Ásványvizek
(aquae minerales, Mineralwässer, eaux thermals, des eaux), oly forrásvizek,
melyeket magas hőfokuk vagy gáztartalmuk vagy szilárd alkotórészeik
(sótartalmuk) gazdagsága, legtöbbször e három tulajdonság kombinatív jelenléte
különböztet meg a közönséges ivóvíztől. Leggyakoribb alkotórészeik a kétszer
szénsavas alkáliák és földfémek, a konyhasó, a szabad szénsavgáz, a kénsavas
sók. Az ásványvizek értékes alkotórészeikhez a föld gyomrában lefolyó kémiai
folyamatok révén sótartalmú geológiai rétegeken átszűrődésük közben jutnak;
ezért kivétel nélkül a mélyben készülnek és mélyből fakadók, sokszor azonban a
nagy földalatti gáz- vagy gőznyomás vagy az alattuk elvonuló vízzáró kőzet
felfelé hajlása a felszínhez közel hozza őket, sőt esetleg kitörésre is
készteti. Az ásványvizek összetételüket - éppen mivel a föld mélyének szinte
kimeríthetetlen vegykonyhájában készülnek - ritkán és csak alig, s csak nagy
időközökben változtatják; lassan azonban megváltozhatnak, míg teljes
elapadásukra inkább csak hirtelen példákat láttunk eddig vulkánikus erupciók,
földcsuszamlásos rengések stb. esetén. Mivel mélyről fakadók, teljesen
csíramentesek, s ha felszínes útjukban a talajvíz hozzákeveredésétől meg vannak
óva, csíramentesen is buzognak elő. Az ásványvizek csíramentes és szűzi változatlanságú
töltése ideális célja a forrástechnikának, s minden manipuláció, ami akár
valamely kellemetlen alkatrész kivonását (vasmentesítés), akár valamely
kívánatos alkatrész szaporítását (szénsavval telítés) célozza, már elvesz
valamit az ásványvíz természetes voltából; noha az ily vizeket
kormányrendeleteink még természetes ásványvizeknek tekintik magasabb
kereskedelmi szempontból, de a megtörtént manipuláció jelzését megkívánják a
címkéken. P. o. a "Kristályvíz" szénsavval telített ásványvíz, a buziási
"Phoenix" vasmentesített és saját szénsavával telített ásványvíznek
mondható. Mesterséges ásványvizek készítése és forgalomba hozása nálunk csak
okleveles vegyésznek vagy gyógyszerésznek van megengedve, de hazánkban
ilyenekre igazán nem szorulunk, de nem is vehetnék fel azok sem a higiénia, sem
a gyógyítás szempontjából a versenyt a természetes ásványvizekkel. Az
ásványvizek csíramentességének és változatlan összetételének megőrzésére nagyon
fontos a forrás foglalása, mi az ásványvizektől a felületes talaj- és
csapadékvizeket kell, hogy távol tartsa. Enélkül nem is adják meg az
engedélyt a forgalomba hozatalra; készülő fürdő-törvényünk pedig geológiai és
forrástechnikai szakvéleményt is követel majd a gyógyvizektől. A foglalással
egyenlő fontosságú a vizek palackba töltése, minek úgy kell megtörténni, hogy
abszolút tisztára mosott palackba egy a fenékig lenyúló csövön keresztül
csendes folyással jusson az ásványvíz, s azt alulról fölfelé töltse meg. A víz
becsorgatása vagy a nagy nyomás alatti töltés alkalmával a vízben elnyelt gázok
nagy része elszabadul, s ennek következtében egyes alkatrészei ki is
csapódhatnak, s a víz mindenesetre kevésbé élvezetes. Csíramentesség úgy érhető
el, hogy a víznek az egész művelet alatt nem szabad emberi kezekkel és lehetőleg
a levegővel sem érintkezésbe jönni. A tökéletes töltésre két mód kínálkozik a
források helyzete szerint. Ha azok hegyoldalban, vagy elég felületesen
feküsznek, akkor a vizet a jól foglalt medencéből, a forrás felszínén jóval
alul egy csövön egyszerűen levezethetjük a közvetlen a medence mellett álló
osztó csőrendszerbe, illetve a palackokba. Ha pedig a forrás mélyen fekszik,
vannak olyan tökéletes vízemelő töltőgépeink, melyek az ásványvizet nem
szivattyúzás, hanem a forrásból elszabaduló gázok sűrítése és ezek útján a víz
felszínére gyakorolt nyomás segítségével nyomják fel egy üvegtartályba, ahonnan
az, megint csak saját gázaival érintkezve, a palackokba fut. Elterjedt és
kitűnően használható ilyen töltőgép az Oelhoffer-Walser-féle légnyomású vízemelő-
és töltőgép. Jó foglalás és tökéletes töltés mellett azonban még mindent
elronthat a rossz dugaszolás. Csak a legjobb, likacsoktól mentes príma
parafadugót lehet használni; ezeket legelőbb gőzszekrényben 100°-on
csíramentessé tesszük, s csak így használjuk az ismeretes dugaszoló gépek
segítségével. A víz felszíne és a dugó alja közt lehetőleg csekély tér
maradjon, s ez ne levegővel, hanem a forrás szénsavával legyen kitöltve. Ezt
biztosítja a Kothny-féle dugaszoló gép, mely a benyomott dugasz egy oldalán egy
tűn keresztül szénsavat nyom a dugó alá, másik oldalán pedig egy másik tűn a
kiűzött levegő tódul ki a dugasz behatolása pillanatában. Amint a dugasz bent
van, a széle mellől kihúzódnak a finom tűk és helyüket a rugalmas parafa zárja
el. A vizek tartósságára érthetőleg nagy befolyással van a dugasz, s jól kezelt
vizek annak minőségére, a dugaszolás módjára nagy súlyt helyeznek. De semmilyen
dugaszolás sem lehet tökéletes: a parafa csak felszínén sterilizálható és a
gázokat lassan-lassan átereszti, főleg ha nyomás alatt vannak (meleg). Ezért
nagy a különbség friss töltésű és állott ásványvíz között. A dugasz alján vagy
oldalán be kell
égetve lenni a forrás nevének és védjegyének, s új törvényünk szerint a töltés
évének is. A dugaszolás tökéletesítésére már sok mindent próbáltak. Több éve
már, hogy gumikarikákkal felszerelt porcelán-dugókat kezdtek alkalmazni, mit
rugalmas acéldrótszerkezet szorít reá a palack szájára. Ezek jól
sterilizálhatók, új korukban jól is zárnak, de dacára, hogy drágák, 1-2 év múlva
teljesen hasznavehetetlenek, nem zárnak, s hamisítás ellen semmi biztosítást
sem nyújtanak; ezért csak a sűrű forgalomban, a szénsavval telített üdítő vizek
palackjain látjuk sűrűbben. Újabban a príma dugók paraffinozásával, majd az ú.
n. "Kronen-Verschluss"-szal tettek kísérletet különösen sörgyárak;
egy finom parafalemezt szorít az üveg szájára egy erős bádoglemez, melynek
széleit a gép a palack szájának pereme alá sűrűn behajtotta. Az ásványvizeket
mint élvezeti- vagy mint gyógyvizeket emlegetik. De a balneológiai tudomány a
vizek ily beosztását meg nem engedi, mert szerinte minden ásványvízzel, még a
desztillált vízhez közel álló hévizekkel is lehet gyógyítani. Az ásványvizek
gyógyhatása iránt nem lehet kétségünk, miután a bennük előforduló sóknak, gázoknak
a gyomorra, szervezetre gyakorolt hatását pontosan ismerjük; sőt ismerjük a
közönséges víz nagyobb adagainak, kúraszerű használatának is élettani hatását.
- Az ásványvizekben rejlő misztikus gyógyhatásokkal ne áltassuk magunkat: azok
hatása a benne levő sókéval megegyezik, de függ még az oldat koncentrációjától,
a jelenlevő gázoktól, s az elfogyasztott víz kvantumától is. Ez a reális
álláspont azonban távolról sem indokolná a mesterséges ásványvizek pártolását,
mert a víz kúraszerű használata helyben, a forrásnál oly higiénikus és
pszichikus faktorokkal van egybekötve, melyek a legtöbb betegség gyógyításában
nem nélkülözhetők, sőt a legtöbbször csak fürdőbeküldés és ivókúrák szigorú
elrendelésével biztosíthatók a betegnek. Az ásványvizek keletkezésével,
földrajzával, leírásával, beosztásával, gyógyhatásával a már eléggé fejlett
balneológia foglalkozik. A balneológiai tudomány az ásványvizeket egyrészt
alkotórészeik, másrészt fizikai tulajdonságaik alapján osztályozza, s az egyes
osztályok gyógyjavallatait az orvostudománnyal egyetértőleg felállítja. Ez
osztályok jellemzése a következő:
1. Egyszerű alkális vizek. Főleg kétszerszénsavas nátriumot tartalmaznak,
több-kevesebb szabad szénsav mellett. Ritkán melegek (Lipik, Vichy), többnyire
hidegek (Szolyvai Luhi, Potánczi, Répáti, Bodoki Matild; Krondorfi, Bilini,
Preblaui, Giesshübli). Használják a gyomor és légutak, torok, hólyag
hurutjainál, köszvénynél, epe- és húgyhomok (kő) képződésénél és asztali víz
gyanánt.
2. Alkális-konyhasós vizek. A natr. bicarbonat mellett jelentékeny konyhasó is
van bennük. Melegek: Lipiki, - Emsi Hidegek: Málnási "Mária" és
"Siculia", Bikszádi, Sztojkai, Székely-, Selters, "Vita".
Legjobb és legkedveltebb, sós ízű gyógyvizeink, miket az 1. csoporttal
egyezőleg szoktak használni.
3. Glaubersós vizek. Egyéb sók mellett kénsavas nátriumot jelentékeny
mennyiségben tartalmaznak. Szénsavban rendesen szegények, vagy éppen nincs
bennük. Hazánk szegény az ily forrásokban; meleg forrásunk nincs is olyan, mint
pl. a karlsbadi; hidegek a tarcsai Károly és Miksa források, a Borosznó gyenge
forrása, Baldócz fürdőforrásai. Az itt emlegetett korytniczai vasas víz
inkább keserűsót tartalmaz, s joggal ide nem sorozható, bár kétségtelen, hogy
keserűsó tartalmú vizekkel is lehet a karlsbadihoz hasonló gyógymódokat
eredményesen folytatni. A karlsbadi meleg források mellett a marienbadi,
franzensbadi, rohitschi hideg glaubersós források nevezetesek. Ezeket a gyomor
és belek hurutjánál, renyheségénél, epe- és húgyköveknél, cukorbetegségnél,
elhízásnál szokták használni.
4. Keserűvizek. Fő alkatrészük a kénsavas magnézium (keserűsó), mi mellett vagy
ugyanannyi v. kevesebb glaubersót is tartalmaznak. Hazánk keserűvizekben a
leggazdagabb a világon. Világhírűek a budai keserűvizek: Ferenc József, Rákóczi,
Apenta, Loser-féle "Pálma", az Erzsébet sósfürdő vizei, de különösen
Saxlehner "Hunyadi János" keserűvize. Más vidékeken fakadnak az igen
erős Igmándi-víz (Komárom), a "Petőfi" (Szeged), az ivándai
(Torontál). Ezeket főleg enyhe, ártalmatlan hashajtó gyanánt használják, de
kúraszerűleg is alkalmazhatók gyomor-bélhurutnál és renyheségnél, májbajoknál,
elhízásnál, vérmességnél.
5. Gyenge konyhasós vizek. Konyhasó a fő alkotórészük, de nem haladja meg
a 15 ezreléket. Több-kevesebb szabad szénsavat is tartalmazhatnak, az idegen
sók közül gyakran van bennük kevés jód és brómnátrium s nem egy közülük ennek
köszöni gyógyhírét, bár világos, hogy az egy literben néhány századgrammnyi
jódsónak tulajdonított gyógyhatás az ivókúrával bekebelezett sók konyhasó érdeme.
Meleg a herkulesfürdői "Hercules"-forrás, külföldön Baden-Baden,
Wiesbaden. Hidegek itthon Csíz, Czigelka; külföldön Kissingen, Hall, Kreuznach,
Hainburg, Dürkbeim. E vizeket ivásra gyomor- és bélbántalmaknál, vesebajoknál
és különösen oly általános megbetegedéseknél használják, amelyeknél a szervezet
anyag és nedvforgalmának hatalmas emelése hasznos: pl. köszvénynél, vérbajnál,
skrofulózisnál, krónikus izzadmányoknál, csúznál, izületi bántalmaknál.
Ugyanezeknél fürdőkre is használtatnak.
6. Erős konyhasós vizek. Konyhasótartalmuk 15-300 ezrelék; ivásra már nem
alkalmasak, csak fürdésre jók. A fürdő bőrizgató hatását a só emeli s így az
anyagforgalomra élénkebb hatásuk van, mint ugyanoly meleg közönséges
vízfürdőnek. A fent elsorolt esetekben rendelnek ily sósfürdőket: igen gyakran
a méh körüli izzadmányok és újabban szívbántalmak esetén (Nauheim). Hazánk
sóvidékein sok van (Vízakna, Szováta, Marosújvár, Polhora, Korond), mégis
külföldi helyekre tódulunk (Ischl, Aussee, Reichenhall).
7. Földes vizek. Ezek a tulajdonképpen "savanyúvizek"-nek ismert
asztali vizek, amelyek könnyen felszívódó mész és magnéziumbikarbonát
tartalmukkal a gyomor, sőt a vér és vizelet alkalizálására, ezáltal a húgyhomok
oldására kiválóan alkalmasak, sőt újabban a szervezet mészszükségletének
kielégítésében is, főleg a fejlődési időszakban, terhesség és szoptatás alatt,
fontos szerepet játszanak. Melegek: Szklenó, a budapesti Rudas és Rácfürdő -
ezekben persze szénsav nincs; - külföldön Leukerbad, Bagnares de Bigorres.
Hidegek itthon a világhírű Salvator-víz, Borszéki víz, Mohai Ágnes,
Borhegyi-víz, Szántói-víz, Kászoni-viz, Véghlesi Vera, Szlatvini-Anna s a
Baldóczi fúrdőforrások. Külföldön: Wildungen, Lippspringe, Inselbad, Cransac,
Contrexeville, Saint-Armand.
8. Vasas vizek. Egy literben 0.03 grammnál több kétszerszénsavas vasat
tartalmaznak, többnyire sok szabad szénsav, kétszerszénsavas nátrium és
kalcium, néha konyhasó, néha kénsavas nátrium mellett. Eszerint beszélhetünk
tisztán vasas vizekről, alkalis, alkalis-konyhasós, földes és glaubersós vasas
vizekről. A vasas vizeket mint a gyomor által jól tűrt vasas gyógyszert főleg
vérszegénység, sápkór, általános gyengeség, idegesség esetén rendelik,
tekintetbe véve egyéb alkotó részeiket is. Fürdők alakjában csak bő szabad szénsavuk
különbözteti meg őket (bőrizgató) a közönséges vízfürdőktől; vasfelszívódásra a
bőrön keresztül nem lehet számolni. Hazánk vasas vizekben igen gazdag s
forrásai változatosak. Melegek: Vihnye, Szliács; külföldön jóformán csak
Franciaországban fordulnak elő: Rennes, Barbolau, Bagnares de Bigorres. Hidegek
itthon; Borszék (Kossuth-kút), Buziás, Korytnicza, Lubló, Parád, Előpatak,
Tusnád, Bártfa, Tarcsa, Gyertyánliget, Korond. Külföldön: Spaa, Pyrmont,
Pyrawartlt, Schwalbach, Elster, Franzensbad, Marienbad (Ambrosius-forrás).
9. Vastimsós arzénes vizek. Kénsavas vasoxidult, kénsavas aluminiumot mondhatni
az élvezhetetlenségig tartalmaznak, emellett arzénessav is van bennük. E két
okból csak evőkanalankint, hígítva és tolt gyomorra veendők. Az arzén a vashoz
hasonlóan előmozdítja a vérképzést és erősíti a szervezetet. Hazánkban ilyen a
Parádi vasasarzénes víz, Tirolban a Levicei és Roncegnói, Boszniában a
Guber-forrás.
10. Kénes vizek. A ként kénhidrogéngáz, karbonilszulfid (COS), ritkán
nátriumszulfid, kalciumszulfid alakjában tartalmazzák. Záptojásszagúak, s a
hidegek sok szabad szénsavat s kalcium vagy nátriumbikarbonátot (Balf, Parád),
néha konyhasót (Szobráncz), néha glaubersót (Borosznó) tartalmaznak. Az ilyenek
kénes savanyúvizeknek, kénes-földes vagy kénes-glaubersós vizeknek neveztetnek
és ugyanazon javallatok alapján használtatnak ivógyógymódra, mint fentebb az
1., 2. és 3. alatt kifejtettük. A kénes vizek legnagyobb része azonban hévvíz,
amelyeknek sajátos, sokszor izzasztással egybekötött alkalmazása fürdők
alakjában régen kipróbált eredményű reumatikus, csúzos, sőt köszvényes
bántalmaknál, krónikus idegzsábáknál, fémmérgezéseknél, töréseknél,
zsugorodásoknál, csontszúnál, makacs bőrbántalmaknál és általános vérbajnál.
Belehelésük idült légcsőhurutot, éhgyomorra ivásuk kisebbfokú
gyomoralterációkat jól megszüntet. Hazánknak világhírű kénes hévizű fürdői
vannak: a budapesti Lukács-, Császár-, Margitszigeti- és városligeti
artézi-fürdő (43-60-73 °C); Pöstyén (60-64°), Trencsénteplicz (40°), Herkulesfürdő
(48°), Varasd-Toplica (57°). Külföldön a Bécs melletti Baden (26°), a német
Aachen (50°), a francia Aix les Bains, s a pyrenéi fürdők, Luchon, Baréges,
Canterets, Eaux Bonnes nevezetesek.
11. Egyszerű hévizek (Akratotermák). Szilárd alkotórészekben rendkívül
szegények, gázokat nem tartalmaznak: egyszerűen meleg vizek, közel a párolt
vízhez. Hatásuk és javallataik a meleg fürdőkkel egyeznek. Ilyenek hazánkban
Hévvíz (33°), Stubnya (46°); Rajecz (33°), a nagyváradi Szt. László- v.
Püspök-fürdő és Félix-fürdő (31-41°), Daruvár (45°), Menyháza (32°). Külföldön
Tobelbad (29°). Wildbad-Gastein (50°), Pfäfers és Ragaz (34°), Plombiées
(20-70°). 12. Láp- és iszapfürdők. A lápfürdők kádban készíttetnek: a levegőn
1-2 évig érett és finomra őrölt lápot 35-40°-ra előre felmelegítik s belőle
100-200 kg-ot elegendő vízzel (esetleg ásványvízzel) a kívánt hőfokú sűrű pépes
fürdővé keverik el, mely után a beteg még egy tisztálkodó fürdőt vesz. A lápban
(l. o. ) bőrizgató sók és ásványi és növényi oldatlan részecskék vannak,
emellett nehezen hűlvén ki, erősen melegtartó, súlya is van, mindez fokozza a
lápfürdők bőrvörösítő, vérelvonó, izzasztó s izzadmányokra felszívó hatását a
közönséges meleg fürdővel szemben. Leginkább krónikus méhbántalmaknál,
ischiasnál, reumánál, óvatosan gyengeségnél, vérszegénységnél is szokták
rendelni. Jó lápfürdők csak ott készülhetnek, ahol láp található; 5 -10 kg.
messziről hozott láp csak sáros vizet ad, de nem lápfürdőt. Hazánk lápfürdői:
Lubló, Alsó-Tátrafüred, Daruvár, Tarcsa, Buziás, Borszék; küföldön Franzensbad,
Marienbad, Elster, Spaa. Megkülönböztetendők ezektől a látható növényi
alkatrészektől csaknem egészen mentes láp-sók (Mutterlauge), amik igen sok
kénsavat, kénsavas vasas sót, kloridokat, kén és jódsókat tartalmazhatnak s
velük bőrizgató, erős sós fürdők készülhetnek. Ilyenek nálunk a báznai és
vásártelki vaslápsók, külföldről leginkább a darkaui özönlik be hozzánk. Az
iszap, ami a forrásokban oldott vagy bennük szuszpendált, de kicsapódott és
lerakódott anyagokból képződik azok fenekén, ép úgy használható fürdőkre,
különösen borogatásokra, mint a láp. Gyógyító, finom kéntartalmú iszapja
különösen a kénes hévizeknek van, így a Lukács- és Császár-fürdőnek,
Pöstyénnek, Hévvíznek, Trencsén-Teplicznek Vö. Papp-Hankó. A magyar birodalom
ásványvizei fürdőhelyei (Budapest 1907); ua. Bolemanntól (1886, Orv. könyvkiad.
váll. ); Mosse R., Bäderalmanach, megjelenik évenként; Deutsches Bäderbuch
1907. Albumformat; Glax, Balneotherapie (1902).
Harkány kisk. Baranya vármegye siklósi járásában, (1910) 797 magyar lak. vasúti
állomással, posta és távíróhivatallal, telefonállomással. Az itteni kénes
hévforrást 1823. gróf Batthyány Antal uradalmának csatornázása alkalmával
véletlenül fedezték fel és csakhamar felépült a fürdő; mivel azonban a forrást a
talajvíztől elkülöníteni nem lehetett, a tulajdonos 1866. Zsigmondy Vilmossal
artézi kutat fúratott, ki 37 m. mélységben gazdag vízmedencét fedezett fel. E
medence naponként 42. 000 hl. 62. 2° C. hőmérsékletű kénesvizet szolgáltat,
melyben Than Károly tanár a szénoxiszulfidot fedezte fel s ez a forrásvízből
oly mennyiségben ömlik ki, hogy a felületen meggyújtható. 1887. új artézi kutat
fúrtak. A kutak vizét kitűnő sikerrel használják köszvényes, csúzos bántalmak
idült bőrbajok, hurutok és higanykór ellen. A fürdőintézet a felső- és
alsó-fürdőkből és a teljes fürdőből áll s 46 fürdőszobát tartalmaz. A vendégek
részére a fürdőben 67, a községben 200 szoba van. A fürdő 55 ha. nagyságú, szép
angol parkban fekszik, csak 90 m. tengerfeletti magasságban. Tulajdonosa
Benyovszky Lajos Vö. Freund H., H. fürdőhely (Budapest 1871); Kiss József, A
Mecsek-egyesület vezetőkönyve Pécs városában és környékén (Pécs 1894).
Hévíz: Hévízszentandráshoz tartozó fürdő, Zala vármegye keszthelyi járásban,
Keszthelyhez közel, posta- és távíróhivatallal és telefonállomással. A
fürdő 109 méternyire fekszik a tenger felett a központja a 3. 5 ha.
területű a 33° C. hőmérsékletű pompás tó, melynek fenekét vastag iszap fedi; a
rádiumtartalmú, kénes iszapot izületi és izomreumás, görvélyes csontbántalmak,
köszvény, ischias, csontszu, hüdések a bőrbajok ellen kitűnő sikerrel
alkalmazzák s H. a legjelentékenyebb iszapfürdők közé tartozik.
Felvirágoztatására eddig sokkal kevesebb történt, mint amennyit e rendkívüli
gyógyhatású fürdő érdemelne. A fürdőben mintegy 150 vendégszoba van;
tulajdonosa Festetics Tasziló herceg. Vö. Singer B., A keszthely-hévízi fürdő
(Nagykanizsa, 1874) és a Balaton tud. tanulmány eredményei (Budapest, M. Földr.
Társ.). Ld. még az összetételek alatt (Maroshévíz, Olthévíz).
Alsókéked kisk. Abauj-Torna vármegye füzéri járásban, (1900) 344 magyar lak.;
utolsó postai Abaújvár, u. t. Hernádzsadány. Az itteni fürdő a legjobban
felszerelt kisebb hazai fürdők közé tartozik; regényes szép helyen fekszik, a
645 m. magas Szurdok-hegy alatt, a Lapis-patak völgyében; több csinos lakó-és
egy fürdőházból áll. Vize langyos (24° C), kénes hévvíz, melyet idültcsúzos,
izületi és csontbajok ellen sikerrel használnak. A fürdő a Kellemesi Melczer
bárónők tulajdona; gyógyforrását már Mátyás király idejében ismerték. A. régi
kastélyát a Zombory-család 1613. restauráltatta; jellemzők gömbölyű
saroktornyai. Régi katolikus temploma 1729 újjáépült.
A Kárpát-medence gyógy- és ásványvizekben való gazdagsága ugyancsak korán vizsg
lódásra késztette a 16. század természettudósait. 1542-ben Georg Wernher, a
szepesi bányakamara sziléziai származású igazgatója jelentetett meg alapos
értekezést "Magyarország csodálatos vizeiről" (De admirandis
Hungariae aquis hypomnemation), amelyben elsők között ismerteti bizonyos
bányavizek (cementvíz) vasat rézzé alakító hatását és az
édesvízimészkő-képződést. 1585-ben Báthory István udvari orvosa, az itáliai
Marcello Squarcialupi, aki korábban már az égbolt különleges fénytüneményeiről
értekezett (Nagyszeben, 1580), Kolozsvárott a források eredetéről és hatásairól
ad közzé latin nyelvű tanulmányt.
Wurtzit - Gyöngyösoroszi: Jelenkori természetes és mesterséges források
kiválásainak ásványai. Langyos, illetve meleg vízből (természetes forrásokból,
vagy mélyfúrással megcsapolt rétegvizekből) történő ásványkiválások.
Budapest-Őrmező: gipsz, mirabilit; Recsk, mélyszint: aragonit, blödit,
brochantit, eriokalkit, halit, kalcit, nesquehonit, northupit, szideronátrit,
thénardit; Egerszalók: aragonit, kalcit; Mátraderecske: aragonit, kalcit.
Korond (Corund), "forráskő"-képződés: aragonit, kalcit, markazit;
Kovászna-Vajnafalva (Covasna), arzén- és karbon ttartalmú kiválások: aragonit,
auripigment, kalcit, kén, realgár; Herkulesfürdő (Baile Herculane),
forrásvízből: gipsz, kén; Tusnádfürdő (Baile Tusnad), andezit repedéseiben
ásványvizekből kiválva: kén, markazit, sziderit; Nagyajta (Aita Mare), andezit
repedéseiben kivirágzás: kén; Torja (Turia) ásványvizekből kiválva: mirabilit.
Biológiai üledékek ásványtársulásai A biológiai üledékeket éghető és nem éghető
csoportra szokás osztani. Az éghető üledékek (szén és szénhidrogének)
önálló ásványokat általában ritkán tartalmaznak, egyes elemek (urán, vanádium
stb.) rejtett formában dúsulhatnak bennük.
A Sztrecsnói vár Az ásványvizek és hévizek mély körforgásúak: ásványi
anyagokkal feltöltődve, felmelegedve törések mentén jutnak a felszínre. Az
Északnyugati-Kárpátok különösen gazdag ásvány- és hévizekben. A mintegy 1400
ásványvízforrás legismertebbjei a Szantovka, a Szlatina és a Fátra. A melegvizű
gyógyforrásokon l világszerte ismert fürdőhelyek épültek, mint például Pöstyén
(Piest'any), Trencsénteplic (Trenčianske Teplice) vagy Szliács (Sliac).
Bár az Északkeleti-Kárpátokat számos ásványi nyersanyag gazdagítja - földgáz,
kőolaj, barnaszén, lignit, vas-, mangán-, színes- és nemesércek, kaolin,
bentonit, zeolit -, nagyobb gazdasági jelentősége csak az aknaszlatinai
(Solotvina) sóbányának (művelésből kivont termeit ma gyógyászati célokra
használják), a vulkáni Gutin-hegység és a radnai kristályos zóna érceinek,
valamint az építőipari nyersanyagoknak van. A csernobili katasztrófa óta
különösen nagy jelentőségre tett szert a jó szűrőképességű zeolitok bányászata
(Beregszász, Szeklence [Szokirnyica]). A természeti kincsek körébe tartozik a terület
több száz ásványvízforrása is.
A hosszanti vonulatokat fontos harántvölgyek tagolják, de még jellegzetesebbek
a kristályos övezetbe és a flisövbe mélyült kis hegyközi medencék (Bélbori-,
Borszéki-, illetve Kászoni-medence). Előbbi kettő, amely 1000 méter körüli
magasságban, a vulkáni vonulathoz közel fekszik, az ásványvizekben amúgy is
gazdag vidéken egészen kiváló borvízforrásaival szerzett magának hírnevet.
Borszéknek már a rómaiak által ismert borvizét Báthori Zsigmond is messze
földről hozatta, sőt palackozva a gyergyói fuvarosok 1770-től kezdve egészen
Bécsig szállították. Itt található a híres borszéki Kerek-szék, egy 70-100
méter vastag, apró karsztformákkal ékes, a mészben gazdag vízből kivált
mésztufa- (travertino-) összlet, amelynek anyagát nagy távolságra vitték
építőkőnek. A Tatros folyó kelet felé két kisebb medencét, a Comanesti- és
Darmanesti-medencét felfűzve hagyja el a flisövet.
Nagy kovasavtartalmú kőzetek
Hidrotermális, gejzír- és limnokvarcitok. Az egykori vulkáni kitörési központokban
az utóműködés során nagy kovasavtartalmú (SiO2 > 97%) kvarcitok jöttek
létre. A mélyebb részek felől feláramló hidrotermák savas oldataiból a
repedésekben kvarckristályokból álló telérkvarcitok képződtek. Ezek fölött
néhol - a gejzírek területén - gejzírkvarcitok, míg a körülöttük kialakult
forró-melegvizes tórendszerben gélkovasav-kiválások, réteges limnokvarcit-
(opál-kalcedon-) telepek képződtek. Ezek anyagait főleg szilikatégla és
fémszilícium előállítására, valamint őrölve finomkerámiai adalékként, darabosan
malomkövek gyártására használják. Hidrotermális kvarcittelért a Pázmánd
melletti Zsidó-hegyen (Velencei-hegység) az eocén andezitek területén,
gejzírkvarcitokat a gyöngyössolymosi Asztag-kőn (Mátra) a bádeni riolitokhoz
kapcsolódva, míg limnokvarcitot Rátkán (Tokaji-hegység) a szarmata
andezit-riolit utóvulkáni tevékenységhez kapcsolódva termeltek.
Gejzírtavi üledékek. A hidrotermális utóvulkáni működés forró- és melegvizes
oldataiból kivált kovás telepek mellett az időközben behordott tufaanyag üvege
agyagásványos telepeket alkot. A kis tórendszerekben belül - több
üledékképződési ciklus eredményeként - a partszegélyi kavicsos fáciestől a
medencebelseji pelites fáciesig minden átmenet megtalálható. A melegvizes
oldatokból az agyagásványok kolloidüledékek formájában csapódtak ki.
karsztformáktól. Ezek a melegvízi karsztjelenségek egyes körzetekben annyira
uralják a felszín formakincsét, hogy a szóban forgó területeket hidrotermális
karsztoknak kell neveznünk. A terminológia a nemzetközi szakirodalomban
korábban ismeretlen volt, nálunk került definiálásra és bevezetésre.
Elsősorban e sorok szerzője kimutatta, hogy a hidrotermális karsztosodás
mindig háromdimenziós, térbeli karsztjelenségeket produkál. Így - szemben az
egyéb karsztok jórészt kétdimenziós, felületi jelenségcsoportjaival (karrok,
korróziós dolinák stb.) - a felszínen észlelhető hidrotermális
karszttüneményeknek (dolomitporlódás, elkovásodott hévízkürtők stb.) mindig
mélységi folytatásuk, gyökerük van.
Az egyik legfigyelemreméltóbb felszín alatti hidrotermális karsztforma a
hévizes barlang. Ebbe a kategóriába azokat a barlangokat soroljuk, amelyeknek
üregrendszerét a mélyből származó meleg vagy forró hidrotermák oldatai, esetleg
gőzei hozták létre, mégpedig részben közvetlen oldás (korrózió), részben pedig
a kémiailag agresszív oldatok által átjárt kőzetrészek vegyi átrendezése, ill.
kimállásra való előkészítése útján.
Az ily módon keletkezett barlang morfológiája nagyon eltér a szokásos
karsztbarlangokétól, járatai ugyanis a tér minden irányában kanyarognak, azaz a
patakos barlangtól eltérően - nem felülről lefelé vagy oldalirányokba ágaznak,
hanem alulról fölfelé hatolnak át a kőzeten, többnyire egy legmélyebben fekvő
pontból (barlangi talppont) sugarasan feltörekvően, a felszínhez közeledve
egyre bonyolultabb szétágazással. A legtöbb ág azonban nem jut el a felszínig,
hanem egy felülről átmenet nélkül záródó ún. vakkürtőben hirtelen elvégződik.
Az ilyen vakkürtők rendszerint szabályos gömb, illetve félgömb formájú
kupolás boltozattal rendelkeznek.
Gipszkristályok és aragonitrózsák a Sátorkőpusztai-barlangban: A barlangjáratok
térbeli elrendeződése a kőzetösszlet belsejében tehát valamilyen bokor ágaihoz
hasonlítható, ahol a többnyire egy talppontból kiágazó kürtőágak elvékonyodás és
felszíni üregkapcsolatok nélkül érnek véget. Szinte gyöngyfüzérszerűen rengeteg
kisebb-nagyobb szabályos gömb alakú üreg kapcsolódik járatokká ezekben a
barlangokban. Ezek a gömbfülkék. Vizsgálataink alapján kialakulásuk annak
köszönhető, hogy a teljes vízelborítás miatt a korrózió és az egyéb üregképző
vegyi hatások érvényesülését itt nem a gravit ciótól, hanem az áramlási
nyomásviszonyoktól megszabott hidrodinamika irányította. A körkörös szelvényű
üregek keletkezésében az is szerepet játszhatott, hogy a kőzetfalba különböző
karbonátaktív (pl. kénsavas) oldatok szivárogtak be, amelyek azután
megbontották a velük átitatódott kőzetrészek állékonyságát.
Elemeztük a csak részben hidrotermális keletkezésű üregek geomorfológiai
bélyegeit is. Ahol a hidroterma egy más módon keletkezett üregbe csak rövid
időre hatolt be, a barlangfalak adott formakincsét a hévíz többnyire már
nemigen formálta át, hanem csak a kőzetfalak mineralikus
"kidekorálását" végezte el (pl. a Ferenc-hegyi-barlangban).
A hévizes barlangüregek többnyire annyira bonyolult térbeli járathálózattal
rendelkeznek, hogy térképi ábrázolásuk a szokásos síkvetületekkel nem vezet
használható eredményre. Ezért kezdeményeztük ábrázolásukra, illetve
szerkezeti-morfológiai sajátosságainak szemléltetésére a méretarányos és
formatartó térbeli gipszmodellek elkészítését. A bonyolult térbeli elágazású
üregekről újabban számítógép segítségével is szemléletes izometrikus térkép- és
látrajzot tudunk szerkeszteni.
A legnagyobb felszíni kiterjedésben előforduló hidrotermális karsztjelenség a
Kárpát-medencében a triász időszaki Fődolomit porlódása, illetve aprózódása
(murvásodása), ami főleg a Budai-hegységre jellemző.
A felszín alatti vizek közül a talajvíz szintje az alluviális síkokon magas, a
felszín alatt gyakran csak 1-2 m; a zömmel löszös dombsági tájakon azonban nem
ritkán 10 m-nél is mélyebben húzódik. Vízjátéka itt nem nagy, 2-3 m, a nagy
folyók menti síkokon viszont jelentős, a folyók árhullámaihoz is igazodva. Itt
indokolt volt a sok belvízlevezető csatorna megépítése. A karsztos hegységi
területeken (lásd a következő oldalakon is) a karsztvíz és - állandó vagy
időszakos - karsztforrások jellemzőek (pl. Tettye, Orfű-forrás). Sok a
természetesen feltörő, de mesterségesen feltárt termál- és gyógyvíz is, hogy
példaként csak Harkányra vagy Zalakarosra utaljunk. Gazdag vízadók lehetnek a
fiatalabb (pl. Tamásiban felső-pannóniai) víztartó üledékek is. A medencebeli
üledékek általában sok vizet tárolnak, nagy hozamú kutakkal jól feltártak, így
rendkívül értékes vízkincset jelentenek a térség számára.
Az alpi-kárpáti-dinári hegységkeretben elterülő Kárpát-medence részmedencéi
némileg eltérő földtörténeti sorsúak, de valamennyiükre jellemző, hogy a
tektonikusan erősen igénybevett s mélybe süllyedt paleo-mezozoikumi aljzatra
4-7000 méter vastagságú harmadidőszaki üledékösszlet rakódott. Míg a Föld
szénhidrogéntelepeinek többsége paleo-mezozoikumi kőzetekhez kapcsolódik, addig
a kárpát-pannon térségben épp e harmadidőszaki képződmények a meghatározóak.
Itt ugyanis a földkéreg olyan vékony (lásd a Medencemodellezés című
részt) - nevezetesen már 2-3000 m mélységben 300 °C fok körüli hőmérséklet
uralkodik, annyi, mint másutt 4-6000 m-en -, hogy nálunk még a pliocénban is
képződhettek nagyobb méretű kőolaj- és földgáztelepek (nem beszélve
világviszonylatban is jelentős hévíz-gyógyvízkincsünkről).
A rétegvízadó összlet felszínközeli részén a finomabb szemű üledékekben az
oldottanyag-tartalom több g/l-re is feldúsulhat; sok helyen nátriumkarbonátos
és szulfátos talajvizeket találunk. A nagy koncentrációjú magnézium-szulfátos
talajvizek keserűvízként ismert gyógyvizek.
A rétegvizek mélyebb termálvizes zónáiban szintén több g/l-re növekszik az
oldottanyag-tartalom. Ezek a vizek általában alkáli-hidrogénkarbonátosak, míg
az alsó-pannon és a még idősebb miocén rétegekben már az egykori, eredeti
tengervíz összetételéhez hasonló, többször 10 g/l oldott nátriumkloridot
tartalmazó vizeket találunk, s jelentős a jodid- és bromidkoncentráció is.
A meleg karsztvizek általában 1 g/l-nél kisebb oldottanyag-tartalmúak,
kalcium-hidrogénkarbonátosak, s megjelenik bennük a szulfát, a szulfid és a
kénhidrogén. A zártabb alaphegységi tárolókban az alkáli-hidrogénkarbonátos
jelleg mellett a magas nátriumklorid-koncentráció is megjelenik.
Külön kell szólnunk a szénsavas vizekről, amelyek általában a tektonikai
vonalak mentén nagy mélységből feltörő szén-dioxiddal való keveredéssel jönnek
létre, valamint a felszín alatti vizek egy részének radioaktivitásáról, ami
főként hasadékos tárolóknál jelentkezik.
A vízkivétel káros hatásai
A felszínalatti vízkészletek igénybevétele ma már sok területen elérte, vagy
meg is haladta az utánpótlás mértékét. Különösen vonatkozik ez a Kárpát-medence
középső részére, ahol az utóbbi két évtizedben az utánpótlás - jórészt a
csapadékhiány következtében - jelentősen csökkent. A csökkenés mértéke a
karsztos beszivárgás esetében 10-20% körüli, de a rétegvizek utánpótlódását
biztosító, talajvízbe történő ún. eredő beszivárgás esetében (ami a telítetlen
zónába belépő leszivárgás és az evapotranspiráció különbsége) több mint 50%,
sőt még ennél is több. Mivel ugyanakkor a talajvízből történő leszivárgás a
mélyebb rétegekbe változatlan maradt, sőt egyes helyeken még növekedett is, az
ilyen helyeken a talajvízszint tartós süllyedése indult meg.
Ez a folyamat napjainkban legmarkánsabban a Duna-Tisza közén tapasztalható,
ahol a talajvízszint a 60-as évekhez képest már több mint 3 métert süllyedt. A
legnagyobb mérvű süllyedés ott következett be, ahol a talajvízszint
süllyedésével nem járt együtt az evapotranspiráció csökkenése, nem állt be új
egyensúlyi helyzet.
A rétegvizek nyomása a talajvíz szintsüllyedésének megfelelő vagy annál nagyobb
mértékben csökkent; a nagyobb területre kiterjedő ún. regionális depresszió
(szintsüllyedés) mértéke az elmúlt évtizedekben a hidegvizes képződményekben
0,1-0,2 m/év volt.
A legnagyobb - néhányszor 10 méteres - depressziók a koncentrált vízkivételek
környékén (pl. Kecskemét, Debrecen, Mátra-Bükkalja), valamint a zártabb
jellegű, mélyebb rétegekben alakultak ki. A karsztterületek közül a
Dunántúli-középhegységben volt a legnagyobb a túligénybevétel. Itt a
hetvenes-nyolcvanas években az említett, nagyarányú bányászati vízkivételek
következtében - mely a csapadékhiány miatt amúgy is mérsékelt utánpótlódást kb.
50%-kal meghaladta - a karsztvízszint nagy területeken átlagosan 30 m-rel
süllyedt, sőt a vízkivételek középpontjában a süllyedés a több száz m-t is
elérhette! A depressziók a peremi területeken kisebb mértékűek voltak, de így
is veszélyeztették vagy károsították a nagyértékű termálvíz-előfordulásokat
Hévízen és Budapesten: apasztották a források hozamát, kiszáradt a
Tapolcai-tavasbarlang. Mindebben a helyi vízkivételek is közrejátszottak. E
tendencia a 90-es évek elején a lecsökkent vízkivétel következtében szerencsére
mérséklődött, vagy meg is szűnt.
[Vissza a kezdethez]