Lev Tolsztoj: A hazafiságról
(részlet)
Többször
mondtam már, hogy a hazafiság korunknak természetellenes, esztelen, ártalmas érzése,
szülõoka ama bajok nagy részének, melyek alatt az emberiség görnyed...
Megdönthetetlen és szembeszökõ az összefüggés, mely a hazafiság érzése,
a népeket megrontó általános fegyverkezés és a gyilkos háborúk között van...
Olykor azt felelik érveimre, hogy a hazafiságnak csak egy fajtája, a sovinizmus
ártalmas, míg az igazi, jó hazafiság magasztos erkölcsi érzés, melyet csak az
esztelenek és gonoszok mernek elítélni... Arról azonban, hogy hol van a
hazafiasságban az, ami erkölcsös, ami jó, mindannyian mélyen hallgatnak, vagy
ha beszélnek, dagályos, hangos frázisokat szórnak szerteszét...
A
hazafiság eszméjét az államok tartják fönt, melyeknek ez az eszme létfeltételük.
Ezt az eszmét, ezt a ma már esztelen és haszontalan eszmét is csak azok
hirdetik, akiknek érdekeit biztosítja... Az uralkodó osztályok kezében van a
hadsereg, a pénz, az iskola, a vallás, a sajtó. A gyermekek lelkében úgy élesztik
a hazafiságot, hogy olyan történeteket mondanak el nekik, melyekben az õ
népük a legjobb, a legszebb szerepet játssza. A felnõttekben színjátékokkal,
ünnepélyekkel, emlékszobrokkal és a hazafiaskodást hazudó sajtó útján gyújtják
lángra ezt az ártalmas érzést. Legsikeresebben pedig úgy propagálják a hazafiságot,
hogy... ellenségeskedést szítanak az idegenekben, miáltal aztán a támadó népben
is fölébred az ellenséges indulat...
A
kormányoknak, ha élni akarnak, meg kell védelmezniük népüket idegen népek támadása
ellen. De nincs olyan nép a világon, amelynek ilyen támadó szándéka volna, mert
a népek sohasem támadnak. Támadásra csak a kormányok ingerlik a népeket, amikor
kölcsönös gyûlöletet ébresztenek bennük egymás iránt. Mikor aztán lángra
lobban a gyûlölet, s a hazafias érzéseket is sikerült fölébreszteni,
akkor minden ékesszólással bizonyítják a kormányok, hogy a haza veszélyben
forog, s a hazát meg kell menteni... Meg kell értetni az emberekkel, hogy a
hatalom egyetlen támasza, a hazafiság érzése durva, kártékony, szégyenletes és
rossz, mindenekfölött pedig erkölcstelen érzés... Erkölcstelen, mert minden
ember, akiben a hazafiság érzése él, hazája gyermekének, kormánya szolgájának
tartja magát, ahelyett hogy a kereszténység tanítása szerint Isten gyermeke
vagy értelmi életet élõ szabad ember volna. Így aztán lelkiismeretével és
eszével ellentétesen cselekszik... Értsétek meg, hogy csak akkor szabadulhattok
meg kínjaitoktól, ha a hazafiság elavult eszméjét s a rajta nyugvó szolgaságot
megszüntetitek...
(Prigorovo,
1900. május 23.)