

 

  Mellesleg - az a paradicsom valóban meleg volt, mert tikkadt aszály

aszalta zörgősre a mezőket, és mi a szomjúságtól fuldokolva kerestünk

vizet, de hiába. Lehet, hogy ez a lázas állapot is hozzájárult, de amikor

kinyújtottam a kezem, hogy leszakítsam az árva paradicsomot, egy hang

megszólalt mellettem:

 

  - Te dolgoztál érte?

 

  És elkaptam a kezem, mintha megégettem volna.

 

  *

 

  A madarakat - különben - már apám is szerette. Neki galambjai voltak, s

amikor városba kerültünk, jöttek a galambok is új lakásunk padlására.

Egyelőre még fogságba, hogy szokják a helyet, és fiaik legyenek; mert a

madár - nagyon okosan - a fiaihoz és környezetéhez ragaszkodik elsősorban,

és csak azután a barátaihoz.

 

  Élelmüket azonban venni kellett, és apám sokszor panaszkodott ezért,

mert gyerek és galamb szépen akad a ház körül, pénz azonban csak úgy

futólag. Ez adta a gondolatot egyszer, amikor az erdőből hazafelé mentem

madarászásból, hogy három fej kukoricát "magamhoz emeljek".  Csendes,

magányos nyári alkony volt. A lágyan lengő kukoricalevelek árnyékában a

tücskök már hangolni kezdték hegedűjüket, amikor egyszerűen letörtem a

három fej kukoricát, s este hazaérkezve diadalmasan a család asztalára

tettem.

 

  - A galamboknak - mondtam, és vártam a dicséretet.

 

  - Hol kaptad? - kérdezte apám és rám nézett.

 

  - A mezőn - mondtam bizonytalanul, és a dicséretvárás biztonságos tornya

ijedten megingott.

 

  - Kitől?

 

  - Ott volt a... ott sok volt... az a...

 

  - Loptad?

 

  - Elhoztam... a galamboknak!

 

  - Te dolgoztál érte?

 

  Az asztal felett hideg csend lett.

 

  - Visszaviszed oda, ahonnét hoztad!

 

  - Igen... majd... - és kinéztem az ablakon, mert akkor fekete este volt

már.

 

  - Nem majd. Most! Azonnal!!

 

  És én visszavittem a három fej, pedig az a kukoricaföld messze volt.

Félelmetesen messze, túl a szőlőkön, túl a világosságon, túl mindenen.

 

  Az út porában tompán puffant minden lépésem, és minden lépés azt mondta:

 

  - Lop - tad... lop - tad...

 

  Kukorica, krumpli, tarló, megint krumpli, megint répa, és én nem

találtam azt a kukoricást, hát most hova tegyem ezt a három fejet?  Ha

megálltam árnyékok mozdultak a homályban, s a kukoricalevelek hidegen

susogtak. A derengő homályban ismeretlen és titokzatos lett minden.

 

  - Hova tegyem? Hova tegyem? Otthon már megették a vacsorát, és én itt

egyedül. Otthon az asztalon meleg, békés világosság, én meg itt, mert...

 

  - Mit keres itt?!! - zörrent rám a kukorica közül a csősz, és én

megrogytam, és úgy éreztem, leszakad alattam a föld. Ellöktem magamtól a

három fej kukoricát, és mint aki eszét vesztette, nekilódultam az útnak.

 

  - Fogd meg!!

 

  A többire már alig emlékszem. Valami kutya nyiff-nyaffolt mögöttem,

minden pillanatban vártam a harapást, ezért oldalt ugrottam, be egy

kukoricásba, és törve-zúzva vakon rohantam, amíg csak egy termetes tökre

nem léptem. A tök és a világ kicsúszott alólam, s én elhasalva megadtam

magam.

 

  Jöjjön a csősz, jöhet a kutya, vigyenek börtönbe, haljak meg - nem

bánom...

 

  De nem jött senki és semmi. Csak a szívem dobogott fuldokló vágtában, s

a kis tücskök húzogatták bánatos vonójukat üveghegedűjükön, és melegen

fölém hajlottak a nyári csillagok.

 

  *

 

  Hát ezért nem szakítottam le azt a paradicsomot, pedig majd meghaltam

érte - és ezért hazudtam a barátomnak, hogy nem kell, mert meleg.

 

  Remélem, nem olvassa ezt a kis írást, mert barátom csak a madarakkal

foglalkozik, akik nem tűnődnek azon, hogy a kukorica cső-e vagy fej, és -

főleg!! - soha nem hazudnak.

 

Fekete István

 

 

 

#

 

 

Jak 3,2b-6a (balra): Testvéreim! Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az

tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak

szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket

irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek

hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja.

Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat

magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz és milyen nagy erdőt felgyújt. A nyelv

is tűz...

 

 

Ef 4,25.26.29.31 (jobbra): Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen

mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak.  Ha

elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le

haragotok fölött. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak

olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok

hallgatóitoknak. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat,

haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz.

 

Amikor beszélünk: Mindig az igazat, szépet, jót és fontosat mondjuk - és

természetesen annak, akit illet. A kulturált ember érzelmei kifejezésére

sem használ csúnya szavakat; választékosan beszél, érthetően fogalmaz,

követi a magyar nyelvhelyesség szabályait is.

 

Feladat: Miért különösen veszélyes a pletyka (valakiről hallott rossz

dolgot továbbmondani) ?

 

 

 

#

 

 

Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki

embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja.  Hiszen a parancs: Ne

törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs

még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját

magadat. A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.  A törvény tökéletes

teljesítése tehát a szeretet.  (Szent Pál levele a Rómaiaknak, 13.

fejezet, 8-10. vers)

 

 

A keleti világ egyik nagy tanítója Sziddhartha Gautama, a Buddha.  Buddha

tízparancsolatát így foglalhatjuk össze:

 

=================================================================

1. Ne ölj, óvd minden élőlény életét.

2. Ne lopj, ne rabolj, ne vedd el másoktól munkájuk gyümölcsét.

3. Legyen tiszta mind a gondolkodásod, mind az életed.

4. Ne hazudj, rettenthetetlenül, de szeretettel mondd meg az igazságost,

amikor kell.

5. Ne mondj rosszat az emberekről, és ne ismételd azt a rosszat, amit az

emberekről mondanak.

6. Ne esküdözz.

7. Ne fecséreld az időt üres fecsegésre; vagy beszélj velősen vagy hallgass.

8. Ne légy önző és irigy, hanem örülj, ha embertársad boldogul

9. Vesd ki szívedből a haragot, ne gyűlölj senkit se, hanem szeress mindenkit.

10. Igyekezz megérteni az igazságot.

  Lev Tolsztoj nyomán

=================================================================

 

 

Mohamed próféta az iszlám vallás alapítója. Az ő egyik tanítása így hangzik:

 

================================================================

Az ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt.

================================================================

 

 

Ma is találhatunk megszívlelendő, igaz tanításokat, főként a nagy írók,

költők műveiben.

 

Feladat: Olvassátok el és beszéljétek meg ezeket az idézeteket:

 

  1.) Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint

amilyennek felebarátját szeretné. (Móra Ferenc)

 

  2.) Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden

élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs

törvényét. (Gandhi)

 

  3.) Cselekedj a természet rendje szerint, lásd meg a nagyot a

kicsinyben, a rosszat is jóval viszonozd (Lao-ce)

 

 

 

#

 

 

Kenyérlesők (részlet)

 

A téli hóba, téli ködbe

a szeles pincelyukra dőlve

áll öt gyerek.

 

Feszült inakkal lesve, térden

bámulják, hogy süti a pék benn

a kenyeret...

 

Erős, fehér nagyizmú karja

a tűzre rakja, megcsavarja.

Láng ég alól.

 

Hallják pattogni a kenyérkét,

aztán a mosolygós, kövér pék

egy dalt dalol.

 

Mind kuksol ottan, egy se moccan,

és a pirosló lyukra hosszan

néznek kívül.

 

(...)

 

Ruhájukat a dér befújta,

de ég szemük és élnek újra.

S csak néznek ők.

 

Rózsás arcuk a rácsra nyomják,

s dalolnak látván ezt a pompát.

bús fénylesők...

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)

 

 

 

#

 

 

Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait

elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani

törzset a tűzgyújtásra, és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek

ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet

mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok

közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy

hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette

találmányának.

 

A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint

az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére,

megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy

Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön

liturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A

lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része

se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy

ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak

annak, aki hittel teszi rájuk kezét.

 

A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja A Felfedező életét. Ez

aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő

példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti

természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a

Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel

magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És

könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik

eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak

elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját.

 

 

 

#

 

 

Naszreddín mullah egy nap megpillantotta a tanítót, amint az éppen egy

csoport gyereket vezetett a mecsethez.

 

- Minek viszed őket oda? - kérdezte.

 

- Nagy szárazság van a földeken - magyarázta a tanító -, és bízunk abban,

hogy az ártatlanok kiáltása megindítja a Mindenható szívét.

 

- Akár ártatlan, akár nem, a kiáltás nem számít - mondta a mullah -, hanem

a bölcsesség és a tudatosság.

 

- Hogy merészelsz ilyen istenkáromlást mondani a gyerekek előtt! -

kiáltotta a tanító.

 

- Bizonyítsd be, amit mondtál, vagy különben eretnekké nyilvánítunk.

 

- Ez igazán egyszerű - mondta Naszreddín.- Ha a gyerekek imája egy

icipicit is számítana, már rég nem lennének tanítók a földön, mert nincs

semmi, amit jobban gyűlölnek mint iskolába járni. Hogy mégis túléltétek

azokat az imákat, annak az az oka, hogy mi, akik jobban tudjuk, mint a

gyerekek, megtartottunk benneteket a helyeteken.

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti

szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték,

koldusok csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még

csak észre sem vette őket.

 

Egy nap hasonlóképp haladt az utcán, és éppen ez istentisztelet idejében

ért a templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét

erősebben nyomta, de az ajtó be volt zárva.

 

Elkeseredve a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az

istentiszteletet, és nem tudván, hol mit csináljon, felnézett. És akkor

ott, pontosan az orra előtt, megpillantott egy kis cédulát az ajtóra

szegezve. Ez állt rajta:

 

- Itt vagyok kint.

 

 

 

A fogoly már évek óta magánzárkában volt. Senkit sem látott, senkivel sem

beszélt, és ételét is a fal egy kis nyílásán keresztül kapta.

 

Egy nap egy hangya jött a cellájába. A férfi elragadtatva szemlélte, ahogy

az körbe-körbe járt. A tenyerébe vette, hogy jobban láthassa, még egy-két

szem morzsát is adott neki, és éjjel a bádogpohara alatt tartotta.

 

Egy nap hirtelen ráébredt, hogy tíz év magánzárka kellett neki ahhoz, hogy

rányíljon a szeme egy hangya csodálatosságára.

 

 

 

Az öreg rabbi megvakult, olvasni sem tudott, és a látogatóinak az arcát

sem látta. Egy kézrátétellel gyógyító férfi ezt mondta neki:

 

- Bízd magadat rám, és én meggyógyítom a vakságodat!

 

- Arra nem lesz semmi szültség sem - mondta a rabbi. - Látok mindent,

amire szükségem van.

 

 

Nem alszik mindenki, akinek csukva a szeme. És nem lát minden nyitott

szemű ember.

 

 

 

#

 

 

Egy hideg téli éjszakán egy vándorló aszkéta kopogtatott be szállásért egy

templomba. A szegény ember reszketve állt a hóesésben, ezért aztán az

templom papja, kelletlenül ugyan, de beengedte az embert:

 

- Jól van, itt maradhatsz, de csak erre az éjszakára. Ez templom, és nem

menedékhely. Reggel tovább kell menned.

 

Az éjszaka kellős közepén a pap valami furcsa, pattogó hangot hallott.

 

A templomba szaladt, ahol megdöbbentő látvány fogadta. Az idegen a

templomban tüzet rakott, s annál melengette magát. Egy fa Buddha-szobor

hiányzott.

 

- Hol van a szobor? - kérdezte a pap.

 

A vándor a tűzre mutatott, és azt mondta:

 

- Úgy éreztem, hogy megfagyok ebben a hidegben.

 

- Megőrültél? - kiáltotta a pap. - Tudod, hogy mit csináltál? Az egy

 

Buddha-szobor volt. Elégetted a Buddhát!

 

A tűz kialvófélben volt. Az aszkéta belebámult, és elkezdte a botjával

piszkálni.

 

- Most meg mit csinálsz? - kiáltott rá a pap.

 

- Keresem a Buddha csontjait, akiről te azt állítod, hogy elégettem.

 

 

 

 

A pap később elmesélte az esetet egy Zen-mesternek, aki ezt mondta:

 

- Nagyon rossz pap vagy, hisz többre értékeltél egy halott Buddhát, mint

egy élő embert.

 

 

 

#

 

 

Két testvér - egy házas és egy agglegény - termékeny közös földje gazdag

termést hozott. A termény fele az egyik testvéré lett, a másik fele a

másiké.

 

Egy darabig minden rendben is ment. De aztán néha a házas ember

éjjelenként felébredt álmából, és azt gondolta:

 

- Ez nem igazságos. Testvéremnek nincs családja, teljesen egyedül van, és

a föld termésének csak a felét kapja. Nekem viszont itt van a feleségem és

öt gyermekem, öregkoromra minden biztosítva van. De ki fog törődni szegény

testvéremmel, ha megöregszik? Sokkal többre lesz szüksége a jövőben, mint

amilye most van; az ő szükséglete hát természetesen nagyobb, mint az

enyém.

 

Azzal felkelt az ágyából, átlopódzott testvéréhez, és egy zsák gabonát

öntött annak magtárába.

 

Az agglegénynek is kezdtek hasonló gondjai lenni. Néha ő is felébredt

álmából, s azt mondta magában:

 

- Ez egyszerűen nincs rendjén. Testvéremnek felesége és öt gyermeke van,

és a föld termésének a felét kapja. Nekem viszont csak magamról kell

gondoskodnom. Hát igazságos az, hogy szegény testvérem, akinek a

szükséglete nyilvánvalóan nagyobb, mint az enyém, csak ugyanannyit kapjon,

mint én?

 

Azzal ő is fölkelt, és egy zsák gabonát öntött testvérének magtárába.

 

Egyik éjjel egyszerre keltek fel, és egymásba futottak, hátukon egy-egy

zsák gabonával.

 

Sok-sok évvel később, amikor a testvérek már halottak voltak, a történet

valahogy kitudódott. Ezért aztán, amikor a környékbeliek templomot akartak

építeni, azt a helyet választották, ahol a két testvér találkozott. Nem

tudtak ugyanis annál szentebb helyet találni az egész városban.

 

 

 

A fontos vallási megkülönböztetés nem azok között van, akik imádkoznak, és

akik nem, hanem azok közt, akik szeretnek, és akik nem.

 

 

 

Awhadi, a kermáni költő, egy este a teraszán ült egy edény fölé hajolva.

Shams-e-Tabrizi, a szúfi jött arra, és megkérdezte a költőt:

 

- Mit csinálsz?

 

- Szemlélem a holdat egy csésze vízben - hangzott a válasz.

 

- Hacsak nem törted el a nyakadat, miért nem nézed közvetlenül az égen a

holdat?

 

 

A szavak a valóság elégtelen tükröződései. Egy ember azt gondolta, hogy

tudja, mi a Tádzs Mahal, mert egyszer mutattak neki egy darab márványt, és

azt mondták, hogy a Tádzs csak egy kupac ilyen kocka. Egy másik pedig meg

volt győződve arról, hogy tudja, milyen a Niagara-vizesés, mert egyszer

látott egy csupor vizet, amit onnan hoztak.

 

 

- De aranyos kisbabád van!

 

- Az semmi. Látnátok a fényképeit!

 

 

 

#

 

 

Egy püspök panasza:

 

- Jézus akárhová ment, forradalom tört ki. Én meg akárhová megyek, az

emberek teával kínálnak.

 

 

Ha már millióan követnek, kérdezd meg magadtól, hogy hol hibáztál!

 

 

Az összes filozófus, hittudós és törvénytudó összegyűlt a bíróságon

Naszreddín mullah tárgyalására. A vád igen komoly volt: városról városra

járt, s azt hirdette, hogy az úgynevezett vallási vezetők tudatlanok és

zavarodottak. Ezért aztán eretnekséggel vádolták, amiért halálbüntetés

jár.

 

- Te szólhatsz először - mondta neki a kalifa.

 

A mullah nyugodt volt.

 

- Hozzatok papírt és tollat - mondta -, és adjátok e magasztos gyülekezet

tíz legbölcsebb emberének!

 

Nasszredín mulatságára nagy perpatvar tört ki az emberek között, hogy ki

is a bölcsebb köztük. Amikor a vita elült, és a tíz választott kezében ott

volt a toll és papír, a mullah így szólt:

 

- Írja le mindegyikük a választ a következő kérdésre: Miből van az anyag?

 

A válaszokat leírták átadták a kalifának, aki sorjában felolvasta. Az

egyik azt mondta, "az anyag semmiből áll", egy másik azt, hogy

"molekulákból". Egy másik szerint "energiából", megint mások szerint

"fényből", "nem tudom", "metafizikai létezésből", és így tovább.

 

Erre így szólt Naszreddín a kalifához:

 

- Ha majd megegyeznek abban, hogy miből is van az anyag akkor alkalmasak

lesznek arra is, hogy a lélekkel kapcsolatos kérdésekről döntsenek. Nem

furcsa az, hogy bár nem tudnak egységes véleményre jutni arról, amiből

pedig saját testük is felépült, mégis egyöntetű az ítéletük abban, hogy én

eretnek vagyok?

 

 

Nem a dogmák sokfélesége, hanem a mi dogmatista szemléletünk okozza a

károkat. Ha mindegyikünk azt tenné, ami szilárd meggyőződése szerint az

Isten akarata, az eredmény tökéletes káosz lenne.

 

A bizonyosságot kell hibáztatni. A lelki ember ismeri a bizonytalanságot -

olyan állapot, ami ismeretlen a vallási fanatikus előtt.

 

 

 

#

 

 

Önéletrajzában Mahatma Gandhi elmondja, hogy diákkorában Dél-Afrikában

milyen mélyen érdeklődött a Biblia, főleg a hegyi beszéd iránt. Meg volt

győződve arról, hogy az Indiát évszázadok óta sújtó kasztrendszerre a

kereszténység a megoldás. Komolyan foglalkozott azzal, hogy keresztény

lesz.

 

Egy nap elment a templomhoz, hogy további ismereteket szerezzen, s hogy

misén vegyen részt. Az ajtónál azonban megállították, és kedvesen mondták

neki, hogy ha misére kíván menni, szívesen látják, de csak a feketéknek

fenntartott templomban.

 

Otthagyta a templomot, és sosem tért vissza.

 

 

A nyilvános bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba

menjen. Mérgét Istennek kiáltotta el:

 

- Nem engednek be, Uram, mert bűnös vagyok!

 

- Mit panaszkodsz? - válaszolta Isten. - Engem sem engednek be.

 

 

Nasszredín mullah egy gyémántot talált az út mentén, de a törvény szerint

a megtalálók csak akkor válnak tulajdonossá, ha három alkalommal

kihirdetik a piactér közepén, hogy mit találtak.

 

Naszreddín túlságosan vallásos volt ahhoz, hogy megszegje a törvényt, és

túlságosan kapzsi ahhoz hogy visszaadja a kincset. Ezért aztán három

egymást követő éjszaka, amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy

mindenki mélyen alszik, kiment a piactérre, és halk hangon kihirdette:

 

- Egy gyémántot találtam a városba vezető úton. Aki tudja, hogy ki a

tulajdonos, azonnal jelentkezzék nálam.

 

Természetesen senki sem lett okosabb a mullah szavaitól, kivéve egy embert

a harmadik éjjel, aki történetesen az ablakánál állt, s hallotta, hogy a

mullah valamit dünnyög. De amikor meg akarta tudni, hogy mit is mondott

Naszreddín, az így felelt:

 

- Nem vagyok köteles megmondani neked. Annyit azonban elmondok, hogy

vallásos ember lévén, a törvény előírása szerint eljöttem ide éjjel

bizonyos szavakat elmondani.

 

Hogy tökéletesen gonosz legyél, nem kell a törvényt áthágnod. Elég, ha az

utolsó betűig betartod.

 

 

 

#

 

 

Attar a Szentek elbeszélései című művében meséli el a következő történetet

Habib Ajamiról, aki egy nap a folyóhoz ment fürdeni, és a kabátját

őrizetlenül hagyta a folyóparton. A basrai Haszan történetesen arra járt,

meglátta a kabátot, és arra gondolt, hogy valaki gondatlanságból

ottfelejtette. Elhatározta hát, hogy addig őrzi ott, amíg a tulajdonos

vissza nem tér érte. Amikor Habib visszajött, s kereste a kabátját, Haszan

azt mondta:

 

- Kire bíztad te a kabátodat, amikor fürdeni mentél a folyóba? Akár el is

lophatták volna.

 

Habib azt válaszolta:

 

- Annak a gondjaira bíztam, aki azt a feladatot adta neked, hogy őrködj a

kabát felett.

 

 

 

#

 

 

Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és

legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.

 

- Mit árulsz itt? - kérdezte.

 

- Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten.

 

Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető

legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.

 

- Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való

szabadságot akarok- mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nemcsak

magamnak, hanem minden embernek a földön.

 

Isten mosolygott:

 

- Kedvesem, azt hiszem félreértettél - mondta. - Mi nem gyümölcsöt árulunk

itt. Csak magokat.

 

 

 

#

 

 

Bizonyos dolgokat legjobb úgy hagynunk, ahogy vannak:

 

Egy lelkes fiatalembert, aki éppen befejezte a vízvezeték-szerelői

iskolát, elvittek a Niagara-vízeséshez. Egy percig nézegette, aztán így

szólt:

 

- Azt hiszem, meg tudom javítani.

 

 

 

Két ír munkás a bordélyház melletti úton dolgozott. Egyszer csak a

helybéli protestáns lelkész jött arra, kalapját szemére húzva, és bement a

házba. Pat azt mondta Mike-nah:

 

- Láttad ezt? Persze mit is várhatnánk? Elvégre protestáns!

 

Kisvártatva a zsidó rabbi érkezett oda. Felhajtotta a gallérját, és ő is

belépett a házba. Pat akkor azt mondta:

 

- Na, szép kis példát mutat ez a vallási vezető az ő népének!

 

Végül, ki más, mint a katolikus pap jött arra. Köpenyegét a feje köré

húzva surrant be az épületbe. Pat erre azt mondta:

 

- Még elgondolni is borzasztó, Mike, hogy a lányok közül valamelyik

megbetegedett.

 

 

 

Egy ember az északi hegyekbe ment halászni. Egy nap az idegenvezetője

anekdotákat kezdett mesélni arról a püspökről, akinek az elmúlt nyáron

volt a vezetője.

 

- Bizony - mondta az idegenvezető -, a beszédjét leszámítva, az egy rendes

ember.

 

- Azt akarja mondani, hogy a püspök káromkodik? - kérdezte az ember.

 

- Persze, hogy azt, uram - válaszolta az idegenvezető. - Egyszer egy szép

lazacot fogott. Már éppen ki akarta venni, amikor a hal leszakadt a

horogról.

 

Azt mondtam a püspöknek: "Micsoda istenverte balszerencse!", mire ő

egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta: "Bizony az." De ez volt az

egyetlen alkalom, hogy így hallottam a püspököt beszélni.

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy pap, olyan szent életű, hogy sosem gondolt rosszat

másról.

 

Egy nap beült az étterembe, de csak egy csésze kávéra, mert böjti nap

lévén, ez volt minden, amit kérhetett. Meglepetésére megpillantotta

kongregációjának egy fiatal tagját, aki éppen egy hatalmas bifszteket

kebelezett be.

 

- Remélem, atyám, nem botránkoztattam meg- mondta a fiatalember

mosolyogva.

 

- Ah dehogy! Gondolom, elfelejtetted, hogy ma böjti nap van - válaszolta a

pap.

 

- Nem, nem. Határozottan emlékeztem rá.

 

- Akkor biztosan beteg vagy, és a doktor megtiltotta, hogy böjtölj.

 

- Egyáltalán nem. Majd kicsattanok az egészségtől.

 

Erre a pap égre emelte a szemét és így szólt:

 

- Hogy ez a fiatal nemzedék milyen példa számunkra, Uram! Látod, ez a

fiatalember inkább beismeri bűneit, mint hogy hazudjon!

 

 

 

#

 

 

Egy tudós felfedezte, hogyan lehet önmagát úgy reprodukálnia, hogy

lehetetlen legyen az eredetit megkülönböztetni a másolattól. Egy nap

meghallotta, hogy a halál angyala őt keresi, ezért gyorsan készített egy

tucat másolatot magáról. Az angyal össze is zavarodott, mert nem tudta,

hogy az előtte levő tizenhárom lényből melyik a tudós, ezért aztán ott is

hagyta őket, és visszatért az égbe. Azonban ismervén az emberi

természetet, az angyal hamarosan kitalált egy okos módot a kiválasztásra.

Azt mondta:

 

- Uram, ön egy zseni, hogy ennyire tökéletes másolatokat tudott készíteni

önmagáról. Hanem én mégis felfedeztem egy kis hibát a munkájában. Csak egy

ici-picit.

 

A tudós azonnal talpra ugrott, és így kiáltott:

 

- Lehetetlen! Hol van a hiba?

 

- Pont itt - mondta az angyal, azzal felkapta a tudóst a másolatok közül,

és magával vitte.

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy öreg arab bíró, aki híres volt okosságáról. Egy nap egy

boltos jött hozzá elpanaszolni, hogy lopják az áruját, de képtelen

megfogni a tolvajt.

 

A bíró megparancsolta, hogy szedjék le a bolt ajtaját, vigyék ki a

piactérre, és ott adjanak neki ötven korbácsütést, amiért elmulasztotta a

tolvajt kívül tartani a bolton.

 

Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megnézzék a különös ítélet végrehajtását.

 

Amikor megvolt az ötven ütés, a bíró lehajolt, és megkérdezte az ajtót,

hogy ki volt a tolvaj. Még a fülét is odahajtotta az ajtóhoz, hogy jobban

hallja, hogy mit mond. Amikor felállt, kijelentette:

 

- Az ajtó kijelentette, hogy a lopásokat az az ember követte el, akinek

pókháló van a turbánja tetején.

 

Abban a pillanatban a tömegben egy ember keze felemelkedett a turbánjához.

A lakását átkutatva megtalálták a lopott árut.

 

 

Csak egy kis dicséret vagy kritika kell, hogy az énünk előjöjjön.

 

 

 

#

 

 

Meghalt egy öregasszony, és az angyalok a bírói szék elé vitték. Az életét

tanulmányozva azonban a bíró egyetlen jótékony cselekedetet sem talált,

kivéve azt a répát, amit egyszer egy éhező koldusnak adott.

 

A szeretet egyetlen cselekedetének azonban akkora hatalma van, hogy azt

határozták, abba a répába kapaszkodva vigyék az asszonyt az égbe. Be is

hozták a répát, és odaadták neki. Abban a pillanatban, hogy az asszony

kézbe vette, a répa emelkedni kezdett, mintha egy láthatatlan szál húzta

volna, és az asszonyt is az ég felé emelte. Hanem ekkor megjelent egy

koldus. Megragadta az asszony köpenyének a szegélyét, és ő is az

asszonnyal együtt emelkedett. Egy harmadik személy elkapta a koldus lábát,

és ő is emelkedni kezdett. Hamarosan már az emberek hosszú sora emelkedett

az ég felé a répa által. És bármennyire hihetetlennek tűnt, az asszony

semmit sem érzett a belé kapaszkodó embereknek a súlyából, valójában nem

is látta őket, hisz az égre nézett.

 

Egyre magasabbra emelkedtek, és már majdnem a mennyei kapuknál voltak.

Ekkor az asszony letekintett, hogy még egyszer lássa a földet, és meglátta

az emberek hosszú sorát maga mögött.

 

Az asszony méltatlankodni kezdett. Kezével erélyesen suhintott egyet,

miközben azt kiáltotta:

 

- Le! Le veletek! Ez az én répám!

 

Erélyes mozdulatához azonban elengedte egy pillanatra a répát, és

mindannyian visszazuhantak.

 

 

A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"

 

 

 

#

 

 

Egy Csing nevű fafaragó éppen befejezett egy harang öntéséhez készített

mintát. Aki csak látta, elcsodálkozott, mert úgy tűnt, mintha szellemek

készítették volna. Amikor Lu hercege is meglátta, megkérdezte:

 

- Micsoda zseni vagy te, hogy ilyet tudtál készíteni?

 

A fafaragó így válaszolt:

 

- Uram, én csak egy egyszerű munkás vagyok, nem zseni. De van itt valami.

Amikor egy ilyen harangöntőmintát készítek, három napig meditálok, hogy

lenyugtassam a gondolataimat. Ha már három napig meditálok, akkor már nem

gondolok többet jutalomra vagy fizetségre. Amikor már öt napja meditálok,

nem gondolok többé dicséretre vagy elmarasztalásra, ügyességre vagy

ügyetlenségre. Amikor már egy hete elmélkedem, hirtelen megfeledkezem a

végtagjaimról, a testemről, sőt, elfelejtkezem saját magamról. A

tudatomból eltűnik az udvar és a környezetem. Csak a gyakorlatom marad

meg. Ebben az állapotban megyek ki az erdőbe, hogy addig vizsgáljam a

fákat, amíg olyat nem találok, amiben tökéletesen látom a harang formáját.

Ekkor a kezeim munkára lendülnek. Magamat félretéve, a természet

találkozik a természettel munkámban, ami általam alakul. Kétségkívül ez az

oka annak, hogy mindenki azt mondja, a befejezett mű a szellemek munkája.

 

 

Egy világhírű hegedűművész mondta Beethoven hegedűversenyének nagysikerű

előadása után: "Adva van egy pompás zenedarab, egy pompás hegedű és egy

pompás vonó. Nekem csak össze kell hoznom őket, aztán félreállnom az

útból."

 

 

 

#

 

 

Egyszer egy ember virágokkal a kezében jött Buddhához. Buddha ránézett, és

így szólt:

 

- Dobd el!

 

Az ember nem tudta elhinni, hogy azt kérik tőle, dobja el a virágokat. De

aztán eszébe ötlött, hogy valószínűleg azt kéri tőle, a bal kezében lévő

virágokat dobja el, mert azt tartják, hogy bal kézzel adni valamit nem

illendő.

 

Ezért aztán a bal kezében lévő virágokat eldobta. De Buddha továbbra is

csak azt mondta:

 

- Dobd el!

 

Amikor eldobta a másik kezében lévő virágokat is. Ott állt üres kézzel

Buddha előtt, aki ismét csak azt mondta neki mosolyogva:

 

- Dobd el!

 

Erre az zavarodottan azt kérdezte:

 

- Mit kellene eldobnom?

 

- Nem a virágokat, fiam, hanem aki hozta őket - hangzott Buddha válasza.

 

 

 

#

 

 

Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja

valamivel korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz:

 

- Csak a véred transzfúziója mentheti meg kishúgod életét. Kész vagy-e

vért adni neki?

 

A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt

mondta:

 

- Rendben van, doktor bácsi, kész vagyok.

 

Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:

 

- Mondja, doktor bácsi, mikor halok meg?

 

A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a

fiút: azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja kishúgáért.

 

 

 

Sok év után két barátnő ismét találkozott.

 

- Mondd - kezdte az egyik -, mi történt a fiaddal?

 

- A fiammal? Szegény, szegény fiam! - sóhajtott a másik. - Szerencsétlenül

összeházasodott egy lánnyal, aki egy szalmaszálat nem tesz odébb a házban.

Nem főz, nem varr, nem mos, és nem takarít. Egész nap csak alszik, henyél,

és az ágyban olvas. Ha hiszed, ha nem, szegény fiamnak még a reggelijét is

az ágyba kell vinnie.

 

- Borzasztó, és mi van a lányoddal?

 

- Ő aztán szerencsés. Feleségül ment egy angyalhoz. A fiú nem engedi, hogy

a lányom valamit is tegyen a házban. Szolgákat fogadott, akik főznek,

varrnak, mosnak és takarítanak. És minden reggel ágyba hozza a lányom

reggelijét. Hát hallottál már ilyet? A lányom meg addig alszik, ameddig

akar, egész nap csak pihenget, és az ágyban olvas.

 

 

 

#

 

 

Amikor Róbert, a tizennégy éves fiú szerelmes lett a tizennégy éves

szomszédlányba, mindenét eladta, és még alkalmi munkákat is vállalt, hogy

elég pénzt keressen ahhoz, hogy megvehesse szerelmének azt a drága órát,

amit az kívánt. A szüleinek ez nem tetszett, de úgy határoztak, jobb ha

nem szólnak egy szót sem. Eljött a vásárlás napja, de Róbert a pénz

elköltése nélkül tért vissza. Ezt a magyarázatot adta:

 

- Elmentünk az ékszerészhez, ahol ő azt mondta, hogy végül is nem akar

karórát. Más dolgok jobban tetszettek neki, mint például a karkötők,

nyakláncok és aranygyűrűk. Miközben nézelődött, s próbálta eldönteni, hogy

mit is akar, visszaemlékeztem, hogy mit mondott nekünk egyszer a tanárunk.

Azt mondta: mielőtt meg akarunk venni valamit, kérdezzük meg magunktól,

mire kell az nekünk. Ekkor ébredtem rá, hogy végül is én nem akarom őt,

ezért aztán kiléptem az üzletből, és hazajöttem.

 

 

 

#

 

 

Egy férfi felajánlott egy bizonyos összeget a kislányának, ha szépen

lenyírja a füvet. Az nagy buzgalommal neki is látott a munkának, és estére

már szépen le is volt vágva a fű, pontosabban egy nagy folt kivételével a

sarokban.

 

Amikor a papája azt mondta, hogy így nem tudja kifizetni az egész

összeget, hisz nincs az egész gyep lenyírva, a kislány azt mondta, hogy

inkább hagyja a pénzt, de ő nem vágja le ott a füvet.

 

A kíváncsiságtól hajtva, a férfi odament az érintetlen területre. Pontosan

a közepén ott ült egy nagy béka. A kislány túl érző szívű volt ahhoz, hogy

keresztül menjen rajta a fűnyíróval.

 

 

Ahol szeretet van, rendetlenség is van. A tökéletes rend temetővé

változtatná a világot.

 

 

 

#

 

 

Kisebb tömeg verődött össze az utcasarki szónok körül.

 

- Jön a forradalom - mondta az -, és mindenki fekete limuzinnal fog járni.

Jön a forradalom, és mindenkinek lesz telefonja a konyhában. Jön a

forradalom, és mindenkinek lesz saját földje.

 

Erre egy hang a tömegből tiltakozni kezdett.

 

- Én nem akarok sem fekete limuzint, sem földet, sem telefont a konyhában.

 

- Jön a forradalom - válaszolta a szónok -, és azt teszed majd, amit

mondanak, te pimasz!

 

 

Ha tökéletes világot szeretnél, szabadulj meg az emberektől!

 

 

 

#

 

 

Egy nap Ábrahám meghívott a sátrába egy koldust étkezésre. Miközben az

áldást mondták, a koldus elkezdte káromolni Istent, kijelentvén, hogy még

a nevét sem bírja hallani.

 

Ábrahám dühében elkergette az embert.

 

Aznap este imájában Isten így szólt hozzá:

 

- Ez az ember már ötven éve átkoz és gyaláz, én mégis adtam neki enni

minden nap. Nem bírtad volna elviselni legalább egy étkezésnél?

 

 

Egyszer a vének Szkétában voltak, és János apát, a törpe, is velük volt.

 

Miközben vacsoráztak, egy pap, egy nagyon öreg ember, felállt, és

megpróbálta kiszolgálni őket. De senki sem fogadott el tőle még egy pohár

vizet sem. Kivéve János apátot.

 

A többieket ez egy kissé megbotránkoztatta, és később így szóltak hozzá:

 

- Te méltónak találtad magad arra, hogy elfogadd ennek az öregembernek a

szolgálatát?

 

Ő így válaszolt:

 

- Ha én megkínálok valakit egy pohár vízzel, örülök, ha elfogadja. Hát azt

akarjátok, hogy elszomorítsam ezt az öregembert azzal, hogy megfosztom az

adás örömétől?

 

 

Amikor a nyolcéves kislány ajándékot vásárolt édesanyjának zsebpénzén, az

persze nagyon boldog és hálás volt. Mert az anyáknak és a feleségeknek

általában sok a munkájuk, de kevés az elismerésük.

 

Úgy látszik, a kislány megérezhetett ebből valamit, mert ezt mondta:

 

- Ezt azért kapod, Anyu, mert Te olyan sokat dolgozol, és senki sem

méltányolja.

 

Az asszony erre így szólt:

 

- Édesapád is sokat dolgozik.

 

Mire a kislány:

 

- Igaz, de ő nem csinál olyan nagy ügyet belőle.

 

 

 

#

 

 

Egy öreg zarándok ballagott a Himalája hegyei közt, amikor csikorgató

hidegben elkezdett esni az eső.

 

Egy fogadós megszólította:

 

- Apókám, hogy fog maga ebben az időben célhoz érni?

 

Az öreg vidáman válaszolt:

 

- A szívem már ott van, ezért a testem többi részének könnyű követnie.

 

 

Bagdad kalifájának, akit Al-Mamunnak neveztek, volt egy csodaszép arab

telivérje. Egy Omah nevű nomád mindenáron meg akarta venni a lovat.

Rengeteg tevét ajánlott érte, de Al-Mamun nem kívánt megválni a lótól. Ez

annyira felmérgesítette Omáht, hogy elhatározta, csellel szerzi meg a

lovat.

 

Tudván, hogy Al-Mamun melyik úton szokott lovagolni, koldusnak öltözve

elnyúlt az út mentén, és úgy tett, mintha nagyon beteg lenne. Al-Mamunnak

jó szíve volt, ezért amikor meglátta a koldust, megsajnálta, leszállt a

lováról, és azt ajánlotta, hogy besegíti egy közeli fogadóba.

 

- Sajnos - jajgatott a koldus -, már napok óta nem ettem, és arra sincs

erőm, hogy felkeljek.

 

Erre Al-Mamun gyengéden felemelte az embert a lovára, és utána akart

szállni. De ahogy a koldusnak álcázott ember a nyeregben volt, elügetett,

miközben Al-Mamun megálljt kiáltozva futott utána. Miután már kellő

távolság volt Omah és üldözője között, Omah megállt és visszafordult.

 

- Elloptad a lovamat - kiáltotta Al-Mamun. - Csak egy kérésem van hozzád.

 

- Mi az? - kiáltott Omah Vissza.

 

- Senkinek se mondd el, hogyan szerezted meg a lovat.

 

- Miért ne?

 

- Mert lehet, hogy egyszer egy valóban beteg ember fekszik majd az út

mentén, de ha ismerik a trükködet, akkor az emberek faképnél hagyják, és

senki sem segít majd rajta.

 

 

Diogenész egy nap az utcasarkon állt, és nevetett mint egy őrült.

 

- Min nevetsz? - kérdezték a járókelők.

 

- Látjátok azt a követ középen? Reggel óta, mióta itt vagyok, már tíz

ember botlott meg benne, és átkozta meg. De egy sem vette a fáradságot,

hogy elvegye onnan, hogy mások ne bukjanak fel benne.

 

 

 

Egy guru azt kérdezte a tanítványaitól, miből tudja megmondani, hogy véget

ért az éjszaka, és elkezdődött a nappal. Az egyik azt mondta:

 

- Ha a távolban látsz egy állatot, és meg tudod mondani, hogy az tehén

vagy ló.

 

- Nem - mondta a guru.

 

- Ha ránézel egy távolban lévő fára, és meg tudod mondani, hogy az körtefa

vagy mangófa.

 

- Ez sem jó - mondta a guru.

 

- Hát akkor mi a helyes válasz? - kérdezték tanítványai.

 

- Ha egy férfinak az arcába nézel, és felismered benne testvéredet, vagy

ha egy nőnek az arcába nézel és felismered benne a nővéredet. Ha még erre

képtelen vagy, mindegy, hogy hol áll a nap, továbbra is éjszaka van.

 

 

 

#

 

 

Amikor Earl Mountbatten, India utolsó alkirálya, kihirdette, hogy

unokaöccsére, Fülöp herceg eljegyezte Erzsébet hercegnőt, Mahatma Gandhi

ezt mondta neki:

 

- Örülök, hogy unokatestvéred a leendő királynőt fogja feleségül venni.

Illenék nekik valami ajándékot adnom, de hát mit adhatnék nekik? Semmim

sincs.

 

- Itt van a szövőszéked - mondta az alkirály. - Láss munkához, és szőj

nekik valamit!

 

Gandhi egy asztalterítőt készített számukra, amit Mountbatten a következő

üzenettel küldött Erzsébet hercegnőnek: "Tegye ezt a koronázási ékszerek

mellé!"

 

 

... mert ezt olyan ember szőtte, aki ezt mondta: "Az angoloknak barátként

kell távozniuk."

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy öreg szúfi, aki abból élt, hogy mindenféle limlommal

kereskedett. Úgy tűnt, hogy nincs józan ítélőképessége, mert az emberek

gyakran hamis pénzzel fizettek neki, és ő minden tiltakozás nélkül

elfogadta; vagy sokszor azt állították, hogy már fizettek, pedig valójában

még nem, de ő mégis elfogadta állításukat.

 

Amikor halálát érezte közeledni, égre emelte szemét, és így szólt:

 

- Ó, Allah, sok-sok rossz érmét elfogadtam az emberektől, és sosem ítéltem

el őket a szívemben. Úgy véltem, hogy egyszerűen nem tudták, hogy mit

cselekedtek. Én is csak egy rossz érme vagyok. Kérlek ne ítélj el engem!

 

És egy hang hallatszott, amely ezt mondta:

 

- Hogyan is lehetne elítélni valakit, aki senkit sem ítélt el?

 

 

Sokan tudnak szeretetre méltó dolgokat cselekedni. De kevesen vannak azok,

akik szeretetteljesen tudnak gondolkodni.

 

 

 

#

 

 

Száz favágó dolgozott az erdőben hat hónapig, miközben két nő mosott és

főzött rájuk. A munka végeztével két férfi feleségül vette a két nőt. A

helyi újság azt írta, hogy a férfiak két százaléka feleségül vette a nők

száz százalékát.

 

 

 

Egy hatalmas férfi kifelé indult a kocsmából.

 

- Miért ilyen korán? - kérdezte a kocsmáros.

 

- Az asszony miatt.

 

- Szóval te is félsz a feleségedtől? Hát ember vagy te, vagy egér?

 

- Egy dologban teljesen biztos vagyok. Egér nem vagyok, mert azoktól fél a

feleségem.

 

 

Egy párizsi filozófiaprofesszor egy nap kikiáltotta magát a föld

legnemesebb emberének. Tanítványainak a következőképp bizonyította ezt.

 

- Melyik a legnagyobb nemzet a földön?

 

- Természetesen Franciaország - mondták egyhangúan.

 

- És melyik Franciaország legnagyobb városa.

 

- Természetesen Párizs.

 

- És, ugye, Párizs legnagyszerűbb és legszentebb helye az egyetem? És ki

kételkedhet abban, hogy egy egyetem legnagyszerűbb és legnemesebb tanszéke

a filozófiatanszék? És, mondják, ki a filozófia tanszék vezetője?

 

- Ön - válaszolták kórusban.

 

 

Doktor: - Lábfájását az öregkor okozza.

 

Beteg: - Ne nézzen bolondnak, doktor úr! A másik lábam is pont olyan idős.

 

 

Egy béka egész életében egy kútban élt. Amikor megpillantott egy másik

békát is ott, nagyon meglepődött.

 

- Hát te honnét kerültél ide? - kérdezte.

 

- A tengerből. Én ott élek - mondta a másik.

 

- Milyen az a tenger? Van olyan nagy, mint az én kutam?

 

A tengeri béka nevetett:

 

- Össze sem lehet vele hasonlítani - mondta.

 

A kútban lakó béka úgy tett, mintha érdekelné, amit látogatója a tengerről

mesélt. De magában azt gondolta:

 

- Kétségtelenül ez a legnagyobb hazug, akivel valaha is találkoztam

életemben. És a legarcátlanabb is.

 

 

 

 

#

 

 

Az igazság valójában az, amit cselekszel.

 

 

 

Baal Sem tanítványai egyszer azt kérdezték:

 

- Kedves rabbi, mond meg nekünk, hogyan kell Istent szolgálnunk?

 

Ő ezt válaszolta:

 

- Honnan tudjam én azt?

 

Aztán a következő kis történetet kezdte el mesélni:

 

- A királynak volt két barátja, akiket bűnösnek találtak, és halálra

ítéltek. A király, bár szerette őket, mégsem merte őket csak úgy

felmenteni, mert félt attól, hogy rossz példát mutat a népnek. Ezért aztán

következőképp rendelkezett. Kifeszíttetett egy kötelét egy mély szakadék

felett, és a barátainak azon kellett keresztülmenni: vagy a szabadságba,

vagy, ha leestek, a halálba. Az első szerencsésen átjutott. A másik

átkiáltott neki a szakadék innenső oldaláról: "Barátom, hogy csináltad

ezt?" Az első visszakiáltott: "Mit tudom én? Amikor azt éreztem, hogy az

egyik oldalra billenek, visszadőltem a másikra."

 

 

 

#

 

 

Egy részeg dülöngélt éjjel a városka utcáin, mígnem beleesett egy

pöcegödörbe. Ahogy egyre mélyebbre süllyedt a lében, kiabálni kezdett:

 

- Tűz! Tűz! Tűz!

 

Néhány járókelő meghallotta, és segítségére siettek. Miután kihúzták,

megkérdezték, hogy miért kiáltott "tüzet", amikor nem is volt tűz.

 

Ezt a klasszikus választ adta nekik:

 

- Segítségemre sietett volna egy is közületek, ha azt kiáltoztam volna,

hogy "Szar!"?

 

 

 

Autóbaleset történt egy kisvárosban. Tömeg gyűlt az áldozat köré, ezért az

újság riportere nem tudott elég közel kerülni, hogy láthassa. Hirtelen

támadt egy ötlete:

 

- Én vagyok az áldozat apja! - kiáltotta. - Kérem, engedjenek keresztül!

 

A tömeg utat nyitott neki, így aztán egészen a baleset színhelyéig

mehetett, ahol észrevette, nagy megszégyenülésére, hogy az áldozat egy

szamár volt.

 

 

 

#

 

 

Környezetvédő-(KV)-tanácsok:

 

 

- A kamatról: A kamat folytonos - és ezért hosszútávon tarthatatlan -

növekedést gerjeszt, s ezenkívül igazságtalanságot, inflációt is okoz.

Kerüljük el a bankokat! Ha mégis kamathoz jutunk, legalább az igazságosság

kedvéért oda juttassuk vissza, ahonnan többnyire származik, t.i. a

Harmadik Világba.

 

- A bevásárló központokról: Bármilyen előnyösnek tűnjenek is, kerüljük

őket! Az autó lehetősége és az ügyesen kitalált árak ésszerűtlen

bevásárlótúrákra csábítanak. A nemzetközi üzletláncok tönkreteszik

a kisboltokat. Inkább az árut kell tonnánként szállítani, mint az autós

vásárlót környezetszennyező módon utaztatni. Ha mindenki a város

határában szerzi be az élelmiszereket, hogy fog tudni megélni az autótlan,

nyugdíjas özvegy néni.

 

- A fenntartható életmódról: De hát hogyan élhetünk így, Uram? Jézustól

hiába kérdeznénk, mert Ő és kortársai egyszerűen így éltek. A