Béke, Természet, Szeretet
Jászolba fektették
Ha bekapcsolom a rádiót, egyre többször, sőt, külön hullámhosszon hangzanak fel a régi romantikus dalok, melyekből a boldog, meghitt és tartós együttlétek utáni sóvárgás csendül ki. Mit tesz ezzel szemben a mai átlagember? Összecsuklásig rohan a pénze után, hogy gépeket vásároljon, amikkel aztán úgy körülbástyázza magát, hogy alig marad tere az egymásra figyelésnek, a beszélgetéseknek, az érzelmeknek. (Lásd autó, televízió, számítógép, fülmagnó stb.) Arra pedig végképp nem szán időt és energiát, hogy a természet ölelésében szépeket mondjon a társának - amint azt az oly szívesen hallgatott slágerek sugallják.
Hasonló a viselkedésünk az egészséggel kapcsolatban is. Miközben a társadalom javarésze ezt tekinti élete legfontosabb összetevőjének ("mit ér a kincs, ha egészség nincs"), mégis a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a sok idegeskedéssel járó életforma tömeges jelenség. Megoldásként pedig mivel találkozhatunk? Pótcselekvések sorozatával, amely a különféle biztos gyógymódok, löttyök, szerek és ketyerék kipróbálásából áll. Mindezekhez természetesen jó pénzért juthatunk hozzá. Nem így van ez fizikai jóllétünk alapjával, a tiszta talajjal, vízzel és levegővel. Azokhoz már pénzért sem igen juthatunk. Márpedig egészségesen mozogni csak jó levegőn lehet, és egészséges táplálék is csak tiszta talajból és vízből származhat. A legszembeötlőbb ellentmondást abban érzem, hogy tanítványainknak, saját gyerekeinknek magyarázzuk ezt, miközben mi, felnőttek szennyezzük el nekik ezeket a lételemeket. Mi lesz, ha egyszer ezért a végzetes képmutatásunkért benyújtják a számlát? Nemde, igazuk lesz?
És igaza lesz annak a sokmillió embernek is, aki meg azért fogja benyújtani a számlát - többek között nekünk, magyaroknak is, akik bőszen igyekszünk bejutni a világ nagy fogyasztói közé -, mert nemhogy vegyszeres vízhez és táplálékhoz, hanem semmi ilyesmihez nem tud sokszor hozzájutni. Szörnyülködünk a távoli tájakról érkező híreken éhínségekről, szárazságról vagy árvizekről, miközben azt se tudjuk, hogy növeljük fogyasztásunkat, amit álszent módon "fejlődésnek" nevezünk. Egy óriási falu lett a Földünk, és hagyjuk, hogy a falu egy utcája éhenpusztuljon? Világméretű a hírközlés, a gazdaság, a kereskedelem, a szennyezés - csak a felelősség nem az? Hibás logikára épül az a gyakorlatunk, hogy míg mi lefogyasztjuk a Föld nyersanyagkészletét, teliszennyezzük a légkört, a tengereket, technológiáinkkal még a fejlődő országok talaját és édesvizeit is, elvárjuk tőlük, hogy mindezt még békésen el is tűrjék.
Béke. Különleges csengésű szó, így karácsonykor. Az eddig megemlítettek után tulajdonképpen eléggé fölöslegesnek érzi az ember, hogy egyáltalán szóbahozza. Hiszen, ha az előzőeket mind jól csinálnánk, ezzel az utolsóval talán nem is nagyon lenne gondunk. Az osztozni tudó, kevéssel, elsősorban a szükségessel beérő, a környezetét kímélni igyekvő, szelíd emberek nyilván nem háborúban gondolkodnak üres óráikban. Az erőszakos megoldások a tapasztalatok szerint csak újabb erőszakhoz vezetnek előbb vagy utóbb.
Az, akit a nyugati világ karácsonykor ünnepel, a ránkhagyományozott iratok tanúsága szerint megmondta, mit kell tenni. És itt van mára az utolsó bibi. Tulajdonképpen kit és miért ünneplünk, ha az életének, a tanításának a lényegét figyelembe sem vesszük? A Názáreti Jézust az evangéliumok szerint állatok jászolába fektették születésekor, majd egyszerű ácsként élte le az életét, és amikor tanította az embereket, egyértelműen kiállt a szegények, az üldözöttek, a szelídek, a másokat szolgálni akarók mellett. Ez volt az ő gyakorlati tanácsa a mi mai bajainkra. Úgy tűnik, arra lenne szükség, hogy akik ünneplik Jézus születésnapját, azok két ünneplés között a gyakorlatban is megtegyék, amit ő tanácsolt-parancsolt, akik pedig nem ünneplik, megismerhessék tanításának lényegét. Ezen a ponton találkozik a kereszténység a környezetvédelemmel.
A hétvégén az erdő közepén egy vadetető jászolánál jártam kis elsősökkel. Elmerengtem azon, hogy mennyi embert, állatot vonz a sok-sok fa és bokor karéjában álló, friss szénával teli etető.
Jó dolog ez a jászol...
Kéry Magdolna
Vissza a kezdethez