DITIRAMBUS A NŐKHÖZ

1

Nem a kövek és nem a fémek.

    Nem amik állják az időt!

Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.

    Nem az örök-élet-igéret

         cinkosai. Nem a kimértek.

Hanem a törékenyek s engedők:

            a fű, a lősz, a sás

              lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltünők.

2

    Nem a kövek és nem a fémek.

   Nem az asszir, a szumir pillérek,

   a talpukkal évezret gyűrüztetők.

Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.

Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:

      a messziről igent integetők.

              Nem a kemények,

     hanem a fonhatók, a szőhetők,

             a dolgozó kezekre

         kutya szemével figyelők, -

           Még messze, messze

            valamennyi isten előtt -

3

Nem a kövek és nem a fémek.

    Az első szót, a gügyögőt,

    az első tanácsot a létnek,

    ők kezdték szájba rágni, a

gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.

    A közlékenyek, a serények.

        Ők, nem az égnek,

hanem a sári világnak védangyal-kara,

   ők, az örökre többrekészek.

Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:

aki pedig kész elveszteni is, megtartja.

4

   A romlandók. A hínár, a moha.

  A múlók. A hártya, a len fonala.

Nem az eleve valakik, hanem a törők,

       de nyomban fölnevetők,

 hogy megint csak összeilleszthetők,

 az így szívósak, így nem engedők.

 Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs

                  lett utitárs -

Befogadván valami messze

- hogy mondjuk? - eszme?

    rendeléséből a jövőt.

5

Messze a kövek és a fémek

      hatalomátvétele előtt.

A hajlíthatók és görbíthetők,

    a szívósan gyengédek,

az ujjnyomásra már válasz-puha

      anyagok, ők, a soha

        vissza nem ütők.

adtak halk jelet - kéz a kéznek -

          velünk a Föld!

6

       Fú a szél, kopik a talaj,

         fölkúszik, óriási hal,

   az évszázadok mélyvizéből

a templom, - íze, húsa nélkül.

   Száll a por, vékonyul a föld,

       emelődik ünnepi tálca

     diszében a dög: a ledőlt

       fejedelmi palota váza.

       Hányingerelten köpdösi

       vissza a tisztára szopott

         bordát, ivet, oszlopot

       az idő. Nem ez kell neki.

7

     Nem a kövek és nem a fémek.

Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,

     a hivalgók, a haszonélvezők.

    Hanem a pálmalomb kötények,

   a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.

Nem a katakombák, nem a tornyok.

    Mert mit tudnak a csontok,

    ha kifolyt közülük az élet?

8

Ki mondta az első szót a jövőről,

    a derüset, a szemen át

  meggyőzőt, szívmelengetőt:

           lehet remény,

        mást is rejt a világ,

    mint amit mutatott először.

     Az első füszoknya övén

     az első ráhímzett virág.

9

    Nem sziklakockából rakott erőd,

  mit egybe csak a súly maltera köt.

               Nem a gőg

kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,

        a vessző, a viasz, a toll ereje

             hozott ide -

         Igen, ők, az épp mert lágyan

       megnyilók lettek a legerősebbek.

            Mint ágyék s keblek

     a csont- és izom-védte várban:

donzsonjaitokban, asszonyi testek.

      Mint akik lebirhatják az időt.

10

  Nem a szögletek, nem az élek,

nem a fegyverek, a szúrók s lövők,

    nem a királyok s hadvezérek,

     hanem az ebnél hamarabb

      megokosult vályog-iszap,

          a szőrme, az irha

 lett vezető, - nem is a férfiak,

              hanem ők

a minden tagukban szem-viselők,

       a nők kezeit idomitva.

11

Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!

           De mitől éledt?

   Kik voltak a nemzők s szülők?

       És kik tették tisztába őt?

De a legelső, kisdedi mosolyt,

     amivel szinte odaszólt,

     ami a lélek válasza volt

         a teremtésnek,

     kik csalták oda, tétova

     elsőt-mozduló vonásaira

       a kőnek is, a fémnek?

    Hallgat a sok apa s anya.

Nem, itt a sírok sem beszélnek.

12

Szobrok, ti, már a méhben készek,

   harsány-némák, lét-tömlöcök,

   épp azáltal holtak, hogy épek,

     temetkezőket temetők!

13

 Nem a kövek és nem a fémek.

Mig a fű újra fönt mindent beföd,

   tisztítja máris lent a mélyet

     szorgos népeivel a föld.

 Munkálnak a türelmes férgek,

  a hullamosók, bűz-szürők,

hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,

   a mord erények, zord erélyek

    bacillusgazdáit lemeszelők,

 mind-mind az iszonyú pöcegödört

át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,

   hogy kidugja, egyre merészebb

     kedvvel fejét, az öröm keresőt,

           egy hóvirágnyi élet.

14

A szöllő-bakhátak-fésülte dombok

  s nem a rom-fedte, a történelem-

          lerondította bércek,

a felhő-kavarók, nem a látni is undok

  mellvédek agyaros vigyora, hanem

         a csibesövények,

    nem a várárkok: a zsiba-borítók,

      a kisajtó, a kalantyús kapu,

        a csak fakilincs-záratú

verőcék, gally- és léc-cserények,

             nem a lőrések,

hanem a kandikálásra szabott zsalú,

  nem a torlaszolók, hanem a nyílók,

     nem a tengeringerlő szirtfok,

    hanem az öblök, a kikötők,

      a borjú- és birka-nyalta mezők,

 nem a keselyük, a denevérek, a solymok,

hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,

       nem a dörgések, hanem az ének,

   nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,

hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,

    nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt

      ablakon át fény-bőgve beizzók,

     a mélység düheit mennybeköpők,

       hanem a hős mellbimbók,

        a tövükhöz menekülők

             megóvásában

                bátran

          meredők, tüzelők.

Ajánlás

   Nem a zablák, nem a csengések,

          hanem a kosáron a fül;

     nem az ostromok, a bekerítések;

      hanem a korall-sor a nyak körül,

        meg a tüzhely körüli székek;

nem a viharok, a mének, a diadalzengések,

       hanem a szitaszél-veregetések,

           ha a liszt megtömörül,

     hanem a néma kitekintések

      a téli ablak függönye mögül;

nem a havasok, a jeges meredélyek,

   hanem a kézimunkázó vetések,

      a vasárnap is orsópörgetők,

  hanem a csecsemő-lebegtetések,

  hanem a csermelyek, a csevegők,

nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!

     Hanem a megforditott vánkos.

 

 

 

#

 

 

Felmondtuk a barátságot a környezettel, mert olyan mennyiségben

termelünk, olyan átalakításokat végzünk a Természeten, amit az

már nem bír el. Átbillentünk egy kritikus ponton: több a károsítás,

mint amennyit a Természet fel tud dolgozni. Mi, magyarok a világ

nagy fogyasztói között vagyunk. Ha ilyen módon élne az emberiség

egésze, akkor csak 3 milliárdan lehetnénk bolygónkon, Svéd

életszínvonalon élve ennél is kevesebben, 800 millióan. GANDHINAK

a jelenre nézve is igaza van abban, hogy A FÖLD JAVAI ELEGEK

AHHOZ, HOGY ELTARTSÁK AZ EMBERISÉGET, DE NEM ELEGEK AHHOZ, HOGY

MÉRTÉKTELEN IGÉNYEIT KIELÉGÍTSÉK. Ezt és még sok egyebet átgondolva

ráébredhetünk, hogy óriási a felelősségünk.

 

Ebből következik, hogy az áru nem a boltban, még csak nem is a

gyárban kezdődik, ha úgy tetszik, amikor kitermelik a nyersanyagot

a bányában, ha úgy tetszik, évmilliókkal ezelőtt, amikor képződni

kezdett. És nem is a kukában ér véget, nem is a szeméthegyeken,

hanem a talajvízben feloldódva, légkörbe bekerülve, élővizekbe

bemosódva. EZ MIND... pedig csak magát az árut néztük; hol van a

sok egyéb anyag, az energia, ami a gyártáshoz kell, a melléktermékek,

a csomagolás, a szállítás. Amikor a kezünkben tartunk egy árut,

amikor megpillantjuk valahol, vagy a reklámban a képét látjuk,

hallunk róla, mindez jusson eszünkbe: miből lett és mivé lesz.

Gyűjtsünk ismereteket a különféle anyagokról, molekulákról, amik

fölépítik; nézzük meg a csomagoláson, hogy miből van, mivé fog

válni, ha a kezünkből kikerül.

 

 

 

#

 

 

Tudatlanok vagyunk. A nevelésnek igen nagy szerepe van ezekben  a dolgokban.

Az északi féltekén a nevelés csak az agy edzésére korlátozódik és elhanyagolja

az alapveto emberi fejlodést. De úgy gondolom, hogy a tudatosság következtében

azért mégis változnak a dolgok. Igy pl. azelott senki, de senki sem

törodött az ökológiai problémákkal, mert nem tudtak róla. Am most,

hogy néhány szakérto világosan és nyíltan adatokra alapozva elkezdte

bemutatni ezeket a jelenségeket, a közösség is tudatosan kezd gondolkodni

a környezetrol.

 

Tudatos gondolkodás révén megváltoztathatjuk a környezetet.

És a harmadik világ. Az a tapasztalatom, hogy azoknak az embereknek

akik a mindennapi életük kilátástalanságával és gondjaival néznek szembe

napról-napra, igen nehéz általános felelosségű környezetvédelemrol

beszélni. Nyilvánvalóan azoknak  a nemzeteknek amelyek már túljutottak

ezen megvan a lehetoségük, hogy gondolkozzanak ezekrol a kérdésekrol.

Nem kívülrol rákényszerített felelosségérzetre volna szükség, hanem

egy belso, tudatos felelosségérzetre, amely a következmények tudatos

átgondolásából származik.

 

 

 

#

 

 

3. Milyen tendenciák érvényesülnek a családomban anyagi és lelki téren?

  Anyagi téren:

Milyen anyagi javaink vannak, mire vágyunk, mire van szükségünk?

Rendszeresen adunk-e a rászorulóknak vagy csak néha?

Mennyit adunk ilyenkor?

Mi alapján válogatjuk ki, hogy kinek adunk?

Mindezeket (az anyagi dolgokat) hogyan beszéljük meg gyermekeinkkel?

Tiszteletben tartjuk-e gyermekeink, párunk és saját magunk jogát az

egészséges élethez, az egészséges levegö, táplálkozás és mozgás bizto-

sítása által?

  Lelki téren:

Szolgálatkészség és szelídlelkűség jellemző-e ránk?

Bántjuk-e azt, aki bánt minket?

Segítőkészek vagyunk-e vagy diszkréten megpróbálunk odébbállni?

Becsületesség, őszinteség jellemző-e ránk?

Amikor együtt van a család, mire pazaroljuk a legtöbb energiát és a

legtöbb idöt?

 

 

 

#

 

 

Egy marslakó tanít

 

Ez itt a Föld nevű bolygó

csak időnként és általában lakják

civilizációikat koronként

- még nem tudjuk mi okból -

felszámolják

 

... és látható itt -

néhány tipikus földlakó

már próbáltuk megszólítani őket

( ők is szólongatják egymást )

 

 

de még nem értek el

a kapcsolatteremtés fokára

György Ottilia

 

 

A hegy

 

 

A hegy lassan lélegzett. Ahol beszívta a levegőt, megnyúlt, kidomborodott,

ahol kiengedte, kissé behorpadt. Akik a hegytetőt akarták elérni,

mindebből semmit sem vettek észre. A domborulatokat, bemélyedéseket,

tisztásokat a hegy változatosságának tulajdonították.

 

A remete tudta csak az igazat, aki földi évei szerint 80 éves volt,

egyébként ki tudja mennyi.

 

A hegy öregapámnak szólította.

 

György Ottilia

 

 

Őrizni

 

 

- Örökül hagyok Rád egy kérdést, Kiui. Én is kaptam egykor, és te

is bízd majd a tanítványodra.

- Nem hagyhatnád rám inkább a választ, Ki mester?

- Nincs rá válasz, Kiui.

 

György Ottilia

 

 

 

#

 

 

Hallgatni

 

Erdei sétáján Suit egy sündisznó szólította meg:

 

- Mondd, hogy barátkozunk meg elmenőben?

- Talán elmondhatnánk egymásnak a gondolatainkat - állt meg Sui is.

- A kimondott gondolat téged emberré tesz, engem pedig sündisznóvá.

- Akkor csak üljünk egy kicsit egymás mellett.

 

György Ottilia

 

 

Különös hegyoldal

 

 

- 60 éve kapaszkodunk fölfelé ezen a hegyoldalon Sumo, és még nem látjuk

a tetőt. Nemsokára elfogy a hegymászásra kapott időnk.

 

- Biztos vagy benne Kiui, hogy ezt az időt hegymászásra kaptuk?

 

György Ottilia

 

 

A tükör

 

 

Hua és Sui veszekedtek; a harag eltorzította arcukat. Kyudo mester

nem szabott rájuk más büntetést, mint, hogy nézzék egymást.

 

Mikor másnap megjelentek, arcuk oldott volt a békétől. Kyudo mester

megjutalmazta őket: nézzétek egymást.

 

György Ottilia

 

 

"Ami összeköt bennünket az sokkal fontosabb annál, ami elválaszt."

(H. Skolimowski)

 

 

A jelek

 

 

Ki mester tussal és ecsettel gondosan rajzolta az "ég", "föld", "ember"

jeleit, a hármas egység talányában elmerülve.

 

Kiui kopogott be hozzá, és tisztelettel érdeklődött munkája felől.

 

Ki mester barátságosan hellyel kínálta, majd így szólt: - Hatvanhárom

éve gondolkodom rajta, és napról-napra mindig egy kicsit távolabb

vagyok a megoldástól.

 

- így nem remélheted, hogy valaha is eredményt érsz el, miért foglalkozol

vele mégis?

 

- A megoldástól lehet, hogy távolodom, de a kérdéshez egyre közelebb

jutok - válaszolta Ki mester.

 

Gy. O.

 

 

 

#

 

 

A föld

 

 

Mit jelenthet az a szó, hogy sötétség? Ezen gondolkodott el a kis

vakond, miközben napi útját rótta, élelem után kutatva.

 

Gy. O.

 

 

A Paraszt és az erszény

Volt egyszer egy paraszt, aki keményen dolgozott a mezőn. Egy napon

Istenhez imádkozva kérte, hogy könnyítsen terhein egy kis kinccsel.

Észrevett egy kicsiny erszényt a lábainál, és egy hang így szólott: "Vedd

ezt az erszényt, mint Isten ajándékát. Egy aranypénzt találsz abban. Ha

kiveszed, helyette másik lesz benne. Azonban semmire nem fogod tudni

kiadnia a pénzt, amíg az erszényt bele nem dobod a folyóba, ahol az

gyönyörű hallá változik." A paraszt egész éjjel az aranyakat szedegette ki

az erszényből, reggelre már volt neki egy zsákkal. A szomszédjától kért

élelmet, mert még egy zsákkal akart gyüjteni az erszényből.  Az is

meglett, de ő csak folytatta a koldulást. Így ment ez éveken át, néha

majdnem bedobta az erszényt a folyóba, de végül mégsem tette meg. Amikor

meghalt, a háza tele volt pénzzel és egy kanálnyi élelem sem volt benne.

(Zsidó mese).

 

 

Burjánzás

 

 

A Mester figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési

tervét magyarázta.

 

Ś A növekedés az egyetlen tényező, amire a közgazdaságtanban gondolnunk

kell? Ś kérdezte végül.

 

Ś Igen. Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó.

 

Ś Nem ezt gondolja a rákos daganat is?

 

 

 

#

 

 

Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala

 

Völgyek felett hangos torokkal

üzenhet a vadásztülök.

Békét kötök az állatokkal,

az erdővel kibékülök.

 

Rejtőzve már többé nem állok

zsákmánnyal csábító lesen.

Márciusi szalonka-párok

suhanjanak szerelmesen.

 

Jöhet a bükkös karcsu vadja,

a lenge-lányos őz-alak,

nem puska-dörrenés fogadja,

csak egy szelíd "nem bántalak".

 

Völgyben, vadonban, rónaságon

a békesség bolyong velem.

Csak egy öröm van a világon

s ez az öröm fegyvertelen.

 

S a régi őz, ki annyi vérrel

pirosított havat, mohát,

s reám nézett rémült szemével,

a régi őz is megbocsát.

 

 

 

#

 

 

A hal

 

A hal értelmesen megszólította Kiuit.

Kiui meglepődve nézett rá:

- Csodálkozom rajtad, eddig olyan hallgatagnak ismertelek.

- Úgy döntöttem, hogy ezután én is beszélni fogok.

- És gondolkodni is?

- Nálatok bevált? - érdeklődött a hal.

 

Gy.O.

 

 

A folytatás

 

Még annak idején, a dús növényzetű, élettel teli tájon az ősember

egyszer csak figyelmeztetően körülnézett és így szólt környezetéhez:

- elkezdtem gondolkodni, védekezzetek!

 

A fák megtorpantak, az állatok elbújtak, és az ember büszkén

gondolkozott tovább.

* * *

 

Idők múltával - egyszer ismét körülnézett:

kinek is mondta ő akkoriban, hogy védekezzenek?

 

Gy.O.

 

 

 

#

 

 

ÉLET ÉS TUDOMÁNY, 1992.I.24. XLVII:4:117

(TeVédd!) Pavics Lázár: Döcögve száguldás

Ivan Illich nyomán P.L. kiszámította, hogy mekkora egy magyar "átlagautós"

átlagsebessége, a tényleges távolság megtételéhez és az autózás költségeinek

(átlagkeresettel történő) előteremtéséhez szükséges időből együttesen számolva.

1991. 2. félévében ez 3.2 km/óra, nyugati típusú kocsival kb. 2.5 óra,

szerinte. (Nagyobb kerestűek esetén persze több). Ebben nem vette figyelembe a

kocsifenntartás sok időrabló teendőjét, és a környezet- és egészségrombolás

költségeit.

Az ÉT szerkesztője arra hívja fel a figyelmet, hogy az útépítés és más

járulékos kiadások se hanyagolhatók el, ugyanakkor a kocsizás javára írható

hasznok sem. A számolgatásnál fontosabbnk tartja, hogy bármely számunkra fontos

dolognak mérlegeljük a hátrányait is, és egyetért azzal, hogy a gépkocsizás a

közlekedés zsákutcája. (P.L. cikke a Lélegzetben és a Kék Bolygóban is

megjelent).

 

 

 

#

 

 

ÉRTED VAGYOK III.1. 1992.II. p.11-14. Lev Tolsztoj: A pokol szétrombolása és

visszaállítása (Eredeti címe: Legenda - Tolsztoj 1902 novemberében írta.

Magyarul először 1965.-ben jelent meg a Helikonnál)

A történet arról szól, hogy Krisztus keresztrefeszítése után Belzebub

megértette: minden elveszett. A bűnösök kijöttek a pokolból, a pokol falai

szétdőltek, minden ördög szétszaladt. - Évszázadok telnek el, s ő magányosan

mereng elveszett hatalmán, nem hisz már abban, hogy Krisztus győzelme után a

poklot vissza lehetne állítani, hiszen győzött a Jó. - Egyszer aztán megl

togatja az ördögsereg, s elmondják: az van ami régen, annyi bűnös van, mint

azelőtt. Az emberek már az ördög tanításában hisznek, de Krisztus nevével

jelölik. Az ördögök találták ki az egyházat, a hamis esküt, a tanok félremagyar

zását, a másként gondolkodók üldözését, elégetését. Megmondatott: ne ölj, de az

ördögök arra tanítják az embereket, hogy lehet és kell is ölni háborúban vagy

bírói itélet alapján. Több a parázna, mint régen, a mostani rablók gonoszabbak

a régieknél. Az ördögök gyilkosokká teszik az embereket, felkeltve bennük a

haszonhajhászást, az izgágaságot, a győlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget.

- Elégették azokat, akik kezdték megérteni Krisztus tanítását, azt mondva r

juk, hogy az ördög szolgái - holott valójában az ördög szolgái égették el

Krisztus igazi híveit.

Így számolnak be az ördögök Belzebubnak tevékenységükről, eredményeikről.

Végül előlép még több, mint egy tucat ördög s egyikük így szól:

"Én a technikai fejlődés ördöge vagyok. Elhitetem az emberekkel, hogy minél

több használati tárgyat gyártanak és minél gyorsabban gyártják őket, annál jobb

lesz nekik. És az emberek, életüket tárgyak termelésére fecsérelve, egyre

többet és többet gyártanak, noha azoknak, akik gyártják nincs szükségük rá,

akik meg nem gyártják, azok számára hozzáférhetetlenek." A következő:

"Én a munkamegosztás ördöge vagyok. Elhitettem az emberekkel, hogy sokkal

gyorsabban lehet a tárgyakat gépekkel gyártani, mint kézzel, gépekké kell v

ltoztatni az embereket, és ők ezt meg is teszik, a gépekké változtatott emberek

pedig gyűlölik azokat, akik ezt tették velük." A következő:

"Én a közlekedés ördöge vagyok. Én azt hitetem el az emberekkel, hogy igen

üdvös és szükséges is számukra, hogy hogy minél gyorsabban tudjanak egyik

helyről a másikra utazni. És az emberek, ahelyett, hogy kiki a maga helyén

igyekeznék az életén javítani, az élet nagy részét az egyik helyről a másikra

utazgatással töltik el, s nagyon büszkék arra, hogy egy óra alatt 50

kilométert, vagy még többet is meg tudnak tenni."

Sorra jött a könyvnyomtatás, a művészet, az orvostudomány, a kultúra, a

nevelés, az emberek megjavításának, a kábításnak, a jótékonyságnak, a

szocializmusnak, a feminizmusnak az ördöge. (S 90 évvel ezelőtt írta ezeket

Tolsztoj!)

Érdemes az egészet elolvasni.

 

 

 

#

 

 

Henryk Skolimowski: Kulcs a boldogsághoz

Ne küzdjél a boldogságért. Csak akkor érheted el a boldogságot, ha más

dolgokra törekszel. A boldogság nem a létezés állandó állapota; az az örökké

valamivé válás állapota. A boldogságot nem lehet megtervezni. Ha eljön a

boldogság, már nem vagy többé annak tudatában, hogy küzdöttél érte.

Mire törekedjél? Az élet értelmére, céljára, a megvalósulásra, amely

túlmegy egyéni, önző éneden. Te magad akkora vagy, mint amekkorák a célok,

amelyeket el akarsz érni. A nagy célok fölemelnek téged és lehetővé teszik,

hogy túllépd kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltós

got adnak, amely egy értékes élet szükséges összetevője. Erőltesd magad mások

legnagyobb szolgálatára, az önzetlenséged érdekében. Olvadj össze a dolgok nagy

távlataival, megértve, hogy az ember sorsát a csillagok szabják meg és nem a

közönséges anyag. És akkor fog életed kiteljesedni, kibontakozni. És akkor, tal

n, mint melléktermékhez - eljutsz a boldogsághoz is.

Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő

derüként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely

erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai

jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod,

amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében

élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével.

A valóban szent emberek, az emberi gondolkodás és lét óriásai, a Gandhik

és Schweitzerek nem keresték a boldogságot, de mi sugárzónak és sugalmazónak

találjuk életüket, amely tele volt csordulásig a nagy célok szolgálatával, s az

ember rendeltetését megmutató nagy eszmék szolgálatával.

A boldogság fogalmát el kell vetni, mivel az rendszerint az ÉN botlásait

elrejtő csapda. A boldogság kulcsa: elveszíteni ÉN-edet és becsvágyadat s

elnyerni egy látást és egy küldetést.

Pi.

 

 

 

#

 

 

ÚJHARTYÁNI HARANGSZÓ, 1991, 3/1

Katolikus családok szövetsége a jövőért - Életszabályok

(Részletek)

1. Családunkkal tudatosítjuk, hogy egyéni életünkben, de főleg a

munkahelyünkön nem az anyagi ellenszolgáltatás a minden. Felsőbb hivatásunk

van. A becsületesen végzett munkánkkal Istennek tartozunk, de tartozunk vele

önmagunknak is, társainknak is és hazánknak is. (Lk.12,15).

10. A tévének építő és nem romboló használatát óhajtjuk. Ezért mindig

előre megegyezünk, hogy a heti tévéműsorokból mit nézünk meg... Gyermekeink nem

lehetnek a tévé rabjai... Minden durva hangvételű vagy agresszív tartalmú

műsort, továbbá a horror vagy pornó tévé- és videom1űsort kizárunk

otthonunkból.

12. Szeressük, óvjuk, ápoljuk a növényeket, fákat, a természetet.

Takarékosan használjuk a vizet. Ne pazaroljuk az áramot. Mosószerek és

mosogatószerek túlzó használatával sem szennyezzük környezetünket.

13. A durva szavakat, sértő hangnemet kerüljük. ... Más családok, más

nemzetiségek, és más nézetű emberek gyűlölő és lebecsülő emlegetésétől is

tartózkodjunk. A tisztelet és megbocsátás szellemében éljünk. Az

emberszeretetet a társadalomban is bátran képviseljük.

14. Költséges anyagiak (műszaki cikkek, autó, hétvégi ház) szerzése nem

lehet életcélunk. Ezek megszerzéséért és megtartásáért nem áldozhatjuk fel sem

egészségünket (másodállások, túlfeszített munkaidő); sem családi összetartoz

sunk buzgó ápolását. A telhetetlen vágyak, és igények hajszája elidegeníti

egymástól a családtagokat, és kemény szívű, érzéketlen önzésbe viszi őket.

 

"Minden emberi teremtmény kapzsi, de a nyugati kisebbség fölmagasztalta

azt és törekszik is arra. Most spirituális forradalomra van szükségünk. Ez nem

teljesen új dolog. Ez volt Assisi Szent Ferenc látomása, Jézus látomása, Buddha

látomása. Lao Ce látomása. Ők mindannyian egyetértettek abban, hogy az anyagi

gazdagság keresése hibás cél." (Sir Arnold J. Toynbee, brit történész) Az

Nyugat kultúrája terjed a televízió, a kereskedelem közvetítésével, az

olyan mintázatot ad mindenkinek, amelyik megmérgezi az embert és ökológiai

katasztrófához vezet. Észrevétlenül kialakul az "ökonoteizmus" vallása, ami

annyit jelent, hogy a bevásárlás lett az élet útja. Ennek gyökerei a 19. sz

zadban erednek, amikor az elfoglalta a kereszténység által hagyott űrt s

egységre lépet a romantikus egyén-központúsággal. Ez a vallás azt tanítja, hogy

az emberek alapvetően önző lények, hajtóerejük az önérdek és kapzsiság.

Arra bíztatnak bennünket, hogy fogyasszunk többet a demokrácia és a

munkanélküliség csökkentése érdekében. A hirdetések könnyen elérhető

pótszereket ajánlanak a számunkra a megvásárolhatatlan dolgok, mint a szeretet,

barátság, együttérzés helyett. Ezek a pótszerek már nem elégítenek ki

bennünket, s azok rabjaivá válunk. Ilyen körülmények között a legtöbb,

leghatározottabb dolog, amit tehetünk, hogy kevesebbet fogyasztunk, ülünk

a szobánkban és végiggondoljuk a teendőinket.

 

 

 

#

 

 

Új Ember, 1994 február vége, Krómer István: A bálványimádás

kísértésében...

 

(Két világszemléletről...) "...Az anyagi világot nem vehetjük

semmibe, felelősek vagyunk-leszünk gyermekeink testi-lelki fejlődéséért.

Ám ezzel kitesszük magunkat, s csemetéinket is annak, hogy

az elkerülhetetlen fogyasztásból a szerzés őrülete felé csúszunk

el S az igazi kísértés sokszor éppen a gyerektől érkezik, aki nehezen

veszi tudomásul, hogy óvodás- vagy osztálytársainak egy sereg olyan

játéka, később ruhája, s ki tudja mije van, ami neki éppenséggel nincs....

A fogyasztás azonban nem célja életünknek, hanem eszköz arra,

hogy Isten akarata szerint mindannyian békében, felesleges gondok

nélkül, testvérként éljünk. A csalóka reklámvilág csodái éppen attól

válnak bálvánnyá, hogy célként kínálják magukat, amikor már

azért élünk, hogy megvegyük azt az autót, hogy részt vegyünk

azon a távolkeleti vagy afrikai társasutazáson. E világ

Istentől elrugaszkodott voltára Ś mint láz a betegségre Ś számos nyugtalanító

jel figyelmeztet. A riasztó méretű környezetszennyezés, az esztelen

fegyverkezési verseny, az éhhalál szélén tengődő embermilliók, sőt

lassan milliárdok.... mind-mind arra utal, hogy hiába a szédületes

technikai haladás, az emberiség változatlanul nem Isten tervei szerint

alakítja sorsát. ... Ha saját élethelyzetünkben őt (Jézust) akarjuk

követni, a létminimum-számításkor inkább lebegjen szemünk előtt a

bengáliai árvíz miatt munkáját veszített 11 (!) éves szövőgyári gyermekmunkás

nyomora, mint a nyugatnémet középosztály életszínvonala. Nem

a nyomor a példa, de figyelmeztet, hogy a mi szegénységünk más milliók

számára az álmok netovábbja, s ha netán a lelkiismeretünk ezt nehezen

tűri, inkább ajándékozzunk a nálunknál több szükséget szenvedőknek,

mint utánozzuk a felesleges javak unalmába fulladókat..."

Ollózta:

Pi.

 

 

 

#

 

 

Nyelvőrség

 

 

Szilágyi Ferenc: Bökversek

 

Idegen a fővárosban

 

 

Tessék mondani mán: ez a föld itt még Magyarország?

káprádzik a szemem: annyi a snack meg a drink;

hot dog mordul rám s topless-ben vetkezik a nyelv

ősi mívoltából; mily fura Bábel ez itt?

Véletlen sincs már üzlet, csak shop s mini market

ahol nemzeti nyelv áron alul eladó.

 

(Édes Anyanyelvünk 1994. június)

 

 

 

#

 

 

Eper  télen?

 

Mostanra eléggé hozzászoktunk, hogy nyári gyümölcsöt, zöldséget eszünk

egész évben. Megvan a déligyümölcs választékunk éppúgy, mint a távoli

országokból érkezett zöldségeké - mangó, avokadó, padlizsán, bors és még

sok egyéb. Gondolj csak arra a nagy energiára, amibe a melegházak fűtése

kerül (például az uborkánál és a salátánál), vagy a nagytávolságú

szállítás hajóval vagy kamionnal. Ha nem ragaszkodsz a téli eperhez, ezzel

az energia-megtakarítást pártolod.

 

Hús

 

Nem mindenki eszik húst. A brit felnőttek három százaléka vegetáriánus, de

minden tizedik gyermek is az a szülők bevallása szerint. Vannak, akik csak

tiszta húst esznek. Mindenkinek, aki húsevő, tudnia kéne, hogy lehet kapni

olyan húst, ami kevésbé kegyetlen körülmények közt nevelt állatokból

származik. Ez a módszer a szennyezés terén is fontos (lásd a 23 oldalt).

Ezen kívül fontos, hogy a hús ne tartalmazzon festéket, tartósító és

kémiai vegyületeket. Ezt a húst gyakran  "valódi húsnak" nevezik.

 

Hány különböző dolgot iszol meg egy nap? Egy pohár vizet? Egy csésze teát?

Egy doboz narancslevet vagy egy doboz szénsavas üdítőt? Sokkal nagyobb a

választék az innivalók körében, mint régebben és sokkal többet is veszünk

belőlük. Ez azt is jelenti, hogy többet is dobunk el - pl. üres dobozokat,

elhasznált teafiltert. Van itt pár dolog, amit tudnod kellene arról, amit

iszol:

 

Szénsavas üdítőitalok és gyümölcslevek

 

Egy átlag angol 60 liter szénsavas üdítőt fogyaszt el egy évben. Egy

amerikai 163 litert! A csomagolás okozta hulladék mennyisége őrületes bár

függ attól is függ, milyen fajtáról van szó:

 

- Különálló papírdobozok nagyon célszerűek de egy kis italért elhasználsz

kartont, műanyag szívószálat és műanyag csomagolást.

 

- Dobozos üdítők legtöbbször alumíniumból készülnek. Keresd az "alu"

jelzést (alu felirat egy két nyílból álló körben) a doboz oldalán, vagy

nézd meg egy mágnessel a doboz oldalát (ha nem tapad hozzá, akkor

alumínium). Lapozz a  78. oldalhoz, hogy nézd meg, hogyan váltható vissza

és hasznosítható újra az ilyen doboz. Emlékezz arra, hogy a nyitóját ne

dobd ki, vagy el az utcán,  mert azt is visszaváltják.

 

- Üvegeket össze lehet gyűjteni és egy üveggyűjtőbe dobni. Ne felejtsd el

a kupakokat a fémgyűjtő részbe dobni, ha van olyan is.

 

- Műanyag üvegeket a leggyakrabban a szénsavas üdítőitaloknál és a

szörpöknél használnak. Sokat a PET rövidítésű polietilénből készítenek ami

alkalmas a visszaváltásra. Sajnos még kevés hely van ahova elvihetnéd

ezeket az üres PET flakonokat. (Magyarországon már létezik visszaváltható

üdítőspalack többféle méretben.) Nem árt tudni milyen műanyagok alkalmasak

a visszaváltásra és ha eljön az ideje váltsd vissza őket. Legközelebb,

amikor vásárolni mész, nézd meg melyik palack van PET-ből.

 

Egy környezetbarát fogyasztónak tehát melyik csomagolást kell választani?

Ezt nehéz megmondani de amíg visszaváltod azt, amiből fogyasztasz, addig

az a legjobb amit tehetsz.

 

A britek évente mintegy egymilliárd liter gyümölcslevet isznak meg. Ez

napi három millió liter! A rostos gyümölcslé nagyon egészséges, de nem

mindig jó a környezetednek. A gyümölcstermelők csak néhány fajta

gyümölcsöt termelnek, és meg is védik a terményt,  többnyire permetező és

egyéb vegyszerekkel. Az esőerdők irtói között vannak gyümölcstermelő

cégek, akik földet akarnak a gyümölcs megtermeléséhez.

 

Ugyanúgy, mint az üdítőitaloknál  gondold csak végig, mibe csomagolják azt

a gyümölcslevet. Visszaváltható vagy újra hasznosítható? Talán megteheted,

hogy nem fogyasztasz olyan terméket, ami nem visszaváltható.

 

 

Üveges víz

 

Nagyon megnőtt az ásványvizek népszerűsége. Számold csak meg, hányféle

sorakozik a bevásárlóközpontok polcain. Néha az emberek nem szeretik a

csapvíz izét,  vagy úgy gondolják, hogy nem egészséges. Most még általában

a csapvíz fogyasztása teljesen veszélymentes, és nincs szükség

műanyagpalackokra és üvegekre ahhoz, hogy hazavidd. Nem árt, ha tudod,

hogy a palackozott víz körülbelül 600-szor olyan drága, mint a csapvíz!

 

Néhányan úgy gondolják, hogy sokkal inkább környezetbarátok, ha vízszűrőt

használnak, de valójában akkor igazán azok, ha részt vesznek a tiszta

vízért folytatott kampányokban. Ha a családodnak van egy vízszűrő

kancsója, bizonyosodj meg róla, hogy a használati utasításnak megfelelően

használjátok.

 

 

 

#

 

 

Az emberiség Lorenz szerinti nyolc halálos bűne közt a második: "A

természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső

környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is

megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a

tiszteletétől." (Lorenz, 1988, 96. old.) A könyv irodalomjegyzékében ott

szerepel a Néma tavasz, amely figyelmeztet, hogy madárdal nélküli jövő

felé haladunk.

 

"Ha kivágtad az utolsó fát, ha kifogtad az utolsó halat, ha megmérgezted

az utolsó folyót, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető!ö

 

A mi halottaink sohasem felejtik el ezt a szép földet. Anyjuk a föld.

Örökké szeretik és megőrzik emlékezetükben folyóit, nagy hegyeit,

völgyeit. Szeretik és emlékeznek azokra, akiket itt hagytak, az élők pedig

vágyakoznak a holtak után. És a halottak mint szellemek gyakran

visszatérnek, hogy meglátogassanak és vígasztaljanak minket...

 

Nem sokat számít, hol töltjük el hátralevő napjainkat. Nincs már sok

belőlük. Sötét lesz az indiánok éjszakája. Csillag nem ragyog az égbolton.

Búsan zúg a szél. Halál vadászik a vörös bőrű emberre. Bárhová megy,

mindenütt hallja pusztítójának közeledő lépteit, és kész meghalni, mint a

megsebzett szarvas, mely hallja a vadász lépteit...

 

Az emberek jönnek és mennek, mint a tenger hullámai. Egy könnycsepp, egy

imádság a Nagy Szellemhez, és örökre eltűntek vágyakozó szemünk elől. A

közös végzet elől nem menekülhet a sápadt arcú ember sem...

 

E föld minden darabkája szent az én népemnek. Népem emlékezetében és

szívében szent minden hegyoldal, minden völgy, minden tisztás és erdő. A

kövek nem tudnak beszélni, mégis emlékeket és eseményeket őriznek népem

életéből, és ezért szeretjük őket..." (Seattle törzsfőnök beszédéből)

 

- A bushman bocsánatot kér az állat szellemétől, amiért megöli, és

megértését kéri, hiszen táplálkoznia kell. Ez a lelkület mértéktartáshoz

vezet. Ilyen lelkülettel és mértékben szabad résztvenni a világban folyó

létharcban. Csak ez a lelkület óv meg attól, hogy a megélhetés kényszere

fölmentést adjon bármire.

 

 

 

#

 

 

- A pénzzel vagy a pénzkeresettől megmentett idővel lehet több jót tenni a

világ gyógyulásáért?

 

A szegény halász a több napra elég jó fogás után pihen a gyönyörű

tengerparton. Az idillt lefényképező nyugati turista rá akarja venni, hogy

naponta többször is menjen ki a tengerre.

 

"- El tudja képzelni, hogy akkor mi lesz? Legfeljebb egy év múlva motort

vásárolhat, két év múlva bárkája lesz, egy szép napon pedig motorhajója,

és... - a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis

hűtőházat épít, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterről figyeli a

halvonulást és rádión utasítja a hajóit. Aztán halvendéglőt nyit és saját

maga exportálja a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... - a

lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte

megfeledkezik nyaralásának örömeiről, lelke mélyén szomorkodva nézi a

békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

 

A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermeket szokás, akinek a

torkán akad valami. - Akkor mi lesz? - kérdezi halkan.

 

- Akkor - mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a

partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.

 

- De én most is ezt teszem - válaszol a halász.

 

A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig

eszköznek tartott arra, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a

lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az

együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt - csak egy kis irigység

látszik rajta." (Heinrich Böll: Beszélgetés a tengerparton)

 

 

 

#

 

 

A szánkó

 

 

  Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig

befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a

háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk

őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de

evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami

a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.

 

  Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig

látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a

medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt,

mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fogyott el se keze, se lába,

mint nekünk.

 

  Legkülönb mulatság mégiscsak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a

bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még

nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején.

Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőr vánkos,

beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve

az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.

 

  Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor

Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem

fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.

 

  - Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne - biztattak a bíró fiai.

 

  Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz.

Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba

akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett nyomunkba aztán. Meg se

álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.

 

  Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan

lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk,

a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?

 

  - Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba - motyogta félősen

Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!

 

  Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:

 

  - Mást nem kívánnál, te kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a

szánkót, mint a tied.

 

  Pali még jobban rákiáltott:

 

  - Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellőm, gyí Bogár!

 

  Összenéztünk Jánoskával s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két

gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor

igyekeztünk elhordani az irhát.

 

  Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk,

mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék

húzták őket.

 

  Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:

 

  - Jánoska, van egy hatosod?

 

  - Volt tavaly, de labdát vettem rajta.

 

  - Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna hatosod, nekem is, vennénk rajta

szánkót.

 

  Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert

segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra. Jánoska meg eladta a

labdáját, meg a márványgolyóit, meg a bicskáját a molnárinasnak.

 

  Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát.

A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult

deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt erősít a láda két

oldalára. Megvolt a szánkó.

 

  Biz az nem egészen olyan volt, mint  a bíró fiaié, de épp úgy csúszott.

 

  Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik

szánkó miatt.

 

  Hanem az udvar kicsi volt.

 

  Megegyeztünk. hogy kimegyünk a falu végér, ahol senki se lát.  Közökön,

zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival.

Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem

törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni.

Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj,

Istenem, de jó lesz!

 

  Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg

koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most

csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A

Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.

 

  - Megállj, Ferkó - mondta Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát,

mert megveszi idekint az Isten hidege. Az öregasszony biztosan alszik.

 

  Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.

 

  Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony

kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is

kivirágozta a dér.

 

  - Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék

szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az

öregasszony.

 

  Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment,

csattogott, pattogott odakint; fölvágta tűzrevalónak a szánkót.

 

  Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó.  A mi

szánkónk, amelyibe egyszer sem ültünk bele.

 

  A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely

mintha sírt volna örömében, ahogy a dér elolvadt róla.  Az öregasszony

orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a

mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a

gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de

nem tudják, milyen jólesik jót tenni a szegényekkel.

 

 

 

#

 

 

Három fej kukorica

 

 

  Mostanában már én is azt mondanám: hogy három cső kukorica, de leírni

nem írom így, mert amikor ez az eset megtörtént, a kukoricának még feje

volt, és nem csöve, ami nincs ma sem, mert a cső belül többnyire üres, nem

is beszélve arról, hogy fej mindenesetre előbb volt a világon, mint cső.

Az hogy, van cső, amelyik nem üres, és van fej, amelyik...

 

  Szóval ezt hagyjuk...! Végeredményben, ha a csőben van valami, már alig

cső, és ha a fejben nincs semmi, már egyáltalán nem fej.

 

  Maradjunk tehát a fejnél, és térjünk a tárgyra.

 

  Térjünk a három fej kukoricára, mely mostanában jutott eszembe egy szem

piros paradicsommal kapcsolatban. A paradicsom vidáman piroslott

egymagában egy kis elhagyatott mezei kertben, és amikor leakartam

szakítani - mert nagyon szomjas voltam -, szinte megégette a kezem, és nem

szakítottam le. Nem bizony, mert abban a pillanatban már három fej

kukoricát láttam a helyén, érdesen és leszakíthatatlanul.

 

  - Mért nem veszed le? - kérdezte barátom.

 

  - Meleg - mondtam fanyarul -, úgy megmelegedett ebben a forróságban,

hogy még szomjasabb leszek tőle.

 

  Barátom ezek után leszakította és megette, de neki nem volt három fej

kukoricája. Lehet, hogy mása volt, de kukoricája nem volt, s ezért a

paradicsomot megette. Ez a barátom - egyébként jeles madarász - akinek

fele életét a madarak töltik ki, ezért könnyű szívű és jó ember.  Ilyenkor

bújja a rétet, a nádast, meggyűrűzi a madárfiókákat, hogy tudni lehessen:

merre és meddig vándorol a gólya, a kócsag vagy - mondjuk - a

barázdabillegető.  És mindezt "hivatalból" teszi, még meg is fizetik érte.

Megfizetik örömét, tudományos kalandozását.  Ebből látszik, hogy barátom

nemcsak jó ember, de okos ember is, ami együtt ritkaság.

 

  Mellesleg - az a paradicsom valóban meleg volt, mert tikkadt aszály

aszalta zörgősre a mezőket, és mi a szomjúságtól fuldokolva kerestünk

vizet, de hiába. Lehet, hogy ez a lázas állapot is hozzájárult, de amikor

kinyújtottam a kezem, hogy leszakítsam az árva paradicsomot, egy hang

megszólalt mellettem:

 

  - Te dolgoztál érte?

 

  És elkaptam a kezem, mintha megégettem volna.

 

  *

 

  A madarakat - különben - már apám is szerette. Neki galambjai voltak, s

amikor városba kerültünk, jöttek a galambok is új lakásunk padlására.

Egyelőre még fogságba, hogy szokják a helyet, és fiaik legyenek; mert a

madár - nagyon okosan - a fiaihoz és környezetéhez ragaszkodik elsősorban,

és csak azután a barátaihoz.

 

  Élelmüket azonban venni kellett, és apám sokszor panaszkodott ezért,

mert gyerek és galamb szépen akad a ház körül, pénz azonban csak úgy

futólag. Ez adta a gondolatot egyszer, amikor az erdőből hazafelé mentem

madarászásból, hogy három fej kukoricát "magamhoz emeljek".  Csendes,

magányos nyári alkony volt. A lágyan lengő kukoricalevelek árnyékában a

tücskök már hangolni kezdték hegedűjüket, amikor egyszerűen letörtem a

három fej kukoricát, s este hazaérkezve diadalmasan a család asztalára

tettem.

 

  - A galamboknak - mondtam, és vártam a dicséretet.

 

  - Hol kaptad? - kérdezte apám és rám nézett.

 

  - A mezőn - mondtam bizonytalanul, és a dicséretvárás biztonságos tornya

ijedten megingott.

 

  - Kitől?

 

  - Ott volt a... ott sok volt... az a...

 

  - Loptad?

 

  - Elhoztam... a galamboknak!

 

  - Te dolgoztál érte?

 

  Az asztal felett hideg csend lett.

 

  - Visszaviszed oda, ahonnét hoztad!

 

  - Igen... majd... - és kinéztem az ablakon, mert akkor fekete este volt

már.

 

  - Nem majd. Most! Azonnal!!

 

  És én visszavittem a három fej, pedig az a kukoricaföld messze volt.

Félelmetesen messze, túl a szőlőkön, túl a világosságon, túl mindenen.

 

  Az út porában tompán puffant minden lépésem, és minden lépés azt mondta:

 

  - Lop - tad... lop - tad...

 

  Kukorica, krumpli, tarló, megint krumpli, megint répa, és én nem

találtam azt a kukoricást, hát most hova tegyem ezt a három fejet?  Ha

megálltam árnyékok mozdultak a homályban, s a kukoricalevelek hidegen

susogtak. A derengő homályban ismeretlen és titokzatos lett minden.

 

  - Hova tegyem? Hova tegyem? Otthon már megették a vacsorát, és én itt

egyedül. Otthon az asztalon meleg, békés világosság, én meg itt, mert...

 

  - Mit keres itt?!! - zörrent rám a kukorica közül a csősz, és én

megrogytam, és úgy éreztem, leszakad alattam a föld. Ellöktem magamtól a

három fej kukoricát, és mint aki eszét vesztette, nekilódultam az útnak.

 

  - Fogd meg!!

 

  A többire már alig emlékszem. Valami kutya nyiff-nyaffolt mögöttem,

minden pillanatban vártam a harapást, ezért oldalt ugrottam, be egy

kukoricásba, és törve-zúzva vakon rohantam, amíg csak egy termetes tökre

nem léptem. A tök és a világ kicsúszott alólam, s én elhasalva megadtam

magam.

 

  Jöjjön a csősz, jöhet a kutya, vigyenek börtönbe, haljak meg - nem

bánom...

 

  De nem jött senki és semmi. Csak a szívem dobogott fuldokló vágtában, s

a kis tücskök húzogatták bánatos vonójukat üveghegedűjükön, és melegen

fölém hajlottak a nyári csillagok.

 

  *

 

  Hát ezért nem szakítottam le azt a paradicsomot, pedig majd meghaltam

érte - és ezért hazudtam a barátomnak, hogy nem kell, mert meleg.

 

  Remélem, nem olvassa ezt a kis írást, mert barátom csak a madarakkal

foglalkozik, akik nem tűnődnek azon, hogy a kukorica cső-e vagy fej, és -

főleg!! - soha nem hazudnak.

 

Fekete István

 

 

 

#

 

 

Jak 3,2b-6a (balra): Testvéreim! Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az

tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak

szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket

irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek

hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja.

Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat

magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz és milyen nagy erdőt felgyújt. A nyelv

is tűz...

 

 

Ef 4,25.26.29.31 (jobbra): Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen

mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak.  Ha

elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le

haragotok fölött. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak

olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok

hallgatóitoknak. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat,

haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz.

 

Amikor beszélünk: Mindig az igazat, szépet, jót és fontosat mondjuk - és

természetesen annak, akit illet. A kulturált ember érzelmei kifejezésére

sem használ csúnya szavakat; választékosan beszél, érthetően fogalmaz,

követi a magyar nyelvhelyesség szabályait is.

 

Feladat: Miért különösen veszélyes a pletyka (valakiről hallott rossz

dolgot továbbmondani) ?

 

 

 

#

 

 

Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki

embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja.  Hiszen a parancs: Ne

törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs

még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját

magadat. A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak.  A törvény tökéletes

teljesítése tehát a szeretet.  (Szent Pál levele a Rómaiaknak, 13.

fejezet, 8-10. vers)

 

 

A keleti világ egyik nagy tanítója Sziddhartha Gautama, a Buddha.  Buddha

tízparancsolatát így foglalhatjuk össze:

 

=================================================================

1. Ne ölj, óvd minden élőlény életét.

2. Ne lopj, ne rabolj, ne vedd el másoktól munkájuk gyümölcsét.

3. Legyen tiszta mind a gondolkodásod, mind az életed.

4. Ne hazudj, rettenthetetlenül, de szeretettel mondd meg az igazságost,

amikor kell.

5. Ne mondj rosszat az emberekről, és ne ismételd azt a rosszat, amit az

emberekről mondanak.

6. Ne esküdözz.

7. Ne fecséreld az időt üres fecsegésre; vagy beszélj velősen vagy hallgass.

8. Ne légy önző és irigy, hanem örülj, ha embertársad boldogul

9. Vesd ki szívedből a haragot, ne gyűlölj senkit se, hanem szeress mindenkit.

10. Igyekezz megérteni az igazságot.

  Lev Tolsztoj nyomán

=================================================================

 

 

Mohamed próféta az iszlám vallás alapítója. Az ő egyik tanítása így hangzik:

 

================================================================

Az ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt.

================================================================

 

 

Ma is találhatunk megszívlelendő, igaz tanításokat, főként a nagy írók,

költők műveiben.

 

Feladat: Olvassátok el és beszéljétek meg ezeket az idézeteket:

 

  1.) Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint

amilyennek felebarátját szeretné. (Móra Ferenc)

 

  2.) Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden

élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs

törvényét. (Gandhi)

 

  3.) Cselekedj a természet rendje szerint, lásd meg a nagyot a

kicsinyben, a rosszat is jóval viszonozd (Lao-ce)

 

 

 

#

 

 

Kenyérlesők (részlet)

 

A téli hóba, téli ködbe

a szeles pincelyukra dőlve

áll öt gyerek.

 

Feszült inakkal lesve, térden

bámulják, hogy süti a pék benn

a kenyeret...

 

Erős, fehér nagyizmú karja

a tűzre rakja, megcsavarja.

Láng ég alól.

 

Hallják pattogni a kenyérkét,

aztán a mosolygós, kövér pék

egy dalt dalol.

 

Mind kuksol ottan, egy se moccan,

és a pirosló lyukra hosszan

néznek kívül.

 

(...)

 

Ruhájukat a dér befújta,

de ég szemük és élnek újra.

S csak néznek ők.

 

Rózsás arcuk a rácsra nyomják,

s dalolnak látván ezt a pompát.

bús fénylesők...

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)

 

 

 

#

 

 

Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait

elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani

törzset a tűzgyújtásra, és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek

ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet

mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok

közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy

hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette

találmányának.

 

A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint

az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére,

megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy

Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön

liturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A

lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része

se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy

ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak

annak, aki hittel teszi rájuk kezét.

 

A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja A Felfedező életét. Ez

aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő

példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti

természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a

Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel

magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És

könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik

eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak

elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját.

 

 

 

#

 

 

Naszreddín mullah egy nap megpillantotta a tanítót, amint az éppen egy

csoport gyereket vezetett a mecsethez.

 

- Minek viszed őket oda? - kérdezte.

 

- Nagy szárazság van a földeken - magyarázta a tanító -, és bízunk abban,

hogy az ártatlanok kiáltása megindítja a Mindenható szívét.

 

- Akár ártatlan, akár nem, a kiáltás nem számít - mondta a mullah -, hanem

a bölcsesség és a tudatosság.

 

- Hogy merészelsz ilyen istenkáromlást mondani a gyerekek előtt! -

kiáltotta a tanító.

 

- Bizonyítsd be, amit mondtál, vagy különben eretnekké nyilvánítunk.

 

- Ez igazán egyszerű - mondta Naszreddín.- Ha a gyerekek imája egy

icipicit is számítana, már rég nem lennének tanítók a földön, mert nincs

semmi, amit jobban gyűlölnek mint iskolába járni. Hogy mégis túléltétek

azokat az imákat, annak az az oka, hogy mi, akik jobban tudjuk, mint a

gyerekek, megtartottunk benneteket a helyeteken.

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti

szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték,

koldusok csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még

csak észre sem vette őket.

 

Egy nap hasonlóképp haladt az utcán, és éppen ez istentisztelet idejében

ért a templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét

erősebben nyomta, de az ajtó be volt zárva.

 

Elkeseredve a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az

istentiszteletet, és nem tudván, hol mit csináljon, felnézett. És akkor

ott, pontosan az orra előtt, megpillantott egy kis cédulát az ajtóra

szegezve. Ez állt rajta:

 

- Itt vagyok kint.

 

 

 

A fogoly már évek óta magánzárkában volt. Senkit sem látott, senkivel sem

beszélt, és ételét is a fal egy kis nyílásán keresztül kapta.

 

Egy nap egy hangya jött a cellájába. A férfi elragadtatva szemlélte, ahogy

az körbe-körbe járt. A tenyerébe vette, hogy jobban láthassa, még egy-két

szem morzsát is adott neki, és éjjel a bádogpohara alatt tartotta.

 

Egy nap hirtelen ráébredt, hogy tíz év magánzárka kellett neki ahhoz, hogy

rányíljon a szeme egy hangya csodálatosságára.

 

 

 

Az öreg rabbi megvakult, olvasni sem tudott, és a látogatóinak az arcát

sem látta. Egy kézrátétellel gyógyító férfi ezt mondta neki:

 

- Bízd magadat rám, és én meggyógyítom a vakságodat!

 

- Arra nem lesz semmi szültség sem - mondta a rabbi. - Látok mindent,

amire szükségem van.

 

 

Nem alszik mindenki, akinek csukva a szeme. És nem lát minden nyitott

szemű ember.

 

 

 

#

 

 

Egy hideg téli éjszakán egy vándorló aszkéta kopogtatott be szállásért egy

templomba. A szegény ember reszketve állt a hóesésben, ezért aztán az

templom papja, kelletlenül ugyan, de beengedte az embert:

 

- Jól van, itt maradhatsz, de csak erre az éjszakára. Ez templom, és nem

menedékhely. Reggel tovább kell menned.

 

Az éjszaka kellős közepén a pap valami furcsa, pattogó hangot hallott.

 

A templomba szaladt, ahol megdöbbentő látvány fogadta. Az idegen a

templomban tüzet rakott, s annál melengette magát. Egy fa Buddha-szobor

hiányzott.

 

- Hol van a szobor? - kérdezte a pap.

 

A vándor a tűzre mutatott, és azt mondta:

 

- Úgy éreztem, hogy megfagyok ebben a hidegben.

 

- Megőrültél? - kiáltotta a pap. - Tudod, hogy mit csináltál? Az egy

 

Buddha-szobor volt. Elégetted a Buddhát!

 

A tűz kialvófélben volt. Az aszkéta belebámult, és elkezdte a botjával

piszkálni.

 

- Most meg mit csinálsz? - kiáltott rá a pap.

 

- Keresem a Buddha csontjait, akiről te azt állítod, hogy elégettem.

 

 

 

 

A pap később elmesélte az esetet egy Zen-mesternek, aki ezt mondta:

 

- Nagyon rossz pap vagy, hisz többre értékeltél egy halott Buddhát, mint

egy élő embert.

 

 

 

#

 

 

Két testvér - egy házas és egy agglegény - termékeny közös földje gazdag

termést hozott. A termény fele az egyik testvéré lett, a másik fele a

másiké.

 

Egy darabig minden rendben is ment. De aztán néha a házas ember

éjjelenként felébredt álmából, és azt gondolta:

 

- Ez nem igazságos. Testvéremnek nincs családja, teljesen egyedül van, és

a föld termésének csak a felét kapja. Nekem viszont itt van a feleségem és

öt gyermekem, öregkoromra minden biztosítva van. De ki fog törődni szegény

testvéremmel, ha megöregszik? Sokkal többre lesz szüksége a jövőben, mint

amilye most van; az ő szükséglete hát természetesen nagyobb, mint az

enyém.

 

Azzal felkelt az ágyából, átlopódzott testvéréhez, és egy zsák gabonát

öntött annak magtárába.

 

Az agglegénynek is kezdtek hasonló gondjai lenni. Néha ő is felébredt

álmából, s azt mondta magában:

 

- Ez egyszerűen nincs rendjén. Testvéremnek felesége és öt gyermeke van,

és a föld termésének a felét kapja. Nekem viszont csak magamról kell

gondoskodnom. Hát igazságos az, hogy szegény testvérem, akinek a

szükséglete nyilvánvalóan nagyobb, mint az enyém, csak ugyanannyit kapjon,

mint én?

 

Azzal ő is fölkelt, és egy zsák gabonát öntött testvérének magtárába.

 

Egyik éjjel egyszerre keltek fel, és egymásba futottak, hátukon egy-egy

zsák gabonával.

 

Sok-sok évvel később, amikor a testvérek már halottak voltak, a történet

valahogy kitudódott. Ezért aztán, amikor a környékbeliek templomot akartak

építeni, azt a helyet választották, ahol a két testvér találkozott. Nem

tudtak ugyanis annál szentebb helyet találni az egész városban.

 

 

 

A fontos vallási megkülönböztetés nem azok között van, akik imádkoznak, és

akik nem, hanem azok közt, akik szeretnek, és akik nem.

 

 

 

Awhadi, a kermáni költő, egy este a teraszán ült egy edény fölé hajolva.

Shams-e-Tabrizi, a szúfi jött arra, és megkérdezte a költőt:

 

- Mit csinálsz?

 

- Szemlélem a holdat egy csésze vízben - hangzott a válasz.

 

- Hacsak nem törted el a nyakadat, miért nem nézed közvetlenül az égen a

holdat?

 

 

A szavak a valóság elégtelen tükröződései. Egy ember azt gondolta, hogy

tudja, mi a Tádzs Mahal, mert egyszer mutattak neki egy darab márványt, és

azt mondták, hogy a Tádzs csak egy kupac ilyen kocka. Egy másik pedig meg

volt győződve arról, hogy tudja, milyen a Niagara-vizesés, mert egyszer

látott egy csupor vizet, amit onnan hoztak.

 

 

- De aranyos kisbabád van!

 

- Az semmi. Látnátok a fényképeit!

 

 

 

#

 

 

Egy püspök panasza:

 

- Jézus akárhová ment, forradalom tört ki. Én meg akárhová megyek, az

emberek teával kínálnak.

 

 

Ha már millióan követnek, kérdezd meg magadtól, hogy hol hibáztál!

 

 

Az összes filozófus, hittudós és törvénytudó összegyűlt a bíróságon

Naszreddín mullah tárgyalására. A vád igen komoly volt: városról városra

járt, s azt hirdette, hogy az úgynevezett vallási vezetők tudatlanok és

zavarodottak. Ezért aztán eretnekséggel vádolták, amiért halálbüntetés

jár.

 

- Te szólhatsz először - mondta neki a kalifa.

 

A mullah nyugodt volt.

 

- Hozzatok papírt és tollat - mondta -, és adjátok e magasztos gyülekezet

tíz legbölcsebb emberének!

 

Nasszredín mulatságára nagy perpatvar tört ki az emberek között, hogy ki

is a bölcsebb köztük. Amikor a vita elült, és a tíz választott kezében ott

volt a toll és papír, a mullah így szólt:

 

- Írja le mindegyikük a választ a következő kérdésre: Miből van az anyag?

 

A válaszokat leírták átadták a kalifának, aki sorjában felolvasta. Az

egyik azt mondta, "az anyag semmiből áll", egy másik azt, hogy

"molekulákból". Egy másik szerint "energiából", megint mások szerint

"fényből", "nem tudom", "metafizikai létezésből", és így tovább.

 

Erre így szólt Naszreddín a kalifához:

 

- Ha majd megegyeznek abban, hogy miből is van az anyag akkor alkalmasak

lesznek arra is, hogy a lélekkel kapcsolatos kérdésekről döntsenek. Nem

furcsa az, hogy bár nem tudnak egységes véleményre jutni arról, amiből

pedig saját testük is felépült, mégis egyöntetű az ítéletük abban, hogy én

eretnek vagyok?

 

 

Nem a dogmák sokfélesége, hanem a mi dogmatista szemléletünk okozza a

károkat. Ha mindegyikünk azt tenné, ami szilárd meggyőződése szerint az

Isten akarata, az eredmény tökéletes káosz lenne.

 

A bizonyosságot kell hibáztatni. A lelki ember ismeri a bizonytalanságot -

olyan állapot, ami ismeretlen a vallási fanatikus előtt.

 

 

 

#

 

 

Önéletrajzában Mahatma Gandhi elmondja, hogy diákkorában Dél-Afrikában

milyen mélyen érdeklődött a Biblia, főleg a hegyi beszéd iránt. Meg volt

győződve arról, hogy az Indiát évszázadok óta sújtó kasztrendszerre a

kereszténység a megoldás. Komolyan foglalkozott azzal, hogy keresztény

lesz.

 

Egy nap elment a templomhoz, hogy további ismereteket szerezzen, s hogy

misén vegyen részt. Az ajtónál azonban megállították, és kedvesen mondták

neki, hogy ha misére kíván menni, szívesen látják, de csak a feketéknek

fenntartott templomban.

 

Otthagyta a templomot, és sosem tért vissza.

 

 

A nyilvános bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba

menjen. Mérgét Istennek kiáltotta el:

 

- Nem engednek be, Uram, mert bűnös vagyok!

 

- Mit panaszkodsz? - válaszolta Isten. - Engem sem engednek be.

 

 

Nasszredín mullah egy gyémántot talált az út mentén, de a törvény szerint

a megtalálók csak akkor válnak tulajdonossá, ha három alkalommal

kihirdetik a piactér közepén, hogy mit találtak.

 

Naszreddín túlságosan vallásos volt ahhoz, hogy megszegje a törvényt, és

túlságosan kapzsi ahhoz hogy visszaadja a kincset. Ezért aztán három

egymást követő éjszaka, amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy

mindenki mélyen alszik, kiment a piactérre, és halk hangon kihirdette:

 

- Egy gyémántot találtam a városba vezető úton. Aki tudja, hogy ki a

tulajdonos, azonnal jelentkezzék nálam.

 

Természetesen senki sem lett okosabb a mullah szavaitól, kivéve egy embert

a harmadik éjjel, aki történetesen az ablakánál állt, s hallotta, hogy a

mullah valamit dünnyög. De amikor meg akarta tudni, hogy mit is mondott

Naszreddín, az így felelt:

 

- Nem vagyok köteles megmondani neked. Annyit azonban elmondok, hogy

vallásos ember lévén, a törvény előírása szerint eljöttem ide éjjel

bizonyos szavakat elmondani.

 

Hogy tökéletesen gonosz legyél, nem kell a törvényt áthágnod. Elég, ha az

utolsó betűig betartod.

 

 

 

#

 

 

Attar a Szentek elbeszélései című művében meséli el a következő történetet

Habib Ajamiról, aki egy nap a folyóhoz ment fürdeni, és a kabátját

őrizetlenül hagyta a folyóparton. A basrai Haszan történetesen arra járt,

meglátta a kabátot, és arra gondolt, hogy valaki gondatlanságból

ottfelejtette. Elhatározta hát, hogy addig őrzi ott, amíg a tulajdonos

vissza nem tér érte. Amikor Habib visszajött, s kereste a kabátját, Haszan

azt mondta:

 

- Kire bíztad te a kabátodat, amikor fürdeni mentél a folyóba? Akár el is

lophatták volna.

 

Habib azt válaszolta:

 

- Annak a gondjaira bíztam, aki azt a feladatot adta neked, hogy őrködj a

kabát felett.

 

 

 

#

 

 

Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és

legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.

 

- Mit árulsz itt? - kérdezte.

 

- Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten.

 

Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető

legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.

 

- Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való

szabadságot akarok- mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nemcsak

magamnak, hanem minden embernek a földön.

 

Isten mosolygott:

 

- Kedvesem, azt hiszem félreértettél - mondta. - Mi nem gyümölcsöt árulunk

itt. Csak magokat.

 

 

 

#

 

 

Bizonyos dolgokat legjobb úgy hagynunk, ahogy vannak:

 

Egy lelkes fiatalembert, aki éppen befejezte a vízvezeték-szerelői

iskolát, elvittek a Niagara-vízeséshez. Egy percig nézegette, aztán így

szólt:

 

- Azt hiszem, meg tudom javítani.

 

 

 

Két ír munkás a bordélyház melletti úton dolgozott. Egyszer csak a

helybéli protestáns lelkész jött arra, kalapját szemére húzva, és bement a

házba. Pat azt mondta Mike-nah:

 

- Láttad ezt? Persze mit is várhatnánk? Elvégre protestáns!

 

Kisvártatva a zsidó rabbi érkezett oda. Felhajtotta a gallérját, és ő is

belépett a házba. Pat akkor azt mondta:

 

- Na, szép kis példát mutat ez a vallási vezető az ő népének!

 

Végül, ki más, mint a katolikus pap jött arra. Köpenyegét a feje köré

húzva surrant be az épületbe. Pat erre azt mondta:

 

- Még elgondolni is borzasztó, Mike, hogy a lányok közül valamelyik

megbetegedett.

 

 

 

Egy ember az északi hegyekbe ment halászni. Egy nap az idegenvezetője

anekdotákat kezdett mesélni arról a püspökről, akinek az elmúlt nyáron

volt a vezetője.

 

- Bizony - mondta az idegenvezető -, a beszédjét leszámítva, az egy rendes

ember.

 

- Azt akarja mondani, hogy a püspök káromkodik? - kérdezte az ember.

 

- Persze, hogy azt, uram - válaszolta az idegenvezető. - Egyszer egy szép

lazacot fogott. Már éppen ki akarta venni, amikor a hal leszakadt a

horogról.

 

Azt mondtam a püspöknek: "Micsoda istenverte balszerencse!", mire ő

egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta: "Bizony az." De ez volt az

egyetlen alkalom, hogy így hallottam a püspököt beszélni.

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy pap, olyan szent életű, hogy sosem gondolt rosszat

másról.

 

Egy nap beült az étterembe, de csak egy csésze kávéra, mert böjti nap

lévén, ez volt minden, amit kérhetett. Meglepetésére megpillantotta

kongregációjának egy fiatal tagját, aki éppen egy hatalmas bifszteket

kebelezett be.

 

- Remélem, atyám, nem botránkoztattam meg- mondta a fiatalember

mosolyogva.

 

- Ah dehogy! Gondolom, elfelejtetted, hogy ma böjti nap van - válaszolta a

pap.

 

- Nem, nem. Határozottan emlékeztem rá.

 

- Akkor biztosan beteg vagy, és a doktor megtiltotta, hogy böjtölj.

 

- Egyáltalán nem. Majd kicsattanok az egészségtől.

 

Erre a pap égre emelte a szemét és így szólt:

 

- Hogy ez a fiatal nemzedék milyen példa számunkra, Uram! Látod, ez a

fiatalember inkább beismeri bűneit, mint hogy hazudjon!

 

 

 

#

 

 

Egy tudós felfedezte, hogyan lehet önmagát úgy reprodukálnia, hogy

lehetetlen legyen az eredetit megkülönböztetni a másolattól. Egy nap

meghallotta, hogy a halál angyala őt keresi, ezért gyorsan készített egy

tucat másolatot magáról. Az angyal össze is zavarodott, mert nem tudta,

hogy az előtte levő tizenhárom lényből melyik a tudós, ezért aztán ott is

hagyta őket, és visszatért az égbe. Azonban ismervén az emberi

természetet, az angyal hamarosan kitalált egy okos módot a kiválasztásra.

Azt mondta:

 

- Uram, ön egy zseni, hogy ennyire tökéletes másolatokat tudott készíteni

önmagáról. Hanem én mégis felfedeztem egy kis hibát a munkájában. Csak egy

ici-picit.

 

A tudós azonnal talpra ugrott, és így kiáltott:

 

- Lehetetlen! Hol van a hiba?

 

- Pont itt - mondta az angyal, azzal felkapta a tudóst a másolatok közül,

és magával vitte.

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy öreg arab bíró, aki híres volt okosságáról. Egy nap egy

boltos jött hozzá elpanaszolni, hogy lopják az áruját, de képtelen

megfogni a tolvajt.

 

A bíró megparancsolta, hogy szedjék le a bolt ajtaját, vigyék ki a

piactérre, és ott adjanak neki ötven korbácsütést, amiért elmulasztotta a

tolvajt kívül tartani a bolton.

 

Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy megnézzék a különös ítélet végrehajtását.

 

Amikor megvolt az ötven ütés, a bíró lehajolt, és megkérdezte az ajtót,

hogy ki volt a tolvaj. Még a fülét is odahajtotta az ajtóhoz, hogy jobban

hallja, hogy mit mond. Amikor felállt, kijelentette:

 

- Az ajtó kijelentette, hogy a lopásokat az az ember követte el, akinek

pókháló van a turbánja tetején.

 

Abban a pillanatban a tömegben egy ember keze felemelkedett a turbánjához.

A lakását átkutatva megtalálták a lopott árut.

 

 

Csak egy kis dicséret vagy kritika kell, hogy az énünk előjöjjön.

 

 

 

#

 

 

Meghalt egy öregasszony, és az angyalok a bírói szék elé vitték. Az életét

tanulmányozva azonban a bíró egyetlen jótékony cselekedetet sem talált,

kivéve azt a répát, amit egyszer egy éhező koldusnak adott.

 

A szeretet egyetlen cselekedetének azonban akkora hatalma van, hogy azt

határozták, abba a répába kapaszkodva vigyék az asszonyt az égbe. Be is

hozták a répát, és odaadták neki. Abban a pillanatban, hogy az asszony

kézbe vette, a répa emelkedni kezdett, mintha egy láthatatlan szál húzta

volna, és az asszonyt is az ég felé emelte. Hanem ekkor megjelent egy

koldus. Megragadta az asszony köpenyének a szegélyét, és ő is az

asszonnyal együtt emelkedett. Egy harmadik személy elkapta a koldus lábát,

és ő is emelkedni kezdett. Hamarosan már az emberek hosszú sora emelkedett

az ég felé a répa által. És bármennyire hihetetlennek tűnt, az asszony

semmit sem érzett a belé kapaszkodó embereknek a súlyából, valójában nem

is látta őket, hisz az égre nézett.

 

Egyre magasabbra emelkedtek, és már majdnem a mennyei kapuknál voltak.

Ekkor az asszony letekintett, hogy még egyszer lássa a földet, és meglátta

az emberek hosszú sorát maga mögött.

 

Az asszony méltatlankodni kezdett. Kezével erélyesen suhintott egyet,

miközben azt kiáltotta:

 

- Le! Le veletek! Ez az én répám!

 

Erélyes mozdulatához azonban elengedte egy pillanatra a répát, és

mindannyian visszazuhantak.

 

 

A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"

 

 

 

#

 

 

Egy Csing nevű fafaragó éppen befejezett egy harang öntéséhez készített

mintát. Aki csak látta, elcsodálkozott, mert úgy tűnt, mintha szellemek

készítették volna. Amikor Lu hercege is meglátta, megkérdezte:

 

- Micsoda zseni vagy te, hogy ilyet tudtál készíteni?

 

A fafaragó így válaszolt:

 

- Uram, én csak egy egyszerű munkás vagyok, nem zseni. De van itt valami.

Amikor egy ilyen harangöntőmintát készítek, három napig meditálok, hogy

lenyugtassam a gondolataimat. Ha már három napig meditálok, akkor már nem

gondolok többet jutalomra vagy fizetségre. Amikor már öt napja meditálok,

nem gondolok többé dicséretre vagy elmarasztalásra, ügyességre vagy

ügyetlenségre. Amikor már egy hete elmélkedem, hirtelen megfeledkezem a

végtagjaimról, a testemről, sőt, elfelejtkezem saját magamról. A

tudatomból eltűnik az udvar és a környezetem. Csak a gyakorlatom marad

meg. Ebben az állapotban megyek ki az erdőbe, hogy addig vizsgáljam a

fákat, amíg olyat nem találok, amiben tökéletesen látom a harang formáját.

Ekkor a kezeim munkára lendülnek. Magamat félretéve, a természet

találkozik a természettel munkámban, ami általam alakul. Kétségkívül ez az

oka annak, hogy mindenki azt mondja, a befejezett mű a szellemek munkája.

 

 

Egy világhírű hegedűművész mondta Beethoven hegedűversenyének nagysikerű

előadása után: "Adva van egy pompás zenedarab, egy pompás hegedű és egy

pompás vonó. Nekem csak össze kell hoznom őket, aztán félreállnom az

útból."

 

 

 

#

 

 

Egyszer egy ember virágokkal a kezében jött Buddhához. Buddha ránézett, és

így szólt:

 

- Dobd el!

 

Az ember nem tudta elhinni, hogy azt kérik tőle, dobja el a virágokat. De

aztán eszébe ötlött, hogy valószínűleg azt kéri tőle, a bal kezében lévő

virágokat dobja el, mert azt tartják, hogy bal kézzel adni valamit nem

illendő.

 

Ezért aztán a bal kezében lévő virágokat eldobta. De Buddha továbbra is

csak azt mondta:

 

- Dobd el!

 

Amikor eldobta a másik kezében lévő virágokat is. Ott állt üres kézzel

Buddha előtt, aki ismét csak azt mondta neki mosolyogva:

 

- Dobd el!

 

Erre az zavarodottan azt kérdezte:

 

- Mit kellene eldobnom?

 

- Nem a virágokat, fiam, hanem aki hozta őket - hangzott Buddha válasza.

 

 

 

#

 

 

Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja

valamivel korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz:

 

- Csak a véred transzfúziója mentheti meg kishúgod életét. Kész vagy-e

vért adni neki?

 

A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt

mondta:

 

- Rendben van, doktor bácsi, kész vagyok.

 

Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:

 

- Mondja, doktor bácsi, mikor halok meg?

 

A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a

fiút: azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja kishúgáért.

 

 

 

Sok év után két barátnő ismét találkozott.

 

- Mondd - kezdte az egyik -, mi történt a fiaddal?

 

- A fiammal? Szegény, szegény fiam! - sóhajtott a másik. - Szerencsétlenül

összeházasodott egy lánnyal, aki egy szalmaszálat nem tesz odébb a házban.

Nem főz, nem varr, nem mos, és nem takarít. Egész nap csak alszik, henyél,

és az ágyban olvas. Ha hiszed, ha nem, szegény fiamnak még a reggelijét is

az ágyba kell vinnie.

 

- Borzasztó, és mi van a lányoddal?

 

- Ő aztán szerencsés. Feleségül ment egy angyalhoz. A fiú nem engedi, hogy

a lányom valamit is tegyen a házban. Szolgákat fogadott, akik főznek,

varrnak, mosnak és takarítanak. És minden reggel ágyba hozza a lányom

reggelijét. Hát hallottál már ilyet? A lányom meg addig alszik, ameddig

akar, egész nap csak pihenget, és az ágyban olvas.

 

 

 

#

 

 

Amikor Róbert, a tizennégy éves fiú szerelmes lett a tizennégy éves

szomszédlányba, mindenét eladta, és még alkalmi munkákat is vállalt, hogy

elég pénzt keressen ahhoz, hogy megvehesse szerelmének azt a drága órát,

amit az kívánt. A szüleinek ez nem tetszett, de úgy határoztak, jobb ha

nem szólnak egy szót sem. Eljött a vásárlás napja, de Róbert a pénz

elköltése nélkül tért vissza. Ezt a magyarázatot adta:

 

- Elmentünk az ékszerészhez, ahol ő azt mondta, hogy végül is nem akar

karórát. Más dolgok jobban tetszettek neki, mint például a karkötők,

nyakláncok és aranygyűrűk. Miközben nézelődött, s próbálta eldönteni, hogy

mit is akar, visszaemlékeztem, hogy mit mondott nekünk egyszer a tanárunk.

Azt mondta: mielőtt meg akarunk venni valamit, kérdezzük meg magunktól,

mire kell az nekünk. Ekkor ébredtem rá, hogy végül is én nem akarom őt,

ezért aztán kiléptem az üzletből, és hazajöttem.

 

 

 

#

 

 

Egy férfi felajánlott egy bizonyos összeget a kislányának, ha szépen

lenyírja a füvet. Az nagy buzgalommal neki is látott a munkának, és estére

már szépen le is volt vágva a fű, pontosabban egy nagy folt kivételével a

sarokban.

 

Amikor a papája azt mondta, hogy így nem tudja kifizetni az egész

összeget, hisz nincs az egész gyep lenyírva, a kislány azt mondta, hogy

inkább hagyja a pénzt, de ő nem vágja le ott a füvet.

 

A kíváncsiságtól hajtva, a férfi odament az érintetlen területre. Pontosan

a közepén ott ült egy nagy béka. A kislány túl érző szívű volt ahhoz, hogy

keresztül menjen rajta a fűnyíróval.

 

 

Ahol szeretet van, rendetlenség is van. A tökéletes rend temetővé

változtatná a világot.

 

 

 

#

 

 

Kisebb tömeg verődött össze az utcasarki szónok körül.

 

- Jön a forradalom - mondta az -, és mindenki fekete limuzinnal fog járni.

Jön a forradalom, és mindenkinek lesz telefonja a konyhában. Jön a

forradalom, és mindenkinek lesz saját földje.

 

Erre egy hang a tömegből tiltakozni kezdett.

 

- Én nem akarok sem fekete limuzint, sem földet, sem telefont a konyhában.

 

- Jön a forradalom - válaszolta a szónok -, és azt teszed majd, amit

mondanak, te pimasz!

 

 

Ha tökéletes világot szeretnél, szabadulj meg az emberektől!

 

 

 

#

 

 

Egy nap Ábrahám meghívott a sátrába egy koldust étkezésre. Miközben az

áldást mondták, a koldus elkezdte káromolni Istent, kijelentvén, hogy még

a nevét sem bírja hallani.

 

Ábrahám dühében elkergette az embert.

 

Aznap este imájában Isten így szólt hozzá:

 

- Ez az ember már ötven éve átkoz és gyaláz, én mégis adtam neki enni

minden nap. Nem bírtad volna elviselni legalább egy étkezésnél?

 

 

Egyszer a vének Szkétában voltak, és János apát, a törpe, is velük volt.

 

Miközben vacsoráztak, egy pap, egy nagyon öreg ember, felállt, és

megpróbálta kiszolgálni őket. De senki sem fogadott el tőle még egy pohár

vizet sem. Kivéve János apátot.

 

A többieket ez egy kissé megbotránkoztatta, és később így szóltak hozzá:

 

- Te méltónak találtad magad arra, hogy elfogadd ennek az öregembernek a

szolgálatát?

 

Ő így válaszolt:

 

- Ha én megkínálok valakit egy pohár vízzel, örülök, ha elfogadja. Hát azt

akarjátok, hogy elszomorítsam ezt az öregembert azzal, hogy megfosztom az

adás örömétől?

 

 

Amikor a nyolcéves kislány ajándékot vásárolt édesanyjának zsebpénzén, az

persze nagyon boldog és hálás volt. Mert az anyáknak és a feleségeknek

általában sok a munkájuk, de kevés az elismerésük.

 

Úgy látszik, a kislány megérezhetett ebből valamit, mert ezt mondta:

 

- Ezt azért kapod, Anyu, mert Te olyan sokat dolgozol, és senki sem

méltányolja.

 

Az asszony erre így szólt:

 

- Édesapád is sokat dolgozik.

 

Mire a kislány:

 

- Igaz, de ő nem csinál olyan nagy ügyet belőle.

 

 

 

#

 

 

Egy öreg zarándok ballagott a Himalája hegyei közt, amikor csikorgató

hidegben elkezdett esni az eső.

 

Egy fogadós megszólította:

 

- Apókám, hogy fog maga ebben az időben célhoz érni?

 

Az öreg vidáman válaszolt:

 

- A szívem már ott van, ezért a testem többi részének könnyű követnie.

 

 

Bagdad kalifájának, akit Al-Mamunnak neveztek, volt egy csodaszép arab

telivérje. Egy Omah nevű nomád mindenáron meg akarta venni a lovat.

Rengeteg tevét ajánlott érte, de Al-Mamun nem kívánt megválni a lótól. Ez

annyira felmérgesítette Omáht, hogy elhatározta, csellel szerzi meg a

lovat.

 

Tudván, hogy Al-Mamun melyik úton szokott lovagolni, koldusnak öltözve

elnyúlt az út mentén, és úgy tett, mintha nagyon beteg lenne. Al-Mamunnak

jó szíve volt, ezért amikor meglátta a koldust, megsajnálta, leszállt a

lováról, és azt ajánlotta, hogy besegíti egy közeli fogadóba.

 

- Sajnos - jajgatott a koldus -, már napok óta nem ettem, és arra sincs

erőm, hogy felkeljek.

 

Erre Al-Mamun gyengéden felemelte az embert a lovára, és utána akart

szállni. De ahogy a koldusnak álcázott ember a nyeregben volt, elügetett,

miközben Al-Mamun megálljt kiáltozva futott utána. Miután már kellő

távolság volt Omah és üldözője között, Omah megállt és visszafordult.

 

- Elloptad a lovamat - kiáltotta Al-Mamun. - Csak egy kérésem van hozzád.

 

- Mi az? - kiáltott Omah Vissza.

 

- Senkinek se mondd el, hogyan szerezted meg a lovat.

 

- Miért ne?

 

- Mert lehet, hogy egyszer egy valóban beteg ember fekszik majd az út

mentén, de ha ismerik a trükködet, akkor az emberek faképnél hagyják, és

senki sem segít majd rajta.

 

 

Diogenész egy nap az utcasarkon állt, és nevetett mint egy őrült.

 

- Min nevetsz? - kérdezték a járókelők.

 

- Látjátok azt a követ középen? Reggel óta, mióta itt vagyok, már tíz

ember botlott meg benne, és átkozta meg. De egy sem vette a fáradságot,

hogy elvegye onnan, hogy mások ne bukjanak fel benne.

 

 

 

Egy guru azt kérdezte a tanítványaitól, miből tudja megmondani, hogy véget

ért az éjszaka, és elkezdődött a nappal. Az egyik azt mondta:

 

- Ha a távolban látsz egy állatot, és meg tudod mondani, hogy az tehén

vagy ló.

 

- Nem - mondta a guru.

 

- Ha ránézel egy távolban lévő fára, és meg tudod mondani, hogy az körtefa

vagy mangófa.

 

- Ez sem jó - mondta a guru.

 

- Hát akkor mi a helyes válasz? - kérdezték tanítványai.

 

- Ha egy férfinak az arcába nézel, és felismered benne testvéredet, vagy

ha egy nőnek az arcába nézel és felismered benne a nővéredet. Ha még erre

képtelen vagy, mindegy, hogy hol áll a nap, továbbra is éjszaka van.

 

 

 

#

 

 

Amikor Earl Mountbatten, India utolsó alkirálya, kihirdette, hogy

unokaöccsére, Fülöp herceg eljegyezte Erzsébet hercegnőt, Mahatma Gandhi

ezt mondta neki:

 

- Örülök, hogy unokatestvéred a leendő királynőt fogja feleségül venni.

Illenék nekik valami ajándékot adnom, de hát mit adhatnék nekik? Semmim

sincs.

 

- Itt van a szövőszéked - mondta az alkirály. - Láss munkához, és szőj

nekik valamit!

 

Gandhi egy asztalterítőt készített számukra, amit Mountbatten a következő

üzenettel küldött Erzsébet hercegnőnek: "Tegye ezt a koronázási ékszerek

mellé!"

 

 

... mert ezt olyan ember szőtte, aki ezt mondta: "Az angoloknak barátként

kell távozniuk."

 

 

 

#

 

 

Volt egyszer egy öreg szúfi, aki abból élt, hogy mindenféle limlommal

kereskedett. Úgy tűnt, hogy nincs józan ítélőképessége, mert az emberek

gyakran hamis pénzzel fizettek neki, és ő minden tiltakozás nélkül

elfogadta; vagy sokszor azt állították, hogy már fizettek, pedig valójában

még nem, de ő mégis elfogadta állításukat.

 

Amikor halálát érezte közeledni, égre emelte szemét, és így szólt:

 

- Ó, Allah, sok-sok rossz érmét elfogadtam az emberektől, és sosem ítéltem

el őket a szívemben. Úgy véltem, hogy egyszerűen nem tudták, hogy mit

cselekedtek. Én is csak egy rossz érme vagyok. Kérlek ne ítélj el engem!

 

És egy hang hallatszott, amely ezt mondta:

 

- Hogyan is lehetne elítélni valakit, aki senkit sem ítélt el?

 

 

Sokan tudnak szeretetre méltó dolgokat cselekedni. De kevesen vannak azok,

akik szeretetteljesen tudnak gondolkodni.

 

 

 

#

 

 

Száz favágó dolgozott az erdőben hat hónapig, miközben két nő mosott és

főzött rájuk. A munka végeztével két férfi feleségül vette a két nőt. A

helyi újság azt írta, hogy a férfiak két százaléka feleségül vette a nők

száz százalékát.

 

 

 

Egy hatalmas férfi kifelé indult a kocsmából.

 

- Miért ilyen korán? - kérdezte a kocsmáros.

 

- Az asszony miatt.

 

- Szóval te is félsz a feleségedtől? Hát ember vagy te, vagy egér?

 

- Egy dologban teljesen biztos vagyok. Egér nem vagyok, mert azoktól fél a

feleségem.

 

 

Egy párizsi filozófiaprofesszor egy nap kikiáltotta magát a föld

legnemesebb emberének. Tanítványainak a következőképp bizonyította ezt.

 

- Melyik a legnagyobb nemzet a földön?

 

- Természetesen Franciaország - mondták egyhangúan.

 

- És melyik Franciaország legnagyobb városa.

 

- Természetesen Párizs.

 

- És, ugye, Párizs legnagyszerűbb és legszentebb helye az egyetem? És ki

kételkedhet abban, hogy egy egyetem legnagyszerűbb és legnemesebb tanszéke

a filozófiatanszék? És, mondják, ki a filozófia tanszék vezetője?

 

- Ön - válaszolták kórusban.

 

 

Doktor: - Lábfájását az öregkor okozza.

 

Beteg: - Ne nézzen bolondnak, doktor úr! A másik lábam is pont olyan idős.

 

 

Egy béka egész életében egy kútban élt. Amikor megpillantott egy másik

békát is ott, nagyon meglepődött.

 

- Hát te honnét kerültél ide? - kérdezte.

 

- A tengerből. Én ott élek - mondta a másik.

 

- Milyen az a tenger? Van olyan nagy, mint az én kutam?

 

A tengeri béka nevetett:

 

- Össze sem lehet vele hasonlítani - mondta.

 

A kútban lakó béka úgy tett, mintha érdekelné, amit látogatója a tengerről

mesélt. De magában azt gondolta:

 

- Kétségtelenül ez a legnagyobb hazug, akivel valaha is találkoztam

életemben. És a legarcátlanabb is.

 

 

 

 

#

 

 

Az igazság valójában az, amit cselekszel.

 

 

 

Baal Sem tanítványai egyszer azt kérdezték:

 

- Kedves rabbi, mond meg nekünk, hogyan kell Istent szolgálnunk?

 

Ő ezt válaszolta:

 

- Honnan tudjam én azt?

 

Aztán a következő kis történetet kezdte el mesélni:

 

- A királynak volt két barátja, akiket bűnösnek találtak, és halálra

ítéltek. A király, bár szerette őket, mégsem merte őket csak úgy

felmenteni, mert félt attól, hogy rossz példát mutat a népnek. Ezért aztán

következőképp rendelkezett. Kifeszíttetett egy kötelét egy mély szakadék

felett, és a barátainak azon kellett keresztülmenni: vagy a szabadságba,

vagy, ha leestek, a halálba. Az első szerencsésen átjutott. A másik

átkiáltott neki a szakadék innenső oldaláról: "Barátom, hogy csináltad

ezt?" Az első visszakiáltott: "Mit tudom én? Amikor azt éreztem, hogy az

egyik oldalra billenek, visszadőltem a másikra."

 

 

 

#

 

 

Egy részeg dülöngélt éjjel a városka utcáin, mígnem beleesett egy

pöcegödörbe. Ahogy egyre mélyebbre süllyedt a lében, kiabálni kezdett:

 

- Tűz! Tűz! Tűz!

 

Néhány járókelő meghallotta, és segítségére siettek. Miután kihúzták,

megkérdezték, hogy miért kiáltott "tüzet", amikor nem is volt tűz.

 

Ezt a klasszikus választ adta nekik:

 

- Segítségemre sietett volna egy is közületek, ha azt kiáltoztam volna,

hogy "Szar!"?

 

 

 

Autóbaleset történt egy kisvárosban. Tömeg gyűlt az áldozat köré, ezért az

újság riportere nem tudott elég közel kerülni, hogy láthassa. Hirtelen

támadt egy ötlete:

 

- Én vagyok az áldozat apja! - kiáltotta. - Kérem, engedjenek keresztül!

 

A tömeg utat nyitott neki, így aztán egészen a baleset színhelyéig

mehetett, ahol észrevette, nagy megszégyenülésére, hogy az áldozat egy

szamár volt.

 

 

 

#

 

 

Környezetvédő-(KV)-tanácsok:

 

 

- A kamatról: A kamat folytonos - és ezért hosszútávon tarthatatlan -

növekedést gerjeszt, s ezenkívül igazságtalanságot, inflációt is okoz.

Kerüljük el a bankokat! Ha mégis kamathoz jutunk, legalább az igazságosság

kedvéért oda juttassuk vissza, ahonnan többnyire származik, t.i. a

Harmadik Világba.

 

- A bevásárló központokról: Bármilyen előnyösnek tűnjenek is, kerüljük

őket! Az autó lehetősége és az ügyesen kitalált árak ésszerűtlen

bevásárlótúrákra csábítanak. A nemzetközi üzletláncok tönkreteszik

a kisboltokat. Inkább az árut kell tonnánként szállítani, mint az autós

vásárlót környezetszennyező módon utaztatni. Ha mindenki a város

határában szerzi be az élelmiszereket, hogy fog tudni megélni az autótlan,

nyugdíjas özvegy néni.

 

- A fenntartható életmódról: De hát hogyan élhetünk így, Uram? Jézustól

hiába kérdeznénk, mert Ő és kortársai egyszerűen így éltek. A Föld

állapotának mai gyors romlását az okozza, hogy pillanatnyilag kb.

háromszorosát fogyasztja az emberiség  a fenntartható mennyiségnek.

Ha tehát a világfogyaszás harmadát igazságosan osztanánk el minden

Földlakó között, akkor éppen akkora mennyiségű tej, kenyér, zöldség,

gyümölcs, (hús), könyv, lakás, víz, (villany) jutna minden egyes

amerikaira, minden indiaira és nekünk is, amennyit ma Magyarországon

kb. 20-25.000 Ft-ból lehet megvenni havonta.

 

- A csomagolásról: Ne vegyünk tetszetős, de ésszerűtlen, eldobó

csomagolásokat! Használjunk évekig egy-egy szatyrot, és csak annyi

csomagolást vegyünk igénybe, hogy az élelmünk hazáig ép és tiszta maradjon.

 

 

 

 

#

 

 

Környezetvédő-(KV)-tanácsok: Az energiáról

 

Ebben a hónapban is olyan megtakarításokra hívjuk fel a figyelmet,

amely minden lakásban megvalósítható. A tél beálltával magasra

szökik az energiaszámlánk (gáz, villany, tüzelő), ha nem vigyázunk

jobban a FÖLDRE, meg hogy mire költjük a jobb célra érdemes keresetünket.

 

- Fűtés: A legtöbb energiát télen, de éves átlagban is a fűtés fogyasztja.

Itt lehet a legtöbbet tenni. A fűtés módját megváltoztatni volna a

legfontosabb cél (pl. olajról, szénről, villanyról áttérni gáz-, fa-,

ill. távfűtésre), de sokszor ez kivihetetlen. A hőszigetelést javítani

azonban mindenkinek kötelessége: elsősorban az ablakoknál, bejárati

ajtónál, majd fontossági sorrendben falak, mennyezet, padló belülről,

külső hőszigetelés. Az ablakokat addig kell igazítani, gyalulni,

szivacsozni, amíg a huzat meg nem szűnik. Teljesen reménytelen esetben

télire néhány ablak leragasztható széles szalaggal, az ajtók, ablakok

alul szoknyát vagy párnacsíkot kaphatnak. (-15 %)

 

- Hőszabályozás: Ahol nincs szabályzó gomb a szobákban vagy a fűtőtesteken,

ott is lehet csökkenteni a fölös hőmennyiséget. A lakótelepek magasabb

emeletein sokszor kinyitják az ablakokat, hogy meg ne főjenek. Helyesebb

a radiátorokat nem gyúlékony tárgyakkal elbástyázni, így kevesebb

hőt sugároznak ki. A fűtőtestek mögötti felületre mindenképpen ragasszunk

hővisszaverő fóliát, hogy a falakat ne fűtsük értelmetlenül. Ha van

hőszabályzó azt használjuk is: Egy pulóver fel, két fok le = -12 %

 

- Melegvíz: A tartály helyes hőmérséklete 55 °C, nem több. Tusolással,

a melegvíz gyűjtésével, a pancsolás visszafogásával rengeteg energiát

menthetünk meg. Kézmosáshoz, fogmosáshoz az állott hidegvíz alkalmasabb.

Kevesen tudják, hogy a melegcsap százszor nagyobb energiaáramot kapcsol

ki-be, mint a villanykapcsoló. (-5%)

 

- Mosás: Barátkozzunk meg az energiatakarékos programokkal. Nyugtassuk

meg ismerőseinket, hogy a ruhánk nem pihe-puha patyolat, de elmehetünk

benne kirándulni egy olyan erdőbe, amit mi mentettünk meg. (-5%)

 

- Főzés: Lefedett edényekben, és a megfelelő méretű tűzhelyen főzzünk;

lehetőleg egymás után több féle dolgot is egy menetben. Időben

kapcsoljuk ki a tűzhelyet. A lábosokat egymásra téve többféle étel

melegen tartható. Nincs szükségünk mikrósütőre, ha az időben elővett

ételt radiátoron, kihűlő tűzhelyen melegítjük fel, mint szüleink idejében.

A hűtő megfelelő hőmérséklete 7 °C. (-5%)

 

- Feliratok: A villanykapcsolókon kevés energia áramlik át, emiatt nem

érdemes családi veszekedéseket indítani. Viszont béketeremtő és

energiatakarékos, ha a kapcsolókat feliratokkal látjuk el, amelyek

hang nélkül is figyelmeztetnek a lekapcsolgatásra. (-2%)

 

- Leolvasás: Nem csak az energiatakarékos feliratokat érdemes leolvasni,

hanem a villany és gázmérőket is. Elejét vehetjük a téves számlázásnak,

meg célul is tűzhetünk ki bizonyos értékeket. Legalkalmasabb a

fizetésnapokon leolvasni a mérőket, valamint a díjbeszedéskor,

esetleg vasárnaponként a mise után.

 

- Ismeretterjesztés: Egyéni takarékossági megoldásainkat, megfelelő

magyarázattal ismerőseink körében is terjeszthetjük.

 

Fontos megjegyzés!!: A gépkocsi nem tartozik a háztartáshoz, de ha

valaki napi fél óránál többet autózott eddig, akkor az összes fentebb

felsorolt energiatételnél több energiát fogyaszt el a legfinomabb

benzin formájában, miközben a legócskább füstöt állítja elő belőle.

Vanitatum vanitas!

 

 

 

 

 

#

 

 

Az egyik legnagyobb akadály, amit itt ezen a lelkigyakorlaton le

tudunk gyözni, az "egy fecske érzés". Miért pont én legyek az

elsö fecske, aki mindezt elkezdi? Mindig épp nekem kell olyan

baleknak lennem, aki mindent megreformál, miközben az emberek

zöme a markába röhög és nyugodtan szemetel tovább? Mondjuk meg

ma egymásnak, hogy ebben a teremben nem te vagy és nem én vagyok

az elsö fecske, mert mi legalábbis, akik itt vagyunk, együtt

szeretnénk repülni, mindnyájan együtt ekerjuk meggyógyítani

beteg környezetünket, amely nélkül nem élhetünk. Tudatosítsuk,

hogy itt, ebben a teremben senki sem lehet az elsö fecske, mert

mások ezt már réges-rég elkezdték, és egész életüket rááldozták

arra, hogy környezetvédö áramlatokat, divatokat létrehozzanak a

Föld megmentése érdekében. Itt az a kérdés, hogy akarunk-e

beállni a csapatba, biztatjuk-e magunkat és társainkat, hogy

elinduljunk együtt a meleg Afrikából. No, persze repülni

nehéz... De gondoljunk csak arra, hogy Afrikában hideg tél

várható...

 

 

 

#

 

 

Mi lenne...

 

Mi lenne, ha fedőt raknék a fazékra, hátha tényleg hamarabb melegszik így a víz?

Mi lenne, ha több szobanövénnyel hűsíteném a levegőt?

Ha vinnék kosarat a boltba, ne ott kelljen műanyag szatyrot vásárolni?

Ha beállnék a sorba, és nem a habtálcára kimért árut vásárolnám meg?

Mi lenne, ha nem savaznám a WC-t, hanem spaklival, kefével tisztítanám meg?

Persze, ez nem is olyan könnyű, de hát nem is mondta senki, hogy könnyűnek kell lennie.

Mi lenne, ha könyvtári könyvet olvasnék, nem ponyvaregényt?

Ha nem dobnám ki az elemet, hanem beküldeném egy olyan iskolába, ahol gyűjtik?

Ha újrahasznosított papírt, füzetet, borítékot vásárolnék?

Ha feltakarítanám a ház környékét, esetleg távolabb is, és minden ősszel fákat ültetnék?

Ha leszigetelném az ablakokat ajtókat, és kipróbálnék egy kisfogyasztású kompakt fénycsövet?

Ugye, nem lennék sem rosszabb, sem butább ember? Nem esne le a karikagyűrű az ujjamról. Csak egy kicsit szebb és tisztább lenne a világ.

 

(Dőry István)

 

"Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az,

aki azért nem tesz semmit, mert amit megtehet, az kicsiny" (Edmund Bukke)

 

 

 

#

 

 

    Beszámoló az indiai ESP iskolákban tett látogatásról

 

 

  Két hetet töltöttem Indiában. Ezalatt megismerhettem egy kis részét annak

  a munkának, amelyet Cedric Prakash és munkatársai (papok, apácák és

  civilek, férfiak és nők, hinduk, muzulmánok és keresztények) Ahmedabad

  nyomornegyedeiben végeznek. Ahmedabad lakosságának 41 %-a él

  nyomornegyedekben (ez az arány nagyvárosokban, pl. a tizenhatmilliós

  Bombayben kb. 50 %). Vezetékes vizük, amely csak a kora reggeli órákban

  áll rendelkezésükre, annyira szennyezett, hogy még Cedric és a munkatársak

  sem merik meginni. Rendelőt, közvécét szerelnek fel a nyomornegyedekben,

  foglalkoznak, játszanak a gyerekekkel, külön gondot fordítanak a

  gyermekmunkásokra, a vezető egyéniségeket képzésekben részesítik. A

  napenergiát hasznosító pajzsokat állítanak fel (az iskolahálózat épületei

  is ilyeneket használnak). Mindez komoly, átfogó tevékenységgé szélesedett

  már az elmúlt másfél évtizedben. Jó kapcsolatuk van az ahmedabadi Teréz

  anya házat működtető nővérekkel, akik elhagyott, kitett csecsemőket

  (esetenként hozzájuk menekülő várandós anyákat) vesznek gondozásukba. A

  kicsiknek azután szülőket keresnek, szerencsére az örökbe fogadás

  két-három héten belül elintézhető. Teréz anya és Cedric Prakash jó barátok

  és kölcsönös tisztelettel adóznak egymás munkájának.

 

  Cedric nemrégen kapta meg a rangos Kabir Puraskar díjat India kormányától,

  a vallási (hindu-muzulmán) ellentétek kibékítéséért végzett munkája miatt.

  Nagyon örül ennek a fordulatnak, mert így újabb figyelmet és támogatást

  harcolhat ki a szegényei számára.

 

  90 iskolájában jelenleg 15000 gyerek részesül általános és középiskolai

  oktatásban az Education Sponsorship Programme (ESP) keretében. Ezeket az

  intézményeket a hozzájuk tartozó kollégiumokkal külföldi támogatások,

  belföldi pályázatokon és szponzoroktól nyert pénz, a részt vevő szerzetes-

  és apácarendek, az iskolákhoz tartozó föld megműveléséből származó

  jövedelem tartja fenn. Bár az állami oktatás kötelező, a falvak szintjén

  nem vagy csak nagyon kis hatékonysággal valósul meg. A rászánt pénz

  elsikkad, a falusi családok maguktól nem küldik a gyerekeket iskolába:

  komoly elkötelezettség kell ahhoz, hogy egy tanár ezt a tehetetlenségi

  nyomatékot legyőzze. Az állami iskola pedig nem érdekelt abban, hogy

  tanulói száma növekedjen. Vannak falvak, ahol innen kerülnek gyerekek az

  ESP-iskolába, és az írást-olvasást is újra kell nekik tanítani.

 

  A két hét alatt három ESP-iskolát látogattam meg. Nagyon egyszerű minden,

  az épületek, a berendezés. A gyerekek maguk mosnak, főznek, takarítanak. A

  szülők elvileg évi 250 rúpiát fizetnek, amely jelképes összeg, még naponta

  egy bögre teára sem elég, ám a szegénységük miatt gyakran még ennyit sem

  tudnak adni. Szívesebben taníttatják a fiúkat; a lányok tanulásának

  ellentmond a hagyomány és a falvak közvéleménye. Komoly küzdelmet

  folytatnak a lánykollégiumokat vezető apácák azért, hogy a lányokat is

  elengedjék tanulni. A kollégiummal kapcsolatos munkákon kívül a környező

  falvakba is eljárnak ezek a munkatársak, ahol az évek során fokozatos

  minőségi változást eredményez a tevékenységük, az iskola jelenléte és nem

  utolsósorban azok a gyerekek, akik a tanulás befejezése után visszatérnek:

  leküzdik az éhezést, visszaszorulnak a betegségek, oldódik lassan a

  kasztrendszer, a nőket háttérbe szorító hagyomány.

 

  Bár nem végeznek kifejezett térítő munkát, az elkötelezettséget próbálják

  átadni a gyerekeknek, hogy azok saját környezetükben gyümölcsöztessék a

  tanultakat. A gyerekek további életútját is figyelemmel kísérik.

 

  Simonyi Katalin

 

 

 

 

 

 

#

 

 

Észak

 

Az északi félteke legtöbb országában

katasztrófális méreteket öltött

az éhség hiánya,

a ruhátlanság hiánya,

a szellemi szükség hiánya,

a lehetetlen elérhetetlenségének hiánya,

a bármilyen téren való

kielégítetlenség hiánya,

a létezés vágyának hiánya.

György O.

 

 

 

#

 

 

Szomorúan kell megállapítanunk, hogy

a Föld egyetlen értelmes fajának, az emberiségnek megmaradási kilátásai

az utóbbi száz évben jelentősen csökkentek. Ennek oka nem a feltételek

romlásában, vagy a versenytársak erősödésében van. Az emberfaj egyetlen

lehetséges és tényleges ellensége önmaga. Két nagyobb területen is megtépázta

a saját életlehetőségeit. A) Erőszak (atomfegyver, Észak-Dél ellentét)

B) Környezet (lokális: ott csináljuk a legnagyobb zajt, füstöt, ahol vagyunk,

globális: végtelen szemétládának nézzük a véges Földet, és általában véve

olyan szervezetlenül élünk és szaporodunk, mint egy baktériumtenyészet,

jóllehet saját belső szervezettségünk ehhez képest példamutatóan magasrendű.)

 

Mit tegyünk tehát a magunkkal és élőlénytársainkkal szükségesen kialakítandó

konstruktív szimbiózis érdekében? Válaszom: gyomlálni, gyomlálni, gyomlálni:

a fejünkből azokat az ötleteket, hajlamokat, amelyek a dőzsölve pusztulás

felé sodornak minket. Minden esetben az energiahatékonyabb és ökológikusabb

megoldást választani. Lemondani az autóról, a hatékonyabb tömegközlekedés

és bicikli javára, kímélő vegyszerekkel és csak higéniaszintig mosni,

kézzel gyomlálni és automatával szabályozni a fűtést; Kevesebb gépezetet

és egyszerűbb élelmiszereket vásárolni. Kerülni a pazarlást a meleg vízzel,

csomagolóanyagokkal, aszfalt- és betonfelületekkel. Felszólítani az

illetékeseket teendőikre. S mindezeket azonfelül tanítani, tanítani, tanítani.

 

Meddig?

 

Jó kérdés. Ha van egy kis szerencsénk, akkor sokáig.

 

 

 

#

 

 

Nem tenni semmit szégyen. Tenni valamit viszont nagy öröm, bár ez is,

mint minden vesződséggel jár. Hogy még nagyobb öröm legyen, hadd

bocsássak közre néhány immanens jóhírt:

 

- Kezdd el, és megváltozol! Senki sem tud felugrani a Nemzeti Múzeum

lépcsőjének a tetejére, de bárki fel tud menni vagy szaladni

egyesével vagy kettesével. A sokadik lépcsőt az előzőkről kell

meglépni. Még az életünk legnagyobb változása is elkezdődik valahol,

egyetlen döntéssel, s a végére új ember válhat (születhet) belőlünk.

 

- Tedd a jót, és csupa jó üggyel, jó ügyért élő, kedves emberekkel

leszel körülvéve.

 

Mk 10, 28-31

     28  Péter  megszólalt,  és ezt  mondta  neki:

     "Íme,  mi  elhagytunk  mindent,  és  követőid

     lettünk." 29 Jézus így szólt:  "Bizony mondom

     néktek, senki nincs, aki elhagyja házát, vagy

     testvéreit,  anyját  vagy  apját,  gyermekeit

     vagy    szántóföldjeit    énértem    és    az

     evangéliumért,  30  és ne  kapna  százannyit:

     most ebben a világban házakat és testvéreket,

     anyát   és   gyermeket,   és   szántóföldeket

     üldöztetésekkel  együtt,  a jövendő  világban

     pedig  örök életet.  31 Ellenben sok  elsőből

     lesz utolsó, és sok utolsóból első."         

                                             

- "Kezdd el" nyugodtan, mert mások már csinálják.

 

- Minden fecske a nyár előtt jön, még tavasszal, s köztük legkorábban

az első fecskék. A legbiztosabban tehát ők tudják, hol és mikor lesz

nyár, ezért jönnek. A nyarat szerencsére nem csinálni kell, hanem

elébe menni és felkészülni rá.

 

- Szigorú pszichológiai törvény: 4-5 barát pótolja az egész világot.

Egyedül megtenni nehéz. Ha a három legjobb barátom úgy csinálja,

ahogy kell: már nem megtenni volna nehéz.

 

- Örömhír: A gyermekeink meg tudják tanulni. Ez az élet élhető, a

fenntartható életforma átadható gyermekeinknek. Számukra ez a

természetes, amiben felnőttek, és később megerősítenek minket is.

 

- A hatalom gyakorlása: Minden politikai ügyeskedés nélkül is egy

szavazópolgárt meg lehet nyerni a környezetvédelemnek. Van hatalmunk

magunkon.

 

- Ahogy lesz, úgy lesz. Tehát rosszabb nem lesz. Ahogy lesz, jó lesz.

Megszoktuk, hogy minden ügyünket a legrosszabb tényezők

legkedvezőtlenebb együttállása esetére tervezzük. Ha csak egy is

kiesik a lehetséges gátló tényezőkből, óriási siker!

 

- A jó példa ragadós. Tégy valamit, vonj be egy-két embert,

jóbarátot.  Aztán írj egy cikket erről, és dobd be a környéken lakók,

passzív szemlélők postaládájába. Másnapra az emberek versengeni

fognak a teendőkért, és elkezdenek köszönni egymásnak.

 

- A jó ügyek általában érdekes kihívások. Az intelligens ember nem

mosópor eladásokból fog megélni. Valami magasabbra vágyik.

 

- Ne legyen időd a rosszra. A jó, megnyugtató, fizikai munka

"elrabolja" a rosszra fordítható időt. A biciklizés, például,

egybekapcsolja a jócélú közlekedést és a napi szükséges testmozgást;

viszont időt von el sok rossz elől. Kerekezés közben például nem

lehet veszekedni. Autózás közben, előtt és után lehet, sőt szokás.

 

- Könnyebb jóbaráttá tenni a szomszédot, mint kerítést építeni.  100

méter kerítés 70000 Ft. Ennyi pénzből, meg a betonozásra fordított

időből legalább 100-szor lehet meghívni, megajándékozni a szomszédot,

elhívni kirándulni, és közösen sövényt ültetni a madaraink nagy

örömére. Mutassatok egy szomszédot, aki ennek ellenáll!

 

- Amikor a jövő generáció számára véded a környezetet, támaszkodj

anyai/apai ösztönödre. Csak tennél valamit, ha egy ember, mondjuk,

fojtogatná, bemocskolná, betegre verné a gyerekeidet. Például mit

tennél, ha Te magad vagy ez az ember?

 

- A földi civilizációs rendszerek köztudottan nagyon erősek, és

köztudottan nagyon rosszul működnek. Örvendj: Egyetlen porszem is

megállíthatja a rossz gépezetet.

 

- Beérnek a dolgok. A fát locsolhatod, a virágait számolgathatod, a

legszebb gyümölcsöket dörzsölgetheted,lehelgetheted, mégis az egész

egyszerre fog beérni, amikor kell. Ha most valamire gondolsz, a

Földön több tízezer ember gondol egyazon pillanatban ugyanarra.

 

- Tégy jót ingyen - nem adózol.

 

- A rosszat tenni ugyanúgy energiaigényes, mint a jót. Még a

legrosszabb emberek is el szoktak fáradni estére. Ez az út nem

távlatos. Akkor már inkább valami jóban fáradjunk el naponta.

Folyománya: Ha a munkád rossz, és csak a szabadidődben erőlteted a

jót, az haszontalan túlterheléshez vezet. Gondoskodj, hogy a

hivatásoddá legyen a jó, s a többi mind csak ráadás.

 

 

 

 

#

 

 

 

                          ÖNKÉNT VÁLLALAT EGYSZERŰSÉG

 

 

                         AZ ÖKOLOGIKUS ÉLETMÓD KÖZÖS TÉNYEZŐI

 

-  A földdel való bensőséges kapcsolódást és egy tiszteletteljes törődést

kezdenek érezni a természet iránt. Tudva azt, hogy a föld ökológiája egy

része a mi kiterjesztett testünknek, az emberek kezdenek olyan módokon

cselekedni, ami nagyobb törődést fejez ki annak jóllétével kapcsolatban.

 

-  A világ szegényei iránt együttérző aggodalommal kezdenek viseltetni; az

egyszerűbb élet elősegíti a világon élő emberekkel való rokonság érzetének

kifejlődését és ezáltal a társadalmi igazságosság és egyenlőség figyelembe

vételét a világ erőforrásainak használatában.

 

-  Csökkentik személyes fogyasztásuk össz-szintjét: kevesebb ruhát

vásárolnak (nagyobb figyelmet fordítva arra, hogy mi az, ami funkcionális,

tartós, esztétikus és kevesebbet a múló hóbortokra, divatokra, szezonális

stílusokra), kevesebb ékszert vásárolnak, kevesebbet költenek személyes

díszítésükre, kevesebb kozmetikai szert vesznek, valamint a szünidőket és

szabadságokat kevésbé kereskedelmi módon szemlélik.

 

- Megváltoztatják fogyasztásuk szerkezetét a tartós, könnyen javítható,

gyártásuk és használatuk közben nem környezetszennyező, hatékony

energiafelhasználású, funkcionális és esztétikus termékek javára.

 

- A magas feldolgozottsági szintű élelmiszerek, a húsok és a cukor

fogyasztásáról átváltanak a természetesebb, egészséges, egyszerű

táplálkozásra.

 

- Személyes életük indokolatlan zavarát és bonyolultságát csökkenteni

igyekeznek azzal, hogy odaadják, vagy eladják másoknak azokat a javaikat,

amiket ritkán használnak és mások által felhasználhatók lennének (ruhák,

könyvek, bútorok, felszerelések, szerszámok stb...).

 

- Politikus fogyasztásukkal igyekeznek bojkottálni olyan vállalatok

termékeit, melyek cselekedeteit és politikáját etikátlannak tartják.

 

- Gyűjtik a fém-, üveg-, és papírhulladékot, visszafogják az olyan cikkek

fogyasztását, melyek meg-nem-újuló energiaforrások pazarlását jelentik.

 

- Olyan megélhetést keresnek, amivel közvetlenül hozzájárulnak a világ

jóllétéhez, s ami lehetővé teszi a személy számára, hogy kreatív

kapacitásait kielégítő módokon használja.

 

- Igyekeznek megszerezni olyan személyes készségeket, melyek növelik az

önállóságot és csökkentik a szakemberektől való függést az élet mindennapi

igényeinek kielégítésében(pl. alapvető asztalosmunkák, vízvezetékszerelés,

kisgépek javítása, kertészkedés, kézművesség stb...).

 

- Kezdik jobban becsülni a kommunikáció nem-verbális formáinak

egyszerűségét; a beszédes csendet, az ölelést, az érintést, a szemek

beszédét.

 

- Olyan ügyekben vállalnak szerepet, mint például az esőerdők megóvása,

állatok védelme a kipusztulástól, és erőfeszítéseikben erőszakot mellőző

eszközöket használnak.

 

- Megváltoztatják közlekedési módjukat a tömegközlekedés, az

autókölcsönzés, a kisebb és üzemanyagtakarékos autók, a munkához közeli

lakóhely, kerékpározás, gyaloglás javára.

 

 

 

#

 

 

                                       ÖNKÉNT VÁLLALT MÓDON ÉLNI

 

 Hogy teljesen tisztán lássuk, mit jelent önként vállalt módon cselekedni,

be kell vallani önmagunknak, hogy milyen nagy mértékben hajlunk arra, hogy

nem önként  vállalt módon cselekedjünk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy

"automatikusan" működjünk - szokás-jellegűen és előre programozott módokon

cselekedjünk- , jóval nagyobb mértékben, mint amennyire azt általánosan

felismerjük.

 

 Vegyük például azt, ahogyan gyerekként járni tanultunk. Az első séta egy

óriási küzdelem volt, mely minden energiánkat és figyelmünket igénybe

vette. Néhány hónapon belül a megfeszített küzdelem elmúlt. Ahogyan egyre

automatikusabbá vált a járás képessége, úgy kezdtük figyelmünk fókuszát

áthelyezni más dolgokra.

 

 A folyamatban elveszítjük az önkéntes, akaratlagos, szándékos cselekvés

velünk született képességét. Pedig a gondolkodási folyamatainkba és

viselkedésünkbe beépülő tudatosabb figyelemnek mélyreható társadalmi és

személyes vonatkozásai vannak.

 

 

 Tudatosabban élni annyit jelent, hogy percről percre tudatosabban

megéljük azt a bizonyosságot, hogy mindenben jelen vagyunk, amit teszünk.

Amikor ülünk és eszünk, akkor tudatában vagyunk, hogy ülünk és eszünk.

Amikor azt a számtalan dolgot tesszük, ami mindennapi életünket alkotja,

emlékezünk arra, hogy a létezés ezekben a tevékenységekben valósul meg.

Tudatosan élni annyit jelent, hogy tudatos ön-emlékeztetéssel haladunk az

életben.

 

 Amikor tudatosan figyeljük magunkat az élet folyamatában, akkor nem

kötődünk az érzékelés és reagálás szokás-jellegű, előre programozott

módjaihoz.

 

 Egy régi mondás szerint 'ritka az a hal, amelyik tudja, hogy vízben

úszik'. Az analógia alapján, az önként vállalt módon való élet kihívása

nem abban van, hogy közel férkőzzünk önmagunk tudatos tapasztalásához,

hanem inkább, hogy tudatosan felismerjük a "tanúként való jelenlét"

tapasztalatát és ezután készségeket tanuljunk arra, hogy fenntartsuk

nyitottságunkat ezzel a tapasztalással szemben.

 

 A tudatosabb életnek mind egyéni létünkre nézve, mind a stresszel terhes

változás szakaszát átélő civilizációban való létünket tekintve közvetlen

és gyakorlati jelentősége van. Ahogyan kifejlesztjük készségeinket arra,

hogy ne csupán személyesen konstruált valóságunk lábazatait vizsgáljuk

(mint a viselkedés és gondolkodás szokás-jellegű mintázatait) úgy emellett

vegyük észre társadalmilag létrehozott valóságunkat is (melyben

hasonlóképpen a gondolkodás és a viselkedés egy teljes kultúrát jellemző

mintái szerepelnek).Társadalmi szempontból képesek leszünk jobban átlátni

a politikai pózolásokon, a talmi reklámokon és kultúrális mítoszokon,

melyek fenntartják a status quo-t.

 

 Egy olyan korban, melyben a globális dimenziójú, összetett problémák

kiemelkedően meghatározóak, a képesség arra, hogy tisztábban lássuk a

világot létfontosságú az emberiség túléléséhez és jóllétéhez. Az

ön-visszatükröző tudatosság kapacitásának fejlesztése arra is képessé tesz

bennünket, hogy gyorsabban reagáljunk a még enyhe visszajelzésekre arra

vonatkozóan, hogy valami nincs rendben. Ha társadalmi szempontból jobban

odafigyelünk helyzetünkre, nem kell, hogy megrázó, letaglózó

események-például tömeges éhínség, vagy katasztrófális környezeti

balesetek juttassanak el a helyreállító cselekedetekhez. Ehelyett apróbb

jelzések elegendőek ahhoz, hogy jelezzék számunkra; korrekciós

intézkedések indokoltak.

 

Az az ökológiai krízis, mellyel ma szembenézünk nem kis részben amiatt az

óriási szakadék miatt alakult ki, ami a mi viszonylag fejletlen belső

képességeink és a jelenleg rendelkezésünkre álló rendkívül erőteljes külső

technológiák között fennáll.

 

 A kultúrában és tudatosságban lezajlott evolúciónk sebessége és roppant

mértéke ellenére messze vagyunk a teljes fejlettségtől. Azt gondolom, hogy

fajunk serdülőkorában vagyunk és még nem kezdtük el kollektívan

elképzelni, hová vezet utunk a jövőben.

 

 

 A történelem folyamán kevés embernek volt meg a lehetősége arra, hogy

belső képességeit tudatosan fejlessze, mert az emberiség evolúciós utjának

jórészét a túlélésért folytatott küzdelem kötötte le. A relatív bőség

jelen kora - különösen az ipari nemzeteknél - éles kontrasztot mutat a

múlt anyagi nyomorúságához, szegénységéhez viszonyítva. Egyszerűséggel,

egyenlőséggel és együttérzéssel megszabadulhatunk vágyainktól és

szabadságot nyerhetünk arra, hogy képességeinket az emberiség családjának

más tagjaival együttműködve fejlesszük. Az ipari forradalmat tekinthetjük

egy alapvető áttörésnek, ami anyagi alapot tudott biztosítani az egyéni és

szocio-kultúrális tudatosság széleskörű evolúciójához.

 

 

 

#

 

 

A szerző a hetvenes években látogatta meg először Ladakhot, ahol egy

önzetlen, fenntartható társadalmat talált, amelynek alapja a megosztás és

kölcsönös függés volt. A nyugati kultúra miatt mára minden megváltozott.

 

Ladakh India ÉNy.-i részén van, Srinagarból lehet oda eljutni. Lakossága

főleg önellátó gazdálkodó. A települések nagyságát az határozza meg, hogy

mennyi - olvadó hóból származó - vízet kapnak a hegyekből. A szerző

ottartózkodása elején egyszer ruhát mosott egy patakban, amikor egy

hétéves kislány figyelmeztette, hogy ezt ne tegye, mert alább isznak a

patak vizéből.  Megmutatta, hogy milyen - öntöző - vizet használhat

mosásra.

 

Ladakhban semmit sem dobnak "el". Amit nem eszik meg az ember, megeszi az

llat; amit nem eszik meg az állat, az trágyázza a földet. A pöcegödrök

tartalmával is trágyáznak, miután hozzárakták a konyhai tűzhely hamuját.

Hagyományosan mindent újra-hasznosítanak, hulladék nincs. A gazdaságukra a

kölcsönös segítség (volt) jellemző, és nem a vetélkedés, mindenen

megosztozott a közösség vagy a kisebb al-csoportok. Mielőtt Ladakhban

jártam, magam is úgy gondoltam, hogy az ember eredendő módon önző,

vetélkednie kell a fentmaradásáért és az együttműködő társadalmak

nemlétező utópiák. Itt tanultam meg, hogy ez másként is lehet.

 

A tartományt az indiai kormány 1974.-ben nyitotta meg a turizmus előtt. Az

embereket senki sem figyelmeztette. Egy turista naponta annyit pénzt

költött, mint amennyit egy ladakhi család az egész évben - Ladakhban nem

volt igazi pénzgazdálkodás. A ladakhiak ekkor kezdték magukat szegénynek

érezni, addig nem. Bejöttek Ladakhba a nyugati és indiai filmek, majd

később a tévé. Képeket láttak a fényűző életről, s azok sokakat vonzottak.

A saját életüket kezdetlegesnek és kevéssé hatékonynak itélték meg.

Butának tartották magukat és szégyenkeztek. Nem fogták fel, hogy az a

másfajta, gazdag élet mi mindennel jár, nem ismerték a magányt, az

öregségtől való félelmet, a környezetrombolást, az inflációt, a

munkanélküliséget. Saját kultúrájukat teljes egészében elvetették. A

modern élet jelképeire törekedtek: napszemüvegre, szűk farmernadrágra. A

hagyományos kultúra korábban pénz nélkül működött, s most egyszerre a

nemzetközi piacgazdaság részeivé váltak, függővé a nemzetközi

pénzügyektől.  Olcsóbb lett a Pundzsábból behozott liszt, mint a szomszéd

faluban kapható. A hagyományos pamutot a műanyag váltotta föl. 2000 éven

át 1 kg árpa 1 kg árpa volt, de most nem tudják az értékét. Ma ennyi

rúpia, de mennyi lesz holnap?  Ladakhi barátaim azt mondják: "Szörnyű.

Mindenki kapzsi lett. Korábban a pénz nem volt fontos, de ma mindenkit

csak az érdekel."

 

Az új Ladakban nincs többé újrahasznosítás. Halmozódik a hulladék, élelem,

műanyag, üveg, papír, fém, csomagolóanyagok stb.

 

Megváltozik a múlt megítélése. Korábban elmondták nekem, hogy L.-ban nem

volt sosem éhség. Most már arról beszélnek, hogy "a fejlődés szükségszerű,

régen nem boldogultunk, hiányt szenvedtünk."

 

Eleinte a turisták zavarba jöttek, amikor az emberek visszautasították,

hogy eladjanak nekik valamit, bármennyi pénzt kínáljanak azért a holmiért.

Ma ez már nem így van.

 

A nők elvesztették önbizalmukat és erejüket. Megjelent a munkanélküliség,

az infláció és hatalmas mértékben nőtt a bűnözés, szétestek a családok és

a közösségek, az emberek elválasztattak a földtől, az önellátást

felváltotta a külső világtól való gazdasági függés, a saját kultúra

elutasítása, a környezet pusztulása.

 

 

 

#

 

 

A Földet nem őseinktől örököljük-gyermekeinktől kölcsönözzük.

 

     Ez a népszerű mondat nagy felelősséggel terheli meg a mai

generációkat; nem csupán működő rendjében meghagyni a Földet, de

belenevelni gyerekeikbe, hogy biztosítsák: a Föld, ahogyan mi ismerjük, az

eljövendő generációk számára csodálatos hely legyen. Nem csupán egy

szépséges Földért küzdünk, de olyanért is, mely fenntart bennünket tiszta

levegővel, földdel és vízzel. Ez a jövő generációk miatt érzett aggodalom

részben az oka annak, hogy magunk és mások környezeti kérdésekről való

oktatása nagyon szükségszerűvé vált. Osztályukban környezeti kérdésekről

tanuló gyerekeket bemutató média-tudósítások elég általánossá váltak mára.

Felnőttek

 

A környezeti erkölcs meghatározása

 

     A Föld állapotának javításához, vagy legalább a status quo

megtartásához változásnak kell bekövetkezni. Ez a változás

értékrendszerünkben kell elkezdődjön. Döntéshozatalunkat környezeti etika

és a természet iránti tisztelet kell, hogy áthassa és ennek tükröződnie

kell napi tevékenységünkben. Talán nehéz dolog, de kevésbé fenyegető, mint

az előre jelzett környezeti válság, mellyel a jövő generációk

szembesülhetnek.  A környezeti erkölcsöt egy a természet iránt tanúsított

tisztelettel határozhatjuk meg, mely áthatja egy ember jellemét,

személyiségét és életét. A megalapozott környezeti erkölcsű egyéneket ez

az erkölcs vezérelné személyes választásaikban, melyeket minden nap meg

kell tenniük - honnan vásároljanak élelmiszert, mibe fektessék be

pénzüket. Döntéseik hozatalában ők "megfontoltak lennének, pontosan tudva,

mit kellene tenni és...végre is hajtanák az ebből a megfontoltságból

származó döntést" (Taylor,1986,88.o.).

 

 

 

 

#

 

 

Zöld fogyasztó vagy?

 

Egy környezetbarát  fogyasztóhoz híven meg kellene próbálnod elkerülni

néhány dolgot, pl.:

 

- Az egészségedet, vagy mások egészségét károsítani.

 

- Jelentősen károsítani a környezetet miközben csinálsz, használsz vagy

eldobsz  valamit.

 

- Szükségtelen hulladékot felhalmozni csak azért, mert túl sok

csomagolóanyagot használnak, vagy mert gyorsan eldobható a termék.

 

- Olyan anyagokat használni, amelyek veszélyeztetett állatokból,

növényekből vagy helyekről származnak.

 

- Az állatok  felesleges használását kísérletekben, különösen, ha azok

kegyetlenek.

 

- Más országokban emberek szenvedését okozni, különösen a "harmadik

világban".

 

Meg fogsz lepődni, hogy mint környezetbarát fogyasztó, mennyi hatalmad

van. Elkezded lassan a dolgokat szét-válogatni aszerint, hogy pusztítja a

környeztet vagy csak kismértékben káros, és a környezetromboló gyártókat

ezzel arra kényszeríted, hogy más módszereket alkalmazzanak. Ha nem

változtatnak, és ha te továbbra sem választod a termékeiket,

veszélyeztetik saját fennmaradásukat az üzleti életben.

 

Hatásosos mód az is, ha emberekkel beszélgetsz.  A szülők sokkal jobban

hallgatnak gyermekeikre mint hinnéd.  Úgy is segíthetsz, hogy tanáraidat,

osztálytársaidat és más embereket próbálsz olyan äzölddéö tenni, mint te

magad!

 

Az egyik legjobb módja annak, hogy változás történjen ha kérdezel, és ez a

könyv telis tele van javaslatokkal. Még több dolgon fogsz elgondolkodni Ú

az ételről, amit eszel, a termékekről, amit megveszel, a ruhákról, amiket

hordasz, az épületről, amiben laksz és a közlekedési eszközről, amit

használsz. Először sokan nem fogják a választ a kérdéseidre. Talán tudniuk

kellene válaszolni.  Talán némelyek még nem gondolkoztak ezekről a témáról

és a te kérdésed az, ami megindítja majd bennük a gondolatokat - és talán

a tetteket is.

 

 Ne hagyd, hogy elkeserítsenek azok, akik lebecsülik a tevékenységedet.

Minél többet tudsz arról, mi zajlik körülötted, annál többet tehetsz a

változtatásért.

 

A Föld problémái nem fognak elmúlni a segítséged nélkül, amit teszel, az

igenis változtat a dolgon.

 

 

 

#

 

 

Ha a világon az összes kocsi egymás mögé állna, 36-szor körbeérnék az

Egyenlítőt, nem számolva a teherautókat, furgonokat, buszokat vagy

motorokat!

 

Mindenki megfullad és nincs menekvés

 

Sokkal többet utazunk - és sokkal távolabbra -, mint  ezt nagyszüleink

valaha is tették, és míg ők busszal, vonattal, hajóval vagy akár lovon és

szekéren utaztak, mi főleg autóval és repülőgéppel.

 

A legtöbb ember jobban kedveli az autót Ú ez legtöbbször a legalkalmasabb

és ráadásul ajtótól ajtóig szállít. Néha talán nincs is sok választásuk,

mert a tömegközlekedés gyakran szegényes, drága és megbízhatatlan. A

helyzet egyre rosszabb, mivel hozzá vagyunk szokva az autó használatához,

a városok is ebben a szellemben alakulnak, épülnek; nem is lehet lassan

máshogy közlekedni.

 

Angliában évente mintegy kétmillió új autó gurul az utakon és másfél

millió régi kerül az ócskavastelepre. Ez azt jelenti, hogy az autók száma

évente félmillióval több.  Több autó ezt jelenti:

 

- Több fémet kell bányászni és feldolgozni.

 

- Több energia szükséges a gyárak és bányák működtetéséhez.

 

- Még több ronda, felesleges roncstelep.

 

- Több szennyezés a kipufogókból. A benzinmotorok nitrogénoxidokat

termelnek ami savas esőt okoz, szénmo-noxidot (ami mérgező, ha

belélegezzük a kipufogógázt) és széndioxidot (az üvegházhatás fő okozója).

Régi dízelmotorok másfelől gyakran csinálnak kormos füstfelhőket és

micsoda zajjal! Buszok, taxik és teherautók gyakran járnak dízelmotorral

és nem túl mókás utánuk menni , amikor  biciklivel vagy.

 

- Több baleset. Talán már láttál kisebb koccanásokat a saját szemeddel és

nagy katasztrófákat a tévében, ahol sokan vesztették életüket. De talán

még nem gondoltál bele, hányan halnak meg az utakon évente. 1988-ban

például Angliában 99587 sofőr sérült és halt meg, 71118 utas és 25849

kerékpáros. Ugyanebben az évben 41050 gyermek vesztette életét és sérült

meg az utakon!

 

- Több dugó. Angliában 1989-ben egy 130 kilóméter hosszú dugót

regisztráltak. Nagyvárosok, mint Róma, úgy próbálják elkerülni a dugót,

hogy egyik nap a páros rendszámú másik nap a páratlan rendszámú kocsik

közlekedhetnek.

 

- Több földet használnak el. Minden kilóméter autópálya 6.5 hektárnyi

területet borít be aszfalttal és betonnal. Angliában a nyolcvanas években

430 kilóméternyi autópályát építettek, ami azt jelenti, hogy kb. 2800

hektár földet betonoztak be.

 

- Több üzemanyagot fogyasztanak. Az összmennyiséből amit benzinből és más

üzemanyagokból  évente fogyasztunk, 30 milliárd liter benzin és 11

milliárd liter gázolaj megy el csak a közlekedésre. Bár  az északi-

tengeri olajkészletek fedezni tudták az olajszükségletünk nagy részét, a

jelek azt mutatják, hogy a készletek kimerülőben vannak.

 

 

Kerékpár

 

A legjobb gép a természetnek a bicikli. 1600 kilómétert tesz meg egy

gyűszűnyi olajjal, zaj nélkül, anélkül, hogy sztrádák szeletelnék fel a

vidéket. Ráadásul a kerékpáros egészségének a javára.

 

Sajnos a kerékpár nem mindig praktikus, főleg mostanában, hogy gyakran

nagy távolságra kell utaznunk. Más közlekedési eszközök is csak rontják a

helyzetét. De  sokszor csak a szokás, ami ráveszi az embert, hogy autóval

menjen bicikli helyett.

 

Bizonyosodj meg afelől, hogy biztonságosan mész vele és mikor átruccansz a

haverokhoz, menj bringával!

 

 

Akár hiszed akár nem

 

Egy autó évente a saját súlya négyszeresének megfelelő széndioxidot

termel.

 

30 évvel ezelőtt 50 millió autó volt világszerte. Most 400 millió van és

ez a szám 1999-re több, mint 1.5 milliárd lesz.

 

 

Csináld magad

 

Menj vonattal, busszal, sétálj vagy biciklizz, amikor csak lehetséges.

Amikor kocsival mész, ellenőrizd, hogy ólommentes üzemanyag van-e benne.

Győzz meg mindenkit, aki új kocsit vesz, hogy takarékos és katalizátoros

modellt válaszon.

 

 

 

#

 

 

Ha édesszájú vagy, örülhetsz, ha megtudod, hogy az édességek nem az

elsőszámú fenyegetői a környezetnek. Azért van egy pár dolog, amire

gondolhatsz, amikor legközelebb felbontasz egy finom rágót vagy

csokiszeletet.

 

A legtöbb édesség cukortartalmú, ami,  mint te is tudod, káros a fogaidra

és a fogínyedre. És a környezetre?

 

A cukor vagy cukorrépából, vagy cukornádból jön. A nád trópusi országokból

érkezik, a répa Európából. Mindkettőt különféle vegyi anyagokkal

kezelhetik, és még van más is. Ausztráliában például a cukornádültetvények

növelték a talajeróziót, ami iszappal és sárral mossa tele az egyik

hatalmas alföldet. Ennek következményeképpen az ottani állatok szenvednek.

Lehet látni egy kocsireklámot az angol tévében, amiben cukornádföldeket

égetnek. A betakarítás után szokták felégetni őket,  úgy mint a tarlót más

országokban. Hatalmas mennyiségű füst és széndioxid keletkezik és a

vadvilág elpusztul. Egy másik probléma, hogy a cégek, akik feldolgozzák a

nádat vagy a répát, komoly szennyezést okozhatnak. Az egyik angol cég

véletlen balesetből beleengedett nagy mennyiségű cukorszirupot az egyik

közeli folyóba és így elpusztított többezer halat.

 

Az egyik legfontosabb dolog az édességeknél, hogy túl vannak-e csomagolva.

Édességek millióit adják el naponta, és ez azt  jelenti, hogy

csomagolóanyagok millióit dobják ki. Csak gondolj ebbe bele: ha a világon

egy óra alatt összesen eladott Kit-Kat szeletet egy halomban egymásra

raknák, az 2 kilóméter magas oszlopot alkotna. Ez az Empire State Building

ötszöröse lenne! És minden csomagolás két réteget jelent, egy papírt és

egy ezüstfóliát. Ebből mennyi kerül az utakra? Ne feledd, sose dobj el

csokipapírt, miközben sétálsz. Az ország néhány szegletében a járdák és

csatorna lefolyók ki sem látszanak alóluk.

 

Itt van néhány útmutató az édesszájúaknak:

 

- Kerüld a túlcsomagolt édességeket, különösen az óriási miniszeletes

zacskót, és kérd meg a pénztárost, hogy ne rakja zacskóba azt ami már

úgyis be van csomagolva.

 

- Ha már úgyis vásárolsz édességet, nézd meg  a címkéjüket, hátha az egyik

fajtának az árával támogatsz egy vadvédelmi szervezetet.

 

- Egyél kevesebb édességet, és az egészséged is jobb lesz.

 

- Döntsd el, mely édességek nélkül bírnád ki.

 

 

 

 

 

#

 

 

         Így intézd, amit rád bíztak!

 

 

Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt három fia, és az

elsőhöz fordulva ezt modta: "Fiam, menj, és kapáld meg a szőlőt!"

Ő így felelt: "Nem megyek." De azután elszégyellvén magát megbánta

amit mondott, kiment a szőlőbe és megkapálta.

 

A második fiút hasonlóan kérte meg az apja: "Menj, fiam, a szőlőt meg kell

kapálni!" Ez előbb szintén úgy gondolta, hogy nem vállalja el, de azután

mégiscsak így felelt: "Igen, meglesz." Elvállalta, megtervezte,

naptárazta, megszervezte, bevonta, ellenőrizte, segítette, jelentette,

és végül ő is megtette. A szőlő meg lett kapálva, még tán szebben, mint

az előző alkalommal.

 

A harmadik fiát is megkérte az apa: "Fiam, menj a szőlőbe és kapáld meg!"

A harmadik azonban nem vállalhatta el, mert telis-tele volt már a

naptára, és neki nagy családja volt. Ő így felelt: "Nem lehetséges.

Most nem." Hallván ezt a fiatalabb testvérei eképpen tanakodtak:

"Talán elvállalhatnánk helyette, ha ketten dolgozunk még az eredmény is

több lehet." Elvállalták, megtervezték, naptárazták, megszervezték,

jelentették, és a szőlő ismét meg lett kapálva, egy órácskát még a

harmadik testvérük is segített napnyugta előtt.

 

Mit gondoltok, e három közül melyik teljesítette azt, amit rábíztak?

"Tulajdonképpen egyik sem" - felelték az ott tartózkodó farizeusok.

"A legfiatalabb sem, mert nem vállalta el rendesen a munkát, a második

sem, mert másokat dolgoztatott maga helyett, a legidősebb pedig végképp

nem, mert csak egy órácskát dolgozott a szőlőben és azt is a nap végén."

 

Bizony mondom néktek, mindhárom testvér az igazság útján járt, mert a

szőlő csak megkapálódott, és mindhárman emberien cselekedtek, meg is

érdemelték már a jutalmukat. De jaj nektek szőrszálhasogató farizeusok,

kik egyik testvérben sem akartok magatokra ismerni, még a vámosok és a

bűnösök is megelőznek benneteket a szüreteléskor.

 

 

 

#

 

 

"Amíg az emberek képesek támogatni a nukleáris fegyverek, radioaktív

hulladékok és kétes tápanyagok folyamatos termelését, azt már (ugyanebből

az okból!) nem viselhetik el, hogy megfosszák őket attól a neveléstől és

szórakoztatástól, amely alkalmassá teszi őket arra hogy újra meg újra

megtegyék a megmenekülésükhöz és/vagy elpusztulásukhoz szükséges

előkészületeket. Ha a televízió és a többi 'média' beszüntetné működését,

ez képes lenne ily módon előidézni azt, amit a kapitalizmus belső

ellentmondásai nem tudtak elérni - a rendszer szétesését. A represszív

szükségletek fölkeltése már régóta a társadalmilag szükséges munka

alkotórészévé vált - 'szükséges' abban az értelemben, hogy nélküle a

fennálló termelési mód nem lenne fönntartható. Nem pszichológiai, nem is

esztétikai kérdésekről van itt szó, hanem az uralom anyagi alapjairól."

 

                                 /Herbert Marcuse: Az egydimenziós ember/

 

 

 

#

 

 

       Ime hogyan ír Rousseau a gyaloglásról Emil-jében

    

    Az utazásnak csak egy kellemesebb módját tudom elképzelni a lóháton

 utazásnál:a gyalog utazást.Az ember akkor indul,amikor kedve tartja,

 kedve szerint állapodik meg,oly sokat vagy oly keveset mozog,amennyit

 éppen akar.Megfigyeli az egész vidéket,kitérhet hol jobbra,hol balra,

 megvizsgálhat mindent ami jólesik neki,megállapodhatik minden

 kilátópontnál.Folyót fedezek fel: a partja mentén megyek tovább,árnyas erdőt,

 az árnyékában megyek;barlangot:megnézem;kőbányát:megvizsgálom az ásványait.

 Ahol kedvem kerekedik,bárhol megállok.Amint elunom magamat,azonnal megyek

 odább.Nem függök sem a lovaktól,sem a postakocsitól.Nincs szükségem a

 csinált utakat,a kényelmes útirányokat keresni:mehetek mindenütt,ahol csak

 

 ember mehet;látok mindent,amit csak ember láthat,és csak önmagamtól függve,

 oly teljes szabadságot élvezek,amilyet csak ember élvezhet......

    Azokat akik jó és puha kocsikban utaztak,mindig álmatagoknak,

 szomorúaknak,zsémbeseknek és szenvedőknek láttam;a gyaloglókat mindig

 vidámaknak,könnyűvérűeknek és mindennel megelégedetteknek.Hogy nevet az

 ember szíve,amikor az éjjeli szálláshoz közeleledik!Mily jóízűnek tetszik a

 legegyszerűbb ebéd!Milyen jókedvvel telepedik le az ember az asztalhoz!

 Milyen jókat alszik a rossz ágyban!Ha az ember nem akar mást,mint

 megérkezni,akkor vágtathat postakocsiban,de ha utazni akar,akkor járjon

 gyalog.

 

 

 

#

 

 

Weöres Sándor: Vásári képmutogató regős

 

A tájrongáló

 

Ez pedig itt senki más:

fasorok irtója,

mesebeli fanyüvő

késői utóda,

csillog-villog keziben

a hatalmas balta,

s hol jegenyesort talál:

uccu neki rajta!

 

Nem kell nékünk bükk, se tölgy,

legyen az út széles,

modern világforgalom

roppant terebélyes,

vágtasson a gépkocsi

fátlan sivatagba,

úgyse néz a bent-ülő

se jobbra, se balra.

 

(bepötyögte: D.I.)

 

 

 

#

 

 

                    Mit tudunk a csontvelő-átadásról?

 

     A vér sejtes elemeit a csontvelő termeli: míg a vörösvérsejtek szerepe

a test oxigénnel való  ellátása,  addig a fehérvérsejtek a szervezet fertő-

zésekkel szembeni védekezését biztosítják. A csontvelő különböző betegségei

megakadályozzák ezeknek a sejteknek termelését: a beteg vérszegény, gyenge,

a fertőző betegségekkel  szemben  védtelen,  életképtelen.  Ellentmondásnak

látszik, hogy a "fehérvérűség" (leukaemia)  különböző betegségformáinál na-

gyon sok fehérvérsejt termelődik, és a normális mennyiség sokszorosa talál-

ható a keringő vérben, de ezek a fehérvérsejtek betegek, eredeti funkciójuk

ellátására képtelenek - tulajdonképpen a daganatsejt különleges változatai.

 

     A csontvelő elégtelenség  kezelésére különböző módszerek  ismeretesek,

de sok esetben  a halálosan beteg személy számára csak friss, egészséges, a

beteg szöveti típusával teljesen megegyező  csontvelő beültetése jelent se-

gítséget, ma már az esetek 90 %-ában teljes gyógyulást. Csontvelő betegség-

ben szenvedő gyermekek számára  csontvelő-adók  jelentkezésére vár jelenleg

az egészségügy.  Évente Magyarországon kb. 10-15 gyermek  szorul erre a be-

avatkozásra, amely számukra élet vagy halál  kérdését jelenti. A vércsoport

egyezések  alapján  (úgy, mint a veseátültetéseknél)  több ezer  kivizsgált

csontvelő-donor közül lehet kiválasztani azt,  akinek az átültetett szövete

a betegben  megtapad,  funkcióját folytatja,  és a beteg gyógyulását bizto-

sítja.  A lehetséges donorok  előzetes  kivizsgálása 40 ml vérből történik;

az így nyert szövetcsoport-adatokat számítógépben,  titkosítva tárolják, és

csak a megfelelő donor kiválasztására használhatják fel.

 

     Hogyan történik a csontvelő-adás?  Számos csontban  van működő  csont-

velő,  de a legjobban elérhető  és a legtöbb csontvelő-szövet a csípőlapát-

csontból  nyerhető.  Mindenki kitapogathatja  magán,  hogy  a derék  alatt,

hátul,  felületesen helyezkedik el  a csípőlapát a bőr,  a bőr alatti zsír-

szövet alatt,  és a csonton  itt kevés izom tapad.  A csont lemeze  vékony,

így  vastagabb tűvel  át lehet  hatolni rajta,  és  az egyébként  folyékony

csontvelő állomány egy része kiszívható.  A csontvelő-nyerés,  a tűszúrások

általános  érzéstelenítésben  történnek,  de  az  utólag  jelentkező sajgás

miatt  egy  éjszakát  a  kórházban kell eltölteni.  Az eddigi tapasztalatok

szerint a beavatkozás,  a megelőző részletesebb  kivizsgálással  együtt 2-3

napot vesz igénybe.  A munkából való kiesés  miatt a donor  anyagi hátrányt

nem szenvedhet.  Egészséges ember csontjaiban  olyan nagy mennyiségű csont-

velő található, hogy ez a veszteség semmiféle tünetet, zavart nem okoz.

 

     A csontvelő-donor  erkölcsi  elismerésének módja még nem végleges.  Az

"Életmentő-érem",  vagy ennek  valamilyen formája  volna  a  legmegfelelőbb

társadalmi elismerés,  mert a csontvelő-adás éppen olyan  mértékű  áldozat,

mint ha a fuldoklót segíti a partra a bátor életmentő.

 

     Ki lehet csontvelő-donor?  Minden egészséges,  18-50  közötti felnőtt,

ha az életében nem fordult elő sárgaság,  fertőző májgyulladás,  szívbeteg-

ség,  rák,  AIDS.  A világon mindenütt  a beteg hozzátartozói  és a véradók

közül  kerülnek ki  a csontvelő-donorok.  A közeli rokonok körében  gyakori

a szöveti csoportjellemzők  teljes megegyezése,  de  mivel a rokonok  száma

behatárolt,  így  csak  az  esetek  legfeljebb  25 %-ában  lehet  megfelelő

donort  találni.  A  legtöbb  beteg  csak  a kellő időben jelentkezett nem-

rokon donorok  segítségének  köszönheti gyógyulását.  A fejlett országokban

már sok ilyen  önkéntes jelentkező  adatait  tartják nyilván,  így  például

Amerikában már  minden beteg  számára lehet  egy éppen megfelelő donort ta-

lálni.  Európában még nem teljes  az adatbázis,  de már így is  megtörtént,

hogy  magyar gyermek külföldi,  francia vagy holland  donor  csontvelősejt-

jeivel nyerte vissza  az egészségét.  Ha valaki  csontvelő-donornak jelent-

kezik,  csak  egészen kicsi  az esélye arra,  hogy  egyszer  ténylegesen is

csontvelő-donorrá válik,  mert szerencsére  ritkák ezek a betegségek a szö-

veti típusok  nagy számához képest,  de már azzal, hogy jelentkezett, bizo-

nyította,  hogy azok közé tartozik,  akikben az átlagnál több  az emberség,

segítőkészség,  együttérzés,  áldozatkészség.  A csontvelőbetegek  és  csa-

ládtagjaik várják az együttérző emberek segítségét.

 

     Ha Önt közelebbről  érdekli ez a  kérdés,  kérjük, jelentkezzen a köz-

ponti véradóállomáson:

 

     O.H.V.I Csontvelő Iroda, 1502 Budapest, Pf. 44.

     1502 Budapest, XI. ker., Daróczi u. 24.

     Tel.: 1-666-838, 1-666-016, 1-665-822/257

, illetve bármely véradóban vagy véradáson.  A véradó állomás orvosai kész-

séggel állnak rendelkezésére és további felvilágosításokkal szolgálnak.

 

 

 

 

#

 

 

Miért védjük a környezetet?

 

Természetesen azért, hogy meg ne haljon az Élet a Földön, és ne kelljen

kipusztulnia az Embernek. Hogy ne kelljen unokáinknak egy végképp

kizsarolt, kiürített, ámde alaposan elszennyezett bolygón sanyarú

körülmények között tengődniük olyan lefelé ívelő kényszerpályán, ahonnan

nincs semmilyen fórumhoz fellebbezés. Mert ha nem hagyjuk abba ezt a

játékstílust - amibe beleszülettünk - akkor kiállítanak minket a pályáról.

Piros lappal - végleg.

 

Nagyon negatívan hangzik, pedig kivédhetetlen, kérlelhetetlen érvek.  Az

érvek pedig senkit sem lelkesítenek.

 

Mondani pedig azt mondom: Gyertek, tegyük rendbe a házunk táját!  Gyűjtsük

össze a használt zsírt, olajat, ne menjen már a (le)folyóba!  Etessük

télen a madarakat, hogy aztán élvezhessük tavasszal a madárdalt, vagy

éppen nyári éjjel az erdő csöndjét! Szervezzük meg a szomszédokkal az őszi

lombtakarítást, és ha közben eldobott elemet találunk, azt is juttassuk a

megfelelő gyűjtőbe.  Vigyázzunk környezetünk tisztaságára, épségére,

hiszen a bokorsor az utcán, a parkerdő valamennyi fája, rétje, a Duna vize

mind magában való érték, nem szükséges bármi mással összehasonlítani -

hacsak nem korábbi állapotával - ahhoz, hogy nyilvánvaló váljék: óvnunk,

védenünk kell őket!

 

Ezt mondom, pedig tudom: ha csupán annyi lelkesedést sikerül

összegyűjtenünk, hogy kertészetileg rendbehozzuk a környezetünket, és

szétválogatunk egy tonna hulladékot évente, még nem kerülhetjük el a fent

említett negatív kényszerpályát, ahová a bolygói méretekben felhalmozodó

környezeti adósságaink visznek. Sajnos, ez a Nyugat végzetes, nagy

tévedése.

 

 

Hogyan védjük a környezetünket?

 

Alapvetően úgy, hogy nem fogyasztunk....  Szükségleteinket enyhítjük,

éhségünket csillapítjuk. Létszámban és létfeltételekben azonosulunk a

körülöttünk élő lényekkel.  Nem vásárolunk reklámozott árut, sokkal

kevesebbet fűtünk, egyre kevesebb szemetet termelünk, és nem akarunk

zajos, bűzös robogót birtokolni, még ha négy kereke van akkor sem.

 

De elég a negatívumokból. A tettek is lehetnek pozitívak: Ültess egy fát!

Ments meg egy forrást! Mérd fel a zuzmók gyakoriságát! Olvasd le a mérőóra

állását!  Olvass Fekete Istvánt, vagy éppen írj egy cikket a helyi lapba!

Szervezd meg a környezetvédő munkacsoportot!

 

Valahol el kell kezdeni. És aztán folytatni.

 

Kívánok minden környezetvédő Kollégának boldog új évet!  Az új évben igaz,

tehát lelkesítő pedagógiával, és igaz környezetvédelemmel, olyannal, mely

valóban segít megmenteni a Földet!

 

D.I.

 

 

 

 

#

 

 

     1.) Mit tehetnek a kis emberek a nagy erőkkel szemben? Véleményem

szerint sok mindent, már azzal is hogy összefognak. Kevesen érzik

át, hogy egy-egy képviselő megválasztásánál néha 10 ember szavazatán

múlik a parlamentbe jutás. Ha tehát 10-nél többen össze tudunk fogni,

már egy képviselői helyről is dönthetünk. Ha ezer ember egy akarattal

áll egy ügy mellé, már megváltoztatja egy város sorsát. Az országos

szavazások is gyakran néhány képviselőn múlnak, akik mögött néhány

ezer szavazó áll csupán, ezért nem kilátástalan az összefogástól

tényleges változásokat remélni. Csak egyetlen dolog kilátástalan:

karba tett kézzel várni a jószerencsét. Vagy ahogy Edmund Bukke

mondja: "Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért

nem tesz semmit, mert csak keveset tudna tenni."

 

     3.) Örülhetünk, ha munkánk van  -  Diákjaimnak sokat magyarázom, hogy

többek között azért tanulunk, hogy ez a mondat sohase hagyja el a szánkat.

A képzett és rugalmas fiatalember válogathat a neki felkínált

munkalehetőségek közül. Nemes erkölcsi döntés, ha ilyen választási

helyzetben a környezetvédőbb munkahelyen jelentkezik az ember napszámosnak.

 

     4.) Azt vesszük, amit a boltokban kapni lehet  -  Ezzel a mondattal

tulajdonképpen meg is békélnék. Ha nem vágyódunk mindenféle nehezen

elérhető dologra, és a legközelebbi boltban megvesszük abból, amit ott

kapni lehet, azt amire a fennmaradásunkhoz ténylegesen szükségünk van,

akkor a környezetbarát vásárlás fogalmát nagyon jól megközelítettük.

Lebontva: Ne vásároljunk luxuscikkeket távoli üzletközpontokban,

ne autózzunk 25 km-t korpáskenyérért meg vízszűrőért sem, ne vegyünk a

közeli boltban sem felesleges árut. Ellenben lelkiismeretfurdalás

nélkül vegyük meg a  - többé-kevésbé környezetromboló módon előállított -

kenyeret és hasonlókat.

 

 

 

#

 

 

Tegnap egy nagy autószerviz mellett elbiciklizve a szokásos autós

szolgáltatások hirdetőtáblája alatt új szalagfelirat vonta magára

figyelmemet: "Környezetvédelmi tanúsítvány benzin- és dízelüzemű

járművekre". Ha autóban utaztam volna, talán le sem veszem a lábamat

a gázról emiatt, de minthogy volt időm elgondolkodni a felirat

értelmén, elgondolkodtam. Vesztemre.

 

Nocsak, egy új környezetvédelmi lehetőség - gondoltam - egy zöld

kártya, mely  azt igazolja, hogy az autó boldog tulajdonosa igazi

környezetvédő, hiszen járműve le tudta tenni az újfajta

motorműszaki vizsgát is. Boldog lehet az autó is igazán, hiszen

olyan kipufogógázt bocsát ki, amelyet a lehetőségek figyelembevételével

számára előírtak, s így forgalomban maradhat. Boldogok tehát

mindketten, csak azt nem értem - gondoltam vesztemre, én mindig

vesztemre szoktam gondolkodni -, hogy most melyikük is a

környezetvédő: az autó, amely mindenféleképpen környezetszennyező,

kipufogógázain kívül a zajjal, útigényével, baleseti statisztikákkal,

gumiporral és roncstelepekkel, bányákkal és meddőhányókkal,

olthatatlan benzinszomjával továbbra is rombolja a környezetet, vagy a

tulajdonos, aki eleget tett egy kötelező vizsgálatnak? Aztán

megvilágosodtam: a kártya a környezetvédő, s egyben a legboldogabb is

hogy ilyen szép nevet viselhet: Környezetvédelmi Tanúsítvány. Egy-két

sikeres év és előléphet akár "Környezetmegmentési Érdemérem"-mé is.

 

Ha én ülnék ott, ahol az új dolgokat kitalálják, én biztos csak

ilyen szerény nevet adtam volna a gyereknek, hogy motorlap vagy gázlap,

esetleg hivataloskodón "környezetszennyezési szintbemérés", tárgyilagosan

"üzemeltetési engedély", vagy rövidítve ÁJER (Általános Jármű-Ellenőrzési

Rendszer). De sajnos az új dolgokat sosem én találom ki, vagy

legalábbis nem ülök ott.

 

 

 

#

 

 

Szinte már beletörődtünk abba, hogy környezetvédelemről nem szól

a Szentírás, hiszen abban az időben ez még nem volt probléma. De

bizony szól: csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a

textusokat.

 

Talán senkinek nem tűnik föl, hogy épp a kenyérszaporítás

órájában Jézus parancsot ad tanítványainak arra, hogy gyűjtsék

össze a maradékokat (Jn 6, 1-15). Az ételmaradékok puritán

összeszedegetése, amit Jézus megparancsol, egyrészt

takarékosság, másrészt környezetmegóvás, rendezett

hulladékgyűjtés és vélhetőleg újrafelhasználás is. Az éhínségek

korában ez a tevékenység természetes volt, bár Jézus

jelentlétében éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma

szükséges, de már nem természetes.

 

Szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be, ill. hajtsátok

uralmatok alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének

fordításaiban. Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják,

hogy az eredetiben használt ige valószínűleg csak ennyit

jelentett: Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell

a Földön az isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a

természetet, és az utolsó szegig kizsákmányolni. Megdicsérne-e

minket Jézus látván, hogy mindazt a sok élőt, halat és szárnyas

állatokat, csúszó-mászó állatokat és lombos növényeket, melyről

a Teremtő ötszörösen állította, hogy az jó, a hatodik nap

teremtménye módszeresen letiporja huszadik századi tobzódásában?

 

Mondta az Úr a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg

magad a Siloám tavában, melynek neve azt jelenti "küldött". Ma

vajon azt mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet,

hogy láss!, vagy épp ellenkezőleg: Vak farizeusok, világ

megrontói tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták

legyetek és lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok meg, és

lássatok hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az

embert, amit felvesz, hanem amit eldob.

 

 

 

#

 

 

Először is meg kell ismernünk, hogy pontosan mikor, mivel,

hogyan és mennyire szennyezzük el a környezetünket és az élő

természetet. Nem legyinthetünk mondván, mi humán és etikai

érdeklődésűek vagyunk: a 20. században erkölcsi kötelességünk

megérteni cselekedeteink hatását, súlyát. A természet

tönkretétele szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy

az bűn volt-e részünkről vagy csak (tudatos) tudatlanság.

 

Mit tehet az egyén? Szinte mindent, ha eléggé elszánt.  Tizedére

csökkentheti a környezetre ható terhelését; elérheti, sőt a

többségnek el is kell érnie - különben meghalunk -, hogy

tevékenységével több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz.

Nagyjából mi szükséges ehhez?

 

Logikailag az első helyre teendő (nem feltétlenül ezt tudjuk

legelőször megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkből,

szennyezéseinkből a lehető legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok

esetben a munkahely. Nézzük meg, hogy mit dolgozunk. Különösen

férfiakra vonatkozik, hogy életünk legnagyobb részét,

hatékonyabb, és így a környezetre is nagyobb hatású részét a

munkánkkal töltjük. Állapítsuk meg, hogy az egészséges környezet

szempontjából mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a

munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erősen

magunkba.

 

Máskor a fűtést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen

hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek

vásárlását; csökkenteni kell a kemizált mezőgazdaságból

származó, vagy "magasan feldolgozott" élelmiszeripari termékek,

húsfélék fogyasztását.

 

Ha ezeket túl meredeknek érezzük elsőre, akkor nagyon komolyan

lássunk hozzá néhány közepes tényező felszámolásához: Kevés

család van abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen

szüksége. A közlekedési károkat akkor lehet jelentősen

csökkenteni, ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója

volt eddig. Ennek a személynek valószínűleg ez a legnagyobb

szennyezése, amit a többi embernek okoz.  Feltétlenül

megszüntetendő. Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a

lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz.

Ott kell laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet.  Csökkentenünk

kell lakásunk fűtési veszteségeit, elsősorban a nyílászárók

szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és

otthon is felöltözködünk kevesebb fűtési energia is elegendő. A

mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot a csatornába (ahol

emésztőgödörbe megy, az egyenesen tragédia). Optimális

mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés

mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól

láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot

ne dobjunk a szemétbe. Gyűjtsük össze biztonságos edényben; tíz

éven belül Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig

meg talán nem halmozódik fel olyan sok.  Építkezésnél vigyázzunk

a veszélyes anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjék

szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben

permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk,

használjunk szerves trágyát, komposztot törődjünk sokat a

növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket

elérni.

 

A kisebb, de gyakran ismétlődő fogyasztásokra is érdemes még

odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas

energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal,

hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor

csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel is lehet

takarékoskodni, ha például a folytonos veszteségeket, pl. a WC

csöpögését megszüntetjük.  Általában ne engedjük meg, hogy bármi

is cél nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is

van környezetvédő technikája. Csak kevés, de  forró vízzel és

nagyon kevés mosószerrel mosogassunk egy mosogatótálban, a

helyes sorrendet betartva.  Használjunk kefét, kesztyűt. Kevés

hideg vízzel, de alaposan öblítsünk.

 

Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok

lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki

az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdőben sem dobja el

az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes

cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs

különösebb jelentősége, különösen akkor, ha a fentebb említett

nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban.

 

 

 

#

 

 

Találkoztam valakivel, aki életmentő lett. Úgy, hogy előre elhatározta,

hogy életmentő lesz... jelentkezett csontvelődonornak. Majd két év

múlva véletlenül szükség lett az ő csontvelőszövetére. Kérte, hogy ne

írjanak róla cikket.

Másvalaki beteg lett. Nem határozta el... csak élt a sokféle vegyszerrel

és környezeti ártalmakkal terhes világunkban, melyben egyre szaporodnak

a leukaemia-diagnózisok. Az egyik diagnózis őróla szólt. Néhány nap múlva

megtudta, hogy senki sincs a rokonai közt, aki alkalmas csontvelőt

adhatna át neki...

 

Ma már számos csontvelő- és vérsejtbetegség csontvelőszövet-átültetéssel

meggyógyítható. Meg kell azonban találni a szövettanilag teljesen

megegyező donort, amire kisebb az esély, mint egy a tízezerhez, s még

rokonok között is ritka a teljes egyezés. Sok kis esély azonban

- sok önkéntes jelentkező, aki szükség esetén kész a csontvelő-adásra -

védőhálót tart a betegeknek a halálos mélységbe zuhanás előtt.

 

A csontvelő-átültetés nem annyira közismert és publikus, mint

a szívátültetési kísérletek, mégis azt lehet mondani, hogy technikailag

és életmentő jelentőségében hasonló, sőt egyenértékű beavatkozásról

van itt szó.

 

Talán nem is az átültetés körülményei hasonlóak a szívműtétekhez,

hacsak azt a hasonlóságot nem tekintjük, hogy a gyógyulóban levő páciensnek

itt is heteket-hónapokat kell eltölteni az ún. sterilszobában, hiszen a

védekezőképességet éppen az egészséges csontvelő adja. A hasonlóság sokkal

inkább orvos-szakmai jellegű. Akárcsak a szívátültetésnél itt sem egyetlen

betegség gyógyítására használható eljárásról van szó. A fehérvérűség és a

kóros vérszegénység számos fajtája esetén csak ez a beavatkozás lehet

életmentő.

 

Azután itt is sorbanállás van, akárcsak a szívtranszplantációknál.

Szerencsére csontvelőt minden egészséges ember adhat, így az önkéntes

donorok segítségével azok élete is megmenthető, akiknek a rokonságában

nem találtunk olyan személyt, aki a megfelelő csontvelőtípussal rendelkezne.

És végül, ez is egy olyan utolsó lehetőség, amikor már más nincs. Olyan

betegeknek adhatja vissza az egészségét a csontvelő-átültetés, akiken

már minden előzetes gyógymód, kezelés hatástalannak bizonyult, akiknek a

betegsége halálos. Ezen kívül és ezután már nincs más módszer.

 

Minden egészséges, jóérzésű embernek üzenem. hogy ami ma a

betegek biztonságérzete, azaz hogy van áldozatos, segítőkész embertársa,

az voltaképpen a saját biztonsága is: az összefogás mindannyiunké, és

ezek a betegségek mindenkit érhetnek, egyik percről a másikra, bármely

életkorban.

 

 

 

#

 

 

  

  

   2. Nem vagyunk tökéletesek

  

         Cáfolhatatlan állítás. De ennek a közhelynek sem az a cél-

   ja, hogy valamilyen "semleges" igazságot vagy köztudott tényt

   közöljön. Pártos állásfoglalás, mondhatni, érdekvédelem akar

   lenni. Mindig olyan helyzetben hangzik el, amelyben valaki vá-

   dolva érzi magát, akár kifejezetten, akár csak áttételesen, akár

   mások részéről, akár "jobbik énje", vagy mondjuk egyszerűbben:

   "másik énje" részéről, szóval egy belső hang részéről. A "vád":

   többet, jobbat kellett volna valamiben teljesítened, vagy: több

   is telik tőled. Erre jön aztán a közhely válasz: Hja, nem va-

   gyunk tökéletesek!

 

         Egyrészt védekezés ez: Ne bántsatok, a látszat ellenére

   nem tettem rosszat! Másrészt önigazolás: Ha akartam volna, sem

   cselekedhettem volna másképp, mint ahogy cselekedtem! Harmad-

   részt és mindenekfölött: ideológizálás, mely visszafelé (a múl-

   tat tekintve) jónak igazolja a rosszat, előrefelé (a jövőt te-

   kintve) pedig eleve megadja a felmentést, hogy a "nem vagyunk

   tökéletesek" alapján az ember eleve tehesse a rosszat, ne is

   kelljen erőlködnie. Ezért negyedrészt ideológiai alapja annak a

   tételnek, hogy "az embernek nem is kell törekednie arra, hogy

   tökéletes legyen".

 

         Végső soron tehát az ember jobbá levése alól húzza ki a

   szőnyeget ez a közhely, tudomásul veszi, sőt: meg akarja  mere-

   víteni a "valóságot" - leborul a Tények előtt.

 

         Ezzel szemben a vonatkozó jézusi "közhely" igy szól: "Le-

   gyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei Atyátok" (Mt 5,48)! Elte-

   kintve ennek a felszólításnak minden megváltástani jelentőségé-

   től, azt kell mondanunk, hogy ez az egyetlen olyan szemlélet,

   amely valóban távlatot nyit az ember mint ember előtt. Hiszen

   embernek lenni annyit jelent, mint (egyre több, egyre jobb) em-

   berré válni, ha viszont "erre nincs szükség" vagy "ez nem lehet-

   séges", akkor nincs morális talaj az ember lába alatt: egyszerű-

   en céltalan és értelmetlen minden morális törekvés. Ahogy csak

   az Egész a Résznek, úgy csak az Abszolut adhat értelmet a Rela-

   tivnak.

  

 

 

 

#

 

 

 

   9. Nem vagyok szent

  

         A közhelyekben megszólaló mentalitás egyik legelvibb, kö-

   vetkezésképp egyik legátfogóbb megfogalmazása is ez.

 

         Első hallásra nagyon becsületes és szerény beismerésként

   hat. Valójában nem az, hiszen nem is egyszerű ténymegállapítás

   akar lenni, hanem egyetemes önigazolás, felmentés a múltra, a

   jelenre és a jövőre vonatkozóan: "Senki ne rója fel nekem a 'bű-

   neimet', hiszen azok 'természetesek', minthogy nem vagyok szent;

   tehát én sem csodálkozom és más se csodálkozzék azon, hogy nem

   mindig viselkedem úgy, ahogy elvárható lenne. Olyan vagyok, ami-

   lyen, és mivel nem vagyok szent, senki se várja tőlem a jövőben

   sem, hogy valami 'tökéleteset' fogok produkálni!"

 

         Nyilvánvaló ebben a mentalitásban az, amit J. Benda nyomán

   Babits így mond: a Szellem leborulása a Tények előtt, a legna-

   gyobb árulás, amit az ember elkövethet, mondjuk egyszerűen így:

   a tényimádás. "Istenítsük azt, ami Van, s ne törődjünk azzal,

   aminek lennie Kellene!"

 

         Nyilvánvaló tehát a jobbá-lenni-nem-akarás, ami megmérgezi

   az egyén és környezete életét, s aminek számos rossz következmé-

   nye közül a legrosszabb az, hogy az illető egyre rosszabbá vá-

   lik, mivel középút nincs, az egész Mindenség, benne az ember is

   szüntelen mozgás, változás, testi-lelki-szellemi-morális és min-

   denfajta értelemben, csupán a mozgás iránya kérdéses, s ha nem

   pozitiv, akkor szükségszerűen negativ. Nem szól ez ellen az,

   hogy ez a folyamat nem mindig, sőt többnyire nem látványos.

 

         Nyilvánvaló ebben a mentalitásban a felelősség teljes el-

   hárítása: "Ilyen vagyok; nem vagyok szent; nem tehetek róla!",

   ill. a felelősségnek végső soron a Sorsra, Végzetre történő át-

   hárítása, egyértelmű tehát a fatalizmus, a teljes determinizmus,

   melynek következményei közül a legrosszabb a morális passzivi-

   tás.

 

         Sajátos szent-fogalom, ill. ember-fogalom húzódik meg e

   mentalitás mögött: Szent az, aki hibátlan. ("Ilyen persze

   nincs.") Ember pedig kétféle van: szent, aki hibátlan ("?"), és

   nem-szent, aki úgy viselkedhetik, ahogy kénye-kedve diktálja,

   hiszen ő nem szent, tőle ne várjon el senki semmit, mert neki

   "megvan a maga törvénye": értsd: vágyai, ösztönei, hangulatai,

   indulatai. Ebben a felfogásban tehát az ember merő ösztönlény...

 

         Ezzel szemben áll az ószövetségi mérce (ha nem is ószövet-

   ségi értelemben): "Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Iste-

   netek szent vagyok!" (Lev 19,1), és az újszövetségi mérce: "Le-

   gyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!"

   (Mt 5,48)

  

 

 

 

#

 

 

  

  

   11. Egy fecske nem csinál nyarat

  

         A legcinikusabb közhelyek egyike. A benne rejlő mentalitás

   az egyik legfőbb oka annak, hogy nem megy előre a világ, vagy

   csak úgy, ahogy.

 

   Valójában nem arról az egy fecskéről van szó, hanem

   X-ről (és rólam, és mindannyiunkról...), és ennek X. is teljes

   mértékig "tudatában van" (azért az idézőjel, mert lehet, hogy

   csak ösztönösen - de akkor is nagyon határozottan), viszont e-

   sze ágában sincs "fecskévé" válni, hiszen ő is tudja, amit mind-

   annyian tudunk, hogy "fecskének" lenni bizony annyit jelent,

   mint áldozattá lenni (vagy ennek veszélyét vállalni), de lega-

   lábbis valami nagy és nehéz munkát elvégezni, ehhez pedig semmi

   kedve - ám nem azt mondja, amit gondol, hogy: "Bolond lennék

   fecskévé válni!", hanem azt, hogy egy fecske nem a nyár hírnöke,

   holott "közhely", hogy igenis az, hisz nem volt még olyan tava-

   szi egy-első fecske, amelyet ne követett volna a többi, és őket

   a nyár. Hogy nem azonnal? Ezt nem is állította senki.

 

         Hazugságról és ideológiáról van tehát szó. Hazugságról,

   mely tagadja a fekete-fehér tényeket, és ideológiáról, amely a

   szárnyalás értelmetlenségének "racionális" igazolásával akarja

   `eleve_ fölmenteni a szükséges és helyes cselekvés alól az ideo-

   lógia gyártóját, aki, hogy neki ne kelljen szárnyalnia (mert

   semmit sem érez ennél idegenebbnek magától), lehúzza a sárba azt

   is, aki már fölrepült, ráadásul azt a látszatot kelti, mintha

   neki kellene annak a bizonyos egy(első) fecskének lennie, noha ő

   már a második (vagy éppen sokadik) lenne, hiszen ez a közhely

   mindíg olyankor hangzik el, amikor az első fecske már csivitel.

   Mert egyszerűbb a kiemelkedőt lerántani a sárba, mint saját ma-

   gunknak a sárból kiemelkedni, könnyebb a világosságot kioltani,

   mint saját magunknak világossággá válni. Erről van szó: "A vi-

   lágosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötét-

   séget, mint a világosságot, `mert_ cselekedeteik gonoszak voltak.

   Mindaz, aki gonoszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem

   megy a világosságra..." (Jn 3,19-21). Erről van itt szó: a sö-

   tétségben-maradni-akarás, a sárban hentergés ideológiájáról.

  

  

 

 

 

#

 

  

  

   21. Az ember legyen modern

  

         Más megfogalmazásban: Az ember legyen korának gyermeke! -

   A "kor" elsősorban időfogalom, időhatárokat jelöl, de mivel so-

   sem helytől elvonatkoztatva élünk egy korban, hanem mindig vala-

   hol, meghatározott helyen, ezért a "kor" gyakorlatilag az idő-

   és a térkoordinátákat egyaránt magában foglalja. Modernnek lenni

   tehát annyit jelent, mint adott idő- és térkoordinátákon belüli

   normák szerint gondolkodni és élni. Mivel egy-egy ember életében

   gyakorlatilag csak az idő a változó elem, a modernségben össze-

   foglalt normák az idő múlásával változnak. Kevésbé fajsúlyos

   szóval modernség helyett divatot is lehetne mondani. Ezért e

   közhely így is szólhatna: Légy divatos! - ne csak öltözködésed-

   ben (elsősorban talán ne is abban), hanem eszméidben és viselke-

   désedben is!

 

         Ez utóbbi megfogalmazásban már meglehetősen nyílvánvaló e

   közhely mondanivalója, s annak súlyos negativumai.

 

         A helyes cselekvés normája e szerint nem az Igazság, nem

   az, ami Jó, hanem az aktuális és helyi "igazság", az adott kör-

   nyezet felfogása szerinti "jó". Úgy is lehetne mondani: a normát

   nem az Eszmék szabják meg és alkotják, hanem a mindenkori kör-

   nyezet közgondolkodása mint Tény. (Ez persze azt is jelenti,

   hogy a szó igazi, "filozófiai" értelmében nem is beszélhetünk

   itt Eszméről, Értékről, Normáról, hiszen - minthogy tudatos más-

   sá-lenni-akarás nélkül az ember úgy is ugyanolyan, mint a kör-

   nyezete - e közhely lényegében azt mondja: Légy olyan, amilyen

   vagy!...) Végül úgy is lehetne mondani: eszerint a norma nem be-

   lűlről fakad, hanem külsőségek határozzák meg, azaz nem az ember

   saját normája, hanem mások normája...

 

         A második súlyos negativum ebben a közhelyben az a benn-

   foglalt tartalom, amelyet így lehetne megfogalmazni: "Ne lógj ki

   a sorból!" Légy modern, légy divatos, légy olyan, mint a többi-

   ek. Ez nemcsak morális katasztrófákat eredményez (az egyes ember

   életében és a társadalom egészének életében egyaránt), hanem

   egyszerűen megöli az egyéniséget, ami az egyén tragédiáján túl

   hosszú távon a társadalom targédiáját is okozza. A "Légy diva-

   tos!" látszólag szinességet jelent, ténylegesen a "Legszebb szín

   a szürke!" -elv megtestesítője...

 

         A harmadik negativumot valahogy így lehetne megfogalmazni:

   "Alkalmazkodj a a mindenkori közvéleményhez, a mindenkor uralko-

   dó  széljáráshoz!" Kicsit durvábban (ha úgy tetszik: pontosab-

   ban): "Légy köpönyegforgató!" Mivel a modernség, a divat időről-

   időre változik (e "felgyorsult világban" nagyon is gyakran), a

   "Légy modern!" alapelv vállalása szükségképpen hordozza magában

   a köpönyegforgatást.

  

 

 

 

#

 

 

  

  

   23. Nem jó minden igazságot kimondani

  

         Miért nem jó? Mármint aszerint, aki e közhely "igazságát"

   magáévá teszi. Nyilván azért nem, mert bizonyos igazságok kimon-

   dása (egyáltalán: melyiké nem?) veszélyekkel jár a "Mondd meg az

   igazat és betörik a fejedet!" jegyében.

 

         Természetesen a "fejbetörés" semmilyen formája sem kelle-

   mes, s aki vállalja - az igazság kimondásának következménye-

   ként -, az nem mazochizmusból vállalja, hanem azért, mert úgy

   gondolja és érzi, hogy van nagyobb érték is, mint a biológiai é-

   letünk, s e nagyobb értékek egyike éppen maga az igazság, bármi-

   lyen bizonytalan is sokszor annak megragadása. Mégis, aki az i-

   gazságot választja az érdekkel szemben, az azért választja,

   mert azt éli át, hogy "nemcsak kenyérrel él az ember", sőt, hiá-

   ba van meg a "kenyere", ha magasabbrendű táplálékhoz nem jut,

   számára az élet nem élet, a vegetálásnál a fej végleges betörése

   is jobb. S ez a magasabbrendű táplálék többek között éppen az i-

   gazság kimondása - tekintet nélkül annak következményeire. Aki

   még nem próbálta, nem tudhatja, milyen hosszú időre jelenthet

   táplálékot az igazság egy-egy alkalmi kimondása is, különösen ha

   valamilyen nagyon lényeges igazságnak nagyon súlyos körülmények

   között történő kimondásáról van szó. Valóságos eufória jöhet

   létre (lásd a Szent Ferenc film egyik szereplőjét: "Megmondtam!

   Megmondtam!"). Az igazság vállalása és kimondása egy másik, egy

   magasabb világba helyez át (amely egyelőre persze csak az ember

   bensejében létezik), amely csupa ragyogás, amelyben az ember úgy

   érzi, megszünt a tér és az idő, a végtelenség előérzete keríti

   hatalmába, annak minden velejárójával, így a sérthetetlenség ér-

   zésével is: betörhetitek a fejemet, de meg nem ölhettek, mert

   az, ami bennem igazából az Én, az megölhetetlen. Éppen ezért eb-

   ből a másik, magasabb világból békével tud tekinteni a "realitá-

   sok világára" is. Az igazságok kimondása, sőt: minden igazság

   kimondása olyannyira jó, hogy az életcél rangjára emelkedhetik.

   Nemcsak bármely "egyszerű ember" számára, hanem még a Fölülmúl-

   hatatlan Ember számára is; Jézus mondja: "Én azért születtem és

   azért jöttem erre a világra, hogy tanuságot tegyek az igazság-

   ról" (Jn 18,37)!

  

  

 

 

 

#

 

 

   24.Együtt kell üvölteni a farkasokkal

  

         Ez egyike azoknak a közhelyeknek, amelyek a legközvetle-

   nebbül és legtöményebben fejezik ki azt a gondolkodásmódot, a-

   mely a közhelyekben általában megnyilvánul: az ideológia-gyár-

   tást, az önzést, a képmutatást.

 

         Ideológia-gyártás. Ideológia az érvényesülni-akaráshoz, a

   "felszinen-maradni"-akaráshoz; majdnem mindegy, hogy anyagi, po-

   zició- vagy hatalomgyakorlás-szempontból, hisz e három többé-ke-

   vésbé összefonódik (talán csak a kisemberek szempontjából nem

   mindegy, mert ők igazából `csak_ anyagi jólétet kívánnak). Az em-

   ber tudja, hogy az érvényesülés érdekében tulajdonképpen nem

   lenne szabad együtt üvölteni a farkasokkal, hogy voltaképpen

   "tiszta eszközökkel" kellene érvényesülni (ha lehetne így), de

   azt is tudja, hogy érvényesülni csak a farkasok engedélyével, a

   farkasok támogatásával és farkasok módján lehet, ezért - mi-

   vel/ha érvényesülni mindenképp akar - azt mondja: Együtt kell ü-

   völteni a farkasokkal (ha az ember nem akarja, hogy őt is szét-

   tépjék). Jó, rendben van, véres akcióikban nem veszek részt, de

   együtt kell üvölteni velük, ugyanazt a nótát kell fújni, amit

   ők.

 

         Másfelől nézve ez önzés. Az együtt-üvöltés csak eszköz az

   önzés szolgálatában. Mert az érvényesülni-akarás, a felszinen-

   maradni-akarás mi más, ha nem önzés? Leszámítva természetesen a-

   zokat az eseteket, amikor a felszinen-maradás azonos az életben-

   maradással; de hát ezt a közhelyet nem is azok szokták használ-

   ni, akik a nyomor e végső helyzetében vannak; hanem azok, akik

   meg akarnak tollasodni (vagy legalábbis nem akarják elveszíteni

   viszonylagos jólétüket). Ez a legfőbb érték számukra (a saját

   jólétük), mindent (és mindenkit) ennek rendelnek alá, együtt ü-

   völtenek akár a farkasokkal is, csak szándékuk valóra váljon.

 

         Képmutatásuk kettős. Egyrészt önmaguk előtti, másrészt a

   külvilág előtti képmutatás. Bár tudják, hogy rosszat tesznek, i-

   gyekeznek jó színben feltünni. Önmaguk előtt, amikor megmagya-

   rázzák saját maguknak, hogy ők természetesen nem farkasok, csu-

   pán együtt üvöltenek velük, ami ugyebár csak színjáték, felöl-

   tött szerep, tehát legbelül "egészen mások" - s még azzal az e-

   légtétellel is hízelegnek maguknak, hogy "bolondot csinálnak" a

   farkasokból. A külvilág előtt, amikor - épp ennek a közhelynek a

   segítségével - azt akarják elhitetni, hogy ők nemcsak hogy nem

   farkasok, de nem is akarnak azok lenni, sőt tulajdonképpen még

   együtt üvölteni  sem akar(ná)nak ők velük, de hát, sajnos, "mu-

   száj", ha az ember meg akar élni. Ami persze újabb képmutatás,

   hiszen (gyakorlatilag) nem a megélhetésről van szó, hanem a jól-

   megélhetésről, sőt: a minél-jobban-megélhetésről.

  

  

 

 

 

#

 

 

   26. Az ember nem élhet pénz nélkül

  

         Alapvető képmutatás rejlik a közhelyekben: sokkal többet

   (és mást) `akarnak_ mondani, mint amennyit ténylegesen monda-

   nak, ráadásul egy (többé-kevésbé) igaz állítással akarnak valami

   nem-igazat mondani. Az emberi rafinéria mintapéldái.

 

         Itt van ez is. Nem azt `akarja_ mondani, amit mond, hogy

   az ember nem élhet pénz nélkül, hanem mást-többet: az ember nem

   élhet `sok_ pénz nélkül, pontosabban talán: nem élhet anélkül,

   hogy ne törekednék arra, hogy `egyre több_ pénze legyen. És ez az

   a hamis állítás, melyet az igaz állítással tulajdonképpen szán-

   dékol, mert hisz mióta kialakult a pénzgazdálkodás, azóta csak

   egészen kivételes emberek és egészen kivételes helyzetekben él-

   hetnek meg pénz nélkül, de egyébként közvetve még annak is köze

   van a pénzhez, aki kizárólag könyöradományokból (tegyük fel:

   csak természetbeni adományokból) tartja fenn magát, koldulással.

   A pénz használatának e "szükségszerűségéből" azonban nem követ-

   kezik az egyre több pénz szerzésének szükségszerűsége, és itt

   van a csúsztatás. Ugyanaz a képmutatás rejtőzik ebben a közhely-

   ben, mint abban, hogy "ennünk kell ahhoz, hogy élhessünk". Mind-

   kettő `látszólag_ a létminimumra törekvést akarja igazolni (ami

   amúgy is fölösleges), `valójában_ pedig a létmaximumra törek-

   vést (természetesen a ki-ki számára elérhető határokon belül).

 

         Vajon hogyan vélekedett Jézus a pénz szükségességéről? -

   Óvakodnunk kell a felszines, "elutasító" választól, amely abból

   indul ki, hogy a pénzt rá kell hagyni arra, akinek a képe rajta

   van (a mammont a Mammon Urára), vagy abból, hogy a pénz `csak_

   arra való, hogy segítsünk a rászorulókon (példabeszéd a hamis

   sáfárról). Mindkettő igaz. De az is igaz, hogy Jézus nyilvános

   működésének megkezdéséig minden bizonnyal pénzt (is) keresett és

   pénzzel (is) fizetett megélhetése érdekében, s ha nyilvános mű-

   ködése idején nem foglalkozott is a pénzzel, adományokból tar-

   totta fönn magát (és tanítványait), melyek legalább részben

   pénzt kellett hogy jelentsenek, különben nem olvashatnánk, hogy

   Júdás megdézsmálta a kasszát. Ettől persze még igaz marad, hogy

   a lét`minimum_ biztosítása mellett (végső esetben annak elle-

   nére is) a pénz arra való, hogy megsegítsük a rászorulókat. Míg

   egy szép napon talán eltűnik a pénz, és visszatér az egyetlen

   normálisnak látszó megoldás, a cserekereskedelem.

 

 

 

#

 

 

  

   27. A pénz nem boldogít, de...

  

         Sajátosan "befejezetlen" ez a közhely; azért csak idéző-

   jelben befejezetlen, mert befejezése nagyon is megvan alkalmazó-

   ja fejében, és gyakorlatilag bármely hallgató fejében is, hiszen

   tudja, mi szokott lenni a folytatás. Ilyesmi: ... jó, ha van;

   ...szükséges; ... nem árt, ha van; s talán a legfontosabb: ...

   nélküle nem lehet boldogulni. Ez a "befejezetlenség" jól és éle-

   sen fejezi ki a közhelyek egyik, egyébként rejtett, kettős tu-

   lajdonságát: többnyire van bennük egy "sejtető", "utaló" elem,

   azaz nem mondják ki világosan, értsd: teljes nyíltsággal a be-

   szélő gondolatát, csak céloznak rá, bár meg kell adni: egyértel-

   műen. Ezzel párhuzamosan és részben ebből eredően van bennük

   egyfajta cinkosságra buzdítás: "Ugye, te is így gondolod? Ugye,

   egyetértesz velem?"

 

         Másik "formai" megjegyzésem a "nem ...de" szópárral kap-

   csolatos. Az esetek döntő többségében kimutatható, hogy amikor

   valaki ezt a kifejezésformát használja, akkor valójában "igen"-t

   akar mondani, tehát ténylegesen állítani akarja azt, amit szava-

   ival tagad, csak ezt valamilyen okból elrejti. Pl.: "Nem mondom,

   hogy gyönge írásmű ez, de... (nem is jó = szerintem gyönge)";

   "Nem feledkeztem meg rólad, de... (annyi minden jött közbe = bi-

   zony megfeledkeztem rólad)". - Ennek értelmében e közhely tény-

   leges jelentése: "A pénz boldogít."

 

         Lássuk most tartalmi oldalról a dolgot! Furcsa már a mon-

   dat első fele is (A pénz nem boldogít), mert kilóg a közhelyek

   általános mentalitásából, amely az anyagira, a megfoghatóra, az

   evilágira helyezi a hangsúlyt; arra, amit legjobban a pénz szim-

   bolizál. Úgy tűnik, a "közhely-mentalitás" előtt egy pillanatra

   fölvillan az Igazság, de fontossá nem válik számára (mert nem

   "belülről" fakad, hanem csak "külső" valóságként ismeri föl),

   hiszen rögtön hozzáteszi, hogy "de", ami egyértelműen jelzi,

   hogy `más_ a fontos számára (vö. pl.: "Én szívesen elmennék

   hozzátok, de...")

 

         S ez a "más": a "boldogulás". Az a fajta életszinvonalbeli

   és/vagy társadalmi pozicióbeli "felszinen maradás", "szinten ma-

   radás", ill. folytonos előbbre lépés, amelynek legfőbb s végső

   soron talán egyetlen forrása és biztosítéka a pénz. Azáltal,

   hogy a boldogulás mellett dönt, e közhely alkalmazója voltakép-

   pen arról tesz bizonyságot, hogy a boldogulástól várja a boldog-

   ságát, hiszen az ember életének csak egy fő iránya, fő törekvése

   lehet, s a vizsgált szempontból ez a fő törekvés az, hogy bol-

   dog legyen; végső fokon minden ember ezt az egyet akarja. S mi-

   vel a boldogulás legfőbb eszköze a pénz, ez azt jelenti, hogy

   aki a boldogulástól várja a boldogságát, az a péztől várja, te-

   hát úgy gondolja: A pénz boldogít.

 

         Így hát a tartalmi elemzés ugyanoda vezetett, ahová a for-

   mai elemzés alapján is jutottunk. Ám e közhely mentalitását ma-

   gáévá tevő ember élete szükségképpen tragédiához vezet, mert a

   pénz a valóságban tényleg nem boldogít.

  

  

 

 

 

#

 

  

   29.A pénznek nincs szaga

  

         Azaz nincs ráírva, és semmilyen módon nem árulkodik arról,

   hogyan jutott hozzá az ember. Ez nyilvánvaló, de a közhely töb-

   bet akar mondani ennél a nyilvánvalóságnál: azt hogy nem számít,

   hogyan jut hozzá az ember, pontosabban: nem számít, hogy tisz-

   tességtelen úton jutott-e hozzá az ember, még az sem, hogy vér

   tapad-e hozzá - talán még az a cinikus felhang is megvan benne,

   hogy "nem számít hogyan, csak legyen". Mindenesetre már maga

   az is cinizmus, hogy "nem számít, hogyan jut hozzá az ember".

 

         Sok mindenről árulkodik ez a kijelentés. Mindenekelőtt,

   ha nagyon áttételesen is, de arról, hogy az így gondolkodó ember

   számára (legalábbis az egyik) legfőbb érték a pénz... Követke-

   zésképp nem fő-értékek számára (ha egyáltalán értékek valameny-

   nyire!) az emberi értékek (tudás, művészet, család, barátság..),

   és még kevésbé az erkölcsi normák; ez utóbbiakon (az alábbiak

   is mutatják majd) egyszerűen túllép.

 

         A "nem számít, hogyan jut hozzá" a gátlástalanság világos

   jele. Az ilyen ember valószinűleg túljutott már azon, hogy a

   "jó" és "rossz" fogalmaival mérlegelje cselekedeteit, aligha za-

   varja már őt az, amit lelkiismeretnek szoktunk nevezni, csak a

   "célszerű", "praktikus" szempontok érdeklik: hogyan érhetné el

   legbiztosabban és legegyszerűbben saját céljait...

 

         Világos ebből az ilyen ember teljes önközpontúsága: senki

   és semmi nem számít neki, csak a saját akarata, saját érdeke. Ha

   "kell" gondolkodás nélkül lő (pl. rendőr) vagy lövet (pl. a

   rendőrparancsnok); a pénznek nincs szaga, nem lesz rajta a fize-

   tési borítékon, hogy a benne lévő pénz minek az ellenértéke. -

   Az ilyen embernek nincs szive, nem is tud senkivel együttérezni,

   legkevésbé a rászorulókkal. Közönyös, cinikus.

 

         Valamiféle bűnfogalma mégis-csak van, bár nagyon sajátos:

   "Ha nem derül ki, hogy tisztességtelen úton jutottam a pénzhez,

   akkor az nem is tisztességtelen!" Azaz: "bűn" az a "rossz" cse-

   lekedet, ami nyilvánosságra jut. Fontosak itt az idézőjelek,

   mert nem az illető tartja bűnnek és rossznak az adott cselekede-

   tet, hanem csak tudja, hogy a társadalom annak tartja.

 

         Az előző bekezdés idézőjeles mondata arról is árulkodik,

   hogy ez az egész szemlélet- és magatartásmód csak önbecsapás út-

   ján jöhet létre és maradhat fenn, hiszen az illetőnek önmagával

   is el kell hitetnie, hogy az a tény, miszerint a pénznek nincs

   szaga, elegendő bizonyítéka annak, hogy nem számít, hogyan ju-

   tott hozzá, sőt annak is, hogy ő sosem tisztességtelen úton jut

   hozzá. Ez az önbecsapás pedig, amelyet (valamilyen formában) ál-

   landóan gyakorolnia kell, elegendő bizonyítéka annak, hogy e

   közhely ideológia, ami pedig arra utal, hogy ha a lelkiismeretét

   s a szívét kiírthatja is magából az ember, a jó és a rossz pusz-

   ta tudatát semmiképp.

  

  

 

 

 

#

 

 

   30. Az idő pénz

  

         Ez egyike azoknak a közhelyeknek, melyek nem takargatják

   mondanivalójukat, hanem  világosan közlik a szavak mögött rejlő

   mentalitást (másfelől pedig egyike azoknak a közhelyeknek, me-

   lyek a legközvetlenebbül fejezik ki a közhely-mentalitást).

 

         Az idő voltaképpen egész életünknek a szimbóluma, hiszen

   az életünk bizonyos értelemben azt jelenti, hogy egy meghatáro-

   zott időponttól egy másikig itt tartózkodunk e világban. Amire

   felhasználjuk a rendelkezésünkre álló időt, az az életünk. Mondd

   meg, mire gondolod felhasználandónak az időt, és megmondom ki

   vagy! Még inkább: Mondd meg, mire használod fel az idődet, és

   megmondom, ki vagy! Az időnk értelme az életünk értelme! Akinek

   "az idő pénz", annak az élete értelme a pénz. Nem a család, nem

   a barátok, nem a tudomány vagy a művészet (a rászoruló embertár-

   sakról nem is szólva), mégcsak nem is a munka vagy a szórakozás,

   hanem a pénz. S talán jó okkal feltételezzük, hogy még a pénz

   sem döntően azért, hogy ezt vagy azt vásárolhasson, vagy utaz-

   hasson, hanem magáért a pénzért, a pénz birtoklásának tudatáért.

 

         Minden korban voltak és lesznek ilyen emberek, és érdemes

   eltöprengeni azon, hogyan lesz valaki ilyenné, ill. hogyan képes

   így élni, ezzel a mentalitással és a belőle fakadó magatartás-

   móddal? Hogy lehet az, hogy valaki az egész életét mélyen az em-

   ber alatti szinten éli le, s úgy hal meg, hogy fogalma vagy sej-

   tése sem volt arról, mit jelent embernek lenni? Hogy lehet az,

   hogy ilyen emberek tömegével, tíz- és százmilliószámra léteznek,

   ha nem is éppen amiatt, hogy a pénz az életük értelme? Hanem

   egyszerűen a vegetálás. Hogy van az, hogy minden más létező léte

   aktualitás, csupán az ember léte az, ami többnyire merő potenci-

   alitás? Eljut-e valaha az emberiség az emberré válás fokára, még

   mielőtt elpusztítja önmagát?

 

 

 

 

#

 

 

2.) A reklámok hazudnak. Például belső ellentmondásaikból is

bizonyítható ez. Kizárt dolog, hogy "a legtöbb, ami adható az

életben" az egyik nap egy pohár tea, másnap egy kávé, valami

déli gyümölcs, megint máskor egy drága autó legyen. Ha az OMO

jobb, mint az összes többi mosószer, akkor egyidejűleg nem lehet a

Persil is jobb, mint az összes többi, és fordítva. Ezen állítások

közül csak az egyik lehet igaz, vagy egyik sem. Ez utóbbi a valószínű,

mint ahogy az is valószínű, hogy a téves állítások nem csak úgy véletlenül,

hanem tudatos és haszonleső hazugságokból keletkeznek, és így a

reklámok erkölcsi szintjét is jellemzik.

 

3.) A reklám a szavakat elértékteleníti. Az olyan kifejezések, mint

"legnagyobb öröm", "boldogító érzés", "a szeretet ajándéka", "a legtöbb,

mi adható az életben", "fedezd fel az élvezés örömének

művészetét", "a boldogság csúcsa", "mindennapi varázslat", "a

teljes élet öröme", "a csúcs felfedezésének vágya", "önfeledt

pillanat" - korábban csak a szerelmes regényekben szerepeltek, s

ott is módjával.  A szavak elértéktelenedése maga után vonja az

érzelmek devalválódását is: egyre nehezebb lesz szerelmet

vallani "életem egyetlen kincsének" ebben a reklámözönben, s

lassan már szerelmet érezni is egyre lehetetlenebb.

 

4.) A reklámok - éppen a köztük lévő ellentmondások miatt -

egymás specifikus hatását kioltják. Hiába döngölik agyunkba "A"

mosószer előnyeit, ha utána öt perc múlva már "B" mosószer a

legjobb, majd ismét egy másik. Így egyik reklám sem tudja elérni

a kívánt hatást, és ezért a hatékonyság fokozása érdekében egyre

durvább reklámfogásokkal próbálnak az egyes cégek átmeneti

előnyöket elérni.

 

5.) Az egymás ellen küzdő reklámok végülis csak a közös, általános

hatást (Fogyassz! Fogyassz!! Fogyassz!!!) erősíthetik: mindegy, hogy

melyiket veszed, csak vegyél már valamit, bármit, és fogyassz,

fogyassz egyre többet.

 

8.) Mi a jó a reklámokban? Biztos van bennük valami jó is, ha -

kis mértékben ugyan - de maguk is kívántosak. Például szépek a

színeik. A teljes érzékelhető színspektrumot kihasználják,

szemben a természettel, mely a rikító színekkel takarékoskodik.

Sok reklámban van némi humor is, amely nyilván jótékony hatású

az ember kedélyére; ámde az is jellemző, hogy a nevetség tárgya

többnyire a bárgyú nem-fogyasztó. Ha tehát valaki közülünk

igazán jóízűt akar nevetni a reklámok viccein, alkalmas

mennyiségű öniróniával is kell rendelkeznie.  Másrészt viszont

egyértelműen bántó a reklámok hangossága (kb. 10-20 decibellel

hangosabbak, mint az egyszerű közlések), bántó, de lassan

megszokottá válik a reklámok szaggatottsága, tolakodása, melynek

következtében az ember immár az élővilág legizgágább és

legzajosabb állatává nevelte ki magát. Még a legszebb reklámkép is

más szépségek elől veszi el a helyet, ha a természetben helyezik

el, rongálja a tájat, szétszabdalja a megszokott városképeket.

 

9.) A reklám bűnre kényszerít. Ezt a tételt hagytam utoljára, hogy

teljesen nyilvánvalóvá tehessem a tétel helyességét. Mint láttuk a

reklám a fogyasztást akarja kikényszeríteni, és akiket elér,

azoknál - legyen bármilyen erős akaratuk - többé-kevésbé el is éri

a célját. Az emberi agy t.i. külsőleg befolyásolható szerkezet.

Most azt szeretném megmutatni, hogy az esetek többségében ez a

fogyasztás bűnös fogyasztás. Mikor etikus ugyanis a fogyasztás?

Csak néhány példa: etikus a felesleges testsúlyt fogyasztani az

egészséges élet érdekében, de az is jó, ha a hirtelen sokat termett

szilvafa gyümölcsét fogyasztjuk, hogy kárba ne vesszen, és

fogyaszthatjuk, gyomlálhatjuk a bűneinket, és bármit etikus

fogyasztani, amiből túl sok, a megfelelőnél több van a közelünkben.

Azt azonban senki nem állítja, hogy a Földön túl sok lenne a

termőföld, az energia, az ásványkincsek mennyisége, a tiszta víz,

a fa, az élet, s az ezekből kialakított termékeket kínálja

fogyasztásra a reklám, mégpedig nagyobb mennyiségben, mint amit

a szükségleteink miatt amúgyis magunkhoz vennénk. Hallatlan kincsei

vannak a Földnek, de korlátos mennyiségben. Még a leghazugabb

ember sem merné állítani, hogy e kincsek bármelyikéből is túl

sok van, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy utánunk még

generációk jönnek, akik szükségleteiket szeretnék kielégíteni, és

ma is milliárdok élnek rajtunk kívül a Földön, akik szintén

szeretnék még kielégíteni a szükségleteiket. És ezekből a korlátozott

mennyiségben meglévő javakból készíti a fogyasztói társadalom azt a

sok-sok árut, amit mind ránk akar sózni, el akar fogyaszttatni.

Nos, ezért bűnös a fogyasztói társadalom, és bűnös az ő

prófétája a reklám is.

 

Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, hanyagság,

restség - ezek azok a rossz szokások, melyről egyházunk azt

tanítja, hogy a Hét Főbűn, s melyből legalább öt a bűnös

reklámok lételeme. Legfőképpen a torkosság és a restség, minden

reklámok fundamentuma, no de az irigység, a pénzsóvárság és a

szex is a reklámkészítők íróasztalán heverő nélkülözhetetlen

kellékek. Bűn az, amire kényszeríteni akarnak, és bűnös a mód is

ahogyan teszik. Csak ennyit mondok: A budapesti Bazilika oldalán

láttam az alábbi feliratot 24 négyzetméteren: "Engedjen Ön is az

édes csábításnak!"

 

 

 

#

 

 

10.) Okelemzés: Mi az oka a reklámoknak? Első gyanúnk a természetes

felhalmozáson alapuló túlfogyasztásra terelődik. Közismert, hogy

az ember, ha minden szükséges dologgal jól el van látva, akkor

cukorból, sóból, szénhidrátból általában többet fogyaszt a kelleténél

(az ú.n. élvezeti cikkekről, drogokról nem is beszélve). Ez az

egészség rovására is megy. A laboratóriumi patkányoknál "kávéházi

étrendnek" nevezik azt az etetési módot, amikor az állatoknak

minden lehetséges élelemfajtát korlátlan mennyiségben felkínálnak.

Megfigyelték, hogy a "kávéházi étrenden" tartott patkányok

rövidebbi ideig élnek, mint a beosztással, optimáliasan

etetettek.  A jelenség oka az, hogy az állatok a természetben

hiányra és felhalmozásra vannak berendezkedve, és kávéházi

étrenden csak a fehér patkányok és a fehér emberek élnek.

Valószínűleg ez a torkosság alapja, de ebből még nem lesz

fogyasztói társadalom. A torkosság kell a reklámok működéséhez,

de a torkosság önmagában csak 20-50 %-kal növeli meg az ellent

nem álló ember napi adagját, az illető elhájasodik és viseli

annak következményeit. De vajon hogyan lehetséges az, hogy a

fogyasztói társadalom nem százalékokkal, hanem nagyságrendekkel

volt képes növelni a fogyasztását a természet javaiból néhány

évtized leforgása alatt?

 

11.) Hogyan lehetséges a fogyasztói társadalom önmagába programozott

esztelen ívű növekedése? Kizárólag a reklámok segítségével.

 

Az anyukák is reklámozzák a vasárnapi húslevest, amikor már mindenki

jól van lakva (értsd: a kelleténél már többet is evett). Senki nem

állítja, hogy sok a föld, a mag vagy a csirke, csak éppen az "eladatlan"

leves a sok, ezért kell kínálgatni (vagy eltenni hétfőre, átvinni a

törött lábú Manci néninek vagy legközelebb megfelelő mennyiséget főzni).

 

A gyerekek nádbuzogányokat gyűjtenek a Balatonnál, csokorba kötve

árulni kezdik, hogy meglegyen a fagylaltra való. Reklámozni is fogják.

100 méterrel odébb van tízezer nádbuzogány, de ők bementek érte,

nem kis munkával csokrokba kötötték, és így keletkezett az eladatlan

termékük. Ha még délelőtt fagylaltozni szeretnének, akkor reklámozni

is fogják a terméküket, és az emberek meg is veszik ezt az egyébként

nélkülözhető szobadíszt.

 

Honnan van a sok eladatlan nyersanyag, termény, áru? A

természet nagy, de véges kincséből. Ha a természet bármely

kincséhez hozzányúlunk, már el nem adott termékké válik.

A természet nyög az emberiség éves fogyasztásának súlya

alatt, de a termelőt csak az érdekli, hogy ha a vacak 39 darab

kunkorított cipőpertlijéből csak egy is nála marad, az neki

ráfizetés. És méginkább az, ha nem is 39 cipőpertliről van szó,

hanem 39 ezer tonna autóriasztó távirányító gombról, vagy 39 milliárd

liter azúrkék színű üdítőitalról.

 

Ha axióma az, hogy mindenki az érdekeinek megfelelően cselekszik, és

érdekeinek érvényesítésére bármilyen rentábilis eszközt (kényszerítést)

is alkalmazhat, akkor mindenegyes eladatlan cipőpertlit, riasztót és

üdítőitalt reklámozni fognak, mert a reklám az eladás hatékony eszköze.

Igaz, hogy kényszerítő eszköz, igaz, hogy bűnös eszköz, de elad,

és ez volt a cél. Eladja azt is, amire nincs szükséged, tízszer,

százszor többet is elad, mint amennyire az emberi szükségleteket

becsülhetnénk, kifizetődővé tesz minden új beruházást, megcsinálja

a piacot ott, ahol rég minden mindennel telítve van.

 

12.) Mi a megoldás?

Az egyéni megoldást már említettük: élj kellemes, barátságos,

környezetvédő életet, és messzire elkerül a reklám. Ürítsd ki

a pénztárcádat az Európa miatt nyomorgók üres zsebeibe, és

téged már nem kényszeríthet vásárlásra a multinacionális cégek

egyetemes világtanácsa sem.

 

De mi a kitörés globális amerikanizálódásból? Ki tudjuk-e menteni

az emberiséget a reklámok fogságából? Mikor fog lecsillapodni ez

az őrület? Mennyit tudunk megmenteni a természet kincseiből unokáink

számára az éhségnél százszorta kívánósabb jelenkor karmai elől?

 

Ilyenféle ellenreklámokat lehetne fizetni belőle: "Tisztelt TV-nézők!

Kérjük, ne higgyenek a habzsolásra buzdító reklámoknak. Éljenek

szerény, felelős, mértéktartó életet, hogy együtt megmenthessük a Földet

unokáink számára!"

 

 

Magam inkább a kisléptékű társadalomra szavaznék. Egy magyar faluban,

ha krumplira van szükséged, két lehetőséged van. Először is a faluban

három ember foglalkozik krumplitermesztéssel, ezt mindenki tudja,

elballagsz bármelyikükhöz, és veszel amennyire szükséged van minimalizált

áron. A másik, hogy idegen vagy a faluban, és még semmit sem tudsz:

oda mégy bárkihez, és megkérdezed, hogy ki foglalkozik itt krumplival,

elballagsz a legközelebbihez, és megveszed amennyi kell, ugyanannyiért.

 

Egy német kisvárosban is hasonlóan megy a dolog. Ha krumpliról van szó,

akkor felütöd a telefonkönyvet a "K"-betűnél, és az ott található

három telefonszámon érdeklődsz. Elmehetsz érte, de másnap házhoz

is szállítják, ha türelmes vagy. Ha azonban teljesen tudatlan az ember,

és nem jön rá, hogy a krumplit a burgonyánál kell keresni, akkor

felhívja a tudakozót, és a számítógépes kisasszony pontosan

annyit fog tudni a krumpliról és a német kisvárosról, mint

amennyit a magyar paraszt, t. i. hogy hol kell keresni, és hol

veheted meg, amennyi kell.

 

Ha viszont egy nagyvárosban bérelsz egy flancos sufnit, és el akarsz

adni egy tonna abszolút felesleges bóvlit, millióknak, milliókért, akkor

sajnos keményen reklámoznod kell magad. Ennek azonban már semmi

köze a kisléptékű társadalomhoz.

 

Összefoglalva: Nem tudom, hogy reklámügyben mi lesz az általunk elérhető

és megérhető megoldás, és mit kell ennek érdekében tennünk. Azt tudom,

hogy mi az egyén megoldása, ld. fentebb, és hogy az járható út. Az

általános megoldást nem ismerem, de az biztos, hogy minden élethelyzetben

el tudod dönteni, hogy az adott cselekvés jó-e a fogyasztói társadalomnak,

a fogyasztásnak, a reklámnak. Ha igen, tedd meg az ellenkezőjét.

 

Vagy pozitívan megfogalmazva: minden cselekedetünkkel döntünk a reklámmentes,

kisléptékű társadalom sorsáról. Ha segítesz, hogy megőrizzük a magyar

falut, vagy felépítsünk itt egy német kisvárost, akkor már tettél, tettünk

valamit.

 

 

 

 

#

 

 

Meg akarod változtatni a világot? Mi lenne, ha önmagaddal kezdenéd? Mi

lenne, ha önmagad transzformálódnál először? Hogyan éred azt el?

Megfigyeléssel.  Megértéssel. Úgy, hogy részedről nincs sem beleavatkozás,

sem megítélés. Mert amit megítélsz, azt nem tudod megérteni. Amikor azt

mondod valakiről, hogy "ez a férfi egy kommunista", a megértés abban a

pillanatban már meg is állt. Címkét nyomtál rá. "Ez a nő egy kapitalista."

A megértés abban a pillanatban már meg is állt. Címkét nyomtál rá, és

annál rosszabb, ha a címke alig kivehető helyeslést vagy helytelenítést is

hordoz! Hogyan fogod megérteni, hogy adott esetben mivel értesz egyet,

mivel nem?

 

Mindez úgy hangzik, mint egy új világ, ugye? Nincs ítélet, nincs

megjegyzés, nincs állásfoglalás: valaki csupán figyelemmel kísér,

megfigyel, tanulmányoz anélkül, hogy a megfigyelt, figyelemmel kísért

tanulmányozott dolgot meg akarná változtatni. Azért, mert ha azt, ami van,

azzá kívánód változtatni, aminek szerinted lennie kellene, akkor többé nem

érted. Az idomár megpróbál megérteni egy kutyát, hogy betaníthassa

bizonyos mutatványok előadására. A tudós azonban egyszerűen megfigyeli a

hangyák viselkedését, s a szeme előtt nem lebeg más, mint megfigyelni a

hangyákat, minél többet megtudni róluk. Nincs más célja. Nem kísérli meg

betanításukat, vagy azt, hogy bármire jusson velük. A hangyák érdeklik,

azokról akar tudni minél többet. Így áll a dologhoz. Azon a napon, amikor

közel ilyen álláspontra helyezkedsz, csodában lesz részed. Megváltozol

erőfeszítés nélkül, helyes irányba. Végbemegy majd a változás, nem kell

keresztülvinned. Ha tudatára ébredsz, akkor tájékozatlanságodon úrrá lesz

ez a megvilágítás, minden eltűnik, ami gonosz. És ez tápot ad mindannak,

ami jó. Ezt fogod megtapasztalnod.

 

 

 

#

 

 

FÉLELEM - AZ ERŐSZAK GYÖKERE

 

Néhányan azt állítják, hogy csak két dolog van a világon: Isten és

félelem; szeretet és félelem, csak ez a kettő. Csak egyetlen gonosz dolog

van a világon, a félelem. És egyetlen jó dolog van a világon, a szeretet.

Azt olykor másként nevezik. Időnként boldogságnak vagy szabadságnak vagy

békének vagy örömnek vagy istennek vagy bármi másnak nevezik. De a címke

nem igazán számít. És nincs olyan gonosz dolog, amelyet ne lehetne

visszavezetni a félelemre. Egy sincs.  Tudatlanság és félelem, félelem

okozta tudatlanság, ez az, ahonnan minden gonosz származik, ahonnan a

benned lévő erőszak származik. Az az ember igazán erőszakmentes, az igazán

képtelen az erőszakra, aki félelemtől mentes. Csak amikor félsz, akkor nő

harag benned. Gondolj a legutolsó esetre, amikor dühös voltál. Folytasd

csak! Gondolj az utolsó percre; mikor haragos voltál. Minek az

elvesztésétől féltél? Mitől féltél, mit vesznek majd el tőled?  Ez az,

amiből a harag származik. Gondolj egy haragos emberre, olyasvalakire,

akitől talán tartasz! Legyen bár férfi vagy nő; látod, milyen rémült? Itt,

ez az úr valóban ijedt, csakugyan. Ott, az a hölgy is rémült, különben nem

lenne dühös. Végső soron csupán két dolog van, szeretet és félelem.

 

 

 

#

 

 

Martini bíboros, Milánó érseke elmesélt egy kedves történetet, amely

láttatja, milyen veszélyt idézhet elő a vallás. A történet egy házasulni

készülő olasz párhoz kapcsolódik, akik előre megbeszélték a plébánossal,

hogy egy kis ünnepséget tartanak a templomkertben.  De esett az eső, és ők

nem tudták megtartani az ünnepséget. Azt kérdezték tehát a plébánostól:

"Baj lenne, ha az ünnepséget a templomban tartanánk meg?" Mármost az atya

cseppet sem volt boldog afelett, hogy fogadást rendezzenek a templomban,

de ők azt felelték: "Eszünk egy kis süteményt, éneklünk egy kicsit, iszunk

egy kis bort, és hazamegyünk." Így hát meggyőzték az atyát. De, minthogy

derék, életszerető olaszok voltak, ittak egy kis bort, énekeltek egy

kicsit, aztán ittak még egy kis bort, és énekeltek még néhány dalt, és fél

órán belül nagy ünnepelgetés folyt a templom falain belül. És mindenki jól

érezte magát, volt sok tréfa és csintalan dévajkodás. Az atya viszont tele

volt feszültséggel, fel s alá járt a sekrestyében, háborogva a társaság

keltette zaj miatt. A segédlelkész bejön, és így szól: "Látom, ön tele van

feszültséggel."

 

"Hát persze, hogy feszült vagyok. Hallgassa csak a lármát, amit ezek

csinálnak!  És mindezt az Isten Házában! Az ég szerelmére!"

 

"Nos, atya, ezeknek az embereknek valóban nincs hova menniük."

 

"Tudom! De muszáj nekik ilyen zenebonát csapni?"

 

"Nos, atya, ugyebár nem szabad elfeledjük, hogy Jézus is jelen volt egy

esküvőn!"

 

Mire az atya: "Tudom, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői

banketten, ÖN aztán nem kell elmondja nekem, hogy Jézus Krisztus jelen

volt egy esküvői banketten! De ott nem volt Oltáriszentség!"

 

Tudod, vannak még hasonló esetek, amikor az Oltáriszentség fontosabb, mint

Jézus Krisztus. Amikor az ima fontosabb lesz, mint a szeretet, amikor az

Egyház fontosabb, mint az élet. Amikor Isten fontosabbá lesz, mint a

szomszéd. És így tovább. Ez a veszély. Ez az, felfogásom szerint, amire

Jézus nyilvánvalóan felhívott bennünket - elöl állnak a legfontosabb

dolgok! Az emberi lény sokkal fontosabb, mint a Sabbath. Megtenni, amit

mondok nektek, azzá válni, amit jelzek nektek, az sokkal fontosabb, mint

Uram, Uram.

 

 

 

#

 

 

Maga a személy a gondolkodó elme hatósugarán túl van. Közületek bizonyára

sokan büszkén nevezik magukat európainak, mint ahogy sok indiai alighanem

büszke, ha indiainak nevezik. De mi az, hogy "indiai", mit jelent az

"európai"? Ez egy konvenció; nem része az illető mivoltának, lényegének.

Csupán címkéd van, ez minden. Valójában nem ismered az illetőt. Mindig

hiányzik valami a koncepcióból, mindig kimarad valami rendkívül fontos,

valami érték, ami csak a realitásban található, ami konkrét egyedüliség,

egyedi dolog. A nagy Krishnamurti oly jól foglalta ezt össze, amikor így

szólt: "Attól a naptól kezdve, hogy a madár nevét megtanítod a gyereknek,

a gyerek soha többé nem látja azt a madarat." Mennyire igaz! A gyerek az

első alkalommal egy pihés, élénk, mozgó valamit lát, és te azt mondod

neki: "veréb". A következő napon, amikor a gyerek lát egy másik pihés,

mozgó valamit, az előző napihoz hasonlót, azt mondja: "Ó, verebek. Láttam

már verebet. Unom a verebeket."

 

Sohasem fogsz unatkozni, ha a dolgokat nem a koncepcióidon keresztül

szemléled.  Minden egyes dolog egyedi. Minden veréb különbözik minden más

verébtől, dacára a hasonlóságnak. Az azonosságok megléte nagy segítség,

így tudunk elvonatkoztatni, fogalmat alkotni, hogy koncepciónk lehessen.

Nagy segítség a kommunikáció, az oktatás, a tudomány szempontjából.

Ugyanakkor félrevezető is, és akadályozza eme konkrét egyed szemlélését.

Ha a koncepciódon kívül nem tapasztalsz mást, nem tapasztalod a realitást,

mert a realitás konkrét. A

 

Másik fontos jellemzője egy koncepciónak az, hogy statikus, míg a valóság

állandó mozgásban, változásban van. Ugyanazon a néven emlegetjük a

Niagara-vízesést, pedig az a víztömeg állandóan változik. Van olyan szó,

hogy "folyó", de a folyóban a víz állandó mozgásban van. Egy szavad van

arra, hogy "test", pedig a testben a sejtek állandóan megújulnak.

Tételezzük fel, például, hogy roppant szél fúj odakint, és a

honfitársaimnak el akarom magyarázni, milyen a viharos amerikai szél vagy

hurrikán. Befogom tehát egy szivarosdobozba, hazaviszem, és azt mondom:

"Ezt nézd meg!" Nincs benne semmiféle szél, ugye? Minthogy befogtuk. Vagy

ha arra az érzésre vagy kíváncsi, milyen egy folyó sodrása, én pedig hozok

egy vödörrel belőle. Megszűnt az áramlás abban a pillanatban, hogy vödörbe

tettem. Abban a pillanatban, hogy a dolgokat koncepcióba zárod, megszűnik

az áramlásuk; statikussá, halottá válnak.  Egy megfagyott hullám nem

hullám. Egy hullám alapvetően mozgás, akció; nem hullám, amikor

megfagyasztod. A koncepciók fagyottak. A valóság cseppfolyós.

 

 

 

#

 

 

KULTURÁLIS KONDICIONÁLTSÁG

 

Beszéljünk még a szavakról! Korábban már mondtam nektek, hogy a szavak

hordereje korlátozott. Ehhez még valamit hozzá kell tennem. Vannak szavak,

amelyek semmire sem vonatkoznak. Például: én indiai vagyok. Mármost,

tételezzük fel, hogy hadifogoly vagyok Pakisztánban, és azt mondják nekem:

"Nos, ma önt elvisszük a határra, ahonnan pillantást vethet a hazájára."

Kivisznek hát a hat rra, én pedig áttekintek a túloldalra, és azt

gondolom: "Ó, hazám, én gyönyörű hazám! Falvakat látok, és fákat és

hegyeket. Ez az enyém, a szülőföldem!" Egy idő után az egyik őr így szól:

"Elnézést, tévedés történt. Még további húsz kilométert kell megtennünk."

Mire reagáltam? Semmire. Leragadtam annál a szón l, hogy India. De a fák

nem India; a fák fák. Valójában nincsenek sem országhat rok, sem

megyehatárok vagy birtokhatárok. Az emberi elme húzta oda azokat; ltalában

az ostoba, mohó politikusok. Az én hazám hajdanán egy ország volt; most

négy. Ha nem vigyázunk, lehet, hogy hat lesz. Akkor majd hat zászlónk

lesz, hat hadseregünk. Ez az, amiért sohasem látsz engem tisztelegni egy

zászló előtt. Utálok minden nemzeti zászlót, mert téveszmét testesítenek

meg. Mi előtt tisztelgünk? Én a humanitás előtt tisztelgek, nem egy zászló

előtt, melyet egy hadsereg vesz körül.

 

A zászlók az emberek fejében léteznek. Akárhogy is, a szótárunkban ezer és

ezer olyan szó van, amelyeknek semmi közük sincs a valósághoz. Mégis

érzelmeket keltenek bennünk! Így azután elkezdünk látni olyan dolgokat,

melyek nincsenek is ott. Mi tényleg látjuk India hegyeit, amikor pedig

azok nem is léteznek, és ténylegesen látunk indiaiakat, holott ők szintén

nem léteznek. Az önök amerikai kondicionáltsága létezik. Az én indiai

kondicionáltságom létezik. De ez nem valami szívderítő dolog. Mostanában a

harmadik világ országaiban sok szó esik a "kulturálatlanságról". Mit is

neveznek "kultúrának"? Nem ugrálok az örömtől e szó hallatán. Mit is

jelent ez? Azt, hogy szeretnél megtenni valamit, mert arra kondicionáltak?

Azt, hogy szeretnél érezni valamit, amely érzés kondicionált voltodból

fakad? Vajon nem gépies életet jelent-e mindez? Képzeljük el, hogy egy

orosz házaspár adoptál egy amerikai bébit, és Oroszországba viszi. Fogalma

sincs arról, hogy Amerikában született. Neveltetése során mindvégig

oroszul beszél; él-hal az orosz hazáért; gyűlöli az amerikaiakat. A saját

kultúrája nyomta rá bélyegét; átitatta őt saját irodalma. Kultúrájának

szemüvegén keresztül tekint a világra. Mármost, ha úgy hordod a

kultúrádat, mint a ruhádat, akkor minden rendben van. Egy indiai asszony

szárit visel, egy amerikai valami mást, egy japán nő a kimonóját. De senki

sem azonosítja önmagát a ruháj val. De a kultúrád viselésében sokkal

elszántabb vagy. Büszke vagy a kultúr dra. Arra tanítanak, hogy légy

büszke rá. Szeretnék akkora hangsúlyt adni ennek, amekkorát csak lehet.

 

 

 

#

 

 

SEMMIT SEM MONDVA A SZERETETRŐL

 

Hogyan írhatnám le én a szeretetet? Úgy döntöttem, hogy elmondom nektek

ama meditációim egyikét, melyekről egyik új könyvemben írok. Lassan

olvasom majd; meditáljatok rajta menet közben, mivel a rövidített formáját

halljátok, máskülönben nem tudnám az egyébként fél órás mondanivalót három

vagy négy percben összegezni. Ez egy megjegyzés az evangélium egyik

mondatához.

 

Korábban Platón egy másik bölcs mondásán gondolkodtam: "Senki sem

süllyeszthet szolgává egy szabad embert, mivel egy szabad ember még a

börtönben is szabad." Ez hasonlít az evangélium egy másik mondatára: "Ha

valaki arra kényszerít, hogy tégy meg egy mérföldet, menj kettőt!" (Vö. Mt

5, 41.) Azt hiheted, szolgává tettél azzal, hogy terhet raktál a hátamra.

Pedig valójában nem. Ha valaki megkísérli megváltoztatni a külső

valóságot, s azért akar börtönön kívül lenni, hogy szabad legyen, akkor

valóban fogoly. A szabadság nem a külső körülményekben van, hanem a

szívben lakik. Ha elérted már a bölcsességet, ki volna képes szolgává

tenni?

 

 

 

#

 

 

A természet egyensúlya

 

A természet évmilliókon át bonyolult egyensúlyban volt, s ennek a

sokkarú mérlegnek egyes karjaira - szennyezéseivel - rácsimpaszkodott

az ember. Az egyensúly felborulásának folyamata minden területen

és minden szennyezésre nézve nagyjából három szakaszra tagolható:

 

Első fázis:     a természetes öntisztuló képesség

Második fázis:  túlterhelődés után a természet öntisztuló

                képességének (a tisztító szervezeteknek) a lepusztulása,

                megszűnése

Harmadik fázis: a szennyeződés halmozódása az elviselhetetlenségig

 

Tudjuk, hogy az egyes szennyezések között (káros) keresztkölcsönhatások

is lehetségesek, t.i. egy szennyezésfajtától elpusztulhatnak olyan

élőlények, melyek egy másik szennyezéssel még sokáig megbirkóztak volna.

Az is előfordul, hogy egy hirtelen, csapásszerű szennyezés tartósan

felszámolja az öntisztulóképességet olyan területen, ahol ez egyébként

nem volt várható. E kivételek ellenére, mégis használhatónak

tűnik a fenti szakaszolás, és tapasztalaink is sajnos azt bizonyítják,

hogy a természet pusztulása a környezetünkben az egyes területeken

más-más ütemben, de elvileg azonos módon történik. Ezt a jelenséget,

és ennek következményeit tárgyalja ez a dolgozat.

 

Gyerekkoromban édesapám hívta fel a figyelmemet a Duna öntisztító

képességére: ha pl. a vízbe dobunk egy almacsutkát az hamar baktériumok

és halak táplálékává válik, megszűnik nyomtalanul, a Dunával válik

egyenlővé. De arra is ő hívta fel a figyelmemet, hogy minden élő víz

túlterhelhető - például - szervesanyagokkal, s az ellégtelenedés után

a vízből kipusztulnak az állati, majd a növényi szervezetek, s

a víz még azt az öntisztulóképességét is elveszíti, amit ezek az

élőlények kölcsönöztek neki. A folyó holt vízzé, szennycsatornák

higítóedényévé válik, s ekkor már az almacsutka is feldolgozhatatlan

szennyezésként úszik az alatta lévő mérgező keverék habjain.

(Ez a folyamat le is zajlott, az Elbán, a Rajnán, a Temzén; a

Dunán most zajlik; később látni fogjuk, hogy a folyamat csak nagy

erőfeszítéssel fordítható meg: nehéz egy folyót ismét élővé varázsolni.)

 

Hasonló, például, az erdők tisztító képessége: A fák és az aljnövényzet

asszimilálnak, szennyeződéseket, port kötnek meg, stabil klímát

alakítanak ki, magukba tudnak építeni még a kénes gázokból is valamennyit.

De ha a savasesőket már nem tudják tovább elviselni, pusztulásba fordulnak,

és maguk is szennykibocsátóvá válnak. Ugyanígy megismerhető a tavak,

a talaj terhelhetősége, s hasonlóan az óceánoké, sztyeppéké, meghatározható

egy adott zöldfelületmennyiséggel rendelkező város levegőjének

terhelhetősége ugyanúgy, mint az egész légköré.

 

Most vizsgáljuk meg az elszennyeződés három fázisának folyamatát:

     1.) Az első fázis, az egyensúly, az öntisztulás fázis évmilliókon

át fennállt, de még az ember is évezredeken át használta úgy a

természetet, hogy abból sem a természet, sem az ember nem sokat

érzett. Ellenpéldaként szokták említeni, hogy az ókori ember már ki

tudta meríteni az erdők megújulási képességét, több tölgyet és

cédrust termelve ki hadihajók számára, mint amennyi makkból

és sarjból újranőhetett. Így változtak balkáni és libanoni rengeteg

erdőségek - máig - lepusztult hegyoldalakká. Minden más területen azonban

a huszadik századig "kellett várni" a természet lehetőségeinek

kimeríthetőségére.

     2.) A második fázis általában rövid, évekig, évtizedekig tarthat csak.

Ennek okai: a természet pusztulása maga is terheli a természetet; közben

az ember nemhogy csökkentené a szennyezését, hanem éppen ezekben az

időkben általában megtöbbszörözi azt; a folyamatot gyorsítják a

bevezetőben említett káros együtthatások is: egy élő rendszer egy

elemének sérülésével nagyon gyakran felborul az egyensúly,

és lebomlik az egész együttélő közösség. Ha pedig a természet

feldolgozóképessége megszűnik, akkor nagyon hamar elérkezik a harmadik

fázis, amikor az ember négyszemközt marad szemetével, s a további

elviselhetőség már csak a higító edényzet (a Föld élettelen terei)

térfogatától függ.

     3.) Erre a harmadik fázisra jellemző, hogy a szennykibocsátás mértéke,

ha lehet, lendületből még újabb egy nagyságrenddel nő; egyetlen

pozitívum, hogy a viszonyok egyszerűsödnek: a bonyolult természeti

folyamatok már kimaradnak a számításokból, a súlyos szennyezés mértéke

könnyen mérhető és fizikai, kémiai modellekkel nyomon követhető.

Mindazonáltal én az első fázist mégis egyszerűbbnek és

kívánatosabbnak gondolnám: Ennek elve ugyanis az, hogy ha a

természet határait felismerjük, és nem közelítjük meg, boldogan

élhetünk itt, a Földön.

 

Nem célom, hogy vitát indítsak a természet tűrőképességének határairól

csak példaként szeretnék megemlíteni néhány olyan szennyezési területet,

ahol könnyen és egyértelműen eldönthető, melyik fázisban tartunk:

     Első fázis: légköri oxigén egyensúlya, erdők porterhelése

     Második fázis: a Duna biológiai és szerves szennyezése, tavak

eutrofizálódása, talaj savasodása

     Harmadik fázis: talajvíz nitrátosodása, az őserdők letarolása,

a városi növényzet küzdelme a por, só, kiszáradás, nitrózus gázok ellen,

a szilárd hulladékok halmozódása, a levegő szénmonoxid, ózon, kéndioxid

tartalma különösen városokban, ipartelepek környékén, veszélyes

hulladékok, sugárzó szemetek felhalmozódása, stb.

 

Mivel a második fázis tragikusan rövid, ezért részletesebben az első

és harmadik fázissal szeretnék foglalkozni, megállapítva, hogy a

két helyzetben gyökeresen eltérő élet-stratégiára van szükségünk.

Nyilvánvaló, hogy ami az első fázisban megfelelő szabályozás, az a

harmadik fázisban teljességgel alkalmatlan lehet.

 

Az első fázisban kézenfekvőnek tűnik a limitszabályozás. T. i. ha

ismert a természet öntisztulási tűrőképessége, akkor ennél alacsonyabb

szinten kijelölhetünk egy terhelési határt, amit semmilyen körülmények

között nem szabad túllépnünk. Valami hasonlót láthatunk is megvalósulni,

csak nagy furcsaságokkal: Egyes országok rendelkeznek bizonyos anyagok

összkibocsátásáról, Amerikában még "kibocsátási jegyet" is bevezettek például

széndioxidra, kéndioxidra, amit aztán a nagy erőművek adnak-vesznek.

Az alapgondolat itt nyilván a limitszabályozás. Csakhogy a furcsaságokat

is meg kell említeni, amely alapvetően megkérdőjelezi e stratégia értelmét:

     - sok esetben nem a kibocsátási határt szabályozzák, hanem a

       megengedett növekedési ütemet (mintha a természet tűrőképessége

       még nőne is)

     - a legtöbb esetben a történelmileg kialakult, jelenlegi

       szinten, vagy valamilyen más kellemesnek tűnő szinten

       szabályozzák a szennyezés mértékét (teljesen függetlenül attól,

       hogy ehhez mit szól a természet)

     - és a legfőbb hiba, hogy sok esetben harmadik fázisú helyzetben

       alkalmazzák az említett limitszabályozást, aminek aztán végképp

       nincs semmi értelme (sebtapasz a haslövésre).

 

Hasonlóan viselkedünk mi magunk is, amikor - egyébként dicséretes

módon - takarékoskodunk, fogadkozunk, hogy nem fogjuk növelni víz-,

villanyfogyasztásunkat, és ezzel legalábbis a növekedés ütemét

valóban korlátozzuk; kevesebbet autózunk, kevesebbet vásárolunk,

de nem határozzuk meg, hogy milyen ütemben és milyen szintre

csökkentjük fogyasztásunkat, és legfőképpen, hogy miért. Egy harmadik

fázisú szennyezés esetén a limitszabályozás ugyanis elégtelen eszköz.

Még a fogyasztáscsökkentés is csak a megoldás egyik fele a második

illetve harmadik fázis esetén. Éppen ezért írtam le ezt a gondolatmenetet,

hogy legalább ne kenődjünk el, ha tényleges erőfeszítéseinknek sem most,

sem hosszabb idő múltán nem látjuk a gyümölcsét. Nem is láthatjuk. Ezt a

logikai hibák világosan mutatják. Senki nem akar értelmetlenül áldozatot

hozni, tehát tisztába kell jönnünk a valós helyzettel, hogy egyértelműen

meghatározhassuk harmadik fázisú élet-stratégiánkat.

 

Mi a teendő a harmadik fázisban?

Két dolog: a csökkentés és a helyreállítás. Tetszőleges sorrendben, de

lehetőleg egyszerre. Szerintem nyilvánvaló, hogy ha valamit túlléptünk

és tönkretettünk, akkor vissza kell lépnünk és helyre kell állítanunk,

különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a helyreállítás a záloga

annak, hogy újból felálljanak azok a határok, melyeket ha nem lépünk túl,

akkor hosszan és boldogan élhetünk, mint a mesében. Tehát mindkettőre

szükség van. Vigasztaljon az a tudat, hogy ha a csökkentés és a

helyreállítás is sikerült, akkor a gyermekeinknek már valóban csak a

határaikra kell majd figyelniük. A szép, új ökologikus világban már

sokkal könnyebb lesz élni, mint azt elérni.

 

Tehát csökkentés: nem bizonyos ütemben és bizonyos arányban való

csökkentgetésekről van itt szó, hanem az első fázis határainak

meghatározásáról, és az annak megfelelő szintű új életmód sürgős

kialakításáról. A megfelelő szint bárhol lehet a határokon belül,

amit ha ötmillárddal megszorzunk, akkor még a természetnek

"meg se kottyan".  Nem nyafoghatunk tehát: "Nekem olyan jó

állásom van. Oly édes ábrándokat ábrándoztam kamasz koromban!

Hadd pancsikoljak még egy kicsit a fogyasztói világ

fürdőkádjában, de holnap, ígérem, már környezetbarát dezodort

fogok vásárolni!" Nem. Itt fenntartható életmódról van szó. Ezer

szerencsénk, hogy ez ma Magyarországon, vidéken és a világ

számos táján "könnyen" kialakítható. Meg is élhető, és unokáinknak

is csak ezt kell majd megélniük, meg a dédunokáinknak, meg az

ükunokáinknak, STB. (A hangsúly ebben a mondatban a satöbbin van.)

 

És helyreállítás: vagyis több kárt tenni jóvá, mint amennyit okoztunk.

Egészen pontosan: az emberek többségének több kárt tenni jóvá, mint

amennyit a sötét múlt és a renitens kisebbség okoztak, okoznak és

okozni fognak. Ez már nagyobb falat. Nem csak magunkat kell

megrendszabályozni, hanem egy tehetetlen többséget kell

megnyerni... Nem csupán a méltányos fenntartható életmódra,

hanem egy kifejezetten méltánytalan jóvátételre... A természet

és gyermekeink érdekében... Annak jóvátételére, amit vérszerinti

szüleink rontottak el, meg azok az újgazdag ficsúrok, akiknek

gazdasági ügyeskedéseit a TV-ben bámuljátok.

 

Mint minden, a helyreállítás és a jóvátétel sem példa nélkül való.

A háborúk utáni hadisarc sokszor még nagyobb és méltánytalanabb

volt, de megadták a jóvátételre kötelezettek. A Temze folyót

az állam tisztította meg és állította helyre, ilyen értelemben

az adófizető többség akaratát hajtván végre. Egy város lakóinak

jelentős része órák alatt felszedi azt a szemetet a közterekről,

amit egy kisebbség hagyott el, amit a természet nem emésztett

meg egy év alatt, csak a szél kavargatott ide-oda.

 

Összefoglalva: ökológiai pozitívumot kell felmutatnunk legalábbis

addig, amíg a fenntarthatóság állapotát újra el nem érjük. Az ökológiai

adósságot pedig ugyanúgy kamatostul kell megfizetnünk, mint az

államadósságokat.

 

Befejezésül hadd mondjak egy példabeszédet az ökológiai pozitívumról.

Egy rádiótelefonos ficsúr az ezredik masszázs-szalonjának megnyitására

készülődve körbepöfögi az országot. Amit tesz társadalmilag

értéktelen, mégis jól él. Ökológiailag is negatív, de talán nem

is tud róla.

 

Ugyanebben az országban egy pék hajnalban kel, és megsüti mindannyiunk

kenyerét. Rengeteget fárad, és meg is kapja a megélhetéséhez

szükséges fizetséget. Munkája társadalmi egyensúlyban van: meggazdagodni

sose fog, hiszen nem ő az egyetlen pék az utcában, de mindenki hálás

a munkájáért. Azonban a kibocsátott füstöt még senki nem fizette meg,

a kemence hamuját senki nem tudja visszaalakítani, és a pék sem

tudja, hogy egész életében, negyven éve, minden nap csak ökológiai

negatívumot termelt (meg társadalmi értékeket, amiért megkapta a

fizetségét).

 

Egy napon a pék beállt az önkéntes tűzoltók közé, és részt vett

egy villámsújtotta hegyoldal oltásában is. Fákat ültetett minden

évben a felesége nevenapján, mert az ősszel volt, máskor pedig

megakadályozta egy fa kivágását, pedig ezért a szomszédja hónapokig

nem köszönt neki. A polgármester barátjaként sokat tehetett a

helyi csatornázás meggyorsításáért, bár a szennyvízüzem még

mind a mai napig nem épült meg. Egyszer még azt is megtette, hogy

a város ifjúsága előtt beszédet mondott, és fontosabb harcnak

nevezte a természet védelmét, mint a hazafias buzgóságot.

 

Másnap meghalt a pék, mert elütötte egy autó. Egy rádiótelefonos

ficsúr volt, de nem a masszázs-szalonos, hanem egy másik. Mit gondoltok,

amikor összegyűltek a temetésén a gyermekei és az emberek, mit

köszöntek meg ennek a péknek?

 

- A szeretetet és a kenyeret.

 

- Valóban, a kenyeret, amelyért megkapta a fizetségét, és maga is

élelmet vásárolt, és a szeretetet, amit a jó gyermekei részben viszonoztak,

részben meg továbbadtak a saját gyermekeiknek. De este, eljöttek a

madarak is, és csendes dalolással megköszönték a fészküket, az életüket

és a fákat is, amiről mindenki más elfeledkezett a temetésen.

 

A pék pedig megbékélve, de szomorúan hallgatta őket, mert már

tudta, hogy az élete még így is ökológiai negatívumban volt.

Akinek füle van, hallja meg!

 

Dőry István

 

[Vissza a kezdethez]