Albert Schweitzer nyomán
Élt valahol egy
kicsi, hétköznapi szent, aki sok éve már igen boldog és megelégedett életet
folytatott. Egy nap, amikor éppen a piszkos edényeket mosta el a kolostor
konyháján, egy angyal jött hozzá és így szólt:
- Az Úr küldött
engem, hogy megmondjam neked: itt az idő, hogy az örökkévalóságba költözzél.
- Hálásan köszönöm
az Úristennek, hogy ennyire a gondomat viseli - válaszolt a szent -, ám látod,
milyen halom mosatlan edény vár még rám. Nem szeretnék hálátlannak bizonyulni,
de igen örülnék, ha a Mennyországba való menetelt kissé elhalaszthatnám.
Az angyal bólintott
a szent kérésére, majd csöndesen és alázatosan eltűnt. A kis szent pedig
folytatta a mosogatást, mintha mi sem történt volna. Aztán még sokmindent
tett-vett heteken, hónapokon át, amikor egy reggel újra megjelent az angyal
nála. A szent éppen a virágokat kapálta a kertben. Mindjárt mondta is az
angyalnak:
- Látod, mennyi gaz
van ebben a kertben! Az örökkévalóság biztosan tud még egy picikét várni rám!
Az angyal
mosolygott és ismét eltűnt szótlanul. A kis szent befejezte a munkálatokat a
kertben, de aztán rengeteg tennivalója akadt. Mind el kellett végeznie. A
kórházba betegek ápolására hívták. Éppen egy magas lázban szenvedő beteget
itatott meg, amikor újra megpillantotta maga mellett az örökkévalóság angyalát.
A kis szent kitárta karját a betegek felé, mintha azt akarta volna mondani:
- Látod, mit
csináljak? Itt hagyhatom ezeket a szegény betegeket?
Amikor este a kis
szent végre cellájába térhetett pihenni, s végignyúlt a kemény deszkákon,
ijesztően öregnek érezte magát, sajgott a teste a fáradtságtól és így
imádkozott:
- Ó Uram, most már
igazán elküldhetnéd angyalodat, ha szívesen látsz a Mennyországban!
Még be sem fejezte
a kérést, máris ott állt az angyal az ágya mellett...
Így szólt hozzá a
kis szent:
- Kész vagyok, hogy
hazatérjek a Mennyországba!
Az angyal erre is
bólintott egy nagyot, és csöndesen megszólalt:
- Mit gondolsz,
barátom, egész idő alatt hol voltál?