Nem a filozófia
szisztematikus tanításáról lesz most szó, ahol az ok és okozat láncolatát
elemeznénk, hanem az amerikai iskolákban most történt mészárlásokról, csak az
év eleje óta három esetben. Tíztől tizenhárom éves diákok már fegyvert vagy
bombát hoznak az iskolába, elrejtik szekrénykéjükben, és alkalomadtán lelövik
vagy osztálytársukat felderíthetetlen okból, vagy tanító nénijüket, mert az más
osztályzatot adott, mint amit elvártak. Mint mondom, már három eset ez évben,
és valószínűleg több is lesz, éppen mert a hatóságok, a szülők, a pszichológia
,,expertjei'' (szakértői) képtelenek az okozatról visszakövetkeztetni az okra.
Pedig ez roppant könnyű, ha ott keressük az okot, ahol ez kényelmetlen mindenki
számára.
Mit mondanak már
évtizedek óta a pszicho-pedagógusok és a többi specialisták légiói? Egy: nincs
elég pénz, a képviselők nem szavazzák meg az épületek tatarozását, a komputerek
tízezreit; a tanítói fizetést. Ez persze szemenszedett hazugság, az óriási
pénztömeget vagy elherdálják, vagy zsebre teszik. Kettő: a fegyverviselők
országos egyesülete túl erősen lobbizik és tömérdek puskát tart otthon,
amelyhez a gyermek hozzáférhet. Ez sem igaz, mert pl. Svájcban a polgárok
otthon tartják fegyverüket, a katonai szolgálatra készen. De Svájcban nem
nevelik a gyereket olyan szabadosan, mint Amerikában; a család még
tekintélyegység, a szeretet meghúzza a vonalakat. Három: a televíziós programok
a hibásak, előre lejátsszák a modellt, amelyet a gyerek követ. Ez a vád csak
akkor lenne hihető, ha az egész amerikai közélet nem lenne végtelenül durva,
számító és szeretetnélküli, akár az obszcén hirdetések, akár a ,,felső''
berkekben lejátszódó ,,szerelmi'' és szexuális drámák. Mikor tehát a legyilkolt
kis diákok temetésén hipokrita szólamok hangzanak el, sírnak a résztvevők és
fehér szalagocskákat tűznek ruhájukra, a fájdalom valódi, de senki sem érti,
senki sem kívánja megérteni, mi is történik a valóságban. Aztán jön a következő
mészárlás híre, a ,,szakértők'' összehívása, új millió dollárok felesleges
elköltése - és minden marad a régiben. Azzal a különbséggel, hogy ma már a
családok tízezrei kivonják gyermekeiket az iskolából és a következő két út között
választanak: vagy katolikus iskolába járatják, ahol bár szintén nincs teljes
biztonság, de valami nyoma van a fegyelemnek, ezzel szemben a tanév méregdrága;
vagy otthon ,,iskoláztatják'' a gyermeket, ami óriási idő, teher,
fegyelemnélküli megoldás, bár a nívó egyszerűen nem lehet alacsonyabb, mint az
állami, városi stb. iskolában.
Egy szó mint száz,
megoldás nincs. A törekvés arra összpontosul, hogy a gyermek túlélje
iskolaéveit, ha már komoly tudásmegalapozásról nem beszélhetünk. Melyek tehát
az okok, amelyeket konokul nem óhajt senki figyelembe venni, és amelyek még
tucatjával teremtik majd az áldozatokat? Az amerikai család általában törékeny
és széteső valami. Nem azért, mert papa, mama dolgozik - ez a hivatalos
álláspont -, hanem azért, mert mindkettő műveletlen, agymosott, valóban nem
érti puritánságában, hogy mi a szülő, mi a gyerek, mi a normális kapcsolat.
Ehhez a magában is tragikus helyzethez adjuk hozzá a televíziót, amely minden
szabad órát elfoglal, a szülők ezt a műsort nézik, a gyerekek azt:
beszélgetésre nem kerül sor, mert nincs miről. Nagyon sok, már huszonéves diák
panaszkodott nekem tanítási éveim alatt, hogy mennyire nem létezik otthon
családi élet, szeretet, a tapasztalatok továbbadása, civilizált körülmények. A
szülők a burjánzó, de hamis pedagógiából tanulják a ,,gyermeknevelést'', a
tisztába tevéstől a szexuális élet titkaiig. A kézikönyvek prófétai számba
mennek, és természetesen egymást cáfolják. A puritánság követeli meg, hogy a
polgár vakon higgyen a formulákban, akár szexről, akár fogmosásról van szó. Nem
csoda, ha a vadabb természetű fiatal saját formulát keres a műsorban, a
pornográfiában, a drogban.
A családi élet
dzsungeléből az iskola lehetne a kivezető ösvény De az iskola nem tanítja az
emberen felülálló ideálokat, csak a lehető leggyorsabb sikerutat, pénzkeresést,
alkalmazkodást a társadalmi közlekedési szabályokhoz. A szülő helyébe a tanító
léphetne mint irányító. A tanító viszont fél a gyermektől, attól hogy valami
okból feljelenti (szexuális visszaélés), vagy csak egyszerűen úgy tekinti, mint
az őt kiszolgáló szolgát, hiszen a tanító a diák által befizetett pénzből él!
Hacsak lehet, a tanító olyan feladatot vállal az iskola keretein belül, ahol a
diákkal való érintkezés a minimum. Ilyenformán rengeteg parazita szaladgál a
tanítás berkeiben, a nyugdíjra várva.
Közben banális
sürgés-forgás, mert ezt senki sem veszi észre: a centrális dogma a demokrácia
terjesztése, és ezt sok módon lehet színlelni, legkönnyebben úgy, ha a volt
tanár vagy tanító adminisztrációs álláshoz jut, íróasztalán három-négy komputer
és telefon, a nap minden órájában értekezések, szavazás, szaladgálás a
bürokrácia folyosóin. De hiszen otthon ez ismert a régi rendszerből...
A végeredménye
mindennek az, hogy a gyereket megfosztják fiatalságától, melynek ideális
pontjai a tanulás, a játék, a fegyelem, a szabadság és a felnőttek, akik a
gyermekvilágnak egy másik dimenziójában élnek. Ők a mércéi a gyermek éveinek,
tapasztalatainak.
Ezeknek a
feltételeknek az amerikai iskola képtelen eleget tenni, nem is óhajtja ezt
alternatívái közé besorolni. Ha arra kerül a sor, kijelentik képviselői, hogy
az ő rendszerük tudományosan kimutatva a legjobb, minden más tanítási rendszer
maradi, reakciós, fasiszta. Évtizedekkel ezelőtt az akkor dúló helyes politikai
magatartásnak az volt a csúcsa, hogy ,,Shakespeare-t nem volt szabad olvasni,
mert ő abszolutista királyok alattvalójaként élt; márpedig egy abszolút király
csak fasiszta lehet'' (sic). Ennek az epizódnak mostani változata az, hogy a
,,szakértők'' és a szülők tiltakoznak a törvényszékek előtt az ellen, hogy
gyermekeiket az iskola uniformisba bújtassa. Ez nem demokratikus, emberi jogok
ellenes. Vég nélküli vita és pereskedés várható.
Nagyon sok a szülő,
aki kétségbe van esve az iskola, a tanítás, a napi merényletek miatt azért is,
mert óriási összegeket fizetnek tandíjként a divatos egyetemeknek, ámbár az
első hónapokban a frissen a középiskolából jött diákokat írásra és olvasásra
kell megtanítani.
Mindenki
aggodalomban él: ha testileg épségben is marad az iskolás fiú vagy lány,
kultúr- és tudásfoka elképesztően alacsony, mint ezt európai gyerekek
tapasztalják amerikai iskolában, ahol néhány hét után osztályelsők lesznek.
Az amerikai szülő -
akit széjjelszed a sok ellenmondásos doktrína, amelynek egyike sem mondja az
igazat az emberről, gyerekről, társadalomról, tanításról - ide-oda futkos a
,,jó iskolát'' keresve.
A tanuló önmaga
blazírt lesz, érdektelen, jobb esetben a sportban, rossz esetben kábítószerben
találja helyét. Fogalma sincs arról, mitől fosztják meg a demokrácia és
egyenlőség, pénzhajhászás és örök szórakozás nevében. A háttérben a szülő
tördeli a kezét, majd letelepszik, szemben a képernyővel.
Forrás: JEL
1998/5