Béke, Természet, Szeretet

A Föld légköre

Az égbolt jellemzése elég könnyűnek tűnik: napközben kék, éjszaka fekete; felhők, nap, hold, csillagok. Ám mindezeken túl - az irodalmon, a legendákon és az ősi vallásokon túl - a légkör a bioszféra összetett része. A természetes üvegházhatáson keresztül szabályozza a Föld hőmérsékletét, sok bejövő ultraibolya sugarat elnyel, itt zajlanak az időjárási jelenségek. Széndioxidot biztosít a növények fotoszintéziséhez és oxigént az aerob anyagcsere-folyamatokhoz, részt vesz a víz, a szén, a nitrogén a foszfor és még sok más elem életfenntartó keringésében.

A Föld átlagos felszíni hőmérséklete mérsékelt, 15 °C. A gyenge gravitációjú Mars átlátszó légköre, és a Vénusz lenyűgöző, felhős légköre jóval fagypont alatt (-53 °C), illetve jóval forráspont felett (460 °C) van. A Föld más, szomszédos élettelen testvérbolygóin oxigén csak nyomokban van, továbbá egy kis mennyiségű nitrogén, valamennyi metán és ózon. Mindkettőnek a légköre legalább 95 %-ban széndioxidot tartalmaz, míg a Föld atmoszférájában a széndioxid-töménysége most 1 %-nál alacsonyabb.

A Föld atmoszférája kb. 100 km vastag. Ebből a troposzféra, a legalsó réteg kb. 10 km, és a légkör összes anyagának kb. 90 %-t tartalmazza. Itt zajlanak a mindennapi időjárási jelenségek - szelek, felhő-, eső- és hóképződés. A troposzféra főleg nitrogént (78%) és oxigént (21%) tartalmaz, a maradék 1%-át argon, vízgőz, széndioxid, metán, ammónia, hidrogén és más, jelentéktelen gázok teszik ki. A földi élet pótló, kiegészítő jelenléte nélkül ez a jellegzetes és kémiailag valószínűtlen összetétel nem lenne állandó, lévén az oxigén, a metán és egyéb gázok napfény jelenlétében kölcsönhatásba lépnek egymással. A következő, kevésbé sűrű réteg a sztratoszféra, mely a 10-50 km-es sávban húzódik, és az ózonréteget tartalmazza.

A légkör szerepe a szabályozott földi hőmérsékletben és időjárásban összetett. A hideg és a meleg légáramlatok - követve a szárazföld és a tenger hőmérsékletváltozásait - okozzák a hőmérséklet naponkénti változását, a széljárást és az esőt. Az évszakok váltakozása a Föld Nap körüli éves keringésének eredménye.

A bioszféra szénkörforgása

A Föld "anyagcseréjét" a bejövő napsugárzás hajtja a földalatti termodinamikai erőkkel együtt. A bioszférában két nagy körforgás zajlik, a hidrológiai (víz) és a biogeokémiai. A hidrológiai körforgás - a Nap által előidézett hőmérsékletkülönbség és az erdők párolgása által vezetve - a víz eloszlását, párolgását, ill. a csapadékképződést befolyásolja. A biogeokémiai körforgás nélkülözhetetlen elemeket keringtet - főleg szenet, nitrogént, foszfort és ként, - és elsődlegesen napenergia hajtja az élő szervezeteken keresztül, melyek felveszik majd kibocsátják ezeket az elemeket.

A szén és a víz a napenergiával együtt a növények alapvető építőkövei. Minden élet a Földön a szénre, erre a sokoldalú elemre épül. Szénatomok láncaiból vagy gyűrűiből áll a növények, az állatok és a belőlük származó ásványi tüzelőanyagok szerves molekuláinak központi váza. A szén széndioxid gázként távozik a légkörbe, oldva az óceánokban, szilárdan mészkő üledékben és az ásványi fűtőanyagokban van jelen. A bomló szerves anyagok, a tüzek, a növények és az állatok kilégzése mind természetesen járul hozzá a levegőben levő széndioxidhoz. Ezalatt fokozatosan vissza is kerül széndioxid a légkörből a Föld két közvetlen "lefolyóján": a növényi fotoszintézissel és az óceánok széndioxid-elnyelésén keresztül. Ezek a természetes folyamatok évről évre egyensúlyt tartanak egymással. A Föld élete során volt egy erős csökkenés a légköri széndioxid-mennyiségben, és ennek megfelelően növekedett a Föld felszíne alá temetett mennyiség.

Kb. 40.000 gigatonna (Gt = egy milliárd tonna) szén kering a bioszférában. Ez a körforgó szénnek három forrásából származik - mindegyike 600-1000 Gt - melyek a légkört, a növényeket és az óceánok felszíni rétegeit "táplálják". Az állati élet mindössze 1-2 Gt-t forgat. A következő, a lassú mozgású 1500 Gt mennyiségű szén a talajban van mint detritusz [szerves eredetű törmelék], és a még lassúbb 38000 Gt-nyi a mély óceánokban. Ráadásul a "természetesen körforgó" szénen kívül hatalmas szénkészlet van, melyet az üledékes mészkőrétegek vagy az e fejezetben nagyon fontos szerepet kapó ásványi tüzelőanyagok kötöttek meg a fiatal Föld légköréből. (Kb. 10000 Gt szén.) Így az ásványi tüzelőanyagok égetésével olyan szenet és napenergiát szabadítunk fel, melyet az egyszerű növények kötöttek meg nagyon régen. Az égés átalakítja a szerves, energiatartalmú szénhidrogén molekulákat szén, hidrogén és (kisebb mennyiségben) nitrogén oxidokká - azaz széndioxiddá, vízgőzzé és nitrogénoxiddá.

A bioszféra szénkörforgásának jól kiegyensúlyozott természetes cserefolyamataiban megközelítőleg 100 Gt szén vándorol évente a szárazföldi források (főként a növények) és a légkör között oda-vissza. Hasonlóan kb. 90 Gt mozog mindkét irányban az óceánok és a légkör között a phytoplanktonok fotoszintézisével, mely az óceánok felvételének nagy részét teszi ki. (Érdemes megjegyezni, talán meglepő, hogy kb. ugyanannyi fotoszintézis zajlik a tengerekben, mint a szárazföldön.) Az emberi tevékenység azonban évi nettó 3 Gt széntöbbletet kibocsátást okoz. Ez abból a szénből ered, amit az ásványi anyagok (6 Gt) és más biomasszák, főként az erdők (1-2 Gt) égetésével szabadítunk fel. Ennek (jelenleg) több mint a felét nyelik el a bolygó óceáni- és erdő "nyelői".

A széndioxid, stabilitása miatt, nagyon fontos az éghajlatváltozásban. Ellentétben más, hosszú élettartamú hőnyelő gázokkal, a széndioxid nem épül le. Ezért a légköri széndioxid-rétegek sokáig fennmaradnak, még azután is, hogy az emberi kibocsátást csökkent. Ha minden ilyen kibocsátást megszüntetnének 2000-re, a globális felmelegedés tovább folytatódna kb. 2025-ig, (amikorra a befogott energia valódi hővé változik,) amely után a légkörből lassan eltűnő széndioxid-többlet miatt az így keletkezett hőtöbblet nagy része érezhető lesz még 2100-ban is. Összehasonlításképpen, ha a metán többletkibocsátását szüntetnék meg 2000-re, az a metán két évtized alatt szóródna szét, és hatása kb. 2050-re szűnne meg teljesen.

Az ember okozta üvegházhatás

A Föld légkörének összetétele sokat változott az elmúlt négymilliárd év során, főleg az élővilág evolúciójának eredményeként. Míg e változások hosszú idő alatt következtek be, az emberi tevékenységnek újabban jelentkező, másmilyen és gyors következményei vannak. A sarki jégminták mutatják, hogy a különböző üvegházgázok kibocsátása a légkörbe lényegesen megnövekedett az ipari forradalom óta, de 1950 óta feltűnően. A metán töménysége megkétszereződött 1800 óta. A széndioxid-töménység majdnem 1/3-dal növekedett, az 1950-es évek óta pedig jóval 50 % fölötti a növekedés.

A fő ember-termelte üvegházgázok a széndioxid, a metán (mocsárgáz), a nitrogénoxid és a teljesen szintetikus klorofluorokarbonok (CFC-k). Ezek a gázok nagyon különböznek élettartamukban és hőelnyelő képességükben (1. táblázat). Száz évre kivetítve, a metán kb. tizenegyszer jobb hőelnyelő, mint a széndioxid (egységnyi súlyra), míg a nitrogénoxid kétszázhetvenszer, a CFC-k pár ezerszer jobb hőelnyelők. A becsült hozzájárulásuk a növekvő "sugárzásos fűtéshez" az 1980-s évek során: 55%, CFC-k 24%, metán 15% és nitrogénoxid 6% . Ötven éven belül azonban a metán lehet a fő üvegházgáz, mert ahogy az éghajlat melegszik, a kiterjedt, sarkközeli tőzegszerű tundrák örök fagya még több metánt engedhet fel.

Messzebbre kell visszanéznünk a széndioxid történetében, melyet pl. a sarki jégtömbökbe zárt levegő mondhat el. Az emberiség történetének új, felgyorsult, energiaigényes szakasza a teljes energiafelhasználás százszoros növekedését vonta maga után 1800 óta. A növekedési arány 1950 óta emelkedik, kb. százszoros növekedést okozva az éves globális széndioxid-termelés mértékében. A széndioxid légköri töménysége először csak lassan nőtt, kb. 200 ppm-ről az utolsó jégkorszak végétől, 280 ppm-re kb. 1800-ig. Azután a széndioxid-töménység majdnem 360 ppm-re emelkedett. A legfejlettebb országok kb. felét termelik a széndioxidnak, míg Kelet-Európa és a népes harmadik világ (elsősorban Brazília, Kína és India) a negyedét. A széndioxid-kibocsátás az elmúlt négy évtizedben Ázsiában több mint tízszeresére nőtt. A mesterséges széndioxid-kibocsátás 3/4-e az ásványi tüzelőanyagok, főleg a szén égetéséből származik, de nagy mennyiségű a személyautók és a kereskedelmi teherautók kibocsájtása. A maradék nagy része az esőerdők felégetéséből és kisebb mértékben a cementgyártásból származik. Földi méretekben az egyéb ipari és mezőgazdasági üvegházgázok kibocsátása szintén felgyorsult. Az emberi eredetű metán az öntözéses földművelésből, a megnövekedett szarvasmarha-állományból, a bányákból, a gázvezetékekből és a szeméthegyekből származik; légköri töménysége 50 %-kal nőtt 1950 óta. A nitrogénoxid az ásványi tüzelőanyagok égéséből és a műtrágyából jön. Az 1980-s évek végén az öt vezető üvegházgáz kibocsátó ország az Egyesült Államok (18%), a Szovjetúnió (12%), Brazília (11%), Kína (7%) és India (4%) volt.

Világos, hogy az üvegházgázok gyülemlenek - de tudható-e, hogy a földi hőmérséklet ezek kibocsátása miatt növekedni fog? A jóslatok a globális felmelegedésre nem újkeletűek. A múlt század végén egy svéd tudós, Svante Arrhenius jelezte, hogy az ásványi tüzelőanyagok égetéséből származó légköri széndioxid fokozhatja a Föld hőjének visszatartását, bolygóméretű felmelegedést okozva. Később tudományos vita alakult ki az 1920-s években, de ez a '80-as évekig szünetelt. Az egyik nehézség az, hogy a hő és a hőmérséklet közötti kapcsolat összetett. A Föld mély óceánjai természetes "elnyelők", melyek hőt vonnak el az atmoszférától, így késleltetve a felszíni hőmérséklet növekedését.

Azt azonban tudjuk, hogy a Föld hőmérséklete kb. 1900 óta megnövekedett. A világon állomások ezrein feljegyzett mérésekből, a megváltozott körülményekhez és technikához igazítva úgy látszik, hogy a bolygó hőmérséklete 0,5 °C-ot nőtt az elmúlt 100 év alatt. A Klímaváltozás Nemzetközi Bizottsága (IPCC) - melyet az ENSZ Környezeti Programja és a Világ Meteorológiai Szervezete alapított 1988-ban, mint szakértői csoportot, több mint 300 tudóssal - becslése szerint a földi középhőmérséklet 0,3-0,6 °C-kal nőtt az elmúlt 100 év alatt. Ez a növekedés azonban az éghajlatváltozás számítógépes modelljei szerint, ha történelmi adatokat is felhasználva, jócskán a természetes éghajlat-változékonyság tartományán belül van. Ez más hatásoknak tulajdonítható, melyek ellensúlyozzák a földi hőmérséklet-emelkedést; sőt volt egy olyan elmélet, hogy a városi és ipari szennyezés II. világháború óta tartó gyors növekedése és a vulkáni kitörések szokatlan gyakorisága együtt hűtő hatást eredményezett. A napsugárzás szóródása a finomszemcséjű ipari szennyezés ködén néhány tized fok hűlést idézett elő az utóbbi évtizedekben. Továbbá a napfoltciklus átmeneti hosszabbodása a század közepén csökkenthette a bejövő hőt. Egy dolog azonban világos: a jel/zaj arány alacsony, azaz a mérés még most sem elég pontos!

Az éghajlatváltozás becslése

A klimatológusok között általános a megegyezés, hogy a közeljövőben a világ éghajlatát főként az ember-előidézte üvegházgázok melegítő hatása fogja befolyásolni. Az IPCC jóslata szerint ezek a gázok fokozni fogják az üvegház-hatást és többlet hőmérséklet-növekedést fognak okozni, 2025-re kb. 1 °C-os, a következő század végére 2,5-3 °C-os átlagos földi hőmérséklet-emelkedéssel. A hőmérséklet-növekedés nagyobb lesz a hosszabb szélességi fokokon, és mivel a szárazföld felszíne gyorsabban melegszik, mint az óceánok, az északi féltekén sokkal nagyobb lehet a hőmérséklet növekedés. Habár néhány tudós azzal érvel, hogy az ilyen jóslatokat adó számítógépmodellek hiányosak, a kiegészített és összetettebb számítógépmodellek alátámasztották a hőmérsékletnövekedés jóslatait. Sőt, lévén különösen nehéz megkülönböztetni a tartós irányzatokat a hőmérséklet háttér-ingadozásaitól, az IPCC figyelmeztet, hogy a fokozott üvegházhatás egyértelmű kimutatása még egy évtizedig vagy hosszabb ideig sem nem valószínű. Ez a késedelem a világos helyzet felmérésében hasonlít ahhoz a nehézséghez, amit a közgazdászoknak okoz egy hanyatlás kezdetének kimutatása. Csak utólag tudhatunk bizonyosat mondani.

A globális felmelegedés növekedésének előrejelzett mértéke sokkal gyorsabb lehet, mint a kb. 1 °C-os lehűlés a középkor végén, ahogy a nagyobb szélességi fokok a Kis Jégkorszak felé haladtak. Ez sokkal gyorsabban következne be, mint az utolsó jégkorszak utáni néhány ezer éves, kb. 5 °C-os növekedés (megegyezően a 700 évenkénti 1 °C-os emelkedéssel). Ma 1 °C-os növekedésre számítunk 35 évenként - hússzor gyorsabbra a mezőgazdaság előtti korban tapasztaltnál. A hőmérséklet növekedés gyorsasága és abszolút nagysága egyaránt fontos. Egy 2-3 °C-os növekedés lehet, hogy nem tűnik soknak, de kis változásoknak drámai ökológiai következményei lehetnek. Egy csupán 2 °C növekedés olyan hőmérsékletet eredményezne, amilyent 125 ezer éve nem látott a Föld. Egy 3 °C-os emelkedés az IPCC szerint a világot forróbbá tenné, mint amilyen a Homo faj megjelenése óta, 2 millió év óta, még nem volt. A bizonytalansága azonban ezeknek a jóslatoknak is nagy. Amíg egy 3 °C-os emelkedés 2100-ig az IPCC tudósainak legjobb becslése a mai átlagos gazdasági és népességnövekedési áramlatot figyelembe véve, a tartomány, melybe az emelkedés valószínűleg esni fog, 1,5-4,5 °C. 1992-ben megállapították, hogy a mai kutatási eredmények "vagy megerősítik, vagy nem igazolják az első (1990-es) IPCC Tudományos Becslések fő következtetéseinek módosulását".

A vita a visszacsatolási folyamatokról összetett - és kissé spekulatív. A pozitív visszacsatolás erősít és ezért destabilizál, mint ahogy a negatív tompít és stabilizál. Ha további felmelegedés következik be, akkor pozitív visszacsatolás jelenhet meg például a felmelegedett északi-sarki örök fagy metán felszabadulásának növekedése miatt. Pozitív visszacsatolást jelenthet a bolygó hővisszaverő hó- és jégtakarójának csökkenése is. Negatív visszacsatolás származik a megnövekedett felhőtakaró nagyobb visszaveréséből (albedo), főként a forró égövi területek feletti alacsony rétegfelhőkről, az óceán felszíni hőmérséklet-növekedésének következményeként. Világos tehát, hogy sok összetevője van, és az ismert és ismeretlen visszacsatolási mechanizmusok egyedi hatása bizonytalan marad. Néhány tudós azt jósolja, hogy a pozitív visszacsatolások túlsúlyban lesznek a negatívokkal szemben, s ez rohamos felmelegedéshez fog vezetni. Ahogy az IPCC kimutatta, meglepetések előtt állhatunk.

A hőmérséklet, különös tekintettel a szélsőségekre

Az ember más fajoknál sokkal jobban boldogul a környezet szélsőségeivel szembeni ellenállásban, a fiziológiai és viselkedésbeli alkalmazkodás ötvözésével. Számos olyan alkalmazkodási módot fejlesztettünk ki kulturálisan, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy olyan éghajlati tartományt viseljünk el, amelyhez az evolúció nem látott el minket megfelelő biológiai eszközökkel. A mérsékelt éghajlatú Európa, ahova korai őseink feltételezett evolúciós bölcsőjükből, Kelet-Afrikából vándorolhattak át, a gazdag és változatos öltözködést váltotta ki. Az alkalmazkodás további vívmányai között szerepel a házépítés, a fűtés, az ételek és italok megválasztása, a szórakozás módjainak kifejlesztése.

A hőmérsékletben és a páratartalomban bekövetkezett fokozatos és apróbb változások élettani és viselkedésbeli válaszokat egyaránt kiváltanak. Az egészséges emberek egy hatékony testhőmérséklet-szabályozó rendszerrel rendelkeznek, amely ellensúlyozni tudja a környezeti hőmérséklet kisebb emelkedését. A hőmérsékleti kényelemérzet így bizonyos határok között fenntartható. Az ember, különösen az erősebb verejtékezés utján, néhány nap alatt alkalmazkodik, a hősokk így minimálissá válik. A hősokknak huzamosabb ideig kitett ember élettanilag is alkalmazkodik. De a gyenge egészségű vagy beteg egyének, akik élettanilag kevésbé rugalmasak, nem fognak ilyen jól alkalmazkodni. Általánosságban tehát a hőmérséklet emelkedése nagyobb veszélyt jelent a szív- és keringési rendszer, a légző rendszer, a vese, az immunrendszer rendellenességeivel küszködőkre, a nem tökéletesen fejlett szabályozórendszerrel rendelkező gyerekekre, ill. a gyenge egészségű idősekre nézve. A globális felmelegedés legnagyobb veszélye azonban nem a hőmérséklet fokozatos emelkedéséből, hanem az egyre gyakoribb és nagyobb hőmérsékleti szélsőségekből adódik. Az akut hősokk az nem alkalmazkodott városi lakosság körében azonnal szedi áldozatait; egy hőhullám első egy-két napja közismerten gyilkos természetű. Következésképpen a hosszabb ideig tartó szélsőséges hőmérsékleti viszonyok legyűrhetik a szervezet élettani alkalmazkodási lehetőségeit.

Az átlaghőmérsékletben bekövetkező kis emelkedés azt jelenti, hogy minden évben sokkal több napon lesz szélsőséges a hőmérséklet. A hőhullámok, amikor a nappali környezeti hőmérséklet több egymást követő napon meghaladja a testhőmérsékletet (38 °C), gyakrabban fognak előfordulni. Úgy becsülik például, hogy Washingtonban (Washington, DC), ahol jelenleg évente átlag egy nap emelkedik a hőmérséklet 38 °C fölé, 2050-re évente átlagosan 12 ilyen nap lesz. Ezzel együtt azoknak a napoknak a száma, amikor a hőmérséklet 32 °C fölött van, kb. tízről harmincra emelkedne. Hasonlóképpen gyakrabban fordulnának elő szélsőségesen meleg évek. Angliában az olyan rendkívül forró nyarak gyakorisága, amilyen 1976-ban volt, 100-szorosára nőne 2030-ra, így 10 évente bekövetkezne egy.

A mérsékelt és forró égövi országokban a magasabb nyári hőmérsékletek miatt meg fog növekedni a meleggel összefüggésben álló tényezők okozta súlyos betegségek és halálesetek száma. Például az 1980-as években Missouri államban (Egyesült Államok), a nyári átlaghőmérséklet 2-3 °C-os emelkedése többszörösére növelte a meleggel kapcsolatos halálesetek évenkénti számát, míg az 1980-as nagy hőhullám még nagyobb növekedést okozott. Az ilyen tapasztalatok alapján úgy becsülik, hogy a légkör jövő században várhatóan megkétszereződő szén-dioxid (vagy azzal egyenértékű anyag) tartalmából adódó, körülbelül 3 °C-os hőmérséklet-emelkedés más alkalmazkodási változás nélkül a meleggel kapcsolatos halálesetek számának lényeges emelkedéséhez fog vezetni; egyes amerikai számadatok hatszoros emelkedést tesznek sejthetővé. Az idős emberek különösen nagy veszélyben vannak; a fejlett országokban a hőhullámok során meghalt, ill. kórházba került emberek három-negyede 60 év fölötti. Egy 85 éves ember kb. hatszor nagyobb valószínűséggel hal bele egy hőhullám hatásaiba, mint egy 60 éves, míg a csecsemők és a kisgyerekek 5-10-szer valószínűbben halnak meg, mint a nagyobb gyerekek. A hőhullámok alatt szív és érrendszeri problémákkal kórházba került emberek statisztikai aránya hasonlít az elhalálozottakéhoz.

A mai világban az emberi egészségre az éghajlat szélsőségei leginkább a súlyos szárazság miatt bekövetkező alultápláltság és éhínség alakjában hatnak. Az 1980-as évek elnyújtott szárazsága az afrikai Szahel övezetben, Szomáliától az Atlanti-óceán partjáig már eddig is több millió ember halálát okozta, és további több tízmillió embert taszított az éhezés szélére. A Szahara fokozatos déli terjeszkedése mutathatja a természet egyik nagy ciklusát, de lehet egy kezdődő, az egész bolygót érintő és helyi éghajlatváltozás következménye is, amit még súlyosbít az erdőirtás, a talajpusztulás és a helyi nedvesség elveszítése is. Az élelemhiány rendszeresen a talajpusztulással, polgárháborúval, rossz közlekedéssel és gyenge szociális-politikai intézményrendszerrel együtt jelentkezik.

A bozóttüzeket, különösen Ausztrália és az Egyesült Államok melegebb, erdős területein elősegíti a szárazság, a hőhullámok, az alacsony páratartalom és az erős szél. Az 1982-ben Ausztrália nagy területein pusztító "Hamvazó Szerdai" bozóttüzek részben a korábbi szárazság következményei voltak, amely kiszárította a növényzetet és a talajt. Továbbá, amint a külvárosi lakosság a városok környékén fekvő, gyakran dombosabb, erdős területekre terjeszkedik, a bozóttüzek nagyobb valószínűséggel okoznak haláleseteket, baleseteket és anyagi károkat.

Tengerszint emelkedés

Ahogy a Föld melegszik, a tengervíz hőtágulása, valamint az elolvadó jég várhatóan emeli a tengerszintet. Az IPCC 1990-ben úgy becsülte, hogy az emelkedés körülbelül 20 cm-nyi lesz 2030-ra és 65 cm 2100-ra. Ahogy az egész Földre kiterjedő felmelegedésre vonatkozó becslések, úgy ezeknek az adatok is bizonytalanok. Egyes tudósok úgy becsülik, hogy a felmelegedés által okozott nagyobb párolgás nagy mértékben fogja növelni a hóesést, különösen az északi-sarki régióban, és ez némi vizet von el az óceánokoktól.

A tengerszint mindig változik, általában nagy, hosszú időskálán. Az évmilliók során a Földközi-tenger kiürült és megtelt, mint egy nagy fürdőkád, ahogy a tengerszint 100 méternyit vagy annál is többet változott. A jégkorszakok alatt, különösen a rendszeresen visszatérőknél, az elmúlt évmilliók alatt, a víz sarki jégsapkává válása hidakat teremtett a szárazföldek között, lehetővé téve a fajok vándorlását - köztük a Homo Sapiensét is, Ázsiából Ausztráliába, Szibériából Alaszkába. Amikor az utolsó jégkorszak is lezajlott, a tengerek szintje gyorsan emelkedett, körülbelül egy méterrel századonként sok ezer éven át. A teljes emelkedés 50-100 méter nagyságú volt. Ahogy akkor az évezredekig tartó jelentős tengerszintváltozások során történt, a világnak most egy évszázad alatt fél méteres vagy nagyobb emelkedéssel kell szembenéznie. Ez szintén hirtelen változás lenne, és gyorsabb mint bármi, amit az emberiség tapasztalt, mióta letelepedett, és mezőgazdaságra alapuló életmódot él.

A közben lévő évezredek folyamán az emberi települések a világ partvidékein jelentek meg. A következő század folyamán a fél méteres tengerszint emelkedés sok ilyen parti közösséget elárasztással fenyeget. Egy méteres emelkedés (az IPCC "maximum" becslése) öt millió négyzetkilométernyi területet árasztana el a világ mélyföldjeiből, elpusztítva az összes termőföld harmadát és ötven millió környezeti menekültet hagyva maga után. Ez magába foglalná Banglades egy negyedének, termőföldje egy hetedének elárasztását és a népessége 15-35%-nak kitelepítését. Egy egy méteres emelkedés elárasztaná Egyiptom termőföldjének 12-15%-át; tulajdonképpen a sűrűn lakott Nílus-delta nagy része víz alá kerülne még akkor is, ha a tengerek csak 50 centimétert emelkednének. Ebből adódóan a kitelepített egyiptomi földműveseknek semmi lehetősége nem lenne, mivel az ország szántóföldjének nagy részét a parti földek teszik ki.

Sok más alacsonyan fekvő parti terület van (például Hollandia, Kelet-Anglia, Indonézia egyes részei, a floriadai Everglades, Dél-Louisiana nagy része és Latin-Amerika északkeleti partjának részei) amely sebezhető a komoly áradások szempontjából. Egyes kis szigetországoknál, mint pl. a Maldív-szigetek és Vanuatu, amelyeknek a legmagasabb pontja jelenleg csak pár méterrel van a tenger szintje felett, végső fokon fenn áll a teljes elmerülés veszélye. Egy méteres emelkedés elmosna sok száz csendes-óceáni atollt (miután már korábban elmosná a mélyükben lévő édesvíz kapszulák nagyrészét).

Az előrevetített tengerszint-emelkedés 5-ször, 10-szer gyorsabb lenne, mint az 1800 körüli, és valószínűleg sokat elborítana a társadalmi és technikai erőforrásaink közül. Egy méteres emelkedés növelné a hollandiai gátak becsült átszakadási valószínűségét minden 10.000 évben egy alkalomról minden 100 évben egy alkalomra. A világ nagyvárosai közül néhány már most áradások által sebezhető, köztük Shanghai, Bangkok, New Orleans, Alexadria, Szentpétervár és Velence. Ezek mind nagyobb folyóknál, folyótorkolatokban vagy alig a tengerszint fölé emelkedő mélyföldeken épültek. Továbbá, bizonyos városok elsüllyednének, mint ahogy Bangkok és Velence már most süllyednek, vagy a föld alatti talajvíz ipar vagy háztartási fogyasztás általi kimerítése, vagy a természetes földmozgások következtében.

Amellett hogy az árvíz az emelkedő tengerek nyilvánvaló káros következménye, vannak más hatások is. Florida egyes részein a tengervíznek a földalatti víztáblákba való beszivárgása a porózus sziklaképződményekbe, csökkenti az ivóvízkészleteket. Az emelkedő tengerek szétszakíthatnak esővíz-csatornákat, nehezítve a szennyvíz és szemét eltakarítást, és növelve ezzel a mérgező vegyi anyagoknak és fertőző elemeknek való kitettséget. A parti utak, hidak és partvédő szerkezetek helyi károsodása (pl. rozsdásodás) is a megnövekedett áradások, erózió, viharhullámok, más hullám hatások és a tengervíz behatolásának lenne következménye. A legnagyobb kár a viharokból származhat, amely az időjárási változékonyság és a bizonytalanul magas tengerszint együttes jelenléte. A szegénység és a szociális intézmények hiánya - mint Bangladesben - egyszerre léphet fel a viharok közegészségügyi következményeivel.

Az emelkedő tengerek a tengervíznek az édesvízi torkolatokba és folyami területekre való behatolását okozhatja - amelyeket gyakran használnak városi és ipari édesvíz-készletként. A víztáblák megnövekedett sótartalma károsíthatja a mezőgazdasági területeket.

Még nagyobb tengerszint emelkedés következhet be, noha ez évszázadokos folyamat, ha a sarki jégtakarók megolvadnak. Különös érdeklődés irányul az antarktiszi jégtakaróra, amely ha megolvad, hat méter körüli tengerszint emelkedést okozhat. Ez a nagy "instabil" jégmező láthatóan túlélte a világ megelőző interglaciális periódusát, amikor a hőmérséklet egy kicsit melegebb volt mint az elkövetkező századra jósolt. Műholdfelvételek arra engednek következtetni, hogy az antarktiszi jégtakaró egyes részei lényegesen összezsugorodtak az 1960-as évek közepe óta. Azonban, tekintve hogy a jelenlegi interglaciális periódus alatt valószínűleg folyamatosan zsugorodik a sarki jég, ezeknek a megfigyeléseknek a jelentősége nem tiszta. Végül, a globális felmelegedés által kiváltott nem várt pozitív visszacsatolások veszélye miatt, bekövetkezhet a legrosszabb eset: ha a grönlandi és anktartiszi jégtakaró megolvad, a világtengerek nem egy, hanem hat méterrel emelkednek!

Mezőgazdasági termelékenység

Minden emberi civilizáció tudta, hogy az éghajlat alapvető fontosságú az élelemtermelésben. Az éghajlatváltozás a mezőgazdaságot mind a hosszú távú ökológiai rendszerekben történő változásokkal befolyásolja, mind pedig a szélsőséges események vadságával és megnövekedett előfordulási gyakoriságával: hőhullámok, szárazságok, áradások, ciklonok, növény-járványok kitörése. Az 1988-as észak-amerikai tapasztalat, amikor is a földrész-méretű hőhullám és aszály 30%-kal csökkentette a szemes termés hozamát (és jelentősen növelte a búza világpiaci árát), jól mutatja az éghajlatváltozás erejét. Azonban, a nagymértékű bizonytalanság, valamint a számítógép modellek korlátozottsága nehézzé teszik, hogy megbecsüljük az éghajlatilag megváltoztatott mezőgazdaságnak az emberi népesség egészségére gyakorolt hatását.

A bolygóra kiterjedő felmelegedés megváltoztatja a helyi hőmérsékletet és csapadékmennyiséget, kettőt a mezőgazdaság lényegesebb korlátai közül. Martin Parry szerint (aki az IPCC mezőgazdasági hatások munkacsoportját vezette): "Viszonylag kis változások a csapadék és a hőmérséklet átlagértékében feltűnő hatással lehetnek az elérhető hő és nedvesség szélsőséges szintjeinek gyakoriságára. Például, a nagyon meleg napok száma, amely káros hatással lehet a mérsékeltövi terményekre és állatállományra, néhány vidéken jelentősen megnövekedhet az éves középhőmérséklet 1-2 °C-s emelkedése eredményeképpen." Hasonlóképp, a föld nedvességtartamának a megnövekedett párolgás miatti csökkenése alapvetően megnövelheti azoknak a napoknak a számát, amikor a víz elérhetőség a minimális küszöb alatt van egyes termények számára. Parry véleménye szerint, amíg az éghajlatváltozás növelheti a termékenységet, például, Észak-Amerika, Európa és Ázsia északi területein, ilyen nyereségek a magas szélességeken nem nyújthatnak kárpótlást a valószínű módon kiterjedt veszteségekért a középső és alacsony szélességeken.

A tudósok azt jósolják, hogy a felmelegedés általános csapadék növekedést fog okozni, tükrözve az óceánok megnövekedett párolgását. Megnövekedett csapadék leginkább mint megnövekedett csapadék-intenzitás (eső per esős nap) fog jelentkezni. Például a megemelkedett hőmérséklet következményeként a jelenleg mérsékelt és hideg zónákban a teljes csapadék-kiválás nagyobb lenne esőként mint hóként, ezzel gyorsabb lefolyást és kisebb természetes felhalmozódást eredményezve a nyári hónapokra. Habár a térítő menti monszun esők magasabb szélességekre is kiterjedhetnek, átáztatva a kiszáradásra hajlamos területeket, Afrika Szahel zónájában és Északnyugat-Indiában a megnövekedett eső hirtelen lezúduló csapadékként jelentkezne, semmint állandó növekedésként, így súlyosbítva az áradásokat és a talajpusztulást. Az általános földi csapadék növekedés nem egyenletesen fog eloszlani, és egyes területeken akár kevesebb csapadékmennyiséget is jelenthet. Ezen túl évszakos változások lesznek a csapadék éves rendjében. Például Észak-Amerika középső részén, az IPCC szerint, a 2020-ra bekövetkező 3 °C körüli hőmérséklet-emelkedéssel a csapadék télen akár 20 %-kal is nőhet, de 5-10 %-kal csökkenhet nyáron - amely 10-15 %-kal csökkentheti a talajnedvességet a növekvés időszakának nagyrészében.

Elégtelen talajnedvesség (amely a csapadék-egyensúlyt, lefolyást és párolgást tükrözi) sok országban az egyik fő éghajlati korlátja a mezőgazdaságnak, különösen a fejlődő országokban. Az eső által táplált mezőgazdaság kiterjedése már most is nagyon korlátozott bizonyos vidékeken, különösen Délnyugat-Ázsiában és bármely további, éghajlatból adódó korlát komoly élelmiszerhiányt hozhat létre. Ezek a sebezhető helyek jobbára a hűvösebb trópusok, a Szahel, Afrika szarva, az indiai szubkontinens valamint Közép- és Délkelet-Ázsia. A csapadék, vagy legalábbis a talajnedvesség csökkenése valószínű ezen helyek némelyikén.

Az éghajlatváltozásnak más hatásai is lehetnek a mezőgazdaságra. Lehetővé teszi, hogy új fajta élősködők is megjelenjenek. Melegebb és párásabb feltételek fokozzák a baktériumok és penészgombák növekedését a tárolt élelmiszereken, növelik a romlékonyságot és különleges egészségügyi veszélyt - mint például az Aspergillus flavus penész, amely a meleg égövön élősködik a tárolt diókon és erős mérget termel, amely májrákot okoz. Európában a melegebb telek lehetővé teszik különféle terménykártevők túlélését éveken át, amelyek normális körülmények között évente elpusztulnak. Annak a kutatásnak a fényében amelyet a felmelegedő 1990-es évek első felében végeztek, a nagy-britanniai Terménykutató Intézet előrejelzi, hogy a levéltetvek, amelyek sok fontos növény-vírus betegséget terjesztenek, aktív időszakjukat meghosszabítják egy felmelegedett világban.

Vitathatóbb, hogy a légkör folyamatban lévő széndioxid gyarapodása hasznos lehet a mezőgazdaságnak a "trágyázási" hatáson keresztül. A növényeknek két fő csoportja van: a C3 növények (pl. búza, rizs, és burgonya) és a C4 növények (pl. köles, cirok, és kukorica). A C3 növények a C4 növények előtt fejlődtek ki és eltérő anyagcsere módot használnak a széndioxid növényi anyaggá való alakításában. A mai légkör - amelynek széndioxid-töménysége alacsony az elmúlt korokhoz képest, amikor a C3 növények először kifejlődtek - korlátozza ezen növények a fotoszintézis mértékét, de nem a "jelenkori" C4 növényekét. Ezért a C4 növények élénkebben válaszolnak a légköri széndioxid növekedésre. Egy tanulmány kimutatta, hogy a C3 típusú napraforgó termése megkétszereződik válaszul a széndioxid ilyen arányú növekedésére, míg a C4 típusú kukorica termése nem változik. Más tudósok azonban azzal érvelnek, hogy ez a tétel ökológiailag leegyszerűsítő, mert nem veszi számításba a kártevők valószínű burjánzását a melegebb éghajlaton, a megfelelő csapadék szükségességét, valamint azt a tényt, hogy a hőmérséklet-emelkedés csökkenteni fogja a talajnedvességet, és a növények érzékenységét a hőmérséklet növekedésre. Ausztrál tudósok szimulálták a megnövekedett széndioxid koncentációnak (560 ppm, ahogy 2150-re várható), a 3 °C hőmérséklet-emelkedésnek, megváltozott csapadék-eloszlásnak és talajnedvességnek az összetett hatását, és arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos korán érő búza fajta termése megfeleződik - de körülbelül 20%-kal növekszik a későn érő fajtáknál. Mérlegelve, valószínűtlennek tűnik, hogy széndioxid növekedés hosszú távú nyereséget jelentene a mezőgazdasági termőképességben.

Az IPCC tudósok 1990-ben bizonytalanok voltak abban, hogy az éghajlatváltozás növekedést vagy csökkenést eredményez a világ mezőgazdasági termelésében. Bizonyosan lesznek helyi eltérések. Az északi félteke számára a legtöbb számítógépes modell azt jósolja, hogy a földi felmelegedés közepes szélességen, a szárazföldek belső területein nyári szárazságot jelent. Igy a fejlett országokban, Európában és Észak-Amerikában 2 °C hőmérséklet emelkedés a búzatermésben 3-17% csökkenést okozhat. Az IPCC arra a következtetésre jutott, hogy a felmelegedés valószínűleg csökkenti a gabonafélék termékenységét Észak-Amerikában és Európa déli részén, míg növeli a termékenységet Európa északi részén. Mialatt a sivatag az Egyesült Államok délnyugati részén elmozdulhat északra és behatolhat a középnyugati gabonaövbe, az öv maga az Egyesült Államok északi részébe és Kanadába vándorolhat (ahol a talaj rosszabb minőségű). Európában ugyanakkor, míg Görögország és Olaszországban lehet hogy a termésátlag csökkenni fog, addig Nagy-Britannia és Skandinávia termésnövekedést mutathat majd ki.

A világ többi részén, következtetett az IPCC, az élelem megszerzése egyre nehezebb lehet, a szegényebb országokban, a félszáraz és nedves trópusokon. A szegény országok amelyek már most is túlnépesedéssel és szélsőséges éghajlati feltételekkel küzdenek, a legsebezhetőbbek. A lecsökkent csapadékmennyiség a talajnedvesség csökkenéséhez és a növények párologtatás általi vízveszteségének növekedéséhez vezethet. Ezek pedig tekintélyes mértékben csökkenthetik a műtrágyák használatának és az öntözésnek a hatékonyságát. Az eredmény a terméshozamok lényeges csökkenése lehet. Ezt éhezés és alultápláltság követheti, fertőző betegségek növekedését és demográfiai szakadások elterjedését okozva. Afrikában már több mint 100 millió ember van aki "élelem bizonytalan", sok közülük a száraz Szahel övezetben, amely 35 millió ember otthona. A FAO becslése szerint ezt a táplálkozásilag ingatag régiót keményen befolyásolhatja az általános felmelegedés és a csökkent csapadék.

A csökkent csapadék mennyiség szintén gondot okozhat a száraz zónákon kívül. A világ egyik legfontosabb kenyérgabonája a rizs - Kína, India, Indonézia és sok más kisebb forró égövi ország legfontosabb élelmiszere. Ezek közül az országok közül némelyben, ahol a vízgazdálkodás, beleértve az öntözést, gyengén fejlett, mint például India, a rizshozam nagyon sebezhető a hőmérséklet és csapadék változással. Egy az ENSZ támogatta tanulmány, amely az éghajlatváltozás dél-kelet ázsiai hatását vizsgálta, felmérte, hogy Malaysia fő rizstermelő régióiban a terméshozam 12-22%-kal csökkenhet a rövidebb érési periódusok miatt, míg a kukorica terméshozama megfeleződik Dél-Kelet Ázsia nagyon sok részén, amit a jövő század eleji magasabb hőmérséklet okoz.

Az élelmiszer ára a világpiacon emelkedni fog ha az élelemtermelés csökken a világ mérsékelt övi "kenyeres-kosár" régióiban: az Egyesült Államok Nagy síkságán, Ukrajnában, a mediterrán és észak-európai alföldeken, az ausztrál gabona-övben és az argentin pampákon. A világ népességének egy ötöde, akik már szenvednek a hiányos táplálkozástól, akkor a túlélésüket fenyegető még nagyobb veszéllyel szembesülnének, melynek oka a mezőgazdaság csődje és az emelkedő élelmiszerárak. Az IPPC következtetése szerint: az élelemtermelés világszinten fenntartatható azon a szinten, mintha az éghajlat változás nem következne be, habár a kivitelezés költségei nem tisztázottak. Parry becslése szerint, a széndioxid-szint megduplázódása miatti enyhébb éghajlat hatására a kukorica és a szójabab ára 10%-kal növekedne. A rizsárak esnének, mert a világ fő rizstermelő területei kihasználhatnák a kismértékű melegedéssel járó mérsékelt csapadékmennyiség-növekedést.

Ha nemzetközi összefogás révén a következő században az általános felmelegedést elfogadható szinten tudnánk tartani, akkor a föld használatának és kezelésének szabályozása hozhatna némi enyhülést. A természetszerűleg változatosabb éghajlaton élő gazdák valószínűleg sokkal könnyebben alkalmazkodnak, mint a kiegyenlítettebb éghajlaton. De a szegényebb országokban és részben azokon a területeken, ahol nem játszik a mezőgazdaság nagy szerepet, a változtatásra való hajlandóság sokkal kisebb. Az egyenlőtlenségek egyre inkább nőnek.

Más, mezőgazdasággal kapcsolatos hatások

Számos más, mezőgazdasággal kapcsolatos hatása van az éghajlatváltozásnak, mely az ember egészségére és életbenmaradására is hatással lesz, beleértve az állatok termékenységére, a tüzelőanyagnak használt fakészletre, a friss víz elérhetőségére való hatását. Még tovább menve, a tengerek felmelegedése és az óceáni áramlásokban bekövetkező változások átalakíthatják a halfajok eloszlását és termékenységét, mely sok szegény ország számára a fő megélhetési fehérjeforrás csökkenését jelentené.

Az állatállományt erő káros következményekre vonatkózóan az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala meghatározott számos fertőző betegséget, melyek valószínűleg gyakoribbak lennének az éghajlatváltozás következtében. Az afrikai lóbetegség tanulságos példával szolgál erre. Az 1990-es évek elején, Spanyolországban a szokatlanul meleg telek lehetővé tették a Culicoides szúnyognak, mely a betegség hordozója, hogy átteleljen és így sok lovat elpusztítson.

A hőmérséklet emelkedésének jelentős hatása lehet a haszonállatok növekedésére és egészségére. A fiatal állatok kevésbé tudják elviselni a hőmérsékletingadozásokat, mint a felnőttek. Például a tyúk 10 fokos, míg a csibe csak 1 fokos ingadozást képes elviselni. A különbségek még feltünőbbek a sertésnél és a birkánál, ahol a felnőtt állat 15-20 fokos, míg a fiatal csak 1 fokos változást tűr el.

A világ erdői, melyek tüzelőanyagul, táplálékul és építőanyagul szolgálhatnak, felvetnek néhány sajátos gondot. Mivel a növekedésük és termékenységük időtartama néhány évtized, az éghajlat változások sok erdő hozamának hanyatlásához fognak vezetni. A népesség nyomása és a felbecsülhetetlen szegénység csak súlyosbítani fogja az egyre csökkenő erdőállomány tűrhetetlen kizsarolását. Semmi sem olyan fontos az életben, mint megfőzni a napi élelmet, hacsak nem pont a megszerzendő étellel kapcsolatos tevékenység.

A felszíni vizek, melyek természetes vízgyűjtőkből főleg a száraz és közepesen száraz területeken folynak el, nagyon érzékenyen válazolnak az éghajlat kis változásaira is. Valóban, az IPPC becslése szerint 1-2 fokos hőmérséklet-emelkedés párosulva 10% csapadékmennyiség csökkenéssel, az évi vízveszteséget 40-70%-ra növelheti. Észak-Afrika és a Szahel övezet, Nyugat-Arábia, Dél-Ázsia, India, Mexikó, Közép-Amerika, Brazília egyes részei és Európa mediterrán területei, azok a helyek, ahol a megmaradt vízgyüjtő készletek, melyek szükségesek a lakosság életbenmaradásához, a legnagyobb veszélyben vannak.

Az éghajlatváltozás politikája

Az erkölcsi, politikai és tudományos kérdések teljes zűrzavara uralkodik az ember által okozott éghajlatváltozással kapcsolatban. Megfigyelhető az általános erkölcsi aggodalom, melyet az előszóban is említettem - hogy nem igazi örökséget, hannem egy ökológiailag megrongált világot hagyunk az elkövetkező nemzedékekre. A második erkölcsi gond, hogy míg máig is a gazdag országok felelősek az üvegházhatást okozó gázkibocsájtás megnövekedésének legnagyobb részéért, addig az egész világ fogja átélni az időjárásváltozás következményeit.

A fő politikai kérdés az azonban, bár nem meglepő módon, hogy a szegény országok ragaszkodnak a jogukhoz, hogy ugyanazt az általánosan elfogadott utat követhessék az ipari fejlesztés terén, mint azt már korábban a gazdag országok tették. A történelmi jogosultság kérdését félretéve, az üvegházhatást okozó gázok kibocsájtásának ellenőrzése ma már az egyik leglényegesebb nemzetközi ügy, amint ez nyilvánvalóvá vált az 1992-es Világkonferencián, ahol az elsőbbség a Klímakonferenciáé volt. Mert az üvegházhatást okozó gázoknak hosszú lebomlási idejük van, és az óceáni hőtartálynak időre van szügsége a feltöltődéshez (és hogy felvett hőjét leadja), így a gázkibocsátások korlátozásának késleltetése a következő században rá fogja bírni a világot a tényleges változásra. Azonban az alapvető gazdasági fejlődés maga után vonja az energiafelhasználás növekedését. Ez a jelenlegi technológiával és a végletekig való kihasználással még több gázkibocsátást jelentene. Még ha a gazdag országokban lehetségesek is érdemi csökkentések a kibocsájtásban, a legtöbb fejlődő ország nem képes ilyen technológiát alkalmazni jelentős pénzügyi segély nélkül (amelyet viszont a népességszabályozás megvalósítására kell majd valószínűleg költeni).

A fő tudományos gond azokhoz a bizonytalanságokhoz kapcsolódik, amelyek az elérhető adatokban, az éghajlatváltozás elméletében és számítógépes modeljeiben rejlenek. A sztratoszférikus ózon csökkenéstől, talajpusztulástól és a biológiai sokféleség csökkenésétől eltérően - amelyek mind kézzelfoghatók és ezért mérhetőek - a tudósoknak elsődlegesen előrejelzés útján kell foglalkozni az éghajlatváltozással. Nem meglepő, hogy a politika és a tudomány között szoros kapcsolat alakult ki. Ez egyértelmű volt az 1990-es második Klíma Világkonferencián, ahol számos ipari ország küldöttsége kétségét fejezte ki az IPCC "tudományának" minősége és íly módon az üvegház gáz kibocsátás csökkentésének igénye iránt. Az IPCC úgy becsülte, hogy a szén-dioxid kibocsátás jelen szinten való állandósítása csökkentené a hőmérséklet emelkedés arányát 0,3 °C-ról 0,1 °C-ra évtizedenként és az iparosodott nemzetek valójában legalább 20 %-al tudnák csökkenteni 2000-re a kibocsátást, azonnali kezdetet feltételezve. Valójában Kelet-Európában és az egykori Szovjetúnió területén a fájdalmas gazdaság-szerkezeti reform miatt a szén-kibocsátás 10-20 %-al csökkent 1987 óta. Azonban az Egyesült Államok (amely legnagyobb mértékben járul hozzá a kibocsátáshoz) kitartóan érvel, hogy a tudomány nem meggyőző, és akárhogy is, a szén kibocsátás csökkentése nem megoldható pénzügyi okok miatt.

Azok az országok és vidékek, amelyek jelenleg a legtöbb üvegház gázt bocsátják ki - Észak-Amerika, Európa, volt Szovjetúnió, Japán - valószínüleg a legnagyobb felmelegedést fogják tapasztalni, mivel az egyenlítőtől a messzebb helyezkednek el, míg a szegényebb országok, többnyire a 35° északi és déli szélesség alatt, kevesebb felmelegedést fognak érzékelni. Azonban, számos gazdagabb, nem forró égövi országnak ez egy elviselhető - bizonyos helyeken egyenesen mezőgazdaságilag hasznos - hőmérséklet-emelkedéssel járhat, némi csapadék növekedéssel együtt. Sok szegényebb, melegebb ország számára a káros hatások magukba foglalhatják a mezőgazdasági nehézségek kiéleződését, további melegedéséssel és kiszáradással a mezőgazdasági területeken. Rathjen, egy amerikai közgazdász úgy érvel, ahol a gazdag országok képesek lehetnek alkalmazkodni, ott a szegény országok számára a kilátások zordak:

A fejlődő világban számosaknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás nehezebb lehet: néhánynak valójában lehetetlen. A szegénységgel kissebb mozgékonyság és rugalmasság jár, hogy másképp alkalmazkodjanak a változáshoz. A hollandok számára valós lehetőség a magasabb gátak építése az emelkedő tenger-szint és a gyakoribb viharok ellen. Nem így a bangladesieknek. Az ő lehetőségeik valószínüleg a már túlnépesedett és ezért valószínüleg ellenálló Indiába való vándorlás megpróbálása és áradások vagy éhezés miatti halál között vannak - nem mind egyszerre, hirtelen, mivel nincs alap feltételezni a tengerszint hirtelen, drámai emelkedését - hanem mint megszakított növekvő vadságú és gyakoriságú áradások eredménye.

Az összefüggés a gazdasági növekedés (GNP) és az energia használat között sokkal rugalmasabb, mint korábban gondolták. A legtöbb fejlett országban a gazdasági tevékenység inkább fejlődik a szolgáltatás nyújtás irányába (oktatás, kommunikáció, szórakoztatás, üdülés egészségügy és jólét) mint a további anyagi fogyasztáséba. Növekvő társadalmi és politikai nyomás van az energiahatékonyság fejlesztésének irányába is. Biztatást meríthetünk abból, hogy tudjuk, hogy a szegényebb országokban és a rendkívül alacsony hatékonyságú kelet-európai országokban az elmúlt négy évtized folyamán a gazdasági termelékenység egy egységére jutó energia fogyasztás tízszer nagyobb volt mint az energia szempontjából leghatékonyabb gazdag országokban (pl. Svájc, Svédország és Japán).

Összefoglalás

A Föld üvegház-hatását fokozzuk, ez éghajlatváltozást okoz, aminek széles körű egészségügyi hatásai lesznek. A közvetlen hatások a hőmérséklet változáson, szélsőséges hőhullámokon és növekvő természeti katasztrófákon keresztül könnyebben megjósolhatók, mint a különböző közvetett és késleltetett hatások. Azonban, valószínű - és fontos megjegyezni, hogy ez kapcsolatban van az ökológiai szétszakadás és emberi egészség általános témájával. A rovarok által terjesztett fertőző betegségek elterjedési területeinek változásai, a mezőgazdasági termelékenység csökkenése és a tengerszint-emelkedés által okozott társadalmi törés és a hozzá kapcsolódó szerencsétlenségek mind jelentős egészségügyi gonddá válhatnak. A mezőgazdaságban, egyes területeken bekövetkező hanyatlás meg fogja gyorsítani az elszegényített falusi lakosság városokba áramlását.

Az éghajlatváltozás alapvetőbb kihívást mutat, mint a sztratoszférikus ózon réteg megőrzése. Amíg az utóbbi lényegileg a "technikai helyreállítás" birodalmába tartozhat, addig a földi méretű felmelegedés elkerülése sokkal bonyolultabb politikailag és gazdaságilag. A megoldás a világ népesség növekedésének ellenőrzésében, a társadalmak olcsó ásványi tüzelőanyagú energiáról való leszoktatásában és a nemzetközi vagyon újraelosztásában rejlik, hogy elkerüljük a nem hatékony iparosítást és az esőerdők elpusztítását. Az emberi népesség növekedése és gazdasági tevékenysége egyesül, hogy megváltoztassa a Föld egyedülálló, életet támogató légkörének gáz össszetételét, Ez pedig, ahogy széleskörűen előre jelezték, olyan változásokat okoz a bolygó éghajlat ában, amelyek nagyobbak mint bármely, amely előfordult mióta a letelepült mezőgazdaság elkezdődött 10.000 évvel ezelőtt - és gyorsabb mint bármely, amely azóta történt, hogy az első ember a Földön sétált.

Energiatermelés: eddig kevés figyelem irányult a megújuló energiaforrásokra, s ebben rövid időn belül nem várható változás. Az energiaárak világpiaci szintre emelése hosszú távon kedvező változást idézhet elő az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások megítélése terén. Ezt a tendenciát veszélyeztetheti a következő néhány évtizedben az Energia Charta, mert a "szabadkereskedelmi" megegyezések csökkenthetik az energiaárakat, s ezáltal ellentétes hatást válthatnak ki. A kelet-közép-európai országok tőkehiánya; az elavult berendezések kicserélésének szükségessége amellett, hogy ezekben az országokban növelni kellene az energiatermelés hatékonyságát; s az a tény, hogy a külföldi beruházók növekvő térhódítása az energiaszektorban a nemzeti törvényhozást háttérbe szorítja, együttesen ad okot a félelemre.

Megújuló energiaforrások: Magyarországon a legígéretesebb a biomassza (az éves átlagos biomassza produkció 1500 g/m2, ami igen magas a legkedvezőbb dél-amerikai átlaghoz - 2500 g/m2 - képest is). Hasznosítani lehet biodízelként (repceolaj - energia tartalma közel akkora, mint a gázolajé: 38 MJ/kg, a vetéstől az olaj kinyeréséig az energia felhasználás 27.26 GJ - , alkoholos hajtóanyagok); tüzelés közvetlen formában (főként gabona szár, kukorica szár, napraforgó - átlagos energiatartalmuk 13-14 GJ/t, míg a lignité 10-11 GJ/t), biobrikettként (ha nem kell szárítani, 30-szor, ha kell 5-ször annyi energiát ad, mint amennyit rá kell fordítani) vagy gázosítva. Ezeknél az anyagoknál is szabadul fel széndioxid,, de kéntartalmuk jóval kisebb, mint az ásványi tüzelőanyagoké, s égésük során a légkörből nem az évmilliókkal ezelőtt megkötött széndioxid jut vissza a körforgásba.

A napenergia Magyarországon főként családi házaknál használható a fűtés és a melegvíz-ellátás kiegészítésére (az előbbinek 10-35%-át, az utóbbinak 50-60% is adhatja).

Geotermikus energia (főként termény szárításnál, melegházi fűtésnél, komposzt gyártásnál, állattartásnál, irodaépületek fűtésénél használják). Jelenleg Magyarországon 80-90 ezer tonna olajegyenértéknyi hőenergiát termelnek meg geotermikusan.

Energiahatékonysági program: akár 20 %-al is tudná csökkenteni az üvegházgáz kibocsátást, ennek ellenére ez egyelőre inkább csak elképzelés, mint igazi program, s anyagi fedezetéről sincs még megegyezés a kormányban.

Mezőgazdaság: nincs információ, sem országos program, sem helyi kezdeményezés, hogy a metánt a biomassza és biogáz, energiaszektorban történő, felhasználásával szándékoznának kivonni. Még nem készültek el az üvegházgázok kibocsátását csökkentő rendeletek, de remélhetőleg a MTA 1995 közepére elkészülő kezdeményezése tartalmaz ilyen intézkedéseket.

Közlekedés: A "Vasút vagy közút?" kérdésben a kormányzat egyértelműen a nagyságrendekkel nagyobb mennyiségű üvegházokat kibocsátó, alacsonyabb energiahatékonyságú közút mellett áll (pl. vasúti mellékvonalak megszüntetésének terve, autópálya-építések ösztönzése).

Erdők: A magyarországi erdöterület 17-ről 20 %-ra növelését tervezik (ugyanakkor nem úgy veszik, hogy ettől a széndioxid-kibocsátás csökkenni fog). Ellenkező irányban hat az erdők magánosítása folytán az új tulajdonosok rövid távú érdeke, amely a fák kitermelését és értékesítését tartja csak szem előtt.

A légkör védelme (egy személyre szóló napirend):

Otthon:

- Szigeteld megfelelően a házad.

- Tekerd lejjebb télen a fűtést.

- Hőszabályozási igényeidet redőnyők fölszerelésével és nyáron fák vagy ponyvák árnyékával elégítsd ki

- Szigeteld a melegvíztartályt. Egy jól szigetelt hőtároló 10%-kal kevesebb energiát igényel.

- Ha még olajjal fűtesz, gondold meg az átalakítását gázfűtésűre. Ugyanannyi hőért a gázfűtés 40%-kal kevesebb szenet (szén-dioxidot) bocsájt ki, mint az olajfűtés.

- Tartsd jól beállítva a kazánt. Így akár 10-15%-kal kevesebb energiát használ.

- Fontold meg hatékonyabb világítás használatát. Kaphatók kompakt fénycsövek, amik jók a normál izzók foglalatába és négyszer olyan hatékonyak, mint egy egyenértékű izzókörte, és 8-15-ször tartósabb azoknál. Becslések szerint egy fénycső élettartama alatt több mint 350 kg-mal képes csökkenteni egy széntüzelésű hőerőmű szén-dioxid kibocsájtását.

- Kapcsold le a lámpát, ha nem használod. Egy 100 W-os izzó napi 24 órás égetése egy év alatt 800 kg szén-dioxid kibocsájtást jelent egy hőerőműnél, ami körülbelül 4 %-a az ásványi tüzelőanyagok fogyasztásából keletkező szén-dioxid mennyiségnek, mint fő szénkibocsájtónak.

- Ingázáskor gondold meg nem jobb-e tömegközlekedési eszközzel, mint autóval. Jelenleg egy átlag amerikai autó 12 l benzint fogyaszt 100 km-en. Érdekesség, hogy ha csak 1 l/100 km-rel nőne az átlag üzemanyag-hatékonyság ezeknél az autóknál, akkor az éves szén-dioxid kibocsájtás körülbelül 3,3 millió tonnával csökkenne, ami hozzávetőlegesen két modern 450 MW-os hőerőmű bezárását tenné lehetővé.

- Új háztartási gép vásárlásakor hasonlítsd össze az energiafogyasztásukat és próbálj olyat választani, ami a leghatékonyabb. Például egy amerikai kétajtós 500 l-es hűtő-mélyhűtő átlagos energiafogyasztása 1275 kWh évenként, de vannak már olyanok, amik csupán 650 kWh-t fogyasztanak évente, és készültek prototípusok, melyek még 500 kWh-nál is kevesebbet.

Utakon:

- Elsősorban a kerékpár csökkenti a légkör felmelegedését.

Végül:

- Az egyén szerepe drámai, hogy csökkentse a hozzájárulását az üvegházgázok (különösen a szén-dioxid és CFC-k) mennyiségéhez. Szintén tartsuk észben, hogy az energiahatékonyság bármilyen tökéletesítése segít csökkenteni az általános szennyezőanyag kibocsátást, ami hozzásegít más környezetvédelmi érdekekhez is, beleértve a savasesőket, városi légszennyezést és az ózonréteg károsítását.

Vissza a kezdethez