Két, súlyosan beteg
ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük mindennap délután felült az ágyban
egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem
egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg égész nap csak feküdt az
ágyában a plafont bámulva.
Beszélgettek
családról, feleségről, gyerekekről katonakorukról, nyaralásaikról, ahogy az
szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután,
amikor felült, azzal töltötté az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak,
mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után
szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez
volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy
kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a
tavon, és gyerekek játszottak rajta távirányítós játékhajóikkal. Szerelmespárok
üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben
az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a
másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy
meleg délutánon az ablak melletti ember egy parkon átvonuló karneváli menetről
beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga élé képzelte
őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek
teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert
élettelenül találta az ágyában: az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva
hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá,
a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A
nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára
hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és
megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a
nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette
le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem
láthatta még a falat sem.
Valószínűleg csak
bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Forrás: Érted
vagyok, 2002. április