Hogy mi bajom van
vele? Hát kereken kimondom, szomszéd: nem mintha valami kifogásom volna a
tanítása ellen. Szó sincs róla. Egyszer végighallgattam a prédikálását és
bevallom, kevés hiányzott hozzá, hogy tanítványául szegődjem. Nagyon szépen
beszél, Amikor hazajöttem, azt mondtam az unokaöcsémnek, a nyergesnek, hogy
ember, ezt neked is meg kéne hallgatnod; szavamra, az az ember a maga módján
valóságos próféta. Nagyon szépen beszél, annyi szent; a szíved mintha
megremegne, megtisztulna tőle; amíg hallgattam, csupa könny volt a szemem, a
legszívesebben becsuktam volna a boltomat és követtem volna, hogy soha többé ne
tévesszem a szemem elöl. Oszd el mindened, amid van, mondta, és kövess engem.
Szeresd a felebarátodat, istápold a szegényeket, bocsáss meg mindazoknak, akik
vétettek ellened, és más efféléket. Egyszerű pék vagyok, de amikor őt
hallgattam, olyan furcsa öröm és fájdalom volt bennem, magam se tudom, hogyan
magyarázzam meg: valami súly nehezedett rám, hogy legszívesebben a földre
borultam és sírtam volna, emellett azonban olyan szép és könnyű érzés vett
rajtam erőt, mintha lehullott volna rólam minden gond, harag. Meg is mondtam az
unokaöcsémnek, hogy te tökfej, egyszer végre magadba szállhatnál; állandóan
csak a kapzsiságodról beszélsz, hogy ki mindenki az adósod, meg hogy fizetned
kell a mindenféle tizedeket, az illetékeket meg a kamatokat; oszd szét inkább a
szegények közt, amid van, hagyd faképnél a feleségedet meg a gyerekeidet és
eredj utána...
Azt se rónám fel
hibájául, hogy meggyógyítja a betegeket és a gonosztól megszállottakat. Nem
mondom, különös és természetfeletti hatalom ez; de hát mindenki tudja, hogy a
mi seborvosaink mind egy szálig kontárok, s a rómaiak se jobbak náluk; a pénzt
elszedik, ahhoz értenek, de ha egy haldoklóhoz hívod őket, csak a vállukat
vonogatják és azt hajtogatják, hogy miért nem üzentél előbb. Előbb!
Megboldogult feleségem két évig szenvedett vérfolyásban; én meg egyik orvostól
a másikhoz vittem, fogalmam sincs róla, szomszéd, mennyi pénzembe került, de
egyik se segített rajta. Ha ez a próféta már akkor járta volna a városainkat,
térdre estem volna előtte: Uram, gyógyítsd meg ezt az asszonyt! A feleségem
megérintette volna a köntösét és meggyógyult volna. Szegény asszony, szóval el
se lehet mondani, mennyit szenvedett… Amint mondtam, csak dicsérném őt, amiért
meggyógyítja a betegeket. Persze, a felcserek acsarkodnak ellene, azt
hajtogatják, hogy szélhámosság meg kontárság az egész, el akarnák tiltani az
orvoslástól, de hát ez már nincs másképp, ha valakinek az érdeke forog kockán.
Aki segíteni akar az embereken és meg akarja váltani a világot, mindig
beleütközik valakinek az érdekeibe; mindenkivel egyszerre nem tehetsz jót, ez
már sohase lesz másképp. Amondó vagyok, csak gyógyítgasson nyugodtan; ha
akarja, a holtakat is feltámaszthatja; de azt a dolgot az öt kenyérrel nem
kellett volna megtennie. Becsületes pékmester létemre kereken kimondom, hogy
igen nagy igazságtalanságot követett el vele a pékek ellen.
Hát maga még nem
hallotta azt a dolgot az öt kenyérrel? Ezt nem értem; minden pék magánkívül van
az eset miatt. Állítólag úgy történt, hogy egy puszta vidéken nagy tömeg
kereste fel, és ő sorra gyógyítgatta a betegeket. Estefelé azt mondják neki a
tanítványai: "Puszta e hely, az idő pedig későre jár. Bocsásd el a
tömeget, hogy az emberek visszatérhessenek városaikba és élelmet vásárolhassanak
maguknak." Ő azt válaszolta: "Nem szükséges elmenniök, adjatok nekik
ti eledelt." A tanítványok meg így feleltek: "Nincs nálunk más,
csupán öt kenyér és két hal." Ő azt mondta: "Hozzátok ide."
Megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjenek le a földre, aztán megfogta az öt
kenyeret és a két halat, felpillantott az égre, megáldotta az ételt, megtörte a
kenyereket, odaadta a tanítványainak, azok meg tovább osztogatták az
embereknek. Ettek mind és jóllaktak. És összegyűjtötték a morzsát és tizenkét
kosár telt meg vele. Akik pedig ettek, kereken ötezren voltak férfiak, az
asszonyokat meg a gyerekeket nem számítva.
Ismerje el,
szomszéd, ezt egy pék sem hagyhatja szó nélkül; elvégre miért is tűrné? Ha az
ilyesmi szokássá lenne, mármint hogy bárki öt kenyérrel meg két hallal jóllakat
ötezer embert, akkor a pékek mehetnének füvet legelni, nem igaz? A halakat az
ördög vigye; maguktól nőnek a vízben, az fogja ki őket, aki akarja. De a pék
drága pénzért vásárolja a lisztet meg a fát, segédet tart és fizeti a bérét;
bolt is kell neki, fizeti az adót meg mi mindent, s végül örül, ha marad
egy-két garasa, hogy ő is élhessen, ne kényszerüljön koldusbotra. Ez az ember
meg csak fölpislant az égre, és tüstént elég kenyere van ötezer vagy mit tudom
én, hány embernek; lisztet nem vásárol, fát se kell hordania, semmi költsége,
semmi munkája - így aztán világos, hogy ingyen adhatja a kenyeret a népnek.
Azzal nem törődik, hogy a környékbeli pékeket megfosztja a becsületesen
megszolgált keresetüktől! Mondom magának, nem más ez, mint tisztességtelen
verseny, a hivataloknak kéne eltiltaniok. Ha pék akar lenni, fizessen adót,
mint mi! Az emberek úgyis már azzal járnak a nyakunkra, hogy micsoda pogány
árat követelünk azokért a nyomorult cipókért? Adják ingyen, mint ő; és tudják,
micsoda kenyér az? Fehér, ropogós, illatos, az ember egyre csak enné,
legszívesebben abba se hagyná… Már kénytelenek voltunk leszállítani a
sütemények árát; becsületszavamra, magunknak is többe van, mint amennyiért
adjuk, csak azért tesszük, hogy ne legyünk kénytelenek becsukni a boltot; de
hová jutunk ilyen viszonyok között? Az embernek megáll az esze, ha rágondol.
Másutt - azt beszélik - négyezer férfit lakatott jól, az asszonyokat meg a
gyerekeket nem számítva - mindössze hét kenyérrel meg egypár keszeggel, de ott csak
négy kosár morzsát szedtek össze. Úgy látszik neki se megy már olyan jól a
vállalata, mint régen de azért bennünket, pékeket teljesen a tönk szélére
juttat. Annyit mondok magának, hogy ezt csakis azért teszi, mert esküdt
ellensége minden péknek. A halkereskedők is zúgolódnak, de hát azok a kufárok
úgyse tudják, milyen árat kérjenek a halaikért; a kalmárkodás már régóta nem
számít olyan becsületes iparnak, mint a pékmesterség.
Idehallgasson,
szomszéd: öreg ember vagyok, egymagam állok a világon; se feleségem, se
gyerekem, nekem meg nem sokra van már szükségem. Mondtam is már a segédemnek,
vegye a nyakába a pékségem gondját. Nem a hasznomat féltem; becsületszavamra, a
legszívesebben szétosztanám, ami kevés vagyonom van, hogy kövessem őt, ápoljam
a felebaráti szeretetet és megtegyek mindent, amiről prédikál. De ha arra
gondolok, hogy mit tett ellenünk, pékek ellen, csak annyit mondhatok: ebből nem
eszel! Én is pék vagyok, látom, hogy ebből sohasem lesz világmegváltás, hanem
istencsapása a mi becsületes iparunkra. Sajnálom, de ezt nem bocsátom meg neki.
Nem én!
Magától értetődik,
hogy bepanaszoltuk Ananiásnál meg a helytartónál az iparűzési törvény
megsértése és népháborítás miatt; de hát maga is tudja, milyen hosszú lére
eresztenek mindent a mi hatóságaink. Maga ismer engem szomszéd; békés ember
vagyok, nem keresem a vitát senkivel; de ha az az ember ide jön Jeruzsálembe,
kiállok az utcára és kiabálni fogok: feszítsd meg! Feszítsd meg!