A nő gyönyörűséggel
engedte el magát a termálbarlang vizében. Könnyűnek érezte testét és szabadnak
szellemét megfeledkezni bajairól, terheiről, félelmeiről. Megnyugtatóan hatott
rá a csöndesen folydogáló vízerecskék csörgedezése. A békés félhomály, a
langyos víz lágysága, a barlang masszív, örök biztonsága gyermekkorát juttatta
eszébe. Átadta magát emlékeinek: mennyire szeretett édesanyja ölében megbújni!
Milyen jó érzés volt nagyapja mellé könnyű, meleg dunna alá befészkelődni, és
messzire repülni a mesék végtelen világába! Egyszercsak motorhangra riadt. A
balangbejáratban megjelent egy markoló. A természetes környezetben különösen
bántóan hatott gépi idegensége. Fekete volt és félelmetes. Egy ideig csak
fenyegetően állt, azután megindult a nő felé, aki sokkoltan figyelte a
feldolgozhatatlan jelenetet, majd ösztönszerűen húzódott egyre hátrább. Néhány
méter után azonban beleütközött a barlang falába. Arra tapadt föl, minden
ízével próbált felsimulni rá. Szíve olyan hevesen vert, hogy majdnem kiszakadt
helyéről. Segítségért sikoltozott, de a zárt térben egyedül volt,
kiszolgáltatottan, esélytelenül. A monstrum pedig könyörtelenül közeledett.
Hatalmasra tátotta óriás pofáját, megragadta a nő egyik karját, és
leszakította. A markoló újabb végtagot tépett le testéről. Próbált volna
menekülni maradék kezével, lábával, vonszolni magát tovább, el, messzire,
biztonságba, ÉLNI, de már érezte is nyakán a fémes, szorítást. Tudta, a feje
következik. Izzadtan ébredt. Percekbe telt, amíg a biztonságot nyújtó paplana
alatt fölengedtek görcsbe rándult izmai és átjárta testét a nyugalom. Akkor
eldöntötte, hogy nem kapartatja ki a gyerekét.